Piroska és Farkas

Régen imádott Mérike nagynéném is alkotott nekünk hasonló, szépséges rongybabákat, s nekem is kedvem lenne nekiállni, és csinálni copfosat, csíkosruhásat, pöttyöskötényeset, meg mindenféle mosolygósat.

Sokkal kedvesebbek Ők, mint a műanyagfejű társaik.

A négy lift közül csupán egy működött, de legalább a másik háromra ezúttal kifüggesztették a nemüzemel cetlit, így nem álldogáltak feleslegesen az emberek az ajtók előtt, idegesen a nyilakat nyomkorászva mint a múltkor, csak az egy, még döcögős és világítós szerkezet előtt tömörültek jónéhányan. Nem is lett volna gond, ha a hajókötél testemet fel kell vonszolnom a harmadikra, ha 1. nem vagyunk nagy késésben a dugó miatt, s nem úgy araszolok, mint egy lakótelepet üzemeltető csiga 2. nem tört volna rám az azonnalpisilhetnék, ahogy befordultunk a kórház előtti parkolóba.

Ó, hát tényleg varázslatos, semmihez sem fogható pillanat először érezni, és ténylegesen beazonosítani, hogy ez bizony a Migyerekünk ficánkolása, amit odabentről tapasztalok! Talán kaptam már hetekkel korábban is hasonló jelzéseket, de akkor nem volt ilyen egyértelmű, csak most, pár napja tudatosult bennem, hogy ez bizony Mütyürke.

Ha nincs ez a fránya vírus, ami már második hete jelentkezik nálam különféle megnyilvánulási formákban, vasárnap óta pedig Farkast is behálózta, talán azt mondhatnám, hogy az eddigi terhességi tünetek enyhültek, és egészen jól bírom magam, de persze ezt most nem tudom így biztosan kijelenteni. Aztán meg, a régi macerák helyett előkerülltek újabbak is, úgy mint a köldököm körül jelentkező halványpiros háló,  vagy az estére beelefántosodó bokáim.

A betörés május elején volt. Egészen pontosan emlékszem a dátumra is, mivel az aljas, sötét alakoknak sikerült Farkas születésnapjának hajnalán ránkrontaniuk.....A maguk után hagyott félelem, az az érzés, hogy megfogdosták a tárgyainkat, behatoltak a biztonságosnak hitt fészkünkbe még sokáig bennünk maradt, nem is szívesen idézem fel, de mivel még mindig nem sikerült a biztosító miatt lezárnunk az ügyet, a sok bosszúság miatt, amit okoznak nekünk, nap mint nap szembe kell néznünk a történtekkel.

Az elmosódott ujjlenyomat végett, amit a szomorú esemény hajnalán a szemfüles nyomrögzítő megtalált és leszedett a megfúrt erkélyajtónk üvegéről, a rendnek hivatalos őrei úgy döntöttek, hogy a szokásos harminc nap helyett meghosszabbítják a nyomozást, és több hónapra volt szükségük ahhoz, hogy megállíptsák, az maszatos nyom használhatatlan a tettes beazonosítására......Augusztus közepén kaptuk kézhez az értesítést az ügyünk lezárásáról, amit lelkesen lobogtatva azonnyomban leadtunk a biztosítónk helyi kirendeltségéhez, ahol ígérték, kb. két hét múlva, vagyis augusztus végén utalják a pénzt. Ez még mindig nem történt meg.

Olyan kellemes dal, ma többször is meghallgattam, mert jólesett. Ezen kívül még kapóra is jött, mivel barátnőm frufruvágatásra készül, így felhívnám a figyelmét az itt bemutatott, zenei aláfestéssel megtekinthető,  mindenoldalról megfigyelhető frizurára. Szerintem ilyet! Rövid is, frufrus is, és mégis copfba lehet kötni. Hm?

Nos, a kép köré ezúttal nem tekergetnék fel hosszú körmondatokat....:-) Belátható, hogy ezzel kellett kezdenem a még csak gondolatban létező könyvespolcának feltöltését (természetesen a sok régi mesekönyvem mellett, amit Anyika dobozban őrizgetett).

Szerencsére a sok rémes gyerekkönyv mellett a legtöbb mégis tüneményes, bájos illusztrációkkal teli, hazavinnivalóak.

Felhívtam a megadott telefonszámot, amit a netről vadásztam le, anélkül, hogy megbizonyosodtam volna arról, hogy ez az a bizonyos háromdés központ, ahová már hetekkel ezelőtt szerettünk volna ellátogatni. Hát nem az volt. De mire ez kiderült számomra, már késő lett volna lemondani, meg egyébként is be voltam sózva rendesen, s cseppet sem akaródzott üres kézzel hazamenni.

Ahogy Farkas fogalmazott, a vizsgáló szakember nem egy sztivenszpilberg, így aztán sem a három darab fekete-fehér fotó, sem pedig az általunk vitt dévédére kiírt felvétel nem az igazi, alig tudtuk kivenni a kavargó masszából Mütyürkét (hiába néztük meg itthon is, ahogy hazaértünk), de legalább itt is megmérték mindenét, és ha sztárfotó nem is készült róla, amire úgy vágytunk, legalább többszemalapon megint mindent rendben találtak itt is.

Megmosolyogtam, mikor beköltöztünk, s a kert még leginkább is csak egy nagy vakondtúráshoz hasonlított, de neki már mindenképpen kellett egy lombporszívó, pedig Tituszon, az égigérő fenyőfán, és az öreg fügebokrunkon kívül más felszippantanivaló levéldobálgatónk nem volt. Ahogy lekerültek az első falevelek, azonnal résen volt, s élvezettel berregtette az újdonsült szerkezetét.

Azóta egyrészt beköltöztettünk jónéhány facsemetét és lombhullató bokrot, másrészt be kellett látom, hogy egyedül a fügebokor is hatalmas avarkupacokat tud képezni, mikor ősszel levetkőzi a hatalmas leveleit. Mostanra beborították a füvet a lehullott színes falevelek, vörösek, sárgák és felpöndörödöttszélű barnák, megfelelő terepet biztosítva Farkas kedvtelésének, s szombat délután meg is jelent vállán a piros lombporszívójával.

Hittem, nem ragad majd magával a rózsaszín örvény még akkor sem, ha kiderül, kislányt hordok a szívem alatt, azonban meglepődve tapasztalom, hogy a felhalmozott ruhakupacban éppúgy, mint a babaszobatervezgetés során mégiscsak elcsábulok. Ez azért is van, mert egyrészt valóban elragadó dolgokat lehet találni vattacukor árnyalatokban, másrészt viszont ha kislányoknak terveznek kiegészítőket, szinte kivétel nélkül belecsempészik a rózsaszínt, ahogy a kisfiúknál a kéket.

E rágcsaállatkák viszont mókásak és ötletesek, s alig rózsaszínek. Ráérősebb ügyesebbkezűek lekapva pasiról az elnyűtt kordnadrágját és összegyűjtve néhány maradék textilfoltot akár el is készíthetik.

Talán csak megakadt valami a torkán, majd elmúlik, gondoltam eleinte, mikor hajnali ötkor hangos krákogásra ébredtem. De később sem csillapodott, s egészen olyan hangot adott ki, mint réges régen a nagymamámék öreg, fejkendős házmestere, aki bagóval a szájában ébredt, s valószínűleg azzal is aludt el, így aztán olyannyira az ábrázatához nőtt, hogy fel sem ismertem volna nélküle, s mikor hálós atlétában átszelte a sötét udvart, jellegzetes repedtfazék köhögésétől zengett a gang.

Bosszúsan bújtam ki a paplan alól, a papucsom után kutatva a sötétben, ahol az éjjeliszekrényen tornyosuló használt papirzsebkendő fehérsége segítette az eligazodást, amelyből még mindig hegyeket fújok el, ezzel is megszakítva az egyébként is zűrös éjszakáimat (hol azért kelek fel, mert szomjan halok, máskor meg a szőlőzsír után tapogatózom, hogy gyógyírt találjak kirepedezett ajkaimra, vagy az újonnan beszerzett patásorrcseppel igyekszem apró lyukat robbantani a szaglószervemben, hogy némi levegőhöz jussak, esetleg egyszerűen csak a köhögés ráz fel az álmomból, vagy csupán a szokásos hógyagszorítás pattantja ki a szememet). Átragasztottam a nyavalyámat a kutyára.

Hirtelen jött, támadott és pár óra alatt le is terített. Máskor előkotortam volna a spájzból a gyógyszeresdobozt, hogy forró vízben elkeverjem a citromos gyógyitalt, ami általában segíteni szokott, és még az ízét is imádom, de Mütyür miatt most ez is tiltólistán van.

Maradt a narancsos mézestea, rengeteg citrommal. Éjjel tombolt a leginkább: fájt a fülem, a torkom, a végtagjaim, fújtam az orromat, görcsölt a hasam, és pocsékul éreztem magam, amit folyamatos jajgatással adtam Farkas tudtára, nem mintha egyébként nem tűnt volna fel neki. A csuklómra és a homlokomra tett vizesborogatás hasztalannak bizonyult, így hajnali háromkor vízreszálltam, s a kádban hűtöttük le a harmincnyolc fokig felkúszott lázamat.

Bóbita kedves ajánlásával érkezett az alábbi nyúl lelőhelyének linkje, aki mint "olyan piroskás" jelzővel illette a csíkos állatkát, s gondolta, nekem biztosan tetszeni fog.

Nos, nem tévedett, s a jövő héten meg is kérdezem Anyikát, hogy vajon tud -e ilyet horgolni (kötni?) nekem Mütyürnek.

Betöltötük a 19. hetet, sőt, már két napot is a huszadik hétből, amikor ma felkerestük a klínikát a 18.-20. héten esedékes nagy ultrahang vizsgálatra.

Mindig nagy izgalommal és díszbe öltöztetett lélekkel megyünk, mert itt nyugodt körülmények között, oldalamon a fonott székben fészkelődő Farkassal kettesben nézhetjük végig azt a negyed óra, húsz percet, amíg a kivetítőn rugdalózik Mütyürke, s a doktorúr is mindent részletesen megmutat, s bár sokszor megmosolyogja a kérdésinket, jót derül a lelkesedésünkön, türelmesen válaszolgat nekünk. Most mégis szomorúság vegyült az érzelmeinkbe............Sokat gondolok kisszöszke barátnőmre.

Alig merem hívni, hátha most még velem sem szeretne erről beszélni, akivel pedig évek óta naponta többször is csicsereg telefonon. Inkább várok, amíg jelentkezik.

Nincs köztünk tabu téma ezen a téren, s olyan természetességel számol be a lelkében és testében végbemenő változásokról, amely a kivülállóknak biztosan igen furcsa lenne, s ugyanilyen nyíltan beszélhetek én is vele bármiről. Mert miért kell megtárgyalni ilyen részletességgel az alhasi szúrkálódásokat, vagy éppen azok hiányát, hogy milyen erősen és hányadik napra érkezik a lajos?

Ami nagyon tetszik náluk, hogy a különféle fantázianevekkel ellátott szín- és mitavilághoz a kiegészítőkön kívül vehetek hozzáillő tapétákat és anyagokat méterre, s ha akarom, meg is varják az elképzelésem szerint a függönyt, a huzatot a kanapéra, díszpárnaköntöst, vagy végre megjavíttatom a varrógépemet, s én magam alkotok összeillő foltokból takarót, vagy zsebes tárolót a kiságy szélére.

Persze én a vattacukros színárnyalatokra fókuszáltam, de vannak bájos, fiúknakvalós kollekciók is, érdemes megnézni. Az árakról még nem tudok nyilatkozni, de hamarosan személyes tapasztalatbegyűjtésre készülök.

A különleges torta, a szép könyv, a citromillatú rózsa, a teatartó dobozka mind nekem szólt, ám akadt olyan meglepetés is, amely már főként Füleskét célozta meg, mint például a szoptatós szék (mert ilyen is van ám, hogy legyen miben kettesben elringatóznunk).

A nagyonunommár fejfájásom belengte az ünnepi hangulatot (a négy nap alatt három engedélyezett fehérbogyót toltam le a torkomon), s akkor is a pokróc alatt senyvedtem, mikor Pötiék beállítottak az újhullámos, színes tortámmal (narancsos-csokis, rajta ehető, himbálódzó cukordíszekkel, vastag marcipán mázzal, egyenesen az édes bűnbarlangból).

Nyolcvanhárom alulgombolóst számoltunk össze Anyikával, akivel kimostuk a felújított, öreg fehérszekrényt (még idejében elkaptam, ahogy a kosznak vélt antikolós festést igyekezett eltávolítani), majd megszárítgattuk, végül behajtogattuk az ágyon sorakozó rengeteg apró ruhácskát, pirinyó pólókat, tenyérnyi sapkákat, falatka nadrágokat.

Megnyugtató, hogy lesz mit feladnom rá, nem lesz pucér a Migyerekünk, s legalább így kiderült, hogy mely ruhadarabok azok, amelyekre még feltétlenül szükségem szüksége van.

Szamantafokszosodó méreteim miatt egyre nehezebben préselődtem már bele a régi melltartókba. A legtöbb csípkés szúr, vagy kibuggyanós, amelyikbe meg még sikerrel belepaszírozódtam, annak a merevítése bökdös egész álló nap, estére mély nyomot hagyva a hónom alatti területen. Hetek óta csak a trikófazonú, egyberészes cicifixemben érzem komfortosan magam, így ideje volt néhány, az új helyzethez jobban passzoló darabot becserkésznem.

Nem kacsingattam a szivacsbetétesek, a csupacsipkés csodák és a merevítősök felé sem, az egyszerűbb, rugalmas fajtákat kerestem, s találtam is öt típust, amelyek közül ecpeckimehetsz alapon választottam két feketét és egy fehéret. Ami még egy nagyon hasznos dolog, az a melltartó hátbővítő, ha a körméretem növekszik, egy idő után szűk lenne a most még laza darab, a kapcsos részénél megtoldható ezzel az ötletes találmánnyal.

Ma reggel kivételesen nem a balt dugta ki először a takarója alól, hanem a jobbal léphetett bele a házimamuszába, melynek köszönhetően egészen emberire sikerdetett a találkozásunk.

Biztosra mentem, így már tegnap odatelefonáltam neki, hogy ma reggelre vagyok beírva, emlékszik -e rám, tudja -e, hogy megyek (ne kelljen sután toporognom az ajtaja előtt, ahogy a múltkor is), s meglepődve válaszolta, hogy márhogynetudná, perszehogyde.

A lábacskabeakadásgátlójába, azaz az ágyrácsvédőjébe lettem először szerelmes, amelyen a malackát kivéve -mert bár imádjuk őket, nem hiszem, hogy valaha is rohangászni fog egy kurtafarkú a kertünkben-, megtaláltuk magunkat: ott van a mézeskalácsházikó, Piroska meg a Farkas, a kerti tóban aranyhal úszkál, süt a nap, az égen barátságos bárányfelhők kúsznak:-)

Most aztán törhetem a fejem, melyiket is válasszam, a múltkor bemutatott kislánynakvalós romantikus lilásat, amely kevésbé mintás, és jól passzolnának hozzá a kiskockás, csíkos, pöttyös bútorszövetek, vagy ezt a mindenkinekvalós mókásat, amely élénkebb és sokszínűbb, ennél fogva harsányabb is, és inkább egyszínű köntös kívánkozik a kanapéra, a falra pedig vagy narancssárgát, vagy az egér színével megegyező kellemes zöldet tudnám elképzelni.

Megdőlt a korábbi állításom, miszerint nem is vagyok érzékenyebb állapotosan, mint amilyen egyébként is szoktam lenni. Tény, hogy amíg egyedül voltam a bőrömben, akkor sem volt egyszerű megküzdenem szövevényes lelkemmel,  heti két bőgés volt az átlagom (kóborkutya sajnálás, elérzékenyülés idősnéniken, meghatódottság csillagoségboltnézés közben, stb.), de most azt tapasztalom, mintha a haskörfogatom növekedésével egyenes arányban duzzadna a lelkem mérete is....

Felpolcolt duzzadt bokával (pár hete estére bedagad a lábam, főként a műtött jobb, de azért a bal sem kimondottan formás) feküdtem a kanapén, zümmögött a TV, Ő az ölében nyugvó gépet böködte, s közben belekortyolt a vörösborral teli kecses pohárba, én pedig forró mézesteát szürcsölve olvasgattam. Na és ekkor, minden előjel nélkül elfogott a szorongás, hogy milyen lesz majd az életünk Füleskével, ugye egészséges és szép baba lesz, miden rendben van -e odabent.........

Ebarátom hogylétem felől érdeklődött, s a válaszlevelemben szereplő bálna jelzőmmel felborzoltam az idegeit, s ahogy már megszokhattam Tőle,  hosszabb eszmefuttatásba kezdett. Mer' Ő tudja a tutit:-)

"Van egy pár szó, amit el kellene kerülni, ha nem akarsz nyálas, kommersz anyukává vállni. Ilyen a bálna, a pocaklakó, a manócska, a szopi, a papi (ennivaló), és még van egy adag, ami most nem jut eszembe. Ezeket kerüld légyszi, különben lepontozlak!

A szomszédban lakó, korom fekete hajú, huncutszemű, tisztaapja négyévkörüli Zsombi rendszeresen betér a szüleimhez két évvel idősebb bátyjával, hogy néhány ötforintost bedobáljanak Anyika rágóadagolószerkezetébe, majd alig egy percig rágják a színes gömböt, s fejüket egészen beledugva a szemetesbe köpik ki azt, mondván, elment az íze.

Ezúttal egyedül érkezett, kezében egy ajándékkavicsot hozott Jopapának, aki a kerítést festette a ház előtt, s csendre intette az imádnivaló kiskölyköt, hogy halkan lopakodjon be Anyikához, mert éppen náluk vagyok, fáj a fejem, s talán alszom is.

A képekkel ellátott papirzacskókat sem számoltam össze, pláne nem a hagymákat, pedig kiváncsi lennék, hány lyukat fúrtunk a hétvégén, pontosabban Farkas, aki látva lajhár mozgásomat, és hangos sóhajtással kísért esetlen próbálkozásomat, hogy kellő méretű lyukat bökjek a kiszáradt földbe, átvállalta a feladatot, és én csupán az voltam, aki belepottyantotta a résekbe a hagymácskákat.

Érkeztek új tulipánok, krókuszok, hóvirágok, sötétlila íriszgömböcök, díszhagymák, és hatféle gyöngyikével bővítettem a gyűjteményemet. Ha meg nem fáznak a vacogtató fagyokban, akkor tavasszal megint csupa szín és illat lesz kert, s mire Füleske megérkezik, már nyílnak a korán ébredező krókuszok meg a különféle hóvirágok a kertben. 

Olyan jó, hogy minden szakember mást állít a migrénes fejfájás elleni bogyókról, hogy mégis melyik szedhető "büntetlenül" a terhesség idején, ezzel is stresszelve az egyébként is folyton aggódó kismamákat. Meg azt is csípem, mikor azt mondja az egyébként nemisfejfájós környezetem, hogy "bírd ki, nem olyan hosszú idő az a kilenc hónap!"

Tegnap, a szokásos menetrend szerint (heti min. egy alkalom) ismét letarolta az agyamat a komisz, hogy belerondítson az egynapos szabadságomban, amit a reggeli laborvizsgálatok és EKG után (amire a szüleim vittek el, mint kislány koromba, és annyira élveztem a társaságukat) Anyikáéknál szándékoztam békésen eltölteni. Ami nem adatik meg a dolgos hétköznapokban, mikor az irodában vagy éppen egy tárgyaláson alig bírom a nyakamon tartani a gombnyomásra beálmosodó fejemet, most kihasználva a lehetőséget ledőltem egy délutáni szunyókálásra. Fejszétszaggató, hasogató migrénre ébredtem, s hiába szopogattam el a patáshomeos bogyókat negyedóránként, tettem a tarkómra és a homlokomra jégakut, ittam egy csomó hidegvizet, semmi sem hatott.

Nagy és félreérthetetlenül gömbölyű pocakommal előzetes feliratkozás, vagy meghívó nélkül is tagja lettem a babátvárók, vagy márkisbabások be nem jegyzett klubjának, de ide kell sorolni az unokáikkal eldicsekedős nagymamákat, valamint a kedves és érdeklődős idősnéniket is, akik lépten nyomon megállítanak a közértben, a zöldségesnél, a vérvétel előtt, vagy bárhol, ahol az ember lelassítja a lépteit, s könnyen utolérhető.

"Most már mindig így lesz, hogy mindenkivel leragadunk a pocakodról beszélgetni?" - kérdezte mosolyogva Farkas, aki fültanuja volt a benzinkút kisboltjában zajlott beszélgetésnek, melynek során az eladó hölgy összecsapva tenyerét felkiáltott "Ó, de gyönyörű!", s mikor kérdőn ránéztem, jöttem rá, hogy az elismerés a Füleske által megteremtett domborulatomnak szól. Az óköszönöm után már záporoztak is a barátságos kérdések, majd hirtelen elszaladt a pult mögé, előkapta a telefonját, s büszkén mutatta a képernyőn vigyorgó, tündéri egyéves unokáját.

A zsúfolt váróban, a fényes fehérre mázolt, kényelmetlen fémpadokon sokadmagammal üldögéltem, félig lecsúszva, pocakkidomborítva, s ide-oda kapkodtam a fejemet, hogy melyik búgó kijelzőn jelenik meg a négy szám, amivel beazonosítottak még a múltkor, s általa megnyílik előttem az ultrahangvizsgáló bűvös kapuja. Farkas csukott szemmel egy kőoszlopnak támaszkodva időnként nyammogott egyet a már régen ízesincs rágógumiján, amit attól féltem, hogy bóbiskolás közben véletlenül lenyel majd.

Beszédbe elegyedtünk a mellettem ülő helyes, szemüveges kismamával, mégpedig a bizonytalankodás hozott össze minket, hogy most kopogtatni kell -e azon a bizonyos nyolcasajtón, vagy sem, a kartonunkat beadjuk -e, vagy majd szólítanak, mert isten ments, hogy túlzott érdeklődésünkkel kivívjuk magunk ellen a nővérek és orvosok haragját!? Időközben felbukkant Dr Rágózós, majd eltűnt a nyolcasajtó mögött, s ekkor hirtelen, bólogatva egymásra néztünk: "Ő volt az."

Hétfő reggel öt percet sem kellett várni, már bökték is a vénámat, s levették a négyesteszthez szükséges mennyiségü vért, s jelezték, hogy az eredménnyel péntek dél körül hív majd a biológus. Tapaszataltam már, hogy itt olajozottan mennek a dologok, de mégis meglepődtem, mikor pontosan a megadott időpontban csörgött a mobilom, s a kijelzőn megjelent a klínika száma.

Az itt végzett négyes teszt részét képezi az AFP vizsgálat, amely során a magzati máj által terlmelt fehérjét vizsgálják, ami egészen kis mennyiségben átjut a kismama keringésébe, így a vérből kimutathatóvá válik. A mérésénél figyelembe veszik az anya testsúlyát, a pocak pontos korát, és elvileg a bőrszínt is, s ún. MOM mértékegységben adják meg az eredményeket. Mint minden vizsgálatnál, itt is szorongtunk az eredmény miatt, főleg a múltkori nyitottgerinces ijesztgetés végett, aminek kockázatára szintén lehet következtetni a négyesteszt során.

A szépséges, fehér, nyuszihozta tenyérbenelférős zeneszerkezetemet elnyelte a föld, továbbra sem találom sehol, a gyereknek meg már mégiscsak szüksége lenne a muzsikára, milyenanya vagyok én, hogy megelégszem az autós zenehallgatással, s nem fordítok kellő figyelmet a tizenvalahánycentis Migyerekünk zenei kiművelésére, aki pedig már pislog, nyel és nem utolsósorban hallgatózik odabentről.

Hiába a vágy, hogy érezzem a pillangószárnyrezdüléshez, bélmozgásokhoz hasonlított babafészkelődést, ha nagyon koncentrálok is, csupán az utóbbi hetekben jelentkező heves szívdobbanásaimat hallom kongani a belsőmben. A varázslatos érzésen túl az apró rugdosásoktól számos tünetem enyhülését is várom, hiszen az okosok szerint onnantól elfelejthetem a hányingert és egyéb, a pocakossággal együtt járó panaszaimat.

Babaszoba készül Tündér Kicsikének.
Minden bútorában csupa Jótündérek.
Öreg Szekrényanyó, aki ugye dúdol,
mindent megkérdez majd a Vén Komód Úrtól.

Megfontoltan dörmög, válaszát fontolja:
-Úgy hallom, Kislány lesz!
-Már mindenki tudja?
Sejtelmes mosolygás illan át a szobán...
Mind elálmodoznak a születő babán.
-Ki sír a sarokban?
-Szegény, nagyon friss még!
Könnyeit törölve szipog ott egy kisszék.

Három napja kínoz a migrén. STOP. A rohadt komisz. STOP. Tegnap nem is dolgoztam. STOP. Anyikáéknál lábadoztam. STOP. Bevettem két panadolt. STOP. Hiába. STOP. Aggódom, hogy árt a gyereknek. STOP. A 12. hét óta ez a tizedik tabletta. STOP. Dr Pontjó szerint szedhetem. STOP. De ha nem veszem be, én ártok magamnak. STOP. Képes lennék kiugrani az erkélyről fájdalmamban. STOP. Ma dolgozom. STOP. Ugyanúgy fáj. STOP. A nyelvem alatt egy homeobogyót olvaszgatok. STOP. Állítólag majd ez jó lesz. STOP. Fejjfájás STOOOOOOOOOOOOOOOOOP!!!!!

Lehetne az új összegyűjtögetéssorozatom címe "Anyika Te tuccilyet?" is, mert mint egy jólfelkészült, kiemelt nagymamapozícióvárományos, anyukám kitűnően horgol és köt (bár egyiket sem csinálja hosszú évek óta, na de már most készül feleleveníteni fonalcsavargatós tudományát), s szoros barátságot ápol Irénke barátnőjével, kinek kertje egyik szeglete egyetlen ponton-egy vasoszlopnál-szomszédos az övékével, s kivel gyakorta összejárnak a lassan egyéves unokáját együtt dédelgetni, s megígérte Anyikának, hogy megtanítja varrni a gépen, amin még anno én gyártottam a ruhadarabjaimat (és amin a tündérkedős ajándékok készülnének a kezeim által, ha nem döglött volna be hetek óta....).

Szóval, ha találok egy horgolóskkötősmegvarrós babakedvességet, azonmód böködöm a képet, s érdeklőmöm Nála, hogy vajon tud -e majd olyat gyártani nekem/unokájának, s már vágom/nyomtatom is ki, hogy megvitathassák a hogyankellilyet a barátosnőjével a csacsogós szerdájukon. Ezeket a darabokat ollózom össze ezentúl a "tuccilyet" fecni alá, s ha Anyika nem is vállalkozik mindegyikre, talán én, vagy Ti kedvet kaptok az alkotáshoz.

Olyan vagyok, mint egy zöldséges stand nyár derekán: felül sárgadinnyék, alul méretes görögdinnye. Mindenkinek van egy megjegyzése a hasam láttán, kedvesek, vagy viccesnekhitt nemisazok, furcsák vagy helyesek, netán értetlnekedősek, úgy mint "én ekkora hassal mentem szülni", "nem lehet, hogy mégiscsak ikrek?" majd mikor elmagyarázom, hogy legalább nyolcszor nézték már ultrahangon és egyedül van, nem adja fel "talán elbújtak egymás mögé", "hú de hegyes, biztosan fiú lesz!", "simogatnivaló gömböcke", "talán elszámoltátok a dátumot, és már sokkal előrébbjársz, a végén még megérkezik a fa alá".

Büszke vagyok virágbaborult nőiességemre, s peckesen feszítek erősen gömböcösödő pocakommal, s eszemben sincs takargatni bő lebernyegekkel. Míg másnak ilyenkor még alig látszik a babásodás, nekem valóban hatalmas dinnyealakot ölt a hasam, amit egyrészt a már eredetileg is ott elhelyezkedő fókazsírommal magyarázok, másrészt pedig anyai alkati örökségre vezetek vissza, mivel Anyika, aki igen vékonyka és sportos alkat volt, mindkettőnkkel akkora gömböcöt növesztett, hogy rögtön ultrahangra küldték mert ikreket sejtettek odabent, és három hónapos terhesen már alig bírta bekötni a cipőjét.

A dolgozóban unatkozó, ajtó mögött eldugott öreg komód lett a befutó, mely megfelelő keretet kapva, majd azzal együtt átfehéredve komoly szerepet kap az egyszerlesz babaszobában.

Ez az a bizonyos komód, amelyet egy lomtalanítás alkalmával a forgalmas, többsávos út járdáján, a kupac tetején láttam meg, zuhogó esőben, robogó taxi ablakából kiszúrva, s azonnal riasztottam a jó meleg irodában békésen üldögélő Farkast, hogy legyen olyan drága rohanjon oda autóval, s szíveskedjen sürgősen lecsapni rá, s rángassa be a csomagtartóba. Később felhívott "Szó sem lehet róla, hogy én ezt az ocsmány, szétázott, büdös zöld vackot betegyem a kocsiba!!!????" - s úgy tűnt, hiába érvelek, igyekszem komoly érzelmi zsarolást bevetni, nem lesz enyém a zöld komód.

Nem is bántam a reggeli négyötvenes felkelést, mert úgyis csupán röpke időre bírtam elbóbiskolni, tekeregtem a felhalmozott párnák között, szomjas voltam és korgott a gyomrom, de a beígért vérvétel miatt egyiket sem csillapíthattam. Vártam már, de ugyanakkor szorongtam is a mai vizsgálattól, bennem volt a félsz, hogy Dr Pontjó talán még mindig látni véli azt a kis dugószerű valamit, s az egész rettegés kezdődik előlről.

A nappal már majdnem bekebelezte az éjszakai sötétséget, mikor a reggeliző elé értünk. Farkas bedörmögte a szendvicsét, én pedig az éhgyomorkényszer végett elraktam a magvas bucimat és a tejesKV-t a táskámba. Fél nyolcra rendelt be minket az orvosom, de jóval háromnegyed után érkezett, hosszú lábaival két lépéssel átszelte az üres várót, ahol csak én üldögéltem pasi társaságában, kezemben a mappát szorongatva. Köszönésünkre nem reagált, s kezdem azt hinni, hogy rosszul hall, mert olyan nagyon halkan beszél, hogy gyakorta vissza kell kérdeznem, hogy kiderítsem, mit is mondott. Ő egy olyan fura fazon, amilyennel még nem találkoztam, és nem tudom, hogy kezeljem, vagy mit miért nem/csinál.

Az egyik legszebb ajándékot kaptam Katókától, egy verset. Különleges, lélekmelengetős érzés, s nem is tudom eléggé megköszönni, de mostantól már ez a tüneményes meseversike is a szerkényünk része lesz, s remélem hamarosan Füleskével összebújva olvasgatom majd. Nagyon szépen köszönöm Katóka!

A ruhásszekrények mesélni tudnak, ha éjjel csönd lesz, hallhatod.
A fiókokban tündérek élnek, csak ne hagyj nyitva ablakot!
A babára váró édesanyák megértik titkos nyelvüket, s mert szívükben csuda öröm lakik, érzik csilingelő nevetésüket!
A nappal nyikorgó ajtó mögött , rekedten köhögő manó lakik.
S a lágyan lengő babaruhácskák közt nagyon várnak már Valakit!
Ha lesz majd bölcső, benne egy apró, szuszogva pihegő, pici lény...
Az öreg szekrény a sötétben dúdol:
-Aludj nyugodtan, Kicsikém!

Alig vártam, hogy a helyére kerüljön, s elkezdhessem belepakolni a szerzeményeimet, behajtogassam a sok kis alulgombolóst, felakasztgassam az aprócska ingeket (hol lehet kapni fából készült, miniválfákat?), elfoglalják az egyik fiókokot a pirinyó zoknik és sapkák, de még olyan festékszagú, hogy egy-két hétig bizony szellőztetnem kell.

Reggelente, mielőtt álmosan lecsoszogok a lépcsőn, bemegyek az egyszerlesz babaszobába, hogy újra és újra megcsodáljam a szekrényt, amely az első komoly darabként meghatározza az egész szoba hangulatát.

A kért két darab helyett egy egész köteg borítékot nyomott a kezembe Joepapa, merthogy kellezmajdmeglátom. Jó párat betettem a gyönyörű borítású pocakosmappámba, amit még Pötiéktől kaptam, amely jól elkülöníthető fakkokból áll, s egy nagy gombra rátekerhető bőrszalaggal zárható le.

Zabolázhatatlanul száguldoztak a gondolataim, s hiába is igyekeztem másra összpontosítani, fittyet hányt az agyam felsőbb utasítására, s hol a legrosszabb lehetőséget futtatta végig, hol pedig, mintha semmi sem történt volna, az egész nap csak egy rossz álom lenne, ugyanúgy folytattam a tervezgetést, ahogy eddig is.

Alig aludtunk valamit, azt is csak részletekben, s mikor meghallottam a kiriasztás jellegzetes apró, rövid sípolásait, s Farkas papucsának topma puffanását a lépcsőfokokon, az óra még csak fél ötnél döcögött. A konyhában égett a pultvilágítás barátságos fénye, a teafőzőben szörcsögött a forró víz, s pasi a meleg padlóburkolaton feküdt összegömbölyödve a kutyákkal, köntösébe burkolózva.

Saját tulajdona is van: a fotelban sorakoznak a kis ruhácskái, az ajándék szopipárna, a mesekönyvek, elkészült a hatalmas szekrénye, amelybe hétvégi pakolászást terveztem, s nem szereltük össze, de ott várakozik a papirdobozban a kiságya is, amit Anyikától kapott. Tizenkét centis kisember, aki már hat becenévvel rendelkezik, sokan várják és szeretik.

Dr Pontjó kérésünkre a nemét próbálta kifürkészni, s először annyit mondott, hogy mintha kislány lenne, majd hosszasan csúsztatta az ultranahgos tárcsát a zselés pocakomon, s egyetlen szót sem szólt. Azt hittük, még mindig azt figyeli, hogy kislány -e vagy kisfiú, teljesen nyugodtan szemlélődtünk.  Pasi egy széken üldögélt, előreahjolva meredt a monitorra, én pedig a falra szerelt kivetítőn gyönyörködtem a látványban. Doktorom egyszer csak felém fordult, a szemüvege kissé lecsúszott az orrán, s az üveg fölött kikukucskálva kimondta, úgy tűnik, baj van, s megszorította a karomat.