Békésen kanalaztam a tejben úszkáló kukoricapelyheket, a kedvenc, átlátszó tálkámból, s meztelen talpaimat igyekeztem a befúrni az apró díszpárna alá a kitárt erkélyajtókon beáramló hűvös hajnali levegő elől. A TVben az olimpiai közvetítés duruzsolt, a télikert felől a nappal együtt ébredő papagájok motyogtak, krákogtak és veszekedtek az imént betűzött félalmán, mellettem a kanapén a kutyák szuszogtak egy kupacban.

Hálás voltam, amiért a tegnapi, egésznapos, bőgősszenvedőshányós komisz fejfájásom ma hajnalra végre eltűnt, s helyét a jólismert, megkönnyebbült üresség vette át, s bár az előző napi szélvihar az áhított esőt nem hozta el, de felfrissítette és lehűtötte a levegőt, s koratavaszi vasárnapot varázsolt a kertbe.

Felkötöztem a  télen sárga- és vörösre színeződő ágakkal díszítő som bokrok ágait, melyek burjánzó növekedésükkel elnyomták a bimbókkal teli szellőrózsákat, melyek tövében hosszasan elnújtóztunk az ebekkel.