Két hete, hogy kezembe nyomták a két kis műanyag csövet, tetején bumszli kupakkal, hogy ma hajnalban ezekkel térjek vissza a cukorközpontba, feltöltve a megfelelő mintával, melynek kivitelezése nem kis fejtörést okozott.

Ugyanis, az egyik fiolába, ami a "nappali" feliratot kapta vasárnap reggel héttől este hétig begyűjtött pisimintából kellett meríteni, míg a másikba, az "éjjeli" cimkével ellátottba este héttől a másnap hatórai indulás időpontjáig felfogott anyagból került. Fontos volt, hogy egy nagy üvegbe, flakonba, vagy bármilyen, lehetőleg zárható tartályba gyűjtsem a belőlem távozó folyadékot, hogy az egész napi mennyiségből legyen felfogva a kis minta, és azt is kikötötték, hogy mérnem kell, pontosan hány liter hagyja el a testemet. Felszerelkeztem műanyag pohárral, tölcsérrel és két darab kétliteres flakonnal, valamint egy összelöttyintős műanyag vödörrel, amit kifejezetten az alkalom tiszteletére vettünk a helyi festékboltban.

Fura volt na. Mikor átadtam a fehérköppenyes hölgynek a gondosan bebugyolált csöveket, azt gondoltam, ezzel ki is pipáltam a gyüjtőgetős, öntögetős akciót, de a teli üvegcsék helyett két újabb üreset kaptam, amivel három hét múlva kell eljátszanom ugyanezt. Sőt, átadott egy harmadikat is, amibe pedig a helyszínen kellett produkálnom.

A jó hír az, hogy megdöntöttem a rekordot, mert a nappal belőlem távozó víz mennyisége 3,5 liter (12 óra alatt), míg az éjszakai produkcióm literben mérve kereken 2, így ezekkel az adatokkal sikerült a vérlevevős, pisibegyűjtős hölgyet felvillanyoznom már reggel hét előtt, majd véremet vette éhgyomorra, majd pedig pontosan egy óra múlva, a Farkassal elfogyasztott KVzóbabeülős reggeli után, és visszakérte a harmadik fiolát (jót kacagott rajtam, hogy annyira becsomagoltam egy papirtörlőbe, de én nem szeretek végigvonulni a produktummal, lengetve, mint valami győzedelmi zászlót).

Dolgozik ott egy nagyon helyes, kunkorifürtös hajú dietetikus lány, igazi mesekönyvebeillő jóságos arcú, halk szavú, aki oldalanként átnézte a a diétás naplómba naponta feljegyzett általam elfogyasztott ételeket, a két hét alatt folyamatosan mért cukorértékeket, és nem örült annak, amit látott, mert bizony vannak igen magas számok is, annak ellenére, hogy mindent töviről hegyire betartok, nem csúszott le a torkomon semmi bűnös cukor, vagy csoki (nem úgy a mellettem ülő lánynál, akivel ketten vettünk részt a szembesítésen, és Ő bizony bekebelez időnként egy-egy kis csokit, vagy süteményt, de neki mégsem lettek magasak a cukorértékei).

Azt javasolta, hogy várjuk meg a holnapra beérkező leleteim eredményeit, valamint hagyjam el a reggeli érkezésemből a tejet, és holnap csörögjek rá, majd a kapott adatok alapján lehet, csökkentik a szénhidrátbevitelemet, és három hétig ezt kell tartanom. Ha így sem sikerül levinni az értékeket, akkor sajnos jön az inzulin, amitől rettegek. De amitől meg mégjobban, hogy nehogy valami baj érje az odaebent rugdalózó Migyerekünket.........

Ugyanis a mellettem ülő lányt felszólította, hogy ne egyen édességet, mert diétáznia kell (pedig neki sokkal jobbak az adatai), mert ha nem jön rendbe a kismama cukra, annak súlyos következményei lehetnek, úgy mint esetleg retardált lesz a baba. Persze, hozzátette, hogy ne pánikoljunk be, azért vagyunk ott, hogy ezt elkerüljük, de rögvest jeleztem, hogy már bepánikoltam.

El vagyok kenődve. És szeretnék ezer vagy még annál is több olyan történetet hallani, hogy másnak milyen magas volt a cukra, és tökéletesen egészséges, szuperokos és legszebb gyereke született.