Piroska és Farkas

Szeretem a madáretetőket. Nyilván azért, mert a madarakat is. No és mivel a gyereket folyton az ablakhoz cincáljuk, hogy nézddeédeskisrigó, meg ódecukivörösbegy, jéottegycsúszka, imádja a kertet kémlelni, s kis kezeit vagy orrát az üvegnek nyomva a madaraknak visongani. Sok-sok darabkája van az életemnek, amiért hálás vagyok (s mint tudjuk, valószínűleg van istenem, csak még nem vettük fel a kapcsolatot, tehát a hálám csakúgy száll a levegőben:-), s egyik ezek közül a ház, és a kert, amellyel szorosan együtt élünk, mióta kiköltöztünk a zöldbe.

Van fából készült etetőnk, s lógnak vesszőkből kanyarintott magtartók is az ágakról, de idén rájöttem, hogy sem ezek, sem pedig a rendszeresen felkötözött almák nem elégítik ki az igényeket. Sem az idelátogató szárnyasokét, sem pedig a miénket, most meg már pláne nem, hogy a gyerek is az ablaknál mozizik. Régóta szeretnék több és több etetőt telepíteni (főként egy oszlopon álló, hatalmas madárházikóra vágyom), sőt, szerelmi fészket is, vagyis madárodut is kitenni. Szívesen tákolnám össze őket (ill. Farkasra bíztam a feladatot), böngésztem is a világhálót a leírásokért, útmutató rajzokért, s eközben ráakadtam erre a madárdalos oldalra, ahonnét tervezek beszerezni néhány etetőt és odut a csicsergőskertünkbe. Persze ezzel nem szabok gátat Farkas eddig eltitkolt barkácslelkesedésének, elfér itt még jó sok etető.....

A járássegítő, amit használtan lasszóztam be, nálunk még csak játékként funcionál. Mer'hogy túl gyorsan gurul, és a húsos kislányom meg nem totyog olyan gyorsan a zabálnivaló hurkás lábain, hogy követni tudná a kerekeket. 

Mindennel szívesen eljátszik, s mivel több helyen is van játékbirodalma (nálunk a földszinten, aztán a babaszobában, Nagyiéknál, stb.), mindig szépen leltárbaveszi a játékokat, és mindegyiknek szentel néhány percet. Aztán vannak kiváltságos darabok is, úgy mint a zöld műangyag kanál, a sárkány (ami az Apja szerint viziló, és felszólított, hogy a gyerek nyugalmának megőrzése végett jussunk közös nevezőre az állatot illetően, mert az mégsem járja, hogy Ő levizilózza, én meg sárkányozom), és így tovább.

Megint hótorlasz. Imádom a nagyhavazásokat, a mesebeli tájat, ami körülvesz, ha kinézek az ablakon. A tegnapi környékfelfedezős sétánk alkalmával egy kutyásbarátunk kertjében felfedeztünk egy akkora, de akkora hóembert, hogy 1. evett az irigység, 2. előjött a versenyszellem, 3. azóta nyúzom Farkast, hogy nehogymár necsináljon egy legalábbekkorát a gyereknek (úgy kétésfél méter lehet, és az alkotója büszkén pózolt mellette, mikor megdicsértük, és álmélkodtunk a méreteken-lapáttal rakta fel, majd mikor készen lett a hatalmas hegy, késsel faragta ki, micsoda technika??!!!).

Megint elmaradnak a mára betervezett programok, úgy mint mozi, kiállítás és meglepetéstranszfer (Ingridem, elhiszed???:-) Ez azért kicsit nyűgösít, meg a hajam is, mer'hogy a múltkor lebetegedtem, azért nem jutottam el festésre, most meg az ollóslány cicinövesztésre ment. Talán a hajnali ámerikásfociscsaládibulis összeröffenést nem havazódik be......

A hűtőgép kijelzője reggelre nem világított. Talán áramszünet? De akkor a fürdőszoba lámpa sem égne......Csak a hűtő és a szagelszívó hallgatott....Később felfedeztük az okát. A garázsbejáró kapunkról levágták a motort, kilóg a csupasz kábel a földből, és lecsavarozták a görgős vaspántokat is.....A biztosítónk pedig erre nem is fizet...A szolgálunkésvédünk csapat itt járt, azt mondták, hogy ha akarjuk, menjünk be és tegyünk feljelentést, de azt éreztették, hogy úgyisminek.....Megmég egész nap gyötör a komisz is.

Nagyi ölében......

Azt a négyet, ami van neki. Az alsó kettőt középen, és a drakulás bújós ketteseket felül.

Parányi kutatócsoportunk fülét újabb kifejezés ütötte meg: drakulázás. A vizsgált törzs tagjai gyakran mondogatják a legkisebb egyedre, mikor az felettébb furcsa, szépnek egyáltalán nem mondható grimaszt vág, ezáltal betekintést engedve teljes belső szájszerkezetére. 

Ugyan számtalanszor sikerült megfigyelnünk ezen figurázást, ám lencsevégre kapni annál nehezebb feladat volt, míg végül siker koronázta a kitartó próbálkozást. A képet nézve teljesen egyértelművé válik a kifejezés miértje.........

Ültem az éltes karosszékben, kezemet a hasamra tettem. Róla ábrándoztam, miközben vagy hússzor is meghallgattuk az egyik közös dalunkat......Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés visszavágyni azt a borsómegahéja állapotot.....

Most pedig ott ül az etetőszékben és elvarázsolódva figyeli a feketerigókat, ahogy leeszik a reggel együtt felkötözött almát a fáról.........Sóhajtós.

Befőttbejegyzésként porosodott ez is a polcomon....Pedig már bő egy hónapja, hogy megvettük Mütyürnek a nagybabás ülését, s megszoktuk, hogy már nem a hordozóval tesszük be, és maceráljuk ki, és az apja is bármikor rámosolyoghat vezetés közeben a tükörből.

Rengeteget kérődztünk a témán, s bár kemény megszorításokat léptettünk életbe mióta nem bizniszvumenkedek, mégis fő a gyerek biztonsága és kényelme felkiáltással ezt választottuk. A fentieken túl szempont volt még, hogy isofixes is legyen, de azért övvel is be lehessen kapcsolni, ha nem a mi autónkban utazik, hanem pl. a nagypapáéban, ahol nincs isofix előkészítés. Eddig remekül szuperál, csak annyi a nyüszögésem, hogy dejólenne, ha jobban hátra tudnám dönteni, ha elalszik a gyerek benne (lehet ugyan, hogy egyik sem lesz luxuságy, mert mégiscsak egy ülésről van szó..).

Szeretem ezt a telet. Olyan jó forró teát szürcsölni a levendulás bögrékből, a meleg szobából figyelni Mütyürrel, ahogy az apja eledelgömböket és pirosalmákat kötöz a fára, majd lesni a madarakat, ahogy falatoznak. Nyomokat rajzolni a friss, néhol térdigérő hóba, léket vágni a tavon, hógolyót dobálni a kutyáknak, hátamra kötve a Migyerekünket levegőzni, havattúrni a teraszról, gyönyörködni a pompás fehér tájban, hallgatni a csendet és a lépteink ropogását, angyalokat rajzolni a hóba.

Timtomtaláré.....Egy valamirevaló Piroskánál  mindig akad egy kosár, amit stílszerűen a karján lóbázhat. Vagy amit esetemben, tíz centit túlnyúlt karral cipelek, kiveszem majd beteszem a csomagtartóba, ha hosszabb útra megyünk, vagy áttelepülünk pl. a Nagymamához, ahová meg nanáperszehogy kosárral kell érkezni. Reggel belerámolom az aznapi bébielemózsiát, gyümölcsöket, zöldségeket, stb.

Estefelé, mikor már minden játék unalmas, kell valami új mókát találnunk, ami felvillanyozza a gyereket még hét felé is. Minap felfedezte a kosarat, majd matatni kezdett benne, mígnem Anyika beletette Mütyürt a tepsi, a hordozó és a Joepapa által meglepibe vett harminc zacskó nyári virágmag közé. Ki sem akart szállni belőle. 

No és ki gondolta volna, hogy a legizgalmasabb dolog amit itt lehet találni, az egy tekercs puha damil, ami kísértetiesen emlékeztetheti Mütyürt a hajamra, viszont ezt anélkül lehet "szálazni", hogy bárki is "jajezfájanyának" felkiáltásokkal megzavarná......

Gyorsan egy salátástálat! Aztán mégegyet. Megint rohanás le a lépcsőn egy harmadikért. A fürdőszobában bevetésre került a kutyák fenti vizestálkája is. A gardrób padlóján szintén kopog az olvadó hó, oda a kék süteményestál került, amibe az epresfinomságot szoktam elkészíteni. A tetőablakok peremén kis patakokban megindultak a cseppek. Nem hevesen, de azért foltokban eláztatták a babaszobában átmenetileg parkoló matracunkat, a párnámat, a ringatózószéket, s jutott a deszkapadlóra is....Mindez karácsony előtt egy nappal.....

Mikor beállt a tél, jeges szelek fújdogáltak az emeleti szobákban, ahol a sima ablakokon kívül a tetőn is vannak üvegek. Farkas felmászott a létrán, hogy közelebbről is szemügyrevegye ezen ablakokat (nagy a belmagasság, gerendás mennyezet), és konkrétan belekapott a fuvallat a hajába.....Tetőablakszakértő megvizsgálta, kiderült, szemétkivitelező (aki beperelt minket anno, és végül elvitte az összes megtakarított pénzünket) csak beillesztette a helyére a tetőablakokat, szigetelést már nem tett köré...Remek. Hatvanezerért megcsináltattuk utólag. Már nem húz be a hideg. Remek. Erre most jön a hólé, ami eddig mindig kívül maradt. Szakértő karácsony előtt ismét megérkezett.

Szokás szerint a hólapátot nyüstölte rendületlenül, aztán mire visszafordultam, már a tó szélén állt, a vékonyka jégen. Ordítottam egy "gyerekideazonnalbendegúz"-t, de abban a pillanatban már szakadt is a jég, menyílt a lyuk, s a dermesztően hideg víz nyakig elnyelte a kutyát. A gyerek a hasamra kötve (tíz kiló, úgyhogy háton kéne hordanom, de a kabát miatt nehézkes, meg így jobban is tudunk kommunikálni), mindent vastagon borított a hó, csúszott is rendesen, nehezen evickéltem a sziklákon. Az indiánüvöltésemre Anyika is odaért, valahogy belénkcsimpaszkodott, s így nyújtóztam Bendőz után, aki kétségbeesve kapálózott, s töre a jeget maga körül.

Azt hittem, ottmarad. Végül sikerült elkapnom a nyakán a bőrt, s húztam, mint a répát, másik kezemmel pedig tartottam a hasamon a gyereket. Meleg helyzet volt. Vagy inkább fagyos. Több törölközőbe bugyoláltuk, s melengettük, míg egészen felolvadt, de sokáig remegett még, mint a kocsonya. Így ért véget a mai havas kertisétánk Mütyürkével, akivel azért nagyon élveztük a hófödte kert látványát, arcunkat összedugva melengettük egymást, s csigavonalat tapostunk a friss hóba.

Ellágyulva figyeljük, ahogy hatalmas szemekkel ellenőrzi, hogy megvannak -e a csipcsipmadárkák, a pillék, kelepkelepgólya, a zümi és a katica a falon, amelyeket lassan egy éve pingáltunk a szobája falára Anyikával. Eddig nem is nagyon törődött velük, most meg egyfolytában meg akarja simogatni, kapargatni mindet, szép sorban, s felkéreckedik, hogy elérje őket. Akárhányszor belépünk a szobába, vagy éppen mikor felkel reggel, kinyitja a szemét és máris integet nekik, majd ránk néz, és várja, hogy mondjuk, kinek pápázott az imént. Kérdésünkre pedig mutatás helyett szintén odaint a megnevezett rajznak. Olyan sokat fejlődnek ennyi idő alatt, s néha úgy érzem, már mindent megért.....

Rengeteget beszél. Dünnyög, morog, karatyol magában, de hozzánk is intéz "szavakat". Nevet, visong, mosolyog, s van egy provokálós, rövid odaröhösége, amiről tudja, hogy mindenki kifekszik tőle. Pár napja pedig félrebiccenti a fejét, és úgy mosolyog, tisztára éhezőkóborkutyakajátkunyerál jelleggel, rendkívül bájos.

"Kislányom, nagyon kérlek, ezúttal csak akkorát építs, hogy senki ne kapjon sérvet az emelgetéstől! Kicsi legyen, hogy egyedül is fel tudd tenni egymásra a hógömböket!" Hát jó, akkor kicsit csináltam. De mivel a darabszámot nem korlátozták, és nehogymár csalódjon a gyerekem, hogy a múltkori sokkal nagyobb volt, most meg csupán egy nyögés nélkül megépíthető, aligláthatóval próbálkozom, hármat gyúrtam. Egy egész családot.

Kicsi sárgarépáink nem voltak, de a teraszon, egy kosárban megpillantottam a színes csipeszeket, közöttük pedig remek narancssárgákat is találtam, ebből lett az orruk. Akkorák lettek, mint a gyerek a túlnagy téliszerkójában, ami jócsákán túllóg a karjain, de legalább jó meleg. Ha nem ébredt volna fel a kinti szunyókálásából, biztosan formáztam volna néhány hókutyát is, macskát meg nem is kellett, mert Micit annyira izgatták a hóembereim, hogy egyfolytában ott bújkált közöttük. Mütyürke pedig még a szobából is figyelte őket.

A pókok és egyéb soklábúak esetében nehezemre megy a magamonuralkodás, pedig nem szeretném túlságosan befolyásolni Mütyürkét, hogy eleve féljen tőlük, ahogy én teszem. Pedig ha folyton csak azt látja, hogy visítva, fejvesztve felugrálok a kanapéra, hisztérikusan jajveszékelve hagyom el a szobát azt kiáltozva, hogy "farkaaaaaaaaaaas egyhatalmaspóóóóóóóóók",  mimás lenne a vége.  Igyekszem letekerni a pánikgombomat....

Na és akkor itt van ez a helyes kisegér. Anyika látta meg, mikor a gyerekkel az ölében üldögéltek a nappaliban, a cincogó pedig felbukkant a fonott madáretetőben, amit idén nem tettem ki a csőrösöknek, mert folyton felborította a szél (van helyette több másik is, nem éheznek, ha idelátogatnak, és a piroskásalmafáról is csemegézik az apró gyümölcsöket). Olyan szép darab, hogy nem volt szívem eltenni, inkább nyár óta itt díszeleg az üvegfal mellett, a teraszon. Az új lakó benfenteskén ugrabugrált végig az etető szélén, majd felkapaszkodott egy fonott kaspó peremére, és onna figyelt minket (még le is tudtam fotózni).

Apu későn tér nyugovóra. Leginkább a gép előtt üldögél és játszik, olvasgat vagy tévézik. Bármelyiket is csinálja, legalább félóránként megszakítja a tevékenységet és kiszalad a konyhába bekapni néhány falatot. Időnként pedig reggelente ilyen üzeneteket találunk a maradékokon (Mici a befogadott cica, Pötyi pedig a szomszéd nemszeretgetett, éhező kutyája....).

Mondtam én, hogy nem fordítom meg a ruhámat, inkább a nyakamnál kiálló cimkével a hátamon szürcsöltem a forró italomat a KVzóban, nehogy elmenjen a szerencsénk. Még mindig bizonygatom, hogy nem vagyok babonás, aztán itt van ez, meg a feketemacska, meg a mentősszámolgatásrágondolás, meg hasonlók. Na mindegy, mellékvágány.

Szóval megint nyertünk a lottón. Igaz, nem párszázezret, mint a múltkor, amit a szüleimnek adtunk gyorssegítségként, csupán tízezer forintot, viszont ezt megtartottuk magunknak. Illetve mégsem nyomta sokáig a zsebünket, mert megvettük a gyereknek a párolót (kované, köszönöm szépen, hogy szóltál, de végül úgy voltunk vele, hogy beszerzünk egy újat), abban a hiszemben, hogy így több vitamint kebelez majd be a sarjunk, mintha kifőzném a húst és a zöldségeket.

A tízhónapos. Amikor már jól megfigyeli, hogy kinek az ölébe ül és a medve szemeközé néz, kicsit sem marad nyugton, pillanatok alatt eltűnik a képből, mivel már remek helyváltoztatóképességekkel bír, ledönti a mackót, majd megszeppenve pislog, és nyafogva felkéreckedik az apjához, mert ehhez éppen nincs kedve. 

A kiságy és Ő pontosan ennyit kontaktálnak mostanság. Vagy inkább hetek óta. Talán hónapokban is mérhetjük. Mert közöttünk alszik. Még mindig. Fontolgatjuk ezen állapot megszűntetését, de nehezen vesszük rá magunkat. Továbbra is hangsúlyozom, hogy olyan nagyon jó így, meg ha éjjel felkel, annyira mélyen van a kiságyban, hogy letörik a derekunk, ha behajolunk érte (öööööö.......behajolnánk, mert amióta a legalsóra állítottuk a fekvőfelületet, nem aludt benne.....). Igen, tudom, nem ez szerepel a szakkönyvekben. De egyelőre elképzelni sem tudom, hogy eljön a nap, mikor kiköltözünk a szobájából, és nem alszunk Vele.....

Átmeneti fészkünkben, itt Anyikáéknál is van saját rácsos kiságya, de át sem hoztam Joepapa szobájába, ahol jelenleg tartózkodunk éjjelenként, Mütyürke és én (szegény papa leszorult a nappali kanapéjára, Anyika meg alszik a kisággyal a saját hálószobájában, legalább valaki a helyén durmol). Itt is összekifliződünk a nagyágyban. Annyi csak, hogy félek, egyszer mélyen alszom, és átmászik rajtam, vagy elindul valamerre és lepotyog, úgyhogy ezt kivédendő bebástyáztam magunkat díszpárnákkal, és persze Ő alszik a fal mellett. Szóval egyelőre csak a kiságya rácsait rágja, vagy kapaszkodónak használja. Azt is csupán kívülről.

Az egész békavadászat kimenetele nagyban függ a megfelelő lazítástól, és a feladatra való pár perces összpontosításról. Ilyenkor üljünk le nyújtott lábban, és koncentráljunk a lábfejünkre.

Jó, ha van terepszínű ruhánk, amelyet felvéve beleolvadhatunk majd a virágos rétbe (a hiteles szemléltetés miatt oktatónk a kedvünkért magára is öltötte az említett munkaruhát).

Nyáron költöztünk be a házba, így persze, hogy nem tűnt fel, hogy a felső fürdőszobában nem működik a padlófűtés. Sőt! Egyáltalán nincsenek is letéve a csövek....Mivel jó tágasra terveztettük, a belmagasság sem szokványos, hiába raktunk be a sötétszürke radiátort, még mindig kevés. 

Hiába imádja a nagykádas pancsolást a gyerek, tavaszig marad a műanyag kiskád állványon, ami esténként bekerül a babaszobába, és ott rendezzük a fürdést. Addig a nagyszülőknél tombolja ki magát, mint pl. most is. Ugyanis Farkas három napja lebetegedett, és tartva az infuenzától, Mütyürrel átköltöztünk Anyikáékhoz (sajnos pár órája én is érzem, hogy kapar a torkom, és kirügyezett az alsó ajkam is...)

Ede. Két napon át szinte csak ezt ejtette ki a száján, eltekintve a kurjangatásoktól, visításoktól, nevetgélésektől és az időnkénti bömbölésektől. Bárkit meglátott, bármit felfedezett, felkiáltott "ede". Aztán tegnap már csak egyszer hallottuk tőle (szinte már hiányzik), mert a mai sláger a "mamamamama", vagy különféle hangsúlyozással, olyan vakkantásféle rövid "ma".

Ha pedig berzenkedik, kisautó hangot hallat (régebben a nemtetszését a "gyigyi"-vel jelezte, imádtuk), "br-br-br", vagy "brüm-brüm-brüm". Szintén új, tegnap gyakorolta azt a fura torokhangot, amit nem is tudnék leírni, de olyan serényen hajtogatja, mintha fellépésre készülne. Na és persze van olyan is, amikor Nagyi "agyi"-kat vél felfedezni, ill. ha Joepapa felé visszük, akkor "Pa"-t, de papa szerint ádehogy, mindent belehallunk a gyerek szövegébe, amit akarunk....Nem mondanám, hogy ezek a gyerek első aranyköpései, de azért feljegyeztem.

Csupán pár órán át álldogálhattak kettecskén, mert a hőmérő higanyszála elhagyta a mínuszokat, és az eső is eleredt, s hamar bedőltek. A lelkesedésem semmit sem változott, ugyanolyan hévvel álltam neki görgetni a hógolyókat, és megalkottam a hónőt a két nappal ezelőtt készült hóember mellé (még mindig a készlet nélkül, mert azóta nem volt időm tovább keresni).

Joepapa szerint beteges amit művelek, és röhögve fotózgatta a fejemet, miközben gyúrtama gömböket, kikapartam a hó alól a köveket a szájához, majd nádat vagdostam a hajához.