A négy lift közül csupán egy működött, de legalább a másik háromra ezúttal kifüggesztették a nemüzemel cetlit, így nem álldogáltak feleslegesen az emberek az ajtók előtt, idegesen a nyilakat nyomkorászva mint a múltkor, csak az egy, még döcögős és világítós szerkezet előtt tömörültek jónéhányan. Nem is lett volna gond, ha a hajókötél testemet fel kell vonszolnom a harmadikra, ha 1. nem vagyunk nagy késésben a dugó miatt, s nem úgy araszolok, mint egy lakótelepet üzemeltető csiga 2. nem tört volna rám az azonnalpisilhetnék, ahogy befordultunk a kórház előtti parkolóba.
X-be szorított combokkal számolgattam a lépcsőfokokat felfelé, majd a wc-ig vezető lépéseket, míg végre elértem a megkönnyebbülésre kijelölt helyet, ahol azonban szerencsétlenségemre nem működött a villany.....Még Farkas is bemerészkedett, hogy meggyőződjön róla, ezúttal nem én vagyok az, akinek még a villanyfelkapcsolás sem megy. Próbáltam segítséget kérni két fehérköppenyes nővérkétől, de az egyik nem ért rá, a másik meg visszakérdezett, hogy "nem ég a villany????? sajnos én nem tudok segíteni." Pasi felajánlotta ugyan, hogy bekísér és világít a mobiljával, de nem éltem a lehetőséggel.
Dr Pontjó felbukkanására széles üdvözlőmosolyra húztam a számat, s úgy tartottam még akkor is, mikor Ő ezt nem viszonozta, és megkérdezte, hogy rá várok -e (még mindig nem vagyok benne biztos, hogy felismeri -e a kismamákat arcról), majd gyorsan beterelt a rendelőjébe, mondván, előrehozták egy műtétjét, rohannia kell.
Kiskönyvemet kipakoltam az asztalára, odacsúsztattam a szokásos borítékot is egy halk köszönöm kíséretében, amit doktorúr is viszonzott, majd betette a naplója lapjai közé.
Rutinosan elhelyezkedtem az ágyon, szabaddá téve a pocakomat, majd Ő mégjobban lerángatta a nadrágomat, és kedvesen megsimogatta a kigömbölyödő hasamat, mielőtt bezselézte volna, s mintha még valami mosolyfélét is elkaptam volna Tőle, amikor ezt mondta "milyen szép pocak!". Ez felvillanyozott!:-)
Öt perc alatt bemérte a szerintem éppen szunyáló Mütyürkét (mert nem mutatott túl sok izgágaságot), a kobakját, a hasát, megnézte a szívét, amit szintén szépnek minősített, majd a combcsontja következett, amit először akkorára mért, hogy 25 hetesnek írta a gép, majd mégegyszer beixelte, és akkor "csak" 24 hetes lett, ami ahhoz képest, hogy ma töltjük be a 22. hetet, elég hosszú. Megjegyeztem, hogy nyúlánk apukája majdnem két méteres, és 59 cm-rel született, s Dr Pontjó szerint akkor Tőle örökölte a hoszzú combját (barátságosan még azt is megjegyeztem, hogy a doktorúr is szép magas, s kérdésemre megtudtam, hogy 188 cm:-). Összességében a gép pedig március 20.-ra írta ki a szülés időpontját, és 22 hetesnek és három naposnak becsülte a Migyerekünk korát. Papirt és képeket nem nyomtatott, így nem tudtam megjegyezni a többi adatot.
A fehérneműm ledobására történő felszólítására tiltakozásba kezdtem, s elmagyaráztam, hogy a hólyagjaim nem bírnák ki a méhem szájának feltérképezését, tekintve, hogy vaksötétségbe borult a szemközti WC, és nem hoztam elemlámpást, így nem tudtam elintézni a folyóügyeimet. Jót nevetett (komolyan modnom, meglepődtem!), majd azért is megvizsgálta a fent említett részemet, s felajánlotta, hogy elkísér a szülészeten található pisildébe, hiába tiltakoztam, hogy most már elszállítom a munkahelyemre.
Ezért aztán nem a szokásos módon távoztam, vagyis amikor Ő éppen szöszmötöl az asztalánál, rám se bagózik, én meg zavartan kislisszanok, hanem előreengedett az ajtón, átviharzott velem a várón, majd rábökött a megfelelő ajtóra és egy kurta köszönéssel eltűnt a folyosó végén.
