Meghajlott kék borítóval, a sok lapozgatástól picit szamárfülesen sorakozik az égigérő könyvespolcon, a sok kedves történet között, melyeket gyerekkoromban rengeteget olvasgattam, de bármikor szívesen felelevenítem őket ismét. Milne csodálatos meséje nélkül felnőni nem lehet.
Rajongok a könyvért, és imádom a rajzfilmes feldolgozását is, de az már egyáltalán nem kedvemrevaló, hogy micimackók és malackák néznek vissza minden harmadik babaruháról, gyerekbútorról, kiegészítőről, bébikanálról, tapétáról, függönyről, cumiról, kisplédről, lámpáról, kifestőről, kirakósról....Rányomták már mindenre, amin akadt egy apró bemicimackózható felület.
Édes titkunkba beavatottaknak finoman jeleztem már, hogy ne kapaszkodjanak bele olyan kisruhába, vagy bármilyen egyéb babakedvességbe, amin fenti medvebocs és bandája mosolyog, s ugyan van már két aprócska alulgombolósszerkónk, amit ajándékba örököltünk, de ugye annak nem nézem a fogát.
Nem mellesleg meg kell jegyeznem, hogy a "névtelenmedvékért" persze odavagyok, s bár az évekkel ezelőtt lángrakapott medvegyűjtő szenvedélyem (ami irányult egyrészt jófej, nemgiccses öreg mackók felé, valamint hűtőmágnesbocsok irányába) alábbhagyott ugyan, néha még kibővítem százvalamennyi darabra tehető kollekciómat egy-egy új burmmogóval.
Vannak bájos babaszobák, tele a kedves, bumfordi mézrajongóval, meg barátaival, Fülessel, Tigrissel vagy a többiekkel, de amíg még én választhatok, s nem a kiskirály/lány húz oda a polcokhoz, addig nálunk Micimackó marad az erdőben, s ha lehet, csakis a könyvben és a mesefilmben találkozhatunk vele.
