Felhúzott térdekkel kucorogtam a dolgozószoba süppedős foteljában, idegesen babráltam a hirtelen felindulásból ollóval megnagyobbított nyakkivágású hálóingemből meglógott cérnaszálat, s tétován megkérdeztem ismét: "Nem akarod inkább mégis Te felhívni?"  Elhárította a feladatot, de igaza volt, hogy mégiscsak nekem kéne beszélnem Dr Pontjóval, ám mégsem akaródzott kikeresnem a számát a mobilomból, és megnyomni a kis zöld telefont.

Már a múlt héten is megpróbáltam elkapni, de vagy nem vette fel a telefont (egymás után többször nem merem hívogatni, ezért már Meskét is leteremtette, így jólidomított kismamaként várok egy bő órát a csörgések között), vagy át volt irányítva a magánrendelős asszisztenséhez, aki kedves volt ugyan, de nem tudott segíteni, csupán azt tanácsolta, hogy próbáljam később.

Azért mégiscsak röhejes, hogy szorongok felhívni a saját nőgyógyászomat! Nagy levegő, majd benyomtam a hívás gombot. Pár búgás után felvette, majd a következő néhánymásodperces párbeszéd hangzott el:

-Jó reggelt kívánok Doktorúr, XY vagyok, nem zavarom? - kérdeztem már-már negédes illedelmességgel.

-Mit akar? -fortyant fel.

-Sajnos még mindig magas a vérnyomásom, és a múlt héten jártam a kórházban, ahol Önhöz irányítottak, ill. belgyógyásznál is jártam, de szintén azt javasolta, hogy forduljak a nőgyógyászomhoz. Valamint a cukorterhelésem is magas értékeket hozott ki, és mivel holnap megyek a kórházba fél tízre a dietetikushoz, előtte szeretnék bemenni a Doktorúrhoz, ha alkalmas Önnek. Szeretném, ha összefogná ezt a két problémát, megnézné a leleteket, és útbaigazítana, mert nagyon aggódom. -folytattam bizonytalanul.

-Hány hetes?

-Ma töltöm be a 23. hetet.

-Feküdjön be a kórházba! - modta kurtán, de erre többször is rá kellett kérdeznem, hogy elnézéstnemhallottamjól, mert olyan halkan mormogott.

-Elnézést, akkor most mit kellene tennem, vagy hogy működik a bejelentkezés, mikor menjek? - érdeklődtem legörbülő szájjal.

-Asszonyom! -váltott még gorombább hangnemre, leplezetlen türelmetlenséggel- hányszor mondjam magának, hogy feküdjön be a kórházba, majd ott kivizsgálják. Reggel nyolcra legyen itt a csomagjával és jelentkezzen a nővéreknél! -azzal köszönés nélkül rámcsapta a kagylót.

Leforrázva nyomtam ki a telefonomat. Asszonyom? Tuti, hogy megint fogalma sincs, hogy egyáltalán találkoztunk, és voltam Nála legalább ötször!? És nincs rám soha két perce sem? Minek feküdjek be, ha ennyire nem törődik velem? Meg mi lesz majd, ha éppen szülök, és nem érem el, vagy ha mégis, akkor hasonlóképp viselkedik?

Bőgtem egy sort a még éppen itthon készülődő Farkasnak, majd kapóra jött Meske barátnőm hogyvagykisfiam hívása, akinek krokodilkönnyek közt meséltem el a történteket. Végül felhívtam Szomszédmelcsi barátnőmet, hogy ide a nőgyógyászával, akinél három imádnivaló gyerekét is szülte, hátha nem késő a váltás.

Dr Pontjóval nincs türelmem, energiám, lelkem, bizodalmam tovább vesződni, nagyon sajnálom. Megérett a kapcsolatunk a szakításra.