A kért két darab helyett egy egész köteg borítékot nyomott a kezembe Joepapa, merthogy kellezmajdmeglátom. Jó párat betettem a gyönyörű borítású pocakosmappámba, amit még Pötiéktől kaptam, amely jól elkülöníthető fakkokból áll, s egy nagy gombra rátekerhető bőrszalaggal zárható le.
Mindig is zavarba hoztak a pénzátcsúsztatós szituációk, amikor nem tudom pontosan, mennyit várnak el tőlem, vajon nem adok -e keveset, s egyáltalán mikor célszerű és alkalmas, s melyik a legelegánsabb módja a tranzakciónak. Szerencsére eddig nem voltam gyakori egészségügyiintézménylátogató, így nem szereztem gyakorlatot a hálapénzek átadásában, de mostanában biztosra veszem, lesz alkalmam gyakorolni.
Attól is tartottam, hogy a direkt mennyiveltartozomdoktorúr kérdéssel majd jól zavarba hozom a fehérköpenyeseket, eleinte szemlesütve hárítják a jobbomban érkező hófehér borítékot, s hagynak némi teret az "ónemkéneigazán-jajnemfogadhatomel" jelenetnek, melynek mindketten tudjuk, úgyis az lesz a vége, hogy a zsebükben landol a hálám jele. Alaptalanok voltak a félelmeim.
Egyedül a védőlány volt az, aki sehogy sem akarta elfogadni a borítékomat, amit a látogatása végén, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe, úgy adtam át, hogy "írtam Neked egy levelet". Sehogyan sem akarta magával vinni (pedig szerintem igencsak alul vannak fizetve), de végül meggyőztem, hogy nagyon szép írás, mégis szeretném, ha majd otthon elolvasná. De neki pl. nagyon szívesen adtam, annak ellenére, hogy nem tudom, vajon elvárás -e a részükről, vagy szokás -e bármivel is kedveskedni nekik. Nem viszek pénzt minden alkalommal, de virággal, vagy csokival biztosan meglepem majd, már csak azért is, mert Ő az egyetlen, akit ha felhívjuk a mobilján, azonnal felveszi, és sosem rázott még le két másodperc alatt. Ráadásul nagyon megkedveltük, és örülünk, hogy hozzá osztottak be minket.
Nézzük Dr Pontjót. Első alkalommal, mikor Joepapa orvos barátai beajánlottak hozzá, s ellátogattam a kórházába, nagy zavaromban elfelejtettem megkérdezni, hogy mennyivel is tartozom, s bár nem a magánrendelőjében fogadott, hanem a munkahelyén, a kialakult szokások miatt mégiscsak illő lett volna rákérdeznem. Aznap fel is hívtam a doki barátunkat, hogy referáljak nála a tapasztalataimról, s elújságoltam neki a cikis helyzetet, hogy bizony a mennyivaltartozom kérdésről megfeledkeztem. Ő azonban megnyugtatott, hogy nem hoztam szégyent a fejére, másrészt meg nem is nagyon hiszi, hogy Dr Pontjó elfogad tőlem bármit is, mert kollégája komoly ajánlásával kerültem oda, és úgy nem nagyon szokás.
Nos, második alkalommal bekészítettem a borítékba egy húszezrest (mivel a magánrendelőjében kb. 10 ezer forintot kell fizetni egy látogatás alkalmával, s én ugye most vagyok a kórházban másodszor), s ahogy becsuktam magam mögött a vizsgáló nyikorgó ajtaját, rögtön a tárgyra tértem "Elnézést doktorúr, de a múltkor zavaromban elmulasztottam rákérdezni, hogy mennyivel tartozom?"-mondtam, keresve a tekintetét, de csak a monitorját bámulta, bár láttam, hogy hallja amit mondok. Valamit mintha dörmögött volna, de az is lehet, hogy csak a torkát köszörülte, de még mindig nem emelte fel a fejét. Ekkor fogtam a borítékot, kitettem elé az asztalára "Akkor itthagyom ezt Önnek."-motyogtam sután. Egy szót sem szólt, de mire letettem a táskámat, elővettem a vizsgálati eredményeket tartalmazó mappámat, visszanéztem az asztalára, már nem volt ott. Egy köszönöm nélkül eltette.
Dr Pocakszúrónál először a magánrendelőben jártunk múlthét szerdán, és negyedórás beszélgetés után a recepcióhoz járultunk kifizetni a kifüggesztett tarifát. Majd másnapra berendelt minket a kórházba, ahol dolgozik, s ott is csináltak egy ultrahangos vizsgálatot. Mielőtt bementünk volna hozzá megbeszélni a látottakat, rákérdeztem Farkasnál, hogy szerinte kell -e adnunk pénzt, vagy itt a közkórházban miként működhet a dolog, de véleménye szerint biztosan nem, hiszen előző este már fizettünk. Azért a kétperces konzultáció végén feltettem a kérdést "köszönjük szépen doktorúr, tartozunk valamivel?" mire a szemembe nézve válaszolt "Amennyivel gondolják.". Mivel nem volt nálam borítékba becsomagolt hálálkodás, a pénztárcámból kivett bankjegyet csúsztattam elé, s még én voltam rettenetesen zavarban, éreztem, hogy kivörösödik az arcom.
Szemben Dr Pocakszúróval, aki kedves volt, alapos, ránk fókuszáló, segítőkész és csúnyán szólva "megkülönböztető jelzéssel bírtunk" nála azáltal, hogy előző este a magánrendelőjében jártunk, és fizettünk a szolgáltatásáért, addig Dr Pontjó, akihez elve komoly ajánlással kerültem, szó nélkül elrakta a pénzt a nemmagánrendelőben, ránk hozta a frászt a mákos ultrahangos felvétellel, olyan egy pokróc a telefonban, s érdekes módon, bármikor is hívtam, eddig egyszer sem ért rá, s köszönés nélkül rakta rám a telefont.
Hogy mért kell pénzt adni az orvosnak? Meg hogy az ilyenek, mint én rontjuk el a rendszert, ami egyébként tökéletesen működik? Nem szeretném kipróbálni, hogy mi történik akkor, ha csak egy bájos mosollyal fejezem ki a hálámat, s nem vállalom azt, hogy úttörő szerepet vállalok a kérdésben. Amíg tudok adni, addig szívesen nyújtom át borítékban, de igenis elvárok egy minimális figyelmet, alaposságot, amit egyébként is meg kéne kapnunk, hiszen ez a dolguk, de úgy érzem, hogy ez sok esetben még sincs így.
Ebből a szempontból sokkal kellemesebb egy elve fizetős klinika, ahol nem kell zavartan totyorogni a vizsgálatok után, csokigolyók közé dugdosni a pénzt, vagy laza mozdulattal a doki zsebébe csúsztatni, mert az előtérben kifüggesztett táblán tisztán látható, hogy minek mi az ára.
Azzal sem vagyok ám képben, hogy a szülésnél a dokinak és a szülésznőnek a levezetés előtt, vagy utána szokás odaadni a hála összegét, s ahogy hallottam, most már "divat", vagy szokás pénzt adni a csecsemős nővérnek is.......
