Elővigyázatosságból eltűntettem az otthoni gyógyszeresdobozkából az összes fejfájásölőmet, hiszen ezentúl egyelőre nem kapkodhatom be ész nélkül a fehérbogyókat, ahogy eddig tettem, ha közeledett a komisz, s mivel időnként olyan erős fájdalom gyötör, hogy elvesztem a józan ítélőképességemet, jobbnak láttam megtenni ezt az óvintézkedést.

Hiába a másállapot, az ígéretek, az általános tapasztalatok, fejfájás fronton a helyzetem változatlan. Igaz, a ciklus előtti hasogatás elmarad, de az időjárásra és kitudjamégmire reagáló nem tűnt el, s a hétvégi szélviharral együtt ismét lecsapott rám.

A múltkori gyötrelem után rákérdeztem a Csillagszemű által ránkhagyott kölcsöndoktornőnél is, mi a véleménye a fehérbogyókról, majd a Nemszemüveges újdokimtól is érdeklődtem, s mindketten azt javasolták, hogy nyugodtan szedjek be egyet-egyet abból a fajtából, amit eddig is bekapdostam (persze ne marokszámra), mert még mindig jobb bevenni egy fájdalomcsillapítót, mint egész nap agonizálni, amivel sokkal többet árthatok. Mégsem nyugodtam meg, s csak reméltem, hogy egyedüli eset volt a komisz visszatérése, még beköszönt utoljára, mielőtt jópár hónapra lekopik rólam, s nem kell majd mérlegelnem a fehérbogyókérdést. De nem így lett.

Erősen eltérnek a vélemények még az orvosok között is, pláne az interneten található cikkekben, fórumos hozzásszólásokban, szabad -e terhesen migrén esetén gyógyszert bevenni, s akik azt vallják, hogy alkalmanként megengedett, azok sem egyeznek meg abban, hogy mégis melyek azok a tabletták, amelyek kevésbé ártalmasak. Úgyhogy, mikor Farkas utánaolvasott a neten, méginkább összezavardotunk.

Amikor már csillagokat látok (tényleg van ilyen, apró, pici, fehér és átlátszó valamik úszkálnak a szemem előtt), és a gyógyszer után nyúlnék -hiszen az orvosaim is engedélyezték- akkor mindig megálljt parancsolok magamnak, hiszen mi van akkor, ha mégis csak egy egészen kicsit is ártok vele a bennem fejlődő Nudlinak? Hát ennyit sem bírok ki érte?

Már előző este éreztem a komisz közeledtét, gondoltam, talán ha korán nyugovóra térek, majd kialszom, s reggelre nyoma sem marad......A nyavalyás nem így tett. Hajnali ötkor nyögdécselve keltem, s feltúrtam a mellettem békésen szundikáló pasit, s riadót fújtam. Szegény csukott szemmel, félkábán állt neki masszírozgatni a homlokomat, majd belepancsolt egy jókora adag vietnámi balzsamot, amitől folyik a könnye, és tüsszög. Így ment ez koradélelőttig, mikor lekúsztam a konyhába jeges gyümölcslé után kutatva, s beleütköztem egy doboz hűtött paradicsomlébe, amit rögvest megkívántam, s olyan nagyon jólesett, hogy két pohárral is legurítottam a torkomon, s egy darabig meg is nyugtatta hányingerrel küszködő gyomromat (sajnos nem maradt bennem sokáig). Ennyi volt, amit délelőtt magamhoz bírtam venni.

Koradélutánra teljesen elhatalmasodott a fájdalom, gyötört a pumpáló hányinger, s eleinte csak csendesen sírtam és nyökögtem, később már hangosan jajveszékeltem, s feltettem a "kéééérlek, segíííícs" lemezemet, észveszejtve forgolódtam a kanapén, és fejfájásölőért könyörögtem. Tettem ezt addig, míg végül Farkas sem bírta tovább, s elrobogott a legközelebbi, még nyitvatartó gyógyszertárba.

Mit egy őrült, úgy számoltam magamban a perceket, modelleztem az útvonalat, elkézpeltem, mennyi időt vesz idénybe, míg megbeszéli a pult túloldalán álló hölggyel, hogy melyik tablettát javasolja, s vajon éppen merre járhat, s mikor ér haza az enyhülést hozó gyógyszerrel. Mikor hallottam a lépteit a terasz felől, úgy éreztem, egy perccel sem bírnám tovább a kínokat, s képzeletben már feltéptem a papirdobozkát, hogy mielőbb hozzájussak a bogyómhoz. "Sajnos nem hoztam semmit, mert a gyógyszerész azt mondta, hogy tilos bármilyen fejfájáscsillapító, pláne az első három hónapban....marad a balzsmozás, Boszikám." -suttogta kedvesen, a reakciómat fürkészve. Elszakadt a cérnám.

Szidtam Őt is, a gyógyszerészt is, az egész állapotomat drámai szerencsétlenségnek minősítettem, s elátkoztam a gyógyszergyártókat is mind, akik nem bírtak kifejleszteni egy ártalmatlan fejfájáscsillapítót kismamáknak.....

Hideg borogatást tett a tarkómra, félóránként újabb adag balzsamot kent a homlokom jobb oldalára, ahonnan a fájdalom kisugárzott, masszírozta a fejemet, és próbált megnyugtatni. Így telt el a szombatunk, s csak vasárnap hajnalra kaptam vissza önmagam, kifacsarva, a megkönnyebbüléstől boldogan.