Fejemet a felcsempézett falnak támasztottam, ügyelve arra, hogy minden ajtónyitáskor megemeljem egy kicsit, mert ha nem tettem, a csapkodástól kongott az egész búrám, ahogy a kismamák egymás kezébe adva a kilincset váltották egymást a vérvételen. Közben azon bosszankodtam, hogy felejthettem el betenni a könyvemet, amit vasárnap kezdtem el, s amely izgalmas társaságnak bizonyult volna, miután Farkas a harmadik felvonást már nem tudta megvárni velem, ugyanis az egész délelőttöt a kórházban töltöttem, reggel háromnegyed héttől, valakinek meg dolgoznia is kell kettőnk közül.
Ha nem othon töltöm az egész napomat, ami általában így van, akkor reggel kb. fél órát vesz igénybe (ha nem kell párolnom, vagy főznöm hirtelen, mert előző nap megcsináltam, vagy mert aznap nem eszem csak hideget), hogy gondosan lejegyzetelem a füzetembe a számolásokat, hogy melyik étkezésre mit csomagolok, hány gramm és mennyi szénhidrátot tartalmaz, és hogy pontosan meglegyen az előírt adag az adott időpontra, levagdosok a rozskenyérből annyit, hogy ne haladja meg a határt, vagy éppen hozzá kell tennem az uzsonnához darabra leszámolt mandulaszemeket, hogy elérjem a húsz grammban meghatározott adagomat.
Kis fehér, műanyag pohárba bugyoláltam az éjszakai és előző nap 12 órán át begyűjtött, majd a fiolába átcsurigált mintáimat, rábiggyesztettem a két mennyiséget (ezúttal nappal 3 liter, éjjel pedig 2,1 liter), majd a nevemet. Összeállt a kajapakkom is, a táskámba csúsztattam a cukormérőszerkezetemet és a fertőtlenítő folyadékot, hónom alá csaptam egy palack vizet, s már készen is álltam az újabb méricskélésekre.
Ezúttal vettek vért éhgyomorra (5,5 lett), majd reggeliznem kellett, és rá egy órával is megszúrtak (8,0 lett, ami a múltkor 9,1 volt), végül tízkor kellet elmajszolnom a két szelet kekszet és 2dl narancslevet, majd újabb hatvan percet követően kopogtattam és megint megböktek (6,4). Ezeket az adatokat most délelőtt diktálta be a kedveshölgy, és szerinte a 8 még mindig nagyon magas. Aztán elhangzott egy adat, amit egyelőre még nem tudok értelmezni, az pedig a három hetes szénhidrátháztartásom értéke, 172 (?), a 3 hónapos szénhidrátháztartásom értékét meg majd később tudják megmondani, mert csak hetente egyszer csinálják. Aceton ügyben ugyanaz a helyzet, mint múltkor, a nappali piskótámban nyomokban volt csak jelen, éjjel pedig egyáltalán nem.
Beszéltem a kunkorihajú diétáslánnyal is, tüzetesen átnézte az elmúlt egy hetet a diétásnaplómba, amióta nem egyeztettünk, de nem tudtunk rájönni, hogy a reggeli után miért értékeim miért ugranak meg, és mutatnak 8-10 közötti számokat. Most annyit tettünk, hogy a reggelire előírt 30 szénhidrátból le kell vennem ötöt (ami eredetileg 40 volt, de csökkentettük a múltkor 30-ra), majd éjszaka fel kell kelnem kb. 2-3 óra között, és megennem 10 g szénhidrátot (ami elmúlt éjjel két diabetikus keksz volt, 01:11-kor, az ágy szélén kábán ücsörögve dörmögtem be). Hát, nem tudom, ez jelent -e majd bármilyen változást is.
Búcsúzáskor kezembe nyomtak egy inzulinos tájékoztatót, mert most már egyre valószínűbb, hogy ezt is bevetik a curkom ellen. Ma, mikor felhívtam a kedveshölgyet, azt mondta, hogy bár megvannak az adataim (amelyeket fentebb leírtam), de nem döntöttek még rólam, "tárgyalás alatt vagyok", de az biztos, hogy amilyen hamar csak lehet, kérnek egy időpontot nekem a Diétadoktornál, akiről megjegyezték, hogy aki átlépi a küszöbét, mindenkinek inzulint rendel el.
Közben délután felkerestem egy bájos patásbelgyógyászt, de róla majd később.
