Olyan vagyok, mint egy zöldséges stand nyár derekán: felül sárgadinnyék, alul méretes görögdinnye. Mindenkinek van egy megjegyzése a hasam láttán, kedvesek, vagy viccesnekhitt nemisazok, furcsák vagy helyesek, netán értetlnekedősek, úgy mint "én ekkora hassal mentem szülni", "nem lehet, hogy mégiscsak ikrek?" majd mikor elmagyarázom, hogy legalább nyolcszor nézték már ultrahangon és egyedül van, nem adja fel "talán elbújtak egymás mögé", "hú de hegyes, biztosan fiú lesz!", "simogatnivaló gömböcke", "talán elszámoltátok a dátumot, és már sokkal előrébbjársz, a végén még megérkezik a fa alá".
Büszke vagyok virágbaborult nőiességemre, s peckesen feszítek erősen gömböcösödő pocakommal, s eszemben sincs takargatni bő lebernyegekkel. Míg másnak ilyenkor még alig látszik a babásodás, nekem valóban hatalmas dinnyealakot ölt a hasam, amit egyrészt a már eredetileg is ott elhelyezkedő fókazsírommal magyarázok, másrészt pedig anyai alkati örökségre vezetek vissza, mivel Anyika, aki igen vékonyka és sportos alkat volt, mindkettőnkkel akkora gömböcöt növesztett, hogy rögtön ultrahangra küldték mert ikreket sejtettek odabent, és három hónapos terhesen már alig bírta bekötni a cipőjét.
Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»