Hajnali négy óta hánykolódtam a cudar idő miatt elővett vastag paplanba csavarodva, egyik oldalamról a másikra fordultam, magammam ráncigálva az ölelgetős nagypárnát, ami az oldalfekvésre való rászokásomat hivatott megkönnyíteni. Ha kidugtam a talpamat a takaró alól, rögtön vacogni kezdtem, ha meg behúztam, máris melegem lett. Igyekeztem elhessegetni az éjjel betolakodott rossz álmokat, melyek miatt nem is akaródzott visszaaludnom. Vadul prögött az agyam, keringőztek benne az aggasztó gondolatok, a szorongás az aznapi színvallás miatt, s számtalanszor elképzeltem, miként reagál majd a főnököm a bejelentésemre, vajon folytathatom -e a munkámat, egyáltalán helyesen teszem -e, hogy továbbra is teljes gőzzel dolgozom, és a megannyi mileszmajd félelem nyomasztó súlyként horpasztotta be a mellkasomat.
Mit stresszelem magam? Ha tudnám, nyilván levetkőzném, mert nekem sem jó a görcsölős hasam, és okosan bólogatok a "neked most semmin nem szabad idegeskedned", meg az "ezzel az izgulással és szorongással csak ártassz a gyereknek, úgyhogy hagyd abba" és hasonló intelmekre, mert mást úgy sem tehetek, nem fog hirtelen varázsütésre megszállni valami földöntúli nyugalom.
Nem bírtam már kivárni, míg a főnökünk megérkezik, úgyhogy szétkürtöltem a munkatársaknak, akik helyesek voltak és ölelgetősek, felhívtam pár barátnőmet is és velük is megosztottam a hírt, s volt akivel mókás levélben tudattam, majd fogadtam bőgős telefonhívásukat. Olyan érzésem volt, mint aki hazafelé tart a nagybevásárlásból, bedöglött a kocsija, ráadásul még az otthon felé vezető út is marha meredek, a fülemen is cekkerek lógnak, a kezemet vágja a kosár meg a műanyagzacskók hanyagul kialakított pántja, s végre összetalálkozom a szomszéddal, aki átveszi a teher nagy részét, s már csak a vesszőkosárral kell továbbcammognom. Kicsit megkönnyebbültem.
A tulajdonosunk a vártnál sokkal jobban fogadta a mondandómat, "most már nem csakúgy, céltalanul növekszik a pocakom, ott dédelgetem a kisbabámat három hónapja", persze még ideje sem volt átgondolni rendesen, tehát nincs lejátszva semmi, de remélem a legjobbakat. Mikor leszerződtem ide, rákérdezett az anyasági törekvéseimre, s akkor öt évet ígértem neki, amit rendesen be is tartottam, hiszen decemberben lesz hat éve, hogy itt vagyok. Elmondtam, én hogyan szeretném, miként képzelem el, s kértem, gondolja át, így megfelel -e neki a felállás. Terveim szerint február végéig maradok, majdhogynem innen megyek el szülni, és utána otthonról irányítanám a felügyeletem alatt álló területet, ha kell, egyszer egy héten bejövök egyeztetni, vagy elmegyek tárgyalni, de jövőre otthon szeretnék lenni.
Legszívesebben most eldobnám a tollat, kikapcsolnám a monitoromat, s átadnám magam a kismamaságnak, gyönyörködnék a bababoltok kínálatában, ráérősen elsétálnék a koradélutáni kismamajógára, beülnék salátázni szinténpocakos barátnőkkel, nagyokat szunyókálnék, pokrócbabugyolálva olvasgatnék Anyikáéknál a kert közepére húzott nyugágyban, felhúzott térdekkel szürcsölném a mézesteát a nappali kanapéján, az ebekkel összekuckózódva, s figyelném a papajágok mókás játékát, eldugdosnám a tavaszi virághagymákat, megmetszeném a bokrokat, s mindeközben nagyokat sóhajtva megsimogatnám a pocakomban stresszmentesen fejlődő Füleskét.......
De nem tehetem meg.