Ahelyett, hogy fegyelmezetten és türelmesen kivárnám a jövő hét pénteket, amikorra Csillagszemű beírt és szabadsága alatt átadott a doktornőnek, aki majd meggyőződik arról, hogy pumpál már a mi kis Bogócskánk szíve, a hét elején bejelentkeztem a másik központba, s befurakodtam egy holnapi kukkantásra. Dehogy várok még egy hetet!
Egyébként meg, úgyis oda fogok járni a komolyabb tesztekre, vizsgálatokra, éppen ideje volt bejelentkeznem, s bár úgy indultam neki, hogy csak a koraterhességi vérvizsgálatokra iratkozom fel (cicabaj meg hasonlók kiszűrésére), de a gyanutlan hölgy rákérdezett, hogy ultrahang is lesz -e, mire persze egyből rávetődtem. Ő tehet róla. Ott még úgysem mutattam meg az alvázamat.
A hetedik hét derekán járunk, ami azt jelenti, hogy lassan öt hetes lesz a migyerekünk. Még mindig titkolózunk. Igaz, én kicsit kilengtem, és ma beavattam a barátnőkolléganőmet a boldogságunkba, aki alighogy beértem, addig macerált, míg megfűzött (olyan vacakul voltam, s próbáltam a tudtára adni anélkül, hogy lebukjak), s lesétáltunk a közeli pékségbe reggeliért.
Ahogy becsapódott mögöttünk a kapu, megfogtam a karját, komolyan a szemébe néztem, és izgatottan megszólaltam "Na, akkor most mondok valamit. Hét hetes a kisbabánk!". A nyakamba vetődött, s szorított, mintha különben elsodródnánk egymástól, s folyamatosan kiabált valamit, mindketten remegtünk, majd én bőgtem. Mici olyan kedves nekem, úgy szorított értünk, s egyrészt olyan nehezen ment, hogy a mindennapos érdeklődésére füllentsek, ráadásul nyaggatott a hajfestéssel, hogy mekkora már a lenövésem, s míg egy darabig elhitte, hogy szabin van a fodrászom, egyre bonyolultabb volt beetetni azzal, hogy miért nem engedem meg neki sem, hogy hozzányúljon a szánalmasan kinéző kóckupacomhoz.
Jólesett megosztani Vele a babásodásomat, és csodás volt látni, ahogy tiszta szívéből örül nekünk, s visított, mikor kiderült, hogy majdnem akkor fogok szülni, mikor az gyönyörű Ő kisfia született, s megállapította, hogy pont jókor csináltuk ezt a gyereket, mert ez a legeslegjobb időpont a kibújásra, a koratavasz:-) A rövidke úton végig szorítottuk egymás kezét, csacsogtunk és szökdelltünk a lejtőn lefelé, s nem bántuk, hogy az értetlen járókelők furcsán méregettek minket.
Míg Bogócska remélhetőleg a lehető legjobban érzi magát a szívem alatt, s háborítatlanul fejlődik, én egyre ramatyabbul nézek ki. A hajam tényleg lenőtt, amitől lepukkantnak érzem magam, az orrom körül és a homlokomon kijöttek a rémes piros foltok, amire anno kaptam egy duva krémet, ami elmulasztja egy nap alatt, de persze most nem merem kenegetni. Egyre többet émelyeg a gyomrom, s a vele járó általános rossz közérzet rendesen megvisel, ami nem is lenne nagy gond, ha nem kéne a titkolózás miatt elfednem a jeleket itt bent, a munkahelyemen. Délutánonként ismét rámtör a letaglózó fáradtság, általában akkor, amikor a főnökön fenyegető közelségét érzem, amitől aztán egész gyorsan magamhoz térek, s elkap a gyomorgörcsös idegesség, vagy akkor, amikor leülünk egy új munkához ötletelni, s órákig kotlunk a tárgyalóban, miközben csak arra vágyom, hogy magamra húzzam a kockás plédet, s összekifliződve szunyókáljak egyet.
Éjjelente alig alszom, hol melegem van, hol pedig a szokásos pisitúrán vagyok, aztán időnként szomjanhalok és meghúzom a bekészített ásványvizespalackot, hajnalban meg úgy ég a gyomrom, hogy a fülemben is hallom a bugyborékolását. Ilyenkor igyekszem olyan nesztelenül felnyitni a kekszesdoboz műanyag fedelét, hogy a kutyákat fel ne keltsem, s lassan, finoman merem csak forgatni a falatokat a számba, különben az ebek rögtön ott kunyerálnának az ágyam végébe. Nem jelent túl nagy élvezetet ez az egészséges biokeksztallér, de legalább teljes kiörlésű lisztből készült, az meg ugye jó. Reggelente lekúszok a lépcsőn, s csak akkor nyugszik meg a belsőm, ha felkapaszkodok a bárszékre, s szürcsölöm az előzőleg ledarált friss, jeges gyümölcslevet.
Míg az egyik felünk titkolózik, a másik mámorosan veti bele magát a bababútorok kínálatába, a falszínek és kiegészítők tervezgetésébe, s lelkesen ötletelünk a neveket illetően. Tegnap este Farkas elment teniszezni (furcsa, még sosem fordult elő, hogy mikor egyedül maradtam, az a képzetem támadjon, mint most. Úgy éreztem, hogy valaki mászkál rajtam kívül a laskában, biztosan akkor jutott be, mikor kitártam a teraszajtókat, s erősen összpontosítanom kellett, hogy elűzzem a félelmemet).
Éppen egy hatalmas tücsöktől kaptam frászt, aki a dohányzóasztalról riogatott, s hangos jajgatások közepette terelgettem kifelé, először a papucsommal, majd mikor rájöttem, hogy az állat mekkorát ugrik, a lábbelim meg milyen rövid, kerestem egy hosszabb piszkálót. Szóval éppen itt tartottam, mikor az edzés közepén Farkas elküldött nekem egy üzenetet, amely csupán ennyi volt "Ádám?" Mivel nekem is tetszik ez a név, felvettem a listára.
