Piroska és Farkas

Ujjaimmal fürgén dobolok a klaviatúra betűin, vázlatot írok a heti munkáimhoz, s teljesen elmerülök a szakkifejezések között...Aztán hirtelen bevillan "Ó, de hiszen én terhes vagyok!!!!!!!???" Vigyorogva folytatom tovább a munkát. Egyrészt magamon nevetek, másrészt átmelenget az érzés, az a felfoghatatlan tény, hogy a Migyerekünk szíve ott dobog a pocakomban.

De tisztelem a hagyományokat, s bár a gondolataim leginkább a babavárás körül forognak, vagy ha nem is arrafelé indultak, valahogy mégis ott kötnek ki, azért nem feledkezem meg a kitalálós mókázásról sem. Úgyhogy tessenek kitalálni, ezmiez?

Na de most már ez tényleg fiús!!!??? Reménykedtem benne, hogy a lila nem egy nembekategórizálós szín, főleg babakorban, és nem kell B változaton törnöm a fejem, de a rövidke közvéleménykutatás rávilágított, hogy talán mégis de. Íme a pasiszöld változat.

Ehhez lényegesen nehezebb lesz kanapéravaló szövetet találnom, hozzá passzoló párnahuzatokkal, mint a lilához, nem is a szín miatt, inkább a kockássága meghatározó, de ez sem fog ki rajtam. Az egyik falat meg hasonló zöldre színezném, mint a macsekok a szőnyegen, vagy mint a nyakukban látható szalag színe, s ugyanúgy lehetne rajta vékonyka ágú fa, rajta kismadárral. De ez még nincs úgy kidolgozva, mint a lila:-) 

Izgatottan kotorásztam a feneketlen fekete táskámban a kölcsön babamuzsika cédék után, s úgy terveztem, hogy fülhallgatóval a fejemen leheveredek a hálószobában, kizárom az ebeket és lelazulok a pocakommal, kipróbálom milyen is az. Kezembe akadt néhány gyűrött zsebkendő, két tubusos testápoló, meg egy tégelyes arckrém, a kopott, fanyelű bogózós hajkefém, egy notesz, a pénztárcám, törlőkendő, tollak, púder, egy zacskó torokcukorka és egyéb kacatok (hogy fér el ennyi minden ebben a nemtúlnagy táskámban????!!!), de a lemezek sehol. Nyugi, ez egy lazulós hétvége.

Kiborítottam a batyum egész tartalmát a padra, s a nagy kupac közepéről előkerültek a céltárgyak, de mivel nincs zsebcédéhallgatóm, gondoltam, átveszem empéhármasra, ami mindig az előszobában van, az öreg gerendába vájt két lerakodó egyikében. Mindig. De nem most. Egy órán át kutattunk utána, mindhiába. Szájszegletrángatva próbáltam összpontosítani és lemenni alfába (nyilván nem jó a technikám), hogy visszaemlékezzek, hova is tettük, de csak annyit tudtam felidézni, hogy kezemben a szerkezetet lobogtatva pasi felé ennyit mondok "Nézd, ide teszem, hogy biztosan megtaláljuk!", de azt, hogy hová, arról fogalmam sincs.......

Ha nem micimackós, meg nem is tapétacsíkos, akkor milyen? Ó, hát már akkor megálmodtam a babaszobát, mikor Mütyürke (Joepapa hívott a minap "Hogy vagy kicsi? És Mütyürke?" :-) még csak gondolat volt. Ilyesmiről ábrándozom.

Talán ez a lila szín és a kiegészítők nem túl kislányosak, nem lágyul el benne egy kispasi sem, de van egy zöldes B verzióm is:-) Farkas mamája kérdezte, hogy kinéztük -e a bababútort, de letörtem a lelkesedését, mert ahogy általában lenni szokott, vagy olyat láttam, ami nem tetszik (elefántos fogantyúk, meg hajókás kiságy és hasonlók kizárva), vagy kedvemrevaló éppen, de horrordrága kategória, evégett el kell indulunk vadászni a megfelelő darabokra. Persze könnyebb lenne, ha beleszerettünk volna egy kész kollekcióba, ami még megfizethető is, de így meg izgalmasabb.

Míg mások a gyerekeiket fogták kézen ezen a borongós délelőtt, hogy elvarázsolódjanak a cukorbolygón, Farkas meg én Anyikát pakoltuk be a hátsóülésre, aki csak annyit tudott, hogy mókás meglepetésben lesz része, s hiába is találgatna, úgysem jön rá, merre tartunk.

 

Ez igen! Tegnap délután érkezett egy üzenet a telefonomra, melyben kedves kismamának szólítottak, s tájékoztattak arról, hogy az ingyenes kombinált tesztem eredményét megtekinthetem a mellékelt kódommal ezen az oldalon.

Dr Pontjó két hete már megmérte Füleske tarkóredőjét, majd átküldött a másik épületbe, ahol egy kérdőív kitöltése után levették a vért, s jelezték, hogy min. két hét múlva lesz kész, és ott helyben átvehetem a rendelőben. Ehelyett megérkezett az esemes, rákattintottam a megjelölt lapra, ahol pillanatokon belül megjelentek a részletes adataim, amit kinyomtathattam. Micsoda szolgáltatás egy "sima nemfizetős kórháztól"!?

A babakocsivásárlás kapcsán gyerekkorom régi emlékei között kutattunk Anyikával, próbáltuk felidézni azt a játéktaligát, amit akkoriban kellett megvenni nekem, mikor Öcskös megszületett, s fontoskodva toltam mellettünk a kisvirágos járgányomat, akárhová is mentünk......

Egészen elfelejtettem, milyen is volt, míg fel nem lapoztam a régi fotókkal teli albumomat, s megleltem a fenti fotót.

Meghajlott kék borítóval, a sok lapozgatástól picit szamárfülesen sorakozik az égigérő könyvespolcon, a sok kedves történet között, melyeket gyerekkoromban rengeteget olvasgattam, de bármikor szívesen felelevenítem őket ismét. Milne csodálatos meséje nélkül felnőni nem lehet.

Hajnali négy óta hánykolódtam a cudar idő miatt elővett vastag paplanba csavarodva, egyik oldalamról a másikra fordultam, magammam ráncigálva az ölelgetős nagypárnát, ami az oldalfekvésre való rászokásomat hivatott megkönnyíteni. Ha kidugtam a talpamat a takaró alól, rögtön vacogni kezdtem, ha meg behúztam, máris melegem lett. Igyekeztem elhessegetni az éjjel betolakodott rossz álmokat, melyek miatt nem is akaródzott visszaaludnom. Vadul prögött az agyam, keringőztek benne az aggasztó gondolatok, a szorongás az aznapi színvallás miatt, s számtalanszor elképzeltem, miként reagál majd a főnököm a bejelentésemre, vajon folytathatom -e a munkámat, egyáltalán helyesen teszem -e, hogy továbbra is teljes gőzzel dolgozom, és a megannyi mileszmajd félelem nyomasztó súlyként horpasztotta be a mellkasomat.

Mit stresszelem magam? Ha tudnám, nyilván levetkőzném, mert nekem sem jó a görcsölős hasam, és okosan bólogatok a "neked most semmin nem szabad idegeskedned", meg az "ezzel az izgulással és szorongással csak ártassz a gyereknek, úgyhogy hagyd abba" és hasonló intelmekre, mert mást úgy sem tehetek, nem fog hirtelen varázsütésre megszállni valami földöntúli nyugalom.

Alig múlt hat centis, de már kiválasztottuk a babakocsiját..... Hát igen, nem tétováztunk sokáig, egyrészt mert egy fontos babakellék, másrészt az egyik legnagyobb beruházás, amire érdemes jóelőre felkészülni, aztán meg már vágytunk is rá, hogy gyerekjárgányok között ámuldozzunk, benfentesként, előre tolt pocakommal tologassuk őket a keskeny áruházi sorokon cikázva.

A kiválasztásnál szemünk előtt lebegtek a lényeges kritériumok, mint pl. bírja kerekkel az itteni terepviszonyokat, könnyedén guruljon a kirándulásokon (Farkas ragaszkodott a nagy, gumi kerekekhez, s elutasította a műanyagkerekes változatokat), legyen hozzá mózeskosár és bébihordozó, amit az állványra tudunk szerelni, s így előbbi biztosítson vízszintes fekvési lehetőséget a picinek, ne legyen túl nehéz a váz, ha emelgetni kell. De ezeken túl, mint ahogy az autókat is kiválasztottuk, erősen hatottak ránk a külsőségek, a babakocsi felépítése, külleme, s főként azokat a modelleket vetettük nagyítónk alá, melyekbe egyikünk a kinézete alapján beleszeretett. 

Természetesen egyáltalán nem biztos, hogy a legjobbat választottuk, és egyikre sem mondom, hogy általánosságban rosszabb, vagy jobb mint a másik, csakis a mi véleményünket írom le az általunk szemügyrevett típusokról.

Átminősítem magam pocakosnak, legalábbis ezennel lezárom a felkészülési időszakról vezetett számvetésemet, s egy új lapon adom össze a babavárással kapcsolatos költségeket, beárazom a fizetős vizsgálatokat, és igyekszem őszintén bevallani az eszetlen költekezéseimet, az olyan típusúakat is, amire mások azt mondják, teljesennemnormális, meg hogy vanannálolcsóbbis, meg minekaz, azénidőmbenbezzeg, feleslegeshülység, úgyismáriskinövi, sznobmacaság, meg hasonlók, de én fittyethányok mindezekre, és megveszem a migyerekünknek. Meg magamnak.

A fenti pár sorom papirra monitorra vetése után eltelt egy jó pár nap, ami elegendő volt arra, hogy átgondoljam az őszinteségi rohamomban kiejeltett mindentbevallok fogadkozásomat is...ugyanis rábukkantam egy tüneményes öreg, háromajtós szekrényre, ami pont jó lenne a babaszobába, sőt, egyenesen ilyet álmodtam oda, csak ugye rendbe kell hozni, és még kopottan sem sorolnám a racionális vásárlási kategóriába.....Most kampányolok érte pasinál, és ide sem vagyok hajlandó leírni, hogy mennyibe is kerül.

De azért próbákom tisztességesen vezetni a költekezéseimet. Na.

Ahogy elhagytam a vérlevevőszobát, s kifordultam a folyosóra, a várakozó hölgyek között megpillantottam Farkast, aki úgy tűnt, erős küzdelmet folytat egy babásújsággal szemben, ami csak nem akart becsukódni, s vadul forgatta, hajtogatta azt, míg végül sikerült visszahelyezni a falra szerelt újságtartóra. A mégismitcsinálsz kérdésemre csak az emeletet elhagyva kaptam meg a választ, mikor a zsebéből óvatosan előhúzta a kitépett oldalt, s rábökött egy babakocsis hirdetésre "ez tetszik nekem, megnézzük!" 

Először felkerestük az első, általa kinézett járgány forgalmazóját, ahol találtunk is két szimpatikus darabot, de mindkettővel kapcsolatban volt valamelyikünknek némi fentartása, s hosszas tologatás és árajánlatkérést követően elbúcsúztunk, s bár én tiltakoztam, hogy megnézzük a horrordrága következő modellt, aminek képét elcsente a klínika tulajdonában lévő újságból, Ő mégis ragaszkodott hozzá, hogy gondosan felmérjük a kínálatot.

Hallottam én ezt-azt babás barátnőktől, hogy bekukkantanak a védőnöhőz, aki szintén ellátogat a családhoz, de nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly szerepet vállalnak a terhesség alatt és után, s ezidáig nem voltam tisztában a folyamat szigorú szabályaival kapcsolatban sem.

Bosszantó ám, hogy szinte minden pocakos kötelezettség (vegyük pl. a védőnőlátogatást. az én körzetemhez tartozó rendelés egyetlen hétköznap érhető el, 9-12 között, így aztán úgy jutottam el tegnap is, hogy szabadáson vagyok....), foglalkozások (pl. kismamajóga) délelőtt vagy koradélután érhetőek el, s néha úgy tűnik nekem, hogy én vagyok az egyedüli dolgozó nő, aki meglepő módon nem ér rá akármikor, s reggeltől estig a fogószékében keresi a pénzt, s ezt szándékozik tenni az utolsó gömbölyű hónapig. Ezért aztán gyakorta sajnálom magam, s irigykedve gondolok azokra a kismamatársakra, akik megtehetik, hogy lelazulnak ezen időszak alatt, s felhagynak a munkával, s teljesen átadhatják magukat a babavárás édes gondolatának.

A vizsgálóágy mellett, a fonott fotelban ült mellettem, s néha lopva megcsikizte a csupasz oldalamat, miközben a doktorúr ide-oda csúsztatta a szabaddá tett zselés pocakomon az ultrahang berendezést. Végre Ő is láthatta Füleskét ficánkolni, kapálózni és tátgoni a képernyőn.

Tizenkét hetesen és három naposan jártunk a klínikán a kombinált teszten, és az ilyenkor szokásos ultrahangos szűrésen, ahol főként a tarkóredőt mérik, nézik az orrcsont meglétét, és persze tüzetesen megnézik a baba minden már látható porcikáját.

A nadrágomat két kék befőttesgumival kapcsoltam össze úgy, hogy az egyik a cipzár végét tartotta, míg a másik a gomblyuk és a gomb közötti távolságot hidalta át, így háromszög alakban szabadon hagyva gömbölyödő hasamat, amely az utóbbi pár napban hirtelen növekedésnek indult, s már egyre nehezebben tudom takargatni (Anyika mesélte, hogy annak idején neki már két hónaposan akkora volt a hasa, hogy kénytelen volt bejelenteni a munkahelyén, hogy állapotos. Igaz, Ő igen karcsú volt, tehát jóval feltűnőbb lehetett, mint én a gombóctündérségemmel).

Születésnapi bulira voltunk hivatalosak egy étterembe, s már útközben éreztem, hogy közeleg a rettegett fejfájás, ami mostanában hetente érkezik, s akár napokra lebénítja az agyamat, de tenni úgysem tudtam ellene....

Béka nő a hasamban, mondanám, ha éppen nem foglalná el a pocakomat egy gyerek, aki egyébként az egész folyamat mozgatórugója. Pedig megállná a helyét a kijelentés, amikor felfokozott vízvedelésemre gondolok.

Meredten bámulja a pulton kintfelejtett kekszeket, fatálkában kitett sósmogyorót, a tálalón lévő gyümölcskosár tetejéről lelógó banánt, s a reggeli, elmaradhatatlan, előre kikészített jutalomfalatokat (sosem távozunk otthonról anélkül, hogy előte ne kapnának valami finomságot).

Gombszemét csak néha veszi le a célpontról, csakis azért, hogy csalódottan és kérdőn nézzen ránk, hogy hol késnek már a kedvenc falatok??!!! 

Békésen punnyadunk a kanapén, én olvasok, Ő a híreket nézi a TVben, mikor a kamera ráközelít egy szerintem csinos, fiatal lányra (kinek édesanyja éppen politikai babérokra tör az amerikai elnökválasztásokon, kampányában elhangzott, hogy ellenezte pl. a házasság előtti szekszet -tudom, hogy x-szel írják, jóóóó, csak igyekszem kiküszöbölni a keresőszavasidetalálást ebben a témában-, miközben hiba csúszott a számításba, mivel még iskolába járó lánya teherbeesett, férj nélkül...., na de most nem is erre kívánok rávilágítani), hatalmas babaváró pocakkal gömbölyödik az első sorban.

Erre az én bájos pasim mit jegyez meg "Hú, mekkora darab lett ez a nő!"................Hahó, én vagyok az!!??? Az állapotos csaj az oldaladon, aki eleve nem egy nádszálkisasszony, s nem valószínű, hogy különben fogok kinézni pár hónap múlva, méretes dinnyével a szamantafokszosodó mellszerkezetem alatt, hm?

Na és erre nem érti, mit veszem zokon, nem rólam beszélt, hanem arról ott, a tévében......

A kórház ellen voltak/vannak kifogásaim, mert két intézményt jelöltem ki, s ott kerestem volna szimpatikus orvost, ez pedig egy harmadik, amivel eddig nem is számoltam. A múltkor kellemetlen élmény követően, miután Dr Nemszemüvegest végérvényesen kihúztam a listáról, Joepapa kézbevette a nőgyógyászkérdést, és sorban felhívta a barátait, akiknek lányai szültek már, vagy más okból kifolyólag hiteles forrásnak tarja őket.

Első helyen szerepelt az a kedves, ölelgetnivaló orvosházaspár, akik családunk régi szeretett és tisztelt barátai, s bár a szülők tartják a kapcsolatot, én már vagy tizenöt éve nem is láttam őket, csak a híreket hallom róluk családi ebédek alkalmával. Most is tündériek voltak, mint mindig, és azonnal ajánlottak egy nőgyógyászt, akihez a család hölgy tagjai járnak hosszú évek óta, s mielőtt felkerestem volna, Ők hívták, s beharangoztak nála, így nem kellett csakúgy odapottyannom, ami megnyugtató volt számomra.

A kis fülei láttán teljesen elgyengültem, mikor felfedeztem a falra szerelt modern képernyőn, s rákérdeztem Dr Pontjónál, hogy biztosan jól látom -e. Lenyűgöző ez a pici emberke, aki csupán öt cm hosszú, s már egészen részletgazdag:-)

Hosszasan kémleltük a vetítőn Nudlit (sajnos csak a doktorúr társaságában, mert még mindig alulról kukkantott be, úgyhogy pasit kizárta az élményből), aki virgonckodott, ide-oda rugdosta magát a kis kuckójában, ami bármilyen furcsa is nekem, az én pocakomban található:-)

Berögzült alváskoreográfiám van: hason fekszem, az egyik karommal a fejem alatti párnát ölelem, s ugyanazon oldalon lévő lábamat jó magasra felhúzom, hogy a térdem egészen közel ér a behajlított könyökömhöz (ha ezt tükrözném, felülről pont úgy festenék, mint egy napozó béka, aki a víz tetején lengedezve éppen lapulevélbe kapaszkodik), a fejem meg mindig arra néz, amelyik oldalon a behajlított végtagjaimat tartom. 

Ugyanekkor a másik oldalon a lábam nyújtva, s a karom szintén vele párhuzamosan pihen. A loboncomat nem szeretem összekötni, mert húzódik a fejbőröm, viszont idegesít, ha beborítja az arcomat, így inkább minden forgolódásnál gondosan kikotrom a nyakamból, és felfelé hajtom a párna tetejére. Na és persze ha pl. elzsibbad a nyakam, és másikfelé fordulok, akkor megy vele az összes kezem-lábam, s átrendeződik jobbról balra, vagy balról jobbra. Igen nagy helyigényű, de általam nagyon kedvelt alvópóz, s csak ritkán töröm meg, s fordulok hanyatt, vagy az oldalamra. Na de meddig alhatok hason anélkül, hogy ártanék vele a Migyerekünknek?

Fáradt vagyok és lomha. Meg kismama. Így tegnap közel sem teljesítettem azt a gazolási normát, amit magamtól megszoktam, s míg az elején hajolgatós módszerrel kapirgáltam a tyúkhúrokat, meg a túlburjánzó lóhereféléket a bokrok tövéből, később már csak a fűben ülve, vagy a térdemen kúszva araszoltam előre.

Anyika bezzeg tiszta Mazsimama, aki szintén olyan iramot diktált hetvenvalahány évesen is, hogy míg Neki a nap végére még mindig annyi ereje maradt, hogy jóízűen dalolásszon a pohár bor mellett, addig mi, kukoricapelyhen meg biosalátán felnövő puccnemzedék jeles képviselői félidőben jajgatva dőltünk ki a fűre. Ezt a képességet örökölte Tőle anyukám, aki átjött, hogy segítsen megszabadítani minket a két hónapja cseperedő gazoktól.

Érdemes lenne kihasználnom ezt az időszakot, befektetni a hirtelen jött ám átmeneti képességemet. Olyan vagyok, mint egy vadászkopó, messziről kiszagolok mindent. Mondjuk kereshetnék szarvasgombát, azt jóáron eladnánk, s szép kis tartalékot képezhetnénk arra az esetre, ha Kisnudli miatt szögreakasztom a bizniszvumenjelmezemet, s anyaformára váltok.

Sosem voltam oda a sárgapiros nagyMbetűs, hamaregyélhálózatnál kapható sajtburgerért, na de bezzeg most! Legszívesebben csak azt szagolgatnám, azt a puha bucizsemlét, aminek megveszek az illatért (???), kivéve, mikor háborog a gyomrom, amit meg elég gyakran tesz. De többnyire inkább kellemetlenül érintenek a szagok, még a régi, megszokott, hétköznapi szimatolások is, mint pl. amikor az ebeket vacsoráztatom, s a száraz eledelre rákanalazom a tasakoshusit. Ahogy feltépem a fóliát, kifekszem a felcsapó szagtekervénytől.

Gyümölcslé, tönkölykenyér, vékonyra szeletelt sonka, ízes sajtok, színes zöldségek falatokra vagdosva, savanykás joghurt került az asztalra, a kitárt erkélyajtókon áradt be a friss levegő, a papagájok a megmaradt paprikacsumát szemezgették, az ebek a májkrémeskiflivel teli bendővel, kiadós séta után elégedetten sütkéreztek a napon.

A ráérős, koránkelős hétköznapi reggelit követően elvonultam hajatmosni, s mikor kezemben a tárcsás szárítóval visszatértem, Ő kihasználva ezt a negyedórát, kint olvasgatott a teraszon az étkezőből kihúzott széken, elgyötört papucsában és napszemüvegben. Nesztelenül közelebbosontam, hogy kifigyeljem, melyik könyvet tartja a kezében: a póker olvasmánya kötötte le ennyire, melyet a múltkori betörésnél elloptak ugyan, de mivel nélkülözhetetlen példány, pár hete újból beszereztük.

Sétáltunk a várban, végignéztük a egyik utcán a kapucsengőkre írt neveket, hátha megtaláljuk Farkas elfeledett keresztapját, aki állítólag valamikor még ottéldegélt, majd beültünk egy KVzóba késői ebédre, s bámultuk az arra haladó turistákat, s már benfentesként szemügyrevettük az aszfalton guruló babakocsikat. Izgatottan lesétáltunk a hosszú lépcsősoron, majdnem a rendelőig kanyargott, s jóval az időpontom előtt már bent voltunk a váróban, hogy megkezdhessem a szokásos előkészületeket.

Asszisztens megmérte a súlyomat (kértem, ki ne mondja, csak csendbe írja fel a megfelelő rublikába), kitöltötte a kartonomat, nézett vérnyomást (118/79), majd az ajtóban udvarias mosollyal megjelent Dr Nemszemüveges, egy gömbölyödő lány kíséretében, s betessékelt az antik bútorokkal és festményekkel dekorált hatalmas vizsgálóba.

Az ünnep miatti potyaszerdát ellazulásra, regenerálódásra szántam, hogy kipihenjem a szabadság utáni első dolgos hétköznapokat (a kéthetes szabadságból a második hetet sajnos mégsem tudtam kivenni, pontosabban berendelődtem...), s legalább a hétből ezen az egy napon kettecskén, nyugodtan nézhessük az Olimpiát, kanapénelnyúlósan, ahogy eredetileg is terveztük. Azonban bejelentkezett pasi mamája, hogy nálunk kívánja eltölteni a szerdát......

Farkassal már régen megegyeztünk abban, hogy ha az anyukája ellátogat hozzánk, letiltjuk a házimunkáról, legfőképpen a vasalásról, mert feletébb idegesítő, hogy ha mi pihenni szeretnénk, ráérősen ebédelgetni, fűben heverészni, Ő mindig sürgölődik, ezzel rávilágítva, hogy mi semmit sem csinálunk, csak ő dolgozik. Nem beszélve arról, hogy kemény kritikának veszem, ha lehozza a vasalatlan igeket, és nekiáll kivasalni, mert pl. ha én ellátogatok hozzá, nem fogom meg a tedihengert, s kezdem el kifesteni az étkezőjét, mert koszosnak találom annak falát.

Kétségkívül rajta sokkal jobban mutat, mint mikor én öltöttem magamra a tóbagázológatyát, s ezért is, no meg azért, mert nálam jóval hosszabb lábon közlekedik, így sokkal jobban kilóg a tóból, ecpec nélkül megszavaztuk, hogy Ő merül alá levagdosni a túlburjánzott növényzetet.

Két éve, mikor a tavat telepítettük, még morgolódtam a sráccal, aki a végleges formára igazította a partot, elrendezte a köveket, és elültette az együtt kiválasztott növényeket, hogy olyan kopasz és mű az egész, s én azt szeretném, ha a sziklákat elborítanák a kúszó növények, a nádas a vízben és a parton is egybeérne, s úgy nézne ki a vízfelület, mintha mindig is része lett volna a tájnak. Ahányszor ellátogattunk egy kertészetbe, mindig rábukkantam egy olyan új vizinövénykére, amelyből nálunk még nem volt, s tüstént tettem ellene, s hazatelepítettem.

Seborrhea dermatitisz. Genetikailag kódolt, akárcsak a herpesz, és nem elkapós, hanem aktiválódós bőrbetegség. Meggyógyítani, kiűzni a szervezetből nem lehet, s ha egyszer kialakul, akkor sajnos együtt kell élnünk vele, a szervezetünk részévé válik.

Ezeknek a fránya betegségeknek van nyugalmi, tünetmentes és erős, fájdalmas, gyulladt tünetű időszaka is, s főként a stressz aktiválja (dejó), de hormonváltozás, vagyis az állapotosság is fellobbanthatja.

Milyen jó is, hogy minden neves dátum hétfőre esett, mivel így sokkalta egyszerűbb megállapítani, hogy éppen hányadik héten tartok (most a tizedik hetet kezdtük). A múlt héten megtekintett nőgyógyászjelöltem viszont kiigazított, mikor magamat kihúzva kérdésére azt válaszoltam, hogy a kilnecedik hét végén járunk, miszerint ilyet nem mondunk, mindig csak az számít, amit már betöltöttem....Vagyis az elmúlt csütörtökön szerinte csupán nyolc hetes terhes voltam.  Ha nagyon akarja, legközelebb majd így mondom.

Elővigyázatosságból eltűntettem az otthoni gyógyszeresdobozkából az összes fejfájásölőmet, hiszen ezentúl egyelőre nem kapkodhatom be ész nélkül a fehérbogyókat, ahogy eddig tettem, ha közeledett a komisz, s mivel időnként olyan erős fájdalom gyötör, hogy elvesztem a józan ítélőképességemet, jobbnak láttam megtenni ezt az óvintézkedést.

Hiába a másállapot, az ígéretek, az általános tapasztalatok, fejfájás fronton a helyzetem változatlan. Igaz, a ciklus előtti hasogatás elmarad, de az időjárásra és kitudjamégmire reagáló nem tűnt el, s a hétvégi szélviharral együtt ismét lecsapott rám.

Elnézem, ahogy délután elbóbiskol, végignyúlik az ágyon, szépségkirálynőket is megszégyenítő, tekergőző hosszú lábaival, melyeket kénytelen kanyarban elrendezni, lábszárait lelógatni a számára rövidke pamlagról, ahol pedig én még kényelmesen végigérek. Olyan mint egy nagy gyerek.

Egyik kezével a feje alatt gyűrődő, puha díszpárnát öleli, másik karja a szorosan melléfészkelődő kutya hátát fonja át. A délelőtti kertészkedésben homlokát megsütötte a nap, a szemöldökéig vörösesbarna. Szeretem ezt a rövidgatyót, amelynek már régen a szemétdombon lenne a helye, de évek óta ragszkodik hozzá, s ez az elsőszámú itthoni játszósruhája, s hiába kértem, nem hajlandó lecserélni a szekrényben sorakozó hasonló újabbakra. Még a mókás kislábujjkörméért is odavagyok, ami nem felfelé, hanem merőlegesen kifelé nő, össze-vissza hullámozva, kanyarogva, s ennek következtében képtelen rendesen levágni, én szoktam géppel megreszelni, s minden alkalommal nevetek rajta, miként képes ilyenre növeszteni.

Békésen kanalaztam a tejben úszkáló kukoricapelyheket, a kedvenc, átlátszó tálkámból, s meztelen talpaimat igyekeztem a befúrni az apró díszpárna alá a kitárt erkélyajtókon beáramló hűvös hajnali levegő elől. A TVben az olimpiai közvetítés duruzsolt, a télikert felől a nappal együtt ébredő papagájok motyogtak, krákogtak és veszekedtek az imént betűzött félalmán, mellettem a kanapén a kutyák szuszogtak egy kupacban.

Hálás voltam, amiért a tegnapi, egésznapos, bőgősszenvedőshányós komisz fejfájásom ma hajnalra végre eltűnt, s helyét a jólismert, megkönnyebbült üresség vette át, s bár az előző napi szélvihar az áhított esőt nem hozta el, de felfrissítette és lehűtötte a levegőt, s koratavaszi vasárnapot varázsolt a kertbe.

Lejegyeztem minden fontosabb történést, érzést, mikor késztetésem volt rá, ahogy eddig is, csupán nem élesítettem be az ezen témakörbe tartozó bejegyzéseket. Kötött a Farkasnak tett titoktartási fogadalom, másrészt meg még mindig ott bújkál bennem a bizonytalanság, a sok ugyemindenrendbenvane.....

Ezeket gyűjtöttem össze egy csokorba (a lista élén áll a legelső, majd a későbbi firkantásaim időrendben, így a sorban a legutolsó a legfrisebb, vagyis föntről lefelé kell haladni.....)

Éjszakánként hullócsillagot kémlelünk a tiszta, nyári égbolton, amely mint egy búra, úgy borul fölénk, s titkosakat kívánunk magunkban. A hosszúranyúlt jóízű vacsorákat a teraszon költjük el, gyertyafénnyel, szúnyogzümmögéssel s mindig akad valaki, akivel megoszthatjuk a könnyű nyári salátákat, frissen bekevert kőrözöttet paprikával és paradicsommal, s a behűtött gyümölcsöket.

Hajnalban kábultan kelünk, hogy élőben követhessük az olimpiai eseményeket, bőséges maratoni reggeli mellett drukkolunk, s úgy elröppen az idő, hogy délben veszem észre, még mindig hálóingben vagyok.

A kölcsöndoktornő -akire Csillagszemű hagyott rá minket- igen kedves, bájos teremtés, bár nekem kicsit túllazának tűnt. Miután elhelyezkedtem a tárogatószékben, beengedték pasit is (úgy hallottam, máshol nem is jöhet be a kispapa, amíg alulról kukkantják a csöppséget, de itt a klínikán hamar lehullanak az erkölcsi gátak), hogy együtt nézzük meg a monitoron, mennyit fejlődött a migyerekünk.

Egész kis formás már, és háromszor akkora, mint egy héttel ezelőtt! Farkas kicsit csalódott volt, mert a múltkori felvételen sokkal jobban látszódott a pici szíve, szinte az egész csöppség pulzált, most meg mintha már hozzánőtt volna a szívecskéjéhez, sokkal apróbb volt az a lüktető kis pötty. Doktornő megmutatta a fejét, s mosolyogva mondta, hogy mi ugyan még nem igazán tudjuk kivenni a képről, de Ő látja már a kis gerinckezdeményét is (pasi az irodában lerajzolta Meskének, hogy mit is látott a monitoron, s még a szívét is megjelölte, majd hozzátette "a szíve csak egy pixel volt").

Nem veszek meg a kovászosuborkáért, s eszembe se jutott megkörnyékezni a kolléganőmtől -aki emlékezett a régi vágyamra, amit sosem engedélyeztem magamnak, miszerint úgy bekebeleznék egy egész üveggel- névnapomra kapott óriási nutellásbödönt sem.

Ha már erről van szó, akkor inkább nemkívános vagyok, így például én, aki egyébként sajnálatos módon édesszájú, most egyáltalán nem kívánom az édeset, még a fagyit sem, ami tekintve a gombóctündérségemet, kifejezetten örömömre szolgál, s fohászkodom, hogy így is maradjon végig.

Megrendeltem a nagyondrága de annál is elbűvölőbb szekrényt a babaszobába. Egy kopott, pompás darab, amelyet egy kedves hölgy mutatott meg nekem, s Ő is fogja rendbehozni, kijavítgatni, és fehérre antikolni.

Azonnali, lángoló szerelem volt, amint megláttam, s bár viaskodtam magammal, majd reméltem, ha pasinak átküldöm, nem nyeri el a tetszését, aztán be kell látnom, hogy egy ekkora bútor mégsem költözhet be hozzánk, ha egyikünk nincs kibékülve vele. De hát mit csináltam volna, mikor Ő is odavan érte?

Szemügyrevettem a napok óta az asztalomon hánykolódó nemtudomkitőlkaptam meggyes műzliszeletet, s mivel igen kívánatosnak tűnt a csomagolása alapján, feltéptem a cakkos papirvégét, s apró falatonként elmajszoltam. Nem okozott csalódást, finom volt, ráadásul egészséges is. De tényleg?

Kikukáztam a papirkosaramból az imént laza mozdulattal lehajított papirköntöst, hogy tanulmányozzam a műzliszeletem összetevőit, s a következő listát találtam a hátoldalán:

Ó, de helyes!!!!!!!!!! Na de mégis mi lehet ez? Van belőle méhecskés meg katicás, úgyhogy lehet választani, de igazából simán elfér otthon mindkettő.

Segítségül megmutatom több oldalról is, hogy könnyű legyen! Indul a kitalálgatás!!! Raaaaaaajta!