Ó, hát tényleg varázslatos, semmihez sem fogható pillanat először érezni, és ténylegesen beazonosítani, hogy ez bizony a Migyerekünk ficánkolása, amit odabentről tapasztalok! Talán kaptam már hetekkel korábban is hasonló jelzéseket, de akkor nem volt ilyen egyértelmű, csak most, pár napja tudatosult bennem, hogy ez bizony Mütyürke.

Ha nincs ez a fránya vírus, ami már második hete jelentkezik nálam különféle megnyilvánulási formákban, vasárnap óta pedig Farkast is behálózta, talán azt mondhatnám, hogy az eddigi terhességi tünetek enyhültek, és egészen jól bírom magam, de persze ezt most nem tudom így biztosan kijelenteni. Aztán meg, a régi macerák helyett előkerülltek újabbak is, úgy mint a köldököm körül jelentkező halványpiros háló,  vagy az estére beelefántosodó bokáim.

A reggeli hányingerek teljesen megszűntek, és a sziszegéssel járó büfizés is alábbhagyott, ugyan evés után mindig kígyózom egy párat, ami az eddigi adagomhoz képest szinte semmi. Az autózást is jobban bírom (amivel a babavárás előtt sosem volt bajom), főleg, ha nem közvetlenül előtte ettem valamit, és nem a leghepehupásabb úton kanyargunk. Mert ha igen, akkor olyan érzés fog el, mintha egy tejeszacskó szorult volna a mellkasom alá, és tisztán lehet hallani, hogy lötykölődik benne a folyadék, amitől menten rosszul leszek.

Savam is egyre ritkábban van, már nem szorulok rá az éjjeliszekrényre kikészített kekszekre, nem úgy, mint az éjszakai pisilések, ami most inkább attól sűrűsödtek be, hogy óránként felkelek arra, hogy kiszáradt a torkom, az egész szájpadlásom, és továbbra is megiszom éjjel egy egész, másfél literes vizet.

A hasam hatalmas méreteket ölt, kemény és gömbölyű, s bár a köldököm nem indult még meg kifelé, mintha egyre apróbbá zsugorodna, körülötte pedig megjelent néhány halvány vörös erezet. Jó pár hete Farkas közvéleménykutatást végzett a babás ismerőseink körében, és kiderítette, hogy ennek alapján melyik a leghatásosabb krém, amivel rendszeres mell- és haskenegetést végzek (ebből Ő főként a pocakom reggeli bemaszírozására szokott jelentkezni) , hogy megelőzzem a bőr feszülésével járó elváltozásokat és a viszketést.

A vérnyomásom 130/85 és 120/80 között mozog, ami szerintem nem olyan vészes  (nekem mindig 115/75-125/80 között volt), ugyan a pulzusom majdnem mindig 95 körül jár, de nézem szorgalmasan, mert tartok a toxémiától, és aggódva figyelem a bokáimat is, mert a nap végére, mikor hazaérünk, hatalmasra duzzadnak. Ilyenkor felpolcolom öt párnával, és általában fél-egy óra alatt majdnem normálisra visszaáll, bár sosem ugyanolyanra, mint az állapotosság előtt.

A komiszok ugyanúgy jönnek, mint mindig. Az elmúlt héten például három panadolt is be kellett vennem, egyet kedden, egyet-egyet pedig a hétvégén. Ennek egyáltalán nem örülök, és továbbra is furdal a lelkiismeret miatta.

Nem vagyok kívánós, inkább maradt a nemkívánósságom, és míg reggel mindig éhes vagyok, addig este nincs is kedvem enni. Viszont híztam hat kilót, ami bosszantó, hiszen az inszemináció alatt is dundultam rendesen, és eleve nem voltam egy cérnavékony, de még csak spárgavékony sem. Maradjunk a hajókötélnél, amire rárakódtak a zsírpánák. Pedig alig eszem, és igyekszem odafigyelni, hogy minden nap menjen le Mütyürkének valami kiadós vitaminforrás, tegnap pl. uzsonnára nyers sárgarépát rágcsáltam, este felvagdosok magunknak sajtot körtével vagy szőlővel,  reggelire minden nap bekebelezek egy magokkal megszórt teljeskiörlésű minizsemlét felvágottal és salátalevéllel, napközben iszom egy pohár tejet vagy kefírt, és rendszeresen veszek bio zöldségleveket, mint pl. sárgarépa, cékla, savanyúkáposztalé (ez utóbbira még nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam).

A jó öreg elmokrémem nélkül a rémes piros foltjaim hol kijönnek a képemen, hol halványulnak, most pl. az államon éktelenkednek elég erőteljesen, amit reggel kétségbeesve mutattam is pasinak, aki ennyit kérdezett "Miért olyan nagy baj az Boszikám, nem akarsz hódítani, nem?".........

Este kilenc után szinte használhatatlan vagyok, benyomódik az offgombom és elalszom. Ha hétvégén van lehetőségem egy órácskát hunyni délután, akkor talán kihúzom tízig is, de ez nagyon ritka, és összesem mint egy papirkutya.

Munka. Sajnos ugyanannyit kell dolgoznom, mint eddig is, ráadásul hiába kértem, hogy mentesítsenek a stresszes prezentációk alól, ez nem történt meg. Az őszi és az év eleji időszak a sok versenytárgyalás miatt pedig az év legzűrösebb szelete, amiből jócskán kiveszem a részem......

Na és mivel továbbra is a munkásasszonyok (még lány vagyok) hétköznapjait élem, nem jutok el pl. kismamajógára, vagy kapcsolattréningre (melyikre és mikor érdemes?), és fogalmam sincs, miként iktatom be a szülséfelkészítést, meg az elsősegély tanfolyamot, mert már az is gondot okoz, hogy mikorra időzítsem a cukorterhelést, a védőlánylátogatást, hogy ne kelljen a megmaradt két nap szabimból kivennem (ugyanis ha beteg itt az ember, akkor A. nem kap fizetést, vagy választhatja a B.-t, amikor a szabadságából vonják le a betegen eltöltött napokat, így az a huszonvalahány nap hamar megcsappan).

A tömérdek aggódásommal együtt repkedősen boldog napokat élünk, s alig várjuk, hogy Mütyürke az apukája által is érezhető jelzéseket küldjön odabentről.