Elnézem, ahogy délután elbóbiskol, végignyúlik az ágyon, szépségkirálynőket is megszégyenítő, tekergőző hosszú lábaival, melyeket kénytelen kanyarban elrendezni, lábszárait lelógatni a számára rövidke pamlagról, ahol pedig én még kényelmesen végigérek. Olyan mint egy nagy gyerek.

Egyik kezével a feje alatt gyűrődő, puha díszpárnát öleli, másik karja a szorosan melléfészkelődő kutya hátát fonja át. A délelőtti kertészkedésben homlokát megsütötte a nap, a szemöldökéig vörösesbarna. Szeretem ezt a rövidgatyót, amelynek már régen a szemétdombon lenne a helye, de évek óta ragszkodik hozzá, s ez az elsőszámú itthoni játszósruhája, s hiába kértem, nem hajlandó lecserélni a szekrényben sorakozó hasonló újabbakra. Még a mókás kislábujjkörméért is odavagyok, ami nem felfelé, hanem merőlegesen kifelé nő, össze-vissza hullámozva, kanyarogva, s ennek következtében képtelen rendesen levágni, én szoktam géppel megreszelni, s minden alkalommal nevetek rajta, miként képes ilyenre növeszteni.

Ismerem az összes anyajegyét, az orra vonalát, az irigylésre méltó hosszú szempilláit, az erős szemöldökcsontjának tapintását, az elegáns formájú hatalmas kezét.....Imádom a két felső foga közötti kis rést, amikor mosolyog, azt a gyerekkori bárányhimlőből megmaradt apró kis mélyedést a fején,  a szeme alatti pirinyó, alig látható anyajegypöttyöt, ami megismerkedésünk után nekem is pont ott jelent meg az arcomon.

A másik kanapén pihenek, onnan figyelem. Esteledik. Fel kéne keltenem, mert ha hagyom aludni, megint álmatlanul kószál majd a házban éjszaka. Nem teszem, inkább tovább nézem, úgyis előbb vagy utóbb felzavarják majd az ebek.

Az ölemből egy kicsit félreteszem a gépet, megsimogatom a hasam, elérzékenyülök. Hogyan is mondhatnám el a legszebben, a legjobban, miként fejezhetném ki amit érzünk, amit hetek óra titkolunk, s amit csupán egy hete osztottunk meg a szűk családddal is?

Eszembejut, a múltpénteki családi buli. Vacsorára harangoztam. Már mindenki az asztal körül ült, előtte a forrón gőzölgő, sajttal megszórt mexikói leves, s Farkas felállt, kezében egy pohár borral, s bár a hatalmas levegővételből arra lehetett következtetni, hogy egy hosszú körmondatos, cifra beszéd következik, egyszerűen csak ennyit mondott "Mielőtt megkezdjük a vacsorát, szeretnék egy kis köszöntőt mondani, s bejelenteni valamit: GYEREKÜNK LESZ!"

Igen. Gyeeeeeeeereeeeekünk leeeeeeeeeeeeeeeeesz!