Töltöttem le a képeket a fotómasinámról, amit mindig magamnál tartok a feneketlen táskámban, aztán egy idő után azt sem tudom, miket is kattingattam vele, s ahogy feltűntek a képek, hirtelen nem tudtam hova tegyem a sületlencsirke fényképét, ami felbukkant a monitoron???!!! Ja, ez Anyika állúdja, amit elkészült, hogy is mondjam, kellemesebb kinézetű állapotában nem sikerült megörökítenem, pedig emlékezetes ebéd volt.
Történt ugyanis, hogy Öcskösék marcinapi libát sütöttek (tényleg, mi a különbség a lúd és a liba között?) november derekán, s a fortélyok megtudakolása végett felhívták Anyikát, aki rendre elmagyarázta a mikéntet, majd orrlógatva mesélte nekünk, hogy Őket bezzeg sosem invitálja a fia magukhoz, nem kotyvasztottak nekik még egyetlenegyszer sem egy megvendégelőset, vagy hívták meg őket egy egyszerű étterembe. Ennek én sem tudom az okát, pedig sokszor vendégeskednek mind Ők, mind pedig mi a szülőknél, és én Farkassal igyekszem, meg szeretem is megvendégelni Joepapáékat, vagy programot csinálni nekik/velük, akár ünnepi lalkalmakkor, akár pedig csakúgy, hétvégenként. Aztán vasárnap Anyika kora reggeli telefonhívására ébredtünk.
Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»