Egyes fák akár már az ültetést követő évben gyümölcsöt hoznak, míg más fajtáknak jóval több időre van szükségük ehhez. Az első időszakban a gyökerüket növesztgetik, szokják a környezetüket, majd szép lombkoronát bontanak, gondtalanul kiélvezik a napsütést, a könnyú nyári záporokat, később virágokkal bódítják a méheket, míg végre kiteljesednek, s készen állnak arra, amire mindig is vágytak s tudták, hogy eljön majd az ő idejük is, hogy gyümölcsöket érleljenek.  

Gyereket szeretnénk. Ő és én. Csodás kimondani.....Megértünk rá mindketten, s már tulajdonképpen évek óta készülünk arra, hogy megfogalmazzuk, kimondjuk, s minden mást háttérbeszorítson a vágy, hogy szülők lehessünk. Az idei tavasz hozta meg ezt a tiszta, puha, jóleső érzést, ami beköltözött a lelkünkbe.

Emlékeztem rá, s most megkerestem a legelső bejegyzésemet itt a blogban, amit még 2006 év végén vetettem papirra monitorra, ahol már foglalkoztatott a babavárás, s talán akkor kezdtük megfogalmazni, hogy lassan készen állunk a feladatra. Ő előbb lett felnőtt, s érzett magában vágyat az apaságra, míg én tele voltam félelmekkel, aggódással, amelyeket most is érzek, itt vannak, de háttérbe szorultak.

Szeretnénk kisbabát. Nem csak úgy, vagy csak azért, mert ez az élet rendje, vagy csörög a biológiai óránk, vagy szeretném otthagyni a munkahelyemet, vagy mert engedtünk a környezetünk által ránk gyakorolt nyomásnak, hogy mikorleszmárgyereketek, nem is azért, mert meguntuk volna a tizenhatév alatt egymás társaságát, s kéne valami nagy változás, vagy mert egyikünk megfűzte a másikat, hogy mirevárunkmég. Egyik sem. Szerelemből szeretnénk. Mert egyértelmű, hogy most kell jönnie.

Azt hiszem, így kettecskén is boldogan éldegélnénk a mézeskalács házikónkban, még legalább ötven évig, míg meg nem halunk,  s nem lett kisebb a rész a szívemben, amit Ő elfoglal benne, s a szívem sem lett nagyobb, s magam sem értem, de mégis lett egy nagy hely, vagy talán mindig is ott volt, amit elfoglalhat majd a kisbabánk.

Sokat tanultam, szereztem két diplomát, éltem külföldön, dolgoztam, elértem szakmai sikereket, szórakoztam, és kerestem pénzt is rendesen. Az első aprócska, negyvennégyzetméteres lakásunkban lerajzoltuk az álomházunkat egy kockáspapirra, mely akkor távolinak és elérhetetlennek tűnt, egy elrugaszkodott, merész és pimasz álomnak, ahová tüneményes babaszobát terveztünk, s most itt ülünk a házikó kertjében. Összehoztuk. Néha rácsodálkozunk, hogy tényleg megcsináltuk, itt vagyunk? Már csak a babaszoba hiányzik belőle.

A tavaszi széllel szabad utat engedtünk a szerelemnek ( s bár át kellett ugranunk egy magas akadályt, de arról majd később), s cinkos várakozással tekintünk a jövőbe, számolgatjuk a napokat......Édes várakozás...

Erős gyökeret növesztettünk, a lombkoronánk hatalmassá fejődött, s most csalogatjuk a méheket, hiszen készen állunk arra, hogy gyümölcsöket érleljünk.