Legszívesebben egyfolytában vásárolnék neki valamit, ha feneketlen lenne a pénztárcám, már javában festeném a szobáját, persze ha közös nevezőre jutottunk volna a színt illetően. Felszerelném a lámpáját, ha tudnék körtét csatlakoztatni a kiálló drótokhoz, és ha nem hallgatnék jógyerek módjára aggódó Anyikámra, aki megtiltotta, hogy létrára másszak, széken állva gebeszkedjek, vagy bármit is megemeljek, még akkor sem, ha éppen nem lát. Minden apróság, ami Mütyürkevárással kapcsolatos, hatalmas örömet okoz.
Leszámítva a cukor miatti folyamatos aggódást, köszönöm, jól vagyok. Nincs hányinger, kocsiban gyomorfelrázás, gyomorégés, sőt! Lekopogom (....), de kb. négy hete nem vettem be fehérbogyót a fejfájásomra, mert ha sajog is, már közel sem olyan, mint a terhességem előtt vagy az első hónapokban, és elég hamar elmúlik. Ez nagy megkönnyebbülés.
A vérnyomásom szintén hetek óta sokat javult, most inkább 120/80 körüli értékeket mérek, ami nem tudom, minek tudható be inkább, hogy kevesebbet vagyok a munkahelyemen, vagy hogy az étkezésekből elhagytam a sót. Igaz, a bokáim hatalmasra dagadnak a nap végére, ha nem pihengetek (főleg a műtött), és most már reggel is vaskosabbak, mint a pocaknövesztés előtt, de sokat segít, ha felpolcolom öt párnával.
Nehezebben megyek, a fehérneműmet alig bírom egyedül felvenni, pláne a zoknit, és ha fekvésből kell feltápászkodnom, úgy érzem, mintha odagombostűztek volna az ágyra a hasamon keresztül. Nem kényelmes sokáig üldögélni, csak úgy, ha hátradőlök, vagy erkörcstelen módon terpesztett lábaim közé ejtem a hasamat.
Alvás. Az est kilences off-üzemmódom kezdetét időnként ki tudom tolni későbbre, de mint a múltkor is bebizonyosodott, nem megy olyan könnyen. Csütörtökön Unokaöcsi születésnapját ültük hatosban egy KVházban, ahol vacsora közben sztendápkomedit hallgattunk, s az előadás egyharmadától már csak arra koncentráltam, hogy ne aludjak el asztalra koppanó fejjel. Hiába, nem bírom már ezeket a kilengéseket.
Hasonfekvés kizárva. Igyekszem az oldalamon aludni, úgy, hogy a térdeim közé párnát dugok, mert úgy valamennyire kényelmesebb, de sokszor kelek fel arra (mikor a pisitúrára indulok), hogy a hátamon szuszogok, ami állítólag nem tesz jót. Annyira vágyom hason aludni, mint egy forró fürdőre, vagy egy tábla csokira.
A kezeimet legtöbbször a hasamon pihentetem, ill. ha tömegben nyomakodunk, vagy pl. az étteremben, vigyázok is rá, mert tartok tőle, hogy nekem jönnek (megjegyzem, eddig egyszer történt hasonló eset, az is otthon, a kanapén, tegnap, mikor Fügőce ráugrott az alhasamra...jól begazoltam tőle).
A combtövem, vagyis ahol a lábam elkezdődik a hasamból, és az alvázam fölötti terület felettéb tud fájni, néha alig bírok menni. Barátnőim szerint ez a tágulás vagy mi miatt van, de gondolom ez normális, ugye?
Már harmadik napja ébredek hajnalban rémes vádligörcsre, éktelen aúúúúaúúúúú ordítással, égnek emelt lábbal kapálózva, s úgy vergődök, mint a pecabot végén a csali, hogy Farkas alig bírja elkapni a virgácsomat, hogy visszafeszítse, s hiába csitít, hogy nyugodjak le, úgy kell lebírkóznia, hogy megszoríthassa a megvadult végtagomat. Vettem magnéziummal dúsított vizet, hátha jót tesz.
Vitaminok. Dr Pontjó azt mondta, ne hagyjam abba az elevitet, úgyhogy nem tettem. Mellette már nem szedem jónéhány hete a folsavat, viszont eszem a Cvitamint, és a spirulinát, ami állítólag jó a cukromra, de eddig nem vettem észre.
Mütyürke egész sokat mozgolódik, főként akkor, mikor este lefekszem, ill. szinte minden étkezés alkalmával mocorog, már akkor, mikor az első falatokat lenyelem. Gondolom valahogy megérezheti, hogy hamarosan érkezik a muníció, mert ilyen hamar csak nem jut el hozzá az étel? Farkas még nem igazán érzi ezeket a fészkelődéseket, ha meg nagyobb rugás érkezik, pont nincs a közelben.
Ó, és a piros foltok az arcomon, szintén visszahúzódtak!!!! Remélem, soha nem is látom őket többé.
Hogy kívánós vagyok -e? Nem tudom megmondani, mivel a sótlansági és cukortalansági fogadlamam miatt igen korlátozottak a lehetőségeim, így nem is engedem szárnyalni a fantáziámat, mert minek, úgysem ehetném meg, amit szeretnék. Így jártam.
Folyamatosan kenem a hasamat és a mellkasomat is, és szerencsére még nem vettem észre, hogy repedezne a bőr, viszont a köldököm alatt már hetek óta ott halványodik a barna csíkocska.
Ami meg még vicces, és a védőlánynál vettük észre Farkassal, mikor kérte, hogy húzzam fel a felsőmet, hogy megmérhesse a baba szívhangját, és a szobában sötét volt, csak szemben világított az asztali lámpája, na akkor láttam meg, hogy a hasam tele lett apró, szétálló pihékkel!!?? Farkas ott rögvest meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint egy mexikói zsenge kaktusz.
Így vagyunk a 26. hét bokáján (miért, ha van olyan, hogy derekán, ami a közepét jelenti, tuti kell lennie bokájának is, ami meg a végét, nem? De.)
