Nem ígértem meg, hogy nem teszem, csupán elhatároztam, hogy kibírom a 14. nap reggelig, s kizárólag a megszokott módon végzem el a kisdolgomat, tehát elkerülöm a reggeli kispohárbacsurgatást, majd papirfecnibelógatást.
A cicifeszülés még mindig tart, kigegészítve enyhe hasfájással, de sajnos, ez lehet lajoselőjel is éppen ugyanúgy....Ezen kívül mostanában éjjelente kiszárad a szemem, s négyszer-ötször is fel kell kellnem hólyagszorítás miatt, s kiklaffogok a fürdőszobába. Kéne egy kis bizonyosság, apró kis kapaszkodnivaló cérnaszál.
Kakaskukorékolással keltem, gyűrötten, álmosan. A tegnap este hosszúra nyúlt: kellemes késődélutáni vacsora a barátnőkkel, majd rózsaszíncsajosmozi, végül kedves baráti pár beugrott hozzánk, kitelepedtünk a kertbe esti beszélgetős, pizza- és salátarágcsálós időtöltésre, majd mikor már a lámpagyújtogatók is nyugovóratértek volna, mi még kutyákat legeltettünk, lolcsolgattunk, s csak ezek után bújtunk ágyba.
Egy darabig csendben üldögéltem az ágy szélén, a domboldalt bámultam, s azon morfondíroztam, hogy az időelőttajándékbontogató énem, vagy az alkalmatkiváró felemre kéne -e hallgatnom, míg végül az előbbi mellett döntöttem. Nesztelenül lopóztam le az emeletről, nehogy felébresszem, s rájöjjön, mire készülök. A második beavatkozás után két tenyere közé fogta az arcomat és nyomatékosan megkért, ne türelmetlenkedjek, várjuk ki szépen a 14 napot, és akkor csináljam meg a tesztet, mert előbb úgysincs sok értelme, kicsi az esély, hogy bármit is kimutasson, s csak stresszelem magam az egycsíkkal.
Hallottam már olyat, hogy a 11. napon megjelent az aliglátható, halvány csík, hátha nekem is. De nem. Csak az élénk, vastag, egyetlen vonal tűnt fel a fehér lapocskán, semmi más.......Sok piros csíkot akarok, legalább kettőt.
