Piroska és Farkas

Futunk. Tegnap óta. Két hete határoztuk el, mikor úgy éreztem, hogy futnom kell. Régebben is próbálkoztam a géppel, de azt inkább muszájból. Most viszont kívánkoztam futni. Igen, 40 fok van, meg marha macerás a gyerekeket hova tenni, "lerázni" Nünüt, hogy vele majd utána bicajozunk, stb. De mindig van kifogás. A testem is barbamama, a kondim kritikán aluli, és hát az én koromban már lefelé épül az ember, szóval tenni kell az életbenmaradásért. Farkas, aki előbb volt élsportoló majd teniszedző, mint menőreklámszakember, azonnal csatlakozott és tartja velem a tempót és bennem a lelket (Ja, hogy most azt kérdezitek, hogy nahát, ez a pasi tökéletes? Nos igen, az:))). Míg én vonszolom magam az aszfalton, Ő a hosszú lábaival kecsesen szökken és bíztat, hogy "jó lesz ez Boszikám". És tényleg jó volt. A közeli táj, ahol futottunk, a habos bárányfelhők, színes mezei virágok, naplemente, a magyarázódzsipieszestelefonizé, ami mutatja, hogy mennyivel futunk és hány kilómétert tettünk meg. És főleg, hogy közös program - ahogy Ő mondta- megint valami jó, amit együtt csinálunk. Terveink szerint minden másnap megyünk. Most 5 km a cél (2,5 km-rel kezdtünk), amit ha izgaz, majd két hónap múlva érünk el. És minden jól teljesített két hét után (ami azt jelenti, hogy tényleg elmentünk futni rendszeresen) megjutalmazzuk magunkat valamivel. A program végén a futómagyarázóval mindig készül egy fotó is, hogy lássuk a változást, és jót röhögjünk magunkon. Még az is lehet, hogy egyszer futóversenyen indulunk. Ő meg én. Imádom (ja, még nem a futást, Farkast!).