Míg mások a gyerekeiket fogták kézen ezen a borongós délelőtt, hogy elvarázsolódjanak a cukorbolygón, Farkas meg én Anyikát pakoltuk be a hátsóülésre, aki csak annyit tudott, hogy mókás meglepetésben lesz része, s hiába is találgatna, úgysem jön rá, merre tartunk.
Imádnivaló anyukám rajong a cukorkákért (egyébként bármiben benne van, ha kell görkorcsolyázik, hegyetmászik, kóborebeket etet, vagyis mindenre lelkesen reagál, csak győzzük ötletekkek, s mi igyekszünk legtöbbször magunkkal vinni:-) nagy kedvence a régi dunakavics és karamell, no meg a fruti, de a legeslegjobban a nyalókákat szereti. Bármerre járok, ha meglátok egy pálcára ragasztott furfangos kinézetű cukorbogyót, meglepem vele. Így aztán, mikor pasi először megmutatta nekem az újonnan nyílt üzlet oldalát, mindketten tudtuk, ki az, aki nagy örömét leli majd benne.
Mikor megérkeztünk, láttam rajta, fogalma sincs, miért autókáztunk át az egész városon csak azért, hogy beüljünk egy cukrászdába, de ahogy haladtunk felfelé a színes üvegfallal szegélyezett lépcsőn, lassan rájött, hogy az épület alsó szintje csupán, ami egy klasszikus cukrászdára emlékeztet, az emeletre érve pedig egészen úgy érezhettük magunkat, mint egéramarson.
Temérdek színes cukorka, különleges fagylaltok, édes meglepetések, csoda sütemények, na és persze a nyalókák!!!! Van ott sétapálca alakú, kerek, szögletes, csíkos, pöttyös, ezerféle ízben, formában és színben. Alig győzte csodálni őket, s egész csokorravalót szedett össze belőlük, amit aztán már hazafelé megdézsámált, rögtön kettővel csökkentve a kollekciót.
