Piroska és Farkas

Boldog vagyok, hogy 22 hónapos koráig szoptathattam Bubust (aki a nevét Nünütől a Cicibubusból kapta). Nünüvel 15 hónapos koráig voltunk ily módon is összekapcsolódva és csak azért hagytuk abba a szoptatást, mert visszamentünk a Kaaliba, a kistesóért, és előtte pár hónappal már le kell állni az anyatejtermeléssel. Bubusnál pedig a cicije miatt kell leállnunk. Két éves korában gondoltam, hogy majd szépen abbahagyjuk a cicizést, de pár héttel ezelőtt a jobboldali cicije nagyobbnak tűnt, mint a másik, és mikor megtapogattuk, egy diónyi csomó volt benne. Mikor? Péntek este 10-kor. Másnap kórházi ügyelet, majd azóta is vizsgálatok. Úgy vélik, talán az anyatejből átmegy a progeszteron a szervezetébe, amitől megduzzad a cicije. Mondjuk furcsa, hogy csak az egyik, és tényleg nagyon nagy a másikhoz képest. Voltunk UH-kon, endokrinológusnál, gyermekorvosoknál és mindenhol úgy vélik, hogy mellszövet. Még megyünk gyermeknőgyógyászhoz és utána vissza egy doktornőhöz, aki dönt, hogy elküld -e minket sebészhez. Addig pedig próbálunk leállni.

Mivel Bubuska igen ragaszkodik az anyatejhez és kb. olyan komoly mennyiséget nyomhat, mint egészen pici korában, nappal is és éjszaka is, nem egyszerű. Nününek anno elmagyaráztuk, aztán jött helyette a tápszer és ugye cumizott és volt alvórongyija. Na, Bubi nem cumizik, de még  a cumisüveget sem fogadja el, sem pedig a tápszert. És alvóállata sincs, vagyis az is én vagyok.

Hosszas tépelődés és próbálkozás után úgy döntöttünk Farkassal, hogy a bekenős módszert választjuk és a csatlakozóimat keserű ecsetelővel vontam be....Szegény, annyira sajnálom. Teljesen kiborult, hogy "elromlott a cicccike". Harmadik napnál tartunk. Ma este már meg sem említette, de minden baja volt. Simogatnunk kellett a lábát, de sehol sem volt jó, a hátát, forgolódott, nem akarta, hogy felvegyem de az ágyban sem maradt meg....

Mikor nem látnak, kisírom magam. Imádom. Remélem, lesz még egy kistesójuk, akit ugyanilyen sokáig tudok majd anyatejjel táplálni.

Nagyon de nagyon hálás vagyok, hogy ennyi ideig kapcsolódhattuk össze a rengeteg, láthatatlan szálon kívül az anyatejen keresztül is. A szoptatás egy gyönyörű, különleges, csodálatos dolog, és aki teheti, ne hagyja ki!

A születésnapján még betegeskedett egy kicsit. A hólyagoktól és a sajgó ínyétől a csokissütit sem tudta megenni (le is kellett mondanom a tortáit). Orvoshozrohangálás tavaly december óta. Volt skarlát, tüdőgyulladás, miegymás.

Reggel szokás szerint az ágya mellett ébresztettük. Egy tüneményes szupercsirke, aki most már 6 éves!!!!

Megint elhatároztam, hogy születésnapjára összeállítok egy fotó és rajzkönyvet. A szándék erős, az idővel vannak problémáim......Több doboznyi rajzunk van a polcokon, ezeket folyton átválogatom, hogy melyek a legeslegeslegek, amelyeket könyvbe tennék, majd be kéne fotózni, stb.....Na de bízom benne, talán idén sikerül.

Elkapott minket a skarlát is. Karácsony előtt nem sokkal. Nünü lázasan ébredt, majd egész nap nem tudtam 40 fokról levinni a hőmérsékletét, sem lázcsillapítóval, sem hűtőfürdővel. Este meg kidobott egy egész lakáson át tekergő boát, így bevittük az ügyeletre. Skarlát. Antibiotikum 10 napig, majd pedig most megyünk EKGra, meg vesenézésre, hogy nincs -e szövődmény. Bubus éppen egy hete kapta meg az MMR oltást, mikor Nünü skarlátos lett. Ő is belázasodott, vittük körzetihez, ügyeletre (mert rosszul lett este), másik körzetihez. Mindenki mást mondott. Míg végül tele lett kiütéssel, melyek közül jó néhány "bevérzéses" is volt a doktornő szerint, ezért elküldtek minket december 23-án sürgős vérvétlre, hogy kizárják a véralvadási problémákat. Skarlátot ránézésből kizárták. Aggódás, aggódás. Találtam egy szuperkedves doktornőt, aki karácsonykor is hajlandó volt megnézni a gyerek leleteit és a fotókat a lábáról (főleg csipőtől lefelé voltak a kiütések meg a karján, máshol nem) mailen. Azátn elmúltak és remélem, nem is lesz már ebből semmi problámája. Ma meg náthásan, köhögősen, nyűgösen kelt.

Na, ilyenek a gyorsjelentős posztok.

A képen Bubus és Nünü a hóesésben.

Ilyen neveken szólítja Őt a testvére: Bubus, Tütüs, Bubélia, Aminzó, Hugó.....a többi most nem jut eszembe. Meg azt sem tudom, miként lehetne beállítani a bejegyzések időzítését, ha ilyen piszok módon csalni szeretnék és utólag beilleszteni a képeket és beírásokat. Ezért aztán egyelőre marad így ahogy megjelenik. Pedig ez kb. két hónapos kép már.

Bubus is egy évesen kezdett el beszélni. Tehát volt már fél évem, hogy hozzászokjak ahhoz, ahogy édesen kimondja, "Annnya". De nem szoktam hozzá. Odavagyok érte. Vannak szavak, amelyeket egészben kimond, míg a legtöbbnek csak az első két betűjét használja. Megnéztem (ne hasonlítgasd a gyerekeidet egymáshoz), hogy ilyenkor Nünü éppen mit csinált, és meglepődve olvastam vissza, hogy egész mondókákat szavalt már el másfél évesen. Annyira különbözőek és mégis egyformák......Imádom az apró kis szokásiat, kedvenceit, félelmeit. Itt van például a tévében az a pár perces mese, amikor két sárga figura rajzol. Na, attól valamiért annyira retteg, hogy ha meglátja a feliratot, már visít. Szeret enni, magával vinni apró játékokat, könyveket lapozni, motorozni, autózni, babázni, konyházni, vagyis szinte mindent, kivéve a sárga emberkéket:) Nagy kedvence Nünü egyik szivecskés bugyija. Ha meglátja, hogy Nünü felveszi, addig visít, míg meg nem kapja. Ja, és imád rajzolni. Mindig és mindenhová. Ezt egy fotelunk is bánja már, de mindent a művészetért. Nyilván ezt látja Nünütől, aki továbbra is naponta több alkotást is készít. Nem szereti viszont a cumit, nagyon ritkán használja, és alvórongyija sincs még (vagyis van, több is, csak egyhez sem ragaszkodik). Továbbra is cicifüggő. Főleg éjszaka. 

Nagy az összhang. Imádat oda meg vissza. Aztán persze van olyan, hogy Nünü félti a saját kis dolgait és nem érti, Bubus miért nem tud jobban vigyázni rá. Ilyenkor általában Bubus úgy ad hangot nemtetszésének, hogy A: felemelt fejjel ordít, B: leveti magát a földre és sír, mint a záporeső. De általában mégiscsak béke van. 

Itt éppen bementem a szobába, mert túl nagy volt a csönd. A szétterített játékok között olvastak pizsiben. Így:) Nünü orrán pedig nem egy seb látható, csak kipingálta filctollal, mert "ihlete volt rá", ahogy mondta.

Amikért megveszek..... 

Más alkoholra költ, én sapkákat veszek a csajoknak. Magamnak is vennék, ha nem lennék ennyire nagyon kalácsképű és visszanyerném a karcsúbbfejemet. Úgyhogy bármerre is járok, sapkával térek haza. (na persze Bubusnak is van egy ugyanilyen).

Elkészült a hófehér lányszoba. Nünü ötlete nyomán -úgy tervezi, hogy összebútorozik majd Bubussal, ha már nem lesz folytonfelkelőscicizős- az antik szekrénysort átvittük a babaszobába, így ott került kialakításra egy majdnem gardrób-pelenkázós szoba. Viszont így hatalmas teret nyertünk, társastánc tanfolyamot is indíthatnánk az Ő szobájában. Még festegetem (fehérre) a fésülködőasztalát, és lesz még pár kiegészítő, de haladunk.

Ui: azért kicsit sajnálja a régi szobafalat......

Döbbenet, hogy huszonhárom éve ismerem. Egyszerre döbbenet, hihetetlenség és csoda. Sosem szűntem meg imádni. Nem tudom, milyen az, amikor azt mondják, hogy minden kapcsolatban van (kell) hullámvölgy, meg összeveszés, meg nehéz időszak. Egyszerűen nem volt ilyen. És az, hogy itt szuszognak mellettünk a kislányaink, az Ő meg az én sejtjeinkből, szerelmünkből született kislányaink. Nem tudok betelni ezzel az egész, rózsaszín, kívülrőlcsöpögősnektűnő szerelemfészekkel. És annyira félek az apró kis lehetektől, hogy mindez elveszíthető. Szívemteleszerelemmel.

Ha nem tekintjük igazinak azt a drága, rózsaszín, semmiresemjó fényképezőgépet, amit a Másikmama vett neki talán tavaly vagy előző évben, és kb. semmire sem jó. Na jó, arra igen, hogy ha leesik, nem törik össze, de ennyi. Mivel annyira vágyott már egy "normális" gépre, megkapta ezt a régit, amivel Papa kattintgatott. Na persze Nünü olyanra vágyott, amin levehető objektív van, meg nincs megelégedve a képek minőségével sem (???:)) de most egyelőre beéri ennyivel:)

A kedvenc mesekönyve Bubusnak. Leül, és nézegeti csücsöri szájjal percekig. De most már simán hagyom a nemkeménylapos mesekönyveket is nála, mert egyelőre nem tépi szét és szívesen nézegeti. Imádom, ahogy megpuszilja benne a számára kedves figurákat, vagy ha olvasok neki, és elhangzik az "anya" szó, mondjuk "itt van mackóanyuka" vagy hasonló, akkor rámnéz mosolyogva és odabújik szorosan. A repülőnél az égre mutat zümmögve, a pilóta bácsik a kedvencei a könyvben, ha pedig valaki eszik a figurák közül, akkor nyammog:) Ha pedig valaki sírást imitál, akkor elkeseredik, főleg, ha én olvasom ezt fel egy könyvből. Szóval egy csodaélmény az olvasás is Vele. De szoktak kettesben is olvasni Nünüvel, ami bár kívülről nézve lélekemelő, mégis némileg problémás a lapozás miatt, mert míg Nünü szeretne szépen, komótosan végiglapozni egy könyvet, Bubus lényegretörően a végére és az elejére lapoz folyton.

Álmosankócos reggeli meseolvasás:

Meskebarátnőm, akit csak Kisfiam néven emlegetek (höhö:))), ez csak nekünk vicces, bár magunk sem tudjuk, hogy miért) eljött a stúdióba, hogy végre a Migyerekeinkről is legyen pár "rendes" kép, meg Nünü is reklamált, hogy folyton csak idegen gyerekeket fényképezek ott, Őt meg sohadesoha. Rengeteg fotó készült, kivéve Bubusról, akiről csupán egy bőgősordítós, mert vagy aludt, vagy kiakadt, hogy nem a karomban van, ha letettem. Mutatok egyet a Kismeskéről és Nünüről (mutatnék többet is, mert tudom, sokan hiányoltátok Meskebarátnőmet, de csak majd akkor, ha megengedi:)

A rajzolás még mindig a kedvenc elfoglaltságok közé tartozik (remélem meg is marad a hév, a lelkesedés és a tehetség). Szponzorunk még nem akadt, aki folyamatosan szállítaná nekünk a színes tollakat, papirokat, fekete filceket, úgyhogy kisebb fajta vagyont hagyunk a papirírószereseknél:) Apaca ötösével veszia fekete tollakat, amelyekkel szívesen alkot, meg a tintákat a nyomdákhoz, és egyéb kiegészítőket. Most alakul Nünü szobája is, ahol helyet kap majd egy igazi nagylányos asztal, felette polcokkal és a falra kerül majd pár iratrendező is, hogy minden kreatív kincse helyet kapjon.

A képen Ő látható, amint esőben sétáltatja Mérit (a képzeletbeli kutyánkat, aki remélhetőleg majd hamarosan testet is ölt:). A kedvencem alul, a csigák mellett a százlábúja:)))

Említésre méltó, hogy Lajos napra pontosan úgy érkezett meg másodszor is, ahogy kell. Meg az is, hogy a nyaralásunk legelső napján tette mindezt, s tekintve, hogy csupán négy napra ruccantunk le a Balatonra, én végig a partról figyeltem a többieket, ahogy lubickolnak. No de ez legyen a legnagyobb bajon ugye. De sajnos nem ez. Mert alvázfájdalom gyötör, amitől meg egyből a félelem is sanyargat. Annyir rémes dolgot hallani. Ha már az én füzetem, akkor nyilván leírhatom, hogy a hüvelyem jobb oldalán érzem, főleg, ha megyek, akkor. Nem elviselhetetlen, csak egyszerűen fáj. Először május végén éreztem, aztán elmúlt, és időnként visszajön. Jövő héten nőgyógyász rákszűrés, csütörtökön meg vérvétel (utóbbi főleg azért, mert csomókban hull a hajam és vérzik a fogam minden nap - a körzeti szerint a szoptatás miatt, de azért nézzük már meg. persze legyen neki igaza).

Meg még azt is megemlítem, hogy minden lajos előtt reménykedünk, hogy talán jön a harmadik baba. Jó, persze, tudom, le kell fogynom előtte, fel kell készülnöm egészségügyileg, mert le vagyok rongyolódva, strapálódva, stb. Azért mindig csalódás, ha jön. És mindig feldereng a sok szomorúság és izgalom, ami ezzel kapcsolatban történt velünk. Nünü pedig közölte, hogy Ő legszívesebben "öten lenne", vagyis még három tesót szüljek. Ez persze már nem fog összejönni. "Akkor viszont csak egy fiút szülj legalább Anyaca, kérlek!". Jó.

Meseolvasás közben boldogan felkiáltott, hogy mozog a foga!!! Annyira izgatott volt, hogy ugrált örömében és levágtatott a lépcsőn, hogy megmutassa Apacának is, hogy a bal alsó aprócska gyöngyfogacsak bizony mozog. Annyrira várta és olyan lelkes volt:) Magyaráztam Neki, hogy lehetőleg ne piszkálja sem az ujjaival, sem a nyelvével, hagyjuk inkább a fogacskát a saját tempójában lazulgatni, és bár tudom, hogy ilyenkor mindig odatéved az ember nyelve, és véletlenül is piszkálja, próbáljon meg odafigyelni. Erre hallom a sötétben: "Nem!". Kérdezem, mi a gond? "Semmi, csak figyelmeztgetem magam, hogy ne piszkáljam. Csak az a gond Anya, hogy annyira nagyon izgalmas, hogy folyton piszkálgatnám!":)

Megyünk anyagot venni, és készül majd kis zacskó a fogtünrédnek, és majd ha kiesik a foga, akkor kér egy kis üvegcsét, hogy először hagy vigye be az oviba, mielőtt még elviszi a tündér, hogy megmutathassa mindenkinek:) Szóval nem egészen ötésfélévesen mozog az első kis fogacskája.

Szigorúan papucsban és pizsamában:) Anyjalánya. És még virág is került az asztalra a mezőnkről (ok, a le nem nyírt füves-gazos minirétünkről:)

"Későn" kezdett el hasalgatni, majd forogni, végül kúszni, és dévényes rásegítéssel (kb 8-szor voltunk) végül remekül elkezdett mászni. Pár hét szabályos kúszás, majd mászás, ami még most is tart, mert bár felállt pár hete, lépegetni még nem lépeget, inkább visszatottyan és mászik. Viszont megvannak az első szavak, amelyeket 1 évesen mondott ki: "Papa" - bizony, nem az a papapapa, meg babababa, hanem ha meglátja vagy meghallja a Papát telefonon is akár, akkor szép lassan kinondja: "Papa". Papa olvad. Aztán mondja már "Apa", és a lámpa az pedig "Bámpa". És van még egy szó, aminek a jelentését nem tuduk, az pedig a "Tetepő":)))

A hálószoba matracunk mellé behoztuk pár napja Rózi szobájában álló kovácsoltvas ágy matracát is, úgyhogy most már Nünü szobája éjszakára csak ágyból áll. De legalább mind a négyen egy kupacban alszunk (nem volt ez másként eddig se nagyon, csak Apaca a lábunknál aludt egy összehajtott paplanon - igen, hatalmas házban lakunk, több szobával, ágyakkal, még 6 vendéget is el tudnánk altatni, de mi itt húzzuk össze magunkat. Együtt. És ez jó nekünk.).

Úgyhogy felültem az ágyban, hogy kinyissam a gépet, amíg alszanak a lányocskák. Jobbra Nünü szuszog, balra Rózi gombocodik.

Be kell jegyeznem, hátha később fontos információvá lép elő a tény: 07.21. lajos megérkezett és két teljes napot töltött el nálam. Annyira nem lepődtem meg, mert úgy két hete borzasztóan sajogni kezdett a jobb petefészkem (amihez ugye nincs már járatom, mivel kikapták a méhen kívüli lombik beültetés miatt), lépni is alig bírtam. Nününél félévesen érkezett. Szerintem most is csak azért volt esélye érni, mert Bubust párszor Nagyikánál hagytam 5-6 órára, míg én dolgoztam, mert egyébként még mindig cicifüggő. De legalább a születésnapja óta hajlandó inni vizet vagy gyümölcslevet. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem akar anyatejet is. Éjjel meg 3-5-ször kel és iszik (igen, régebben átaludta az éjszakákat, de már nem).

A nyaraláson szétzabálták Bubus fejét a kedves idegenek. Imádják, ahogy eszik (mit eszik, tömi be a kaját) az étteremben, ahogy integet, ahogy incselkedik majd belémbújik, ahogy borvirágos hangon magyaráz, kacag, ahogy kinéz a haja, meg úgy egyébként is, egy csodacukor na. Bár itthon én igyekszem igzságosan osztódni és osztani a dicséreteket meg anyai lelkesedést, máshol ez nem oszlik meg így. Sajnos a kedves idegenek általában Bubusra figyelnek, ami persze érthető, mert Ő még kicsi, meg visít, és meg is követeli a figyelmet. Ezért aztán Nünütől elhangott egy ilyen mondat, mikor lelépett az egyik néni, aki szintén Bubustól olvadozott, miközben Nünü mellettem állt: "Anyaca! Engem már észre sem vesznek?"........ Mikor mekérdezik, hogy menniy idős Rózi, Ő hozzáteszi, hogy "Én öt vagyok". Néha még az is: "amúgy".

Ha igaz, két hét múlva elkezdik készíteni a kis cölöpökön álló faházikót a kertbe, ami most főleg Nününek nagy boldogság, de Rózi is kapja, ill. főleg Ő kapja a születésnapjára. Egy titkos kis lak, csak nekik.

Nünü 5 hónapja köhög. Voltunk tüdészeten, meg orvosnál, meg volt antibiotikum, de még mindig....

Na, úgy látszik, ennyi jutott mára. Ébredeznek a kislányaim.

Futunk. Tegnap óta. Két hete határoztuk el, mikor úgy éreztem, hogy futnom kell. Régebben is próbálkoztam a géppel, de azt inkább muszájból. Most viszont kívánkoztam futni. Igen, 40 fok van, meg marha macerás a gyerekeket hova tenni, "lerázni" Nünüt, hogy vele majd utána bicajozunk, stb. De mindig van kifogás. A testem is barbamama, a kondim kritikán aluli, és hát az én koromban már lefelé épül az ember, szóval tenni kell az életbenmaradásért. Farkas, aki előbb volt élsportoló majd teniszedző, mint menőreklámszakember, azonnal csatlakozott és tartja velem a tempót és bennem a lelket (Ja, hogy most azt kérdezitek, hogy nahát, ez a pasi tökéletes? Nos igen, az:))). Míg én vonszolom magam az aszfalton, Ő a hosszú lábaival kecsesen szökken és bíztat, hogy "jó lesz ez Boszikám". És tényleg jó volt. A közeli táj, ahol futottunk, a habos bárányfelhők, színes mezei virágok, naplemente, a magyarázódzsipieszestelefonizé, ami mutatja, hogy mennyivel futunk és hány kilómétert tettünk meg. És főleg, hogy közös program - ahogy Ő mondta- megint valami jó, amit együtt csinálunk. Terveink szerint minden másnap megyünk. Most 5 km a cél (2,5 km-rel kezdtünk), amit ha izgaz, majd két hónap múlva érünk el. És minden jól teljesített két hét után (ami azt jelenti, hogy tényleg elmentünk futni rendszeresen) megjutalmazzuk magunkat valamivel. A program végén a futómagyarázóval mindig készül egy fotó is, hogy lássuk a változást, és jót röhögjünk magunkon. Még az is lehet, hogy egyszer futóversenyen indulunk. Ő meg én. Imádom (ja, még nem a futást, Farkast!).

Tisztára olyan a sérója, mint egy trendi fiúcsapat sztárjának. Még Johnny Bravo is eszembejutott Róla:)

ui: annyira szeretek írni, hosszan és elgondolkodósan, de nincs időm....Így most főleg csak képekben (mert arról meg nem tudok lemondani:)

Éppen gondolkodott a fürdőszobában......

De legalább ezt kevéspé szedi le a fejéről, vagy esik be a szemére, mint a többi kalapka.

Bármit is csinál Nünü, az mindig vicces. Bubus gurgulázva tud kacarászni rajta. Fájdalmasangyönyörűségesencsodás nézni Őket együtt!

Legalább ilyenkor lefotózhatom az alsó két kis cakkosszélű fogacskát, és néha látszik a drakulásan kibújt felső kettes pár, valamint a végre felzárkózó két kis eggyeske:) (a néha nem ezen a képen van prezentálva:)