Piroska és Farkas

Terveket szövögettünk a beavatás részleteiről, melyben szerepeltek mesekönyvek, kedves kis versikék, pólóra nyomott ultrahangfelvételes kép, pocakfestés, s még sok más kedvesség. Aztán mégiscsak egyszerűbb módját választottuk annak, hogy Anyikával és Joepapával tudassuk, nagyszülők lesznek. Mert türelmetlen voltam és izgatott.

Farkas még visszatartott egy darabig, de addig-addig sündörögtem, fondorlatoskodtam, majd duzzogtam, míg végül látszólag megadtam magam egy búskomorbeletörődős "najólegyenahogyakarod"-dal, amitől ellágyult, s rábólintott: megoszthatjuk dédelgetett titkunkat a szüleinkkel, de még csakis velük.

Szinte sötét vizsgáló, az asztalon dolgozólámpa szórja meleg fényét, s világít a méretes, falra szerelt kivetítő meg a vizsgálóágy melletti monitor. Belépek, szempillantás alatt felmérem a szobát, fürkészem, hol lehet az elfüggönyözött, esetleg paravánnal elszeparált átöltözős rész, ahol lepucérodhatok alulról (szerencse, hogy szoknyában jöttem), s felvehetem a pöttyös bokazoknimat. Nincs olyan?

Kézfogás a szimpatikus, negyvenes éveiben járó dokival, bemutatkozom, majd tétován topogok. Rámutat az ágy melletti két fonott fotelra, dobjam oda a táskámat, feküdjek le, s tegyem szabaddá a hasamat (felcsillan a szemem, végre nem spárgáznom kell, s még a magassarkú papucsomat sem kell levennem?).

Az egyik kedvenc salátám mellé ma becsomagoltak egy szép, kerek pitát is, melynek -a puffancskinézetem miatt-csupán a tetejét csíptem le, s ugyan nem először látok ilyen eledelt, most mégis lenyűgözött és kiváncsivá tett. Hogyan csinálják?

A zsömle egyszerű, odapöffentenek egy adag tésztát, elegyengetik. Ugyanúgy a kifli, amit meghajlítanak, vagy a pizza, amit meg lengetnek, forgatnak, nyújtóztatnak. Na de a pita? Kívülről nem látszik, hogy két részből állna, utólag lenne összeragasztva, belül pedig simán szétválik, akár egy kesztyű, sehol sem tapad össze, és mindenütt ugyanolyan vékony. Hm?

Ahelyett, hogy fegyelmezetten és türelmesen kivárnám a jövő hét pénteket, amikorra Csillagszemű beírt és szabadsága alatt átadott a doktornőnek, aki majd meggyőződik arról, hogy pumpál már a mi kis Bogócskánk szíve, a hét elején bejelentkeztem a másik központba, s befurakodtam egy holnapi kukkantásra. Dehogy várok még egy hetet!

Egyébként meg, úgyis oda fogok járni a komolyabb tesztekre, vizsgálatokra, éppen ideje volt bejelentkeznem, s bár úgy indultam neki, hogy csak a koraterhességi vérvizsgálatokra iratkozom fel (cicabaj meg hasonlók kiszűrésére), de a gyanutlan hölgy rákérdezett, hogy ultrahang is lesz -e, mire persze egyből rávetődtem. Ő tehet róla. Ott még úgysem mutattam meg az alvázamat.

Mi öten, a három testvér gyerekei, minden nyáron lent bandáztunk Agárdon, a Mazsimamáéknál, ahol olyan boldogok voltunk, és annyi kalandban volt részünk, melyekből minden találkozáskor felelevenítünk egyet-egyet, s bár számtalanszor hallottuk ezeket, mindig ugyanolyan jóízűen kacagunk rajtuk.

Elővettem ezt a hintaágyas sorozatot, melynek központi eleme az öcsém kezében látható különleges kormány, ami Papa öreg bicajáról törhetett le, s ahogy elnézem az unokaöcskös fejét (érdemes tüzetesen megnézni), igen fontos darab lehetett.

Azon kívül, hogy szeretem az ilyen összeollózott, foltvarrott képeket, meg a pöttyöket, a rózsákat, a kockásabrosszerű háttereket, nem igazán tudom, hogy ezmiez. Valami díj. Ami inkább érdekes és lélekmelengetős, hogy Ingridtől kaptam, és külön értékesek nekem azok a sorok, melyekkel a füzetemet és a barátságunkat illette. Köszönöm Drága Ingrid!

Hogy honnan indult, ki találta ki és miért, hova tart, milyen szempontok szerint kéne kiosztani, nem tudom, leginkábbis egy újabb hullámzásnak tűnik, amellyel kedves blogcimborákat tudunk bemutatni egymásnak, és alkalmas arra, hogy méginkább bekapcsolódjunk a blogvilág vérkeringésébe. Ám legyen.

Hűvös éppenszellő lengedezett körülöttünk, a nap is alig melengetett már, ahogy lefelé kúszott a domb mögé, jól jött a vállamra terített kendő. Kezdetnek megrendeltük a forró levest, én külön tejfölt is kértem hozzá, s bámultuk a messzire elnyúló, nádassal szegélyezett tavat a sukorói étterem teraszáról.

Az óriásoknak méretezett levesadag nem volt se forró, se ízletes, így pár kanál próbálkozás után eltoltam a tálat, s a megmaradt tejfölömet (amit imádok) ráöntöttem az időközben kiérkezett salátámra. Talán ezzel lehetett a gond, mert egyedül a tejföl volt az, amit csak én fogyasztottam, s amely a rettenetes görcsöket okozta már aznap éjjel, s egész hétvégére odaszögezett a fürdőszobába.

Régen, amikor még az agárdi tóparton paradicsomi állapotok uralkodtak, virágzott a homoksüti ipar, boldogok voltak a homokvárépítők a végtelen játszótéren.....

Míg én a kezemet tördeltem izgalmamban, Ő csak annyit mondott lazán, teljes nyugalomban "Ne fél, jól állunk!", s átnyúlt az ülésemre, s megszorította a térdkalácsomat. Reméltük, ma végre meglátjuk.

Fél órával a megadott időpont előtt már ott toporogtunk a váróban, s annak ellenére, hogy csupán tíz percet kellett várnunk, háromszor is felkerestem a pisilőhelyet, s pont ott voltam akkor is, mikor szólítottak. Nagy zavarodottságomban azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy Farkas bejöhet -e velem, de a kedves nővérlányka magától felajánlotta, hogy megkeresi az előtérben, amikor is a vizsgáló küszöbén rögtön beleütközött az ajtónál fülelő páromba.

Gyakorlatban is megtapasztaltam, milyen az, amikor szó szerint befogom a pofámat, hogy fizikai erőszakkal magamba tartsam a kifelé tolakodó, jogos, bár indulatos megnyilvánulásaimat, hogy ezzel megelőzzem a hosszadalmasabb és kegyetlenebb gyötrelmeket.

Az idegességtől megállíthatatlanul hullámzott a szám széle, mint a Balaton viharjelzésnél, a szívem úgy kalimpált, hogy azt hittem, a csukott ajtó ellenére a recepción is hallani lehet majd, s ha megszólalok, elnyomja a remegős hangomat, mázsás súly nyomta a mellkasomat, amitől alig jutottam oxigénhez. Így indultam neki az egy órán át tartó kardozásnak, ahová pontosan tizenhétóra harmincegykor rendelt be a főnök, amikor már éppen vettem volna a táskámat, hogy a munkaidő végeztével becsapjam magam mögött az ajtót.

Hát nem lenyűgőző? Már a hátsó bungiban is lehet divatozni, romantikázni, rózsás csavarhúzóval tekergetni, virágos tartóba visszakúszó centivel méricskézni, sőt, még a vizszintezést sem a szokásos, szürke vagy sárga szerkezettel kell megoldanunk, van helyette bokrétás borítású.

 Nekem kéne mind. Mindjárt másként állnék a házkörüli bütyköléshez.

Vékonyan megkentem a tönkölykenyérszeleteket (egyet mindig katonákra kockázok a nyálcsurgató kutyáknak, nehogy kimaradjanak a reggeliből), rászeleteltem a sajtot, felvagdostam a paradicsomot, majd kimentem a teraszra, hogy letépjek pár szálat a kaspókban nevelkedő zsenge bazsalikomból és a petrezselyemből.

Egy nagy jaaaaaaj felkiáltással hőköltem hátra, mikor álmosan lehajoltam a zöld csokrokhoz, s a bazsalikomos cserép esővízzel megtelt aljából éppen a szemem közé nézett egy eltévedt brekusz.

Addig hajtogattam az "úgyfélek"-et, míg végül pasi is megunta a folyamatos "nemleszbajmeglátod" mondogatását, s maradt a simogatás, aztán azt is feladta, engem meg végre valahára elnyomott az álom.

Délután elkezdett szúrni a jobb oldalam, de ha erősen koncentráltam, akkor időnként a bal is. Az eddig nyugtalanító görcsölgetés viszont hirtelen abbamaradt, amitől mégnyugtalanabb lettem, hogy demostmiért. Így aztán a szúrkálásokra összpontosítottam, és nem bírtam kiverni a fejemből a betolakodó aggasztó gondolatot, valami nincs redben odabent, talán nem a megfelelő helyre ágyazott meg magának a kisbogó, és egyáltalán ott van - még?

Azt sem bánta, hogy jóval éjfél után, a huszadik helyről (a százötvenből) esett ki a pókerasztal mellől egy rossz blöff után, pedig máskor ilyen esetben hosszasan bosszankodik, de tegnap alig várta, hogy kipróbálja az új autókánkat sötétben, kihalt éjjeli utakon suhanva jöhessen hazafelé.

Megint magasra nyújtózkodtunk, ismét egy újabb hitelt vettünk a nyakunkba, de abban az autóban gurulunk, amelyikre mindketten vágytunk, s nem kötöttünk kompromisszumot, nem elégedtünk meg azokkal a típusokkal, amelyeket minimális banki kölcsönből elértünk volna, de mégsem lett volna szerelemvásárlás.

Azt hiszem, Mézeskuckónak hívták azt a kis boltocskát, ahová kislánykoromban Joepapa és én rendre ellátogattunk, hogy cakkos tetejű papirzacskókba kimérve magunkhoz vegyünk néhány szeletet a vastag kókuszrudakból, s közös kedvencünkből, a marcipános burgonyából (ami nem hasonlítható a mostanában cukrászdákban kapható, tényleg krumpli méretű változatával, melynek belsejébe krémet töltenek, s tulajdonképpen nem más, mint egy tortaszelet krumpli álruhában. Nem, nem. Ezek apró marcipán szemek voltak, vékonyan meghempergetve kakaóporban).

Szerettem ezeket a titkos kitérőket, amikor még nem volt autónk, s kézenfogva sétáltunk hazafelé, édes süteményeket majszolva kuncogtam az ugratásain, s ha gigantikusnak gondolt problémáimat elmeséltem neki, mindig csak azt mondta "Hohó, mit tanított Neked Apád??? Semmi sem borzasztó! Együtt mindent megoldunk!!!!" Elhittem, és szeretném még most is ezt gondolni:-)

Légyféleség lehet, akivel még nem találkoztam ilyen közelről, vagy csak simán elhessegettem. Nem egy kellemes jelenség, főleg azzal a barna végével, melyből fekete szőrök állnak ki rendezetlenül.....

De mégis, ahogy ott ügyködött az apró margaréta fej közepén, felfedeztem benne valami szépet.

Tizenkét kilót cipeltünk át Anyikához a minap, aki Joepapa szerint sűrű nyögések és sóhajtozások közepette napok óta mást sem csinál, mint szárazza le a lila gömböcöket, pilinckázza ki a narancshúst a hártyák közül, és kutyulja a fortyogó lekvárt az elfenekelésre való fakanállal. És még sehol a vége....

A hozzánk érkező vendégek a fán csimpaszkodva kezdik a vizitet, majd búcsúzás előtt ugyanott fejezik be a látogatást. van aki munkafolyamatlerövídítési célzattal egyenesen a hasába szedi, míg mások zacskóba szüretelnek, de mi is vállalunk szállítást kedves, fügerajongó barátnőimnek, meglepibe.

Bendőz képtelen úgy elmenni a kocsik mellett, hogy ne hagyjon egy röpke jegyzetet valamelyik kerekén, sőt, a kertből kiszabadulva célirányosan betámadja a gumiabroncsokat, s dolga végeztével peckesen továbbáll.

A Kisfehér különös szokása pedig az autókalábebújás, mer' az olyan jó móka. Úgy látszik, a tegnapi fújnemszabadmitcsináltál tejesen hatástalannak bizonyult, mivel a hátán húzódó bűnjeleket egy nap különbséggel szerezte......

Piroska: Te mikor lennél boldogabb, ha kislány lesz, vagy ha kisfiú?

Farkas: Ikrek lesznek.

Piroska: Szerintem csak egy picike bogózódik a hasamban, nem több.

Farkas: Szerintem meg kettő, de az is lehet, hogy hárman vannak.

Piroska:?????!!!!!

Másnap délelőtt.......

Felhívtam a nőnőgyógyászt, akit Lius ajánlott nekem, s pár hónapja nála jártam, s törtem meg a nőgyógyásztalanságomat, reménykedtem, hogy csütörtök koradélutánra még be tud paszírozni egy ultrahangos vizsgálatra, de akárhogy próbáltam egyezkedni a recepcióssal, nem tudtak beszorítani egy öt percre sem.

A másik két orvos közül pedig egyiket sem sikerült elérni, egyszerűen nem veszik fel a telefont (lehet, rosszkor hívom őket, de nem olyan egyszerű a munkahelyemről titkosan telefonlni, még úgy sem, hogy szerencsére külön szobám van, s akkor csukom be az ajtót, amikor akarom). Marad a jövő hét péntek, Csillagszeműnél.

A tóhoz közeledve mindig lehet hallani egy-két csobbanást, ahogy a sziklákon sütkérező békák elővigyázatosságból elmerülnek a mélybe, ezért aztán csak pampalinis osonással sikerül őket annyira megközelíteni, hogy az egyszerű masinámmal is elkaphassak egy képet róluk (a második fotóról már elugrott a kis ravasz).

Na ez a zöld között megbúvó húsoscombú már akkorára nőtt, hogy én is csak messziről csodálom, s ha engedné is, hogy jobban megközelítsem, megfogni biztosan nem merném. Aztán itt van ez az egészen pirinyóka, amit Anyiék garázsbejárójánál találtunk a minap, pedig náluk nincs is tó, csupán egy kövekkel kirakott csobogó, ami alá előszeretettel bújnak be a brekegők. Pici és tökéletes. Kézbevettük, gyönyörködtünk benne, majd elengedtük a fűbe, ami ugyan frissen volt nyírva, de neki mégis minden egyes fűszál komoly kihívást jelentett.

A nagy titkolózás végett nem beszélhetem meg bárkivel ha szúr, ha hasogat, szorít vagy görcsöl, s komoly előkészületeket igényel, ha fel akarom hívni a kiszemelt nőgyógyászt (nem is sikerült eddig), hogy ne legyen feltűnő a hangszigetelt bezárkózásom.

Azt sem tudom, mire kell figyelni, mit egyek vagy éppen mit kerüljek, szedhetem -e a babavitamint az eddigiek mellett, vagy az már túl nagy dózis lenne a kis bogónak a hasamban? Úgyhogy tegnap lesétáltam a közeli pirinyó könyveskuckóba, s vettem két vaskos, kilenchónapot átölelő lapoznivalót, aztán átballagtam a gyógyszertárba, elújságoltam titkosan a gyógyszerészhölgynek, hogy mi a helyzet (végre valaki, akinek személyesen elmondhattam), mivel a pocakosvitamin és a folsav mellett meg kellett kérdeznem az ilyenkor szedhető fejfájásölők listáját, ami mint kiderült, nulla, vagyis nem is lista.

Hova folyik az a sok pénz? Mire megy el, mikor alig veszek valamit? Annyiszor elhatároztuk már, hogy legalább egy hónapig vezetjük a kiadásainkat egy füzetbe, a legkisebb apróságon kersztük a havi számlákig, de mára már feladtuk....Nem vagyunk azok az ekszeltáblázatbakörmölős típusúak, nem egy az nekünk.

Mégis megpróbálkozom azzal, hogy feljegyezzem a babaelőkészületek orvosi részének kiadásait, egyrész magunknak, másrészt hátha segítségül szolgál azoknak, akik szeretnék legalább nagyságrendileg megbecsülni, milyen költségekre kell számítani. Persze nyilván, ez egyénenkét változó.

Nem piskótázzuk le a kerti növényeket, nem kaparjuk a hátsó lábunkkal a földet peckesen, erődemonstráció céljából, ezeket birtokon kívül végezzük! Az ebek eleinte nem is értették, a kerítésen belül miért nem lehet jegyzeteleni, mikor a ugyanolyan fák vannak, a fű sem sokkal zöldebb, mint odakint.

Szeretünk a zöldben hemperegni, hanyattvetődve eget bámulni, mezítláb mászkálni a fűben, s a kertünk tulajdonképpen a ház, a szobák meghosszabbítása, tele hatalmas üvegfelületekkel, s amennyire lehet, igyekszünk tisztán tartani. Persze nagy ritkán előfordul, hogy renitenskedő Bendő megfeletkezve a házirendről bejelöli az egyik bokrot, majd mint a kapirgáló kiskakas, a hátsó lábaival kotor, s csak úgy repülnek a fűszálak és a földdarabkák az ég felé....."Fúúúúúúúúj, nem szabad!!!???"

Anyika, mintha csak megérezte volna a változást a levegőben, tegnap estre rákérdezett, hogy van -e valami fejlemény a házunk táján, gyanus neki ez a csend. Mivel Farkassal megegyeztünk, hogy elővigyázatosságból egyelőre nem osztjuk meg senkivel az örömhírt, nem tehettem mást, mint megráztam a fejem.

A szívem szakadt meg, amikor ránéztem, s a szeme megtelt könnyel, de próbálta eltakarni előlem, szorosan odabújt mellém a díványra, rámkifliződött, s erősen megmarkolta a kezemet. Úgy elmondtam volna.........

Annyira nagyon szeretne már unokát, de igaza van pasinak abban, hogy túl pici még a bogócskánk, meg kell várnunk legalább az első UH vizsgálatot, aztán pedig az első szívdobbanását. Mindenrendbenlesz, mindenrendbenlesz, mindenrendbenlesz.

Ritkán tudom csak elcsípni kinyílt állapotban, mert korareggel és este összezárja szirmait, vagy még víz alatt tolakszik a felszínre, mikor észreveszem.

Szépeséges a tó ilyenkor! Nyílnak a növények, békák sütkéreznek a köveken, színesednek az apró, itt született halak, s olyan ez a kis vizivilág, mintha mindig is itt lett volna.

Akárhogy is néztük, a ma reggeli csíkocskánk sem lett erősebb a tegnapinál, pedig előírás szerint korareggeli álmosan és legeslegelőször cseppentettem. Felhívtam az intézetet, bejelentkeztem egy déli (ebédidőre hivatkozva könnyebben és feltűnés nélkül tudok kislisszanni) vérvételre.

Farkas felszedett az iroda előtt, s úgy látszik, a lezúduló csapadék mennyisége miatt az autósok visszahúzódtak, mert akadálytalanul suhantunk a klínika felé, s hamarosan már a recepción könyököltünk. "Csináltam egy pozitív tesztet tegnap és ma reggel is, és szeretnék vérvételen megbizonyosodni arról, hogy a vékony csíkom mit jelet" - mondtam sugárzó arccal.

Egyes fák akár már az ültetést követő évben gyümölcsöt hoznak, míg más fajtáknak jóval több időre van szükségük ehhez. Az első időszakban a gyökerüket növesztgetik, szokják a környezetüket, majd szép lombkoronát bontanak, gondtalanul kiélvezik a napsütést, a könnyú nyári záporokat, később virágokkal bódítják a méheket, míg végre kiteljesednek, s készen állnak arra, amire mindig is vágytak s tudták, hogy eljön majd az ő idejük is, hogy gyümölcsöket érleljenek.  

Gyereket szeretnénk. Ő és én. Csodás kimondani.....Megértünk rá mindketten, s már tulajdonképpen évek óta készülünk arra, hogy megfogalmazzuk, kimondjuk, s minden mást háttérbeszorítson a vágy, hogy szülők lehessünk. Az idei tavasz hozta meg ezt a tiszta, puha, jóleső érzést, ami beköltözött a lelkünkbe.

Nógatásra feltápászkodnak, s kelletlenül kicammognak sétálni, ahová máskor kurjongatva, farokcsóválva, szökdelve száguldanak. Na de ilyen sivatagi forróságban??!!!

A legjobb elnyúlni a hűvösebb szobában, vagy ejtőzni a kert árnyékos végében, s belekóstolni a gazdik fagyijába. Kutyameleg van.

Kedves szomszédlány ajándékaként érkezett hozzánk, mikor beköltöztünk a házba. Ő az anyukájátó kapta a hajtást, amely mára már terebélyes kaktusszá fejlődött, s nyár elején csupa-csupa virág, s ebből csippentett le nekem is. 

Tavaly még nem érezte olyan jó magát, hogy kibontsa különleges és hatalmas virágát, amely először egy hosszú, vörös izé, mintha valami termése lenne (Öcskösöm szerint leginkább földönkívülinek néz ki), majd tenyérnyire nyílik.

Biztonsági okokból nem vettem újabb tesztet, nehogy idő előtt nekiessek a pipettával felszerelt kis tasakoknak, amit meg ugye a klínikán adtak holnapi kibontásra, hátha alapon felhasználtam a héten, majd egycsíkosan kidobtam.

A ciklusaim mindig pontosak voltak, 28.-29. napon érkező lajossal, általában előtte fejfájással, sajgó mellekkel, nyűgösködéssel, de a hasam sosem fájt előtte, csak mikor már itt volt, utána pár órával kezdett el rémesen gyötörni. Most viszont már csaknem egy hete fájnak a domborulataim, sehol egy fejfájás, viszont úgy görcsölget a hasam, mint amikor már javában megvan, és a hirtelen, gombnyomásra beinduló álmosság is már vagy hét napja elkap délutánonként.

A szerkezet kicsit hasonlít a félelmetes szemvizsgálókészülékre, ahol a fejünket rá kell támasztani egy tartókára, csak ez sokkal csinosabb lenne, s csöppet sem félelmetes. Az államat megpihentetem a pihe-puha, kibélelt párnácskán, melyet összecsukható állvány tart olyan magasságban, ahogyan kényelmesen beállítottam. Így nem kell félnem attól, hogy a monitort bámulva egyszer csak leesik a fejem az asztalra, s nyálcsurgatva durmolok, s már csak arra kell koncentrálnom, hogy a szemeimet automatikus értelmesnézésre kapcsoljam. Olyan, mintha órák óta lecövekelt volna a nagymutató negyedötre.....

Egy hete majd' minden délután rámtör a fáradság, ellep az álomkór, de olyan meglepő hirtelenséggel s erővel tolakodik, hogy alig tudok megbírkózni vele. A szemhéjam leesni készül, mint a bedöglött redőny, amit csak partvisnyéllel támasztottak ki, hogy le ne zúduljon napközben, a búrám meg, ha nem vagyok résen, begurul az asztal alá.

Nem ígértem meg, hogy nem teszem, csupán elhatároztam, hogy kibírom a 14. nap reggelig, s kizárólag a megszokott módon végzem el a kisdolgomat, tehát elkerülöm a reggeli  kispohárbacsurgatást, majd papirfecnibelógatást.

A cicifeszülés még mindig tart, kigegészítve enyhe hasfájással, de sajnos, ez lehet lajoselőjel is éppen ugyanúgy....Ezen kívül mostanában éjjelente kiszárad a szemem, s négyszer-ötször is fel kell kellnem hólyagszorítás miatt, s kiklaffogok a fürdőszobába. Kéne egy kis bizonyosság, apró kis kapaszkodnivaló cérnaszál.

A szomszéd fekete Morzsája megszaglászta a srágaközepű margarétát, aztán addig forgolódott a varrósdoboz körül, míg a szívalakú tűpárna ráragadt a hátsójára, majd rohangálás közben elfáradt, s lebodorodott aludni, s virslifüzérről álmodik?

Jaj, nem is az, csakúgy mondtam valamit. Nehogymár fellibbentsem a fátylat még az elején....Szóval ezmiez? Tessék szépen felpörögni, és kitalálni!

A harminc napos nyomozási időszakot meghosszabbították egy hónappal, mert találtak egy ujjlenyomat darabkát az erkély ajtónkon (ami persze simán lehet a miénk, vagy a barátaink közül valakié). Hát jó, csak kibírjuk addig, de ugye nem örültünk neki, hiszen ezidő alatt tapottat sem mozdul előre az egyezkedés a biztosítóval, aki csak akkor hajlandó tárgyalni velünk, ha megérkezik a rendőrségtől a nyomozás lezárásáról a hivataloscetli.

Mivel a rablók május kilencedikén törtek ránk, ma járt le a meghosszabbítással együtt a két hónapos időszak, amíg türelmesen vártunk, átbogarásztuk a hivatalos iratokat, kikerestük a mindenfelé meglapuló számlákat, összeírtuk a kárlistát, és naponta sopánkodtunk az elvesztett értékek hiányán.

Azonnal odasűrűsödnek, ha a tó széléhez közelítünk, csapkodnak, pacsálnak, s várják a haleledelt, ami a karomon himbálódzó vödörből érkezik.

Teljesen megfeletkezem magamról, ahogy állok a víz mellett, kidugodt pocakkal, hálóingben. A párás fűben kicsit fázik a papucsos lábam, jólesik a korareggeli nap finom melengetése. Indulni kell. Maradnék.

MegkellölnömFrankDrabint érzéssel tört rám a sajtehetnék, ahogy Pöti öcsém mondaná, szinte hallottam az utasítást a fejemben "Enned kell egy olyan kerek sajtot! Most!"

Amióta megkóstoltam azt a különleges ízes-szagos sajtot, amit szombaton szereztem be az illata alapján, majd mentem volna a következő katonát kérni Joepapától, de már csak pár morzsáját söpörhettem össze a vágódeszkáról, azóta él az összeköttetés az agyam és az ízlelőbimbóim között, s rendszeres időközönként a sajtra gondolok.....