Piroska és Farkas

Fogom a széles, tüskés tárcsát, ráillesztem a szárító végére, lehuppanok, előredobom a hajamat, és csak fújom a fejemre a meleglevegőt, ahogy otthon is szoktam. Sőt, professzionális környezetben is ugyanúgy meg tudom csinálni:-) Így aztán, ha visszamegyek az irodába, általában alig észrevehető a különbség (egyrészt ezért is lettem önjáró, hogy ne tűnjön fel: fodrásznál jártam), és amíg mások sokkal szebbek lesznek, mikor a fodrásztól kilépnek az utcára, ez rólam nemigazán mondható el.

A hajszínem továbbra is vörösesfahéj, csak a lenövésemet tűntették el, ugyanolyan kunkori, csak a hossza változik egy hangyabokányit, éppen csak annyira, hogy a végei ne töredezzenek, de amit persze pasi rögtön kiszúr, és berzenkedik érte, minden miliméter fáj neki. Nem érti meg, hogy felettem is eljárt az idő, és nem tudom már fenékigérőre megnöveszteni, ahogy a régi szép időkben, hiába is sírja vissza:-))

Vannak azok a bizonyos történetek, amiken csak azok tudnak jóizűen kacagni, akik megélték, és ha mégis megpróbáljuk előadni, biztosan kudarcra van ítélve a közszereplésünk:-) De nem baj.

Egy tegnapi vígadásunk kapcsán ma felidéztünk pár emlékezetes, bőgős nevetésünket Meskével és Hencsóval, melyekre ha csak rágondolok, rögtön feltörni készül a megállíthatatlan kacaj. Nem is igazán a történet a lényeges, csak eszembejut, ahogy sírva fetrengtünk a vonal két oldalán, és belengte az egész napunkat a jókedvünk. A környezetem általában ilyenkor nem a sztorin, csupán rajtam röhög, ahogy küzdök a könnyeimmel és a magyarázkodással.

Csak akkor szoktam kitörölni az üzeneteimet, ha a telefonom teljes képernyőt betöltő, piros felkiáltójeleket mutogat, és határozottan arra utasít, hogy azonnal távolítsam el a ki- és bemenőket, különben nem mutatja meg az új smseimet, ugyanis nincs már helyük.....

Vagdossuk kockára, berakjuk tíz percre, hanyagul rászórjuk a fűszereket (semmi csipet, vagy kétujjnyi, csak úgy, méricskézés nélkül) majd nyakonöntjük, megkeverjük és kész.

Na ez a nekemvaló recept!

A padlizsán egyszerűen lenyűgöző! A színe, a formája, na és az íze!!!! Imádom a padlizsánkrémet, és eddig egyetlen ebből készült ételt sem vetettem meg, toltam el magaelől fintorogva. Vegyük például a muszakát, ami egyenesen a kedvencem!!! Ha görög étterembe megyünk, mindig elhatározom, hogy új ízeket fedezek fel, és olyanra bökök az étlapon, amit még sosem kóstoltam, de ez csakis akkor lenne így, ha hetente legalább egyszer muszakát lakmározhatnék, és annyira eltelnék vele, hogy mást is bírnék választani, nem csakis azt. Mivel pasinak nem ez a mindene (bár a muszakát Ő is bepuszilja), így ritkán csinálok (na most ez egyenesen röhejes, ahogy leírom...úgy csinálok, mintha egyébként annyit főznék, csak éppen ezt nem, és benyögöm indoknak, hogy azért, mert nem szereti!!????  először is azért, mert szinte sosem főzök, sütök semmit....)

Mivel etetnek Téged?

Ma éjjel, valamikor hajnali három környékén született. Álmaiban.........

Sajnos a részletekre nem emlékszik pontosan (a pasikra jellemző, hogy nem rögzítik a számunkra lényeges, apró de fontos részleteket, ha például találkozik régi ismerősökkel, és hazaérkezve faggatózunk, úgymint naésmilyenvolt a haja, mit mondott pontosan akkor, még mindig olyan csúnyák a fogai, van már pasija,stb.-tuti fogalma sincs), hiába érdeklődtem élénken, csakis az maradt meg az álmából, hogy bent volt velem végig, fogta a kezemet, és csudaszép kislányt szültünk mi ketten.

Majd átadták a picit neki, az apának, aki karjaiban tartotta, s kinek neve Ofélia volt!!!?????

Megakadt a lejátszó....

Kellenek ezek a különös figurák, a hétköznapi hősök, akik a semmiből tűnnek elő, és megmutatják azt az eddig eltitkolt kincsüket (vagy éppen nem eltitkolt, csak egyszerűen senki nem vette észre őket) melyre jólesően rácsodálkozunk, és újfent megállapítjuk: vannak még csodák, amikor a szegénylegény tényleg elnyeri méltó jutalmát.

Ez az a fiatalember, akinek megkaptam és betettem ide az első nyilvános megmérettetéséről szóló felvételt (alulra ismét beműtöm, meg még egy picilányt is), amikor sután belépett egy britt tehetségkutató verseny színpadára, és sohanemképzett hangjával elkápráztatta a közönséget, míg végül megnyerte azt.

A csillagállásbogózók biztosan előállnának egy kusza képlettel, melyik bolygó éppen hol áll, mit takar el, merre halad, mely jegyekben születetteknek kedvez, és miért történnek így a dolgok, és vajon miért pont most.

Vagy egyszerűen szakítóport visz az őszi szél. Mi más lehetne az oka a mostani történéseknek?

A héten hírt kaptam két barátnőm és az unokanővérem szakításáról is. Letaglózó.

Már szinte buggyant módon ragaszkodom ahhoz, hogy a hétvégén legalább az egyik napunk "szabad" legyen, vagyis ne fusson be senki, ne tervezzünk csapatos programot, csakis szűk családi körben, vagy kettesben töltsük el. Minden igyekezetem ellenére ritkán adatik meg az ilyen:-) A mostani is igencsak mozgalmasnak ígérkezik. Itt van például a péntek este, ami elvileg lazulós lett volna, készülődős a másnapi meskeféle halasbulira (ahol most a neve ellenére úgy állnak a dolgok, hogy nem is főznek halat????), ahol én, mint almatortasütő vagyok hivatalos, és gondoltam, péntek este el is készítem a süteményt, hogy másnap délelőtt ne kelljen kapkodni.

A bonyodalmas polcmütyürkék beszerzése közben, konkrétan a csavarok és szögek állványai között lecsapott rám a betegség. Na nem valami komoly dolog, csak az a bizonyos végtagelgyengítős, mindenemfájós, de igazából semmisemnagyon, úgy mint a fülem, a torkom, és a fejbőrömet ezernyi tűszúrásos böködéssel támadta meg, mintha a hajhagymáim fellázadtak volna....

Így aztán lőttek mindenféle vasárnapi kalandozásnak, mert hirtelen legyengültem, mint az őszi légy, elkezdtem trombitálni, amitől krumliorr lettem, és a fejszúrkák is felerősödtek. A legeslegjobb gyógyítós az anyukám, aki ilyenkor szoktalanul határozott lesz, és jólmegmondja, hogy mi jó nekem: forró karfiol leves után meleg pléddel bélelte ki a kerti nyugágyat, majd egy másikat körém, és kifektetett a napsütésre.

Milyenjóisez! Az őszi- és tavaszi napsugarak a kedvenceim, melyek nem égetnek, csak finoman csiklandozzák az arcomat, és mosolyrahúzzák a számat. Mici hosszas dagasztás és hízelgést követően lekunkorodott a hasamra, és elégedetten dorombolni kezdett. Két oldalamon Anyi és pasi helyezkedett el egy kertifotelben, így beszélgettünk, mialatt észrevétlenül röppent el három óra.

Előre tudtam, hogy a legapróbb és legegyszerűbb kiegészítőket lesz a legbonyolultabb becserkészni, de talán engem pont ez hoz tűzbe, és belevetem magam a kutatásba.

Gondolkodtam azon is, hogy az égigérőplafonos nappali egyik üres falát egyszer majd egybenyitjuk a felső szint folyosójával, és amolyan romantikus erkélygalériaféleség lesz  belőle, tele könyvespolcokkal, és egy átkarolós fotellal, de egyelőre maradtunk az egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldásnál, és az emeleten lévő beugróban lesz az olvasóskuckóm egy nagy fülesfotellal és lábtartóval (ezek levadászása még előttünk:-), ahogy eredetileg is terveztük. 

Találtam is olyan képet, amin megtetszett egy tálalószerű, régi bútordarab, melyet átalakítottam üveges könyvespolccá, alatta komódszerű résszel, szekrénnyel és fiókokkal. Szívesen megvettem volna egy antik fenyőbútorosnál készen is, de 3,5 méteres szerkezetet úgysem találnék, ráadásul nem pont olyat, amilyet én már jól elképzeltem. Bár így drágább lesz, mégis az üveges ajtók mellett döntöttem, mert kinek lenne kedve rendszeresen portalanítani a magasban tárolt, ritkán lapozgatott, vaskos köteteket?

A körforgás, amiről minap is elmélkedtem, ugyanúgy jelenvan a kertünkben is....... Nemisolyanrégen még büszkén simítottam végig a gömböcfejű tujafán, ma pedig száraz, elsárgult koronájával csúfítja el a bejárat két oldalát (pimasz gyapjastetvek vattázták össze, és mivel óriási gömbkoronáját belülről kezdék ki, túl későn vettük észre). Helyére megállíthatatlanul futó, csodás japán lonc kerül (Halliana fajta), melyet a pergola két oldalára futtatunk majd, amihez már lenne is két kaspónk is, de.....

Vajon hogyan lehet megállapítani egy kaspóról, hogy fagyálló -e vagy sem?

Hetekig szemeztem a képen látható szögletessel, ahogy elhaladtunk előtte munkábamenet, míg egy reggel pasi le nem fékezett a virágosboltocska előtt, és azt nem mondta vigyorogva:

"Na szállj ki!" -és fejével rábökött a kaspómra:-) Az eladó biztosított róla, hogy fagyálló, így meg is rendeltem belőle mégegyet, mert mit kezdhetnék csak egyetllenegy ilyennel??:-)

Igazából semmihez sincs kedve, de ha nagyon pörgök, eljön velem, ahogy legutóbbis meglepett két mozijeggyel, mert tudta, hogy szeretném megnézni a filmet, de egész idő alatt krákog, sóhajtozik meg fészkelődik a helyén, de enélkül is érzem rajta, hogy nem pezseg egyáltalán.

Nekem az nem elég, ha megadóan, egyhangúan azt mondja: "Menjünk, ha akarsz." vagy "Jó, ha nagyon akarod." -Majd megsimogatja a fejemet.

Szinte egész szabink alatt dolgozott otthonról, időnként bement tárgyalni vagy az irodába, naponta legalább harmincszor hívták vagy ő keresett valakit, majd fáradtan vetette le magát a kanapéra, és böködte a távirányítót a sportközvetítések között.....Két hétig tenisz volt megállás nélkül, most meg kosárlabda, meg ugye a formaegyes balhé, és a motorostalmácsis brummogóskörök élőben....

Különleges érzés boldog, titkokat őrizni, legyen az aprócska vagy elefántnyinagy, melyeket legszívesebben megosztanék olyanokkal, akik velem örülhetnének, és tartom ugyan a számat, mert megígértem, de annyira nagyon nehéz, úgy ki akarna csusszanni!?

Vannak olyan ártalmatlan titkok, amelyek az úgynevezett "denemonddel senkinekjóóó, mert titok, csaknekedmondomel" alapon egy belső körben terjednek, mert mindenki csak egynek adja tovább, akiben megbízik, és mivel szerencsés esetben egy szűk csoporthoz jut el az ilyen bizalmas közlés, egy napon aztán a Te füledbe is visszajut, amikoris tudod, hogy a Te embered legalább egyszer nem tartotta a száját....:-) Ezek általában ártalmatlanok.

Aztán vannak a ténylegtitkosnagytitkok, mint ez a mai, amit szigorúan tilos terjeszteni, utalgatni rá másoknak, fondorlatosan mosolyogni, hogy maguktól jöjjenek rá.....Ezek kiszivárogtatásával bizony nagy károkat okozhatunk bizalmasunknak, úgyhogy ne is tegyük.

Most akkor is beteszem, mert szeretem dúdolni, és most pont ez hiányzott a hangultomhoz. Meg úgyegyébként is, ha már volt is, miért ne lehetne kétszer, vagy akár tízszer. És szerintem nem is volt még. Ha meg de, akkor most megint.

Merengősen, borongósan üldögélnék most egy padon, egyedül, kicsit dideregve.

Fekete kosztüm, fekete blúz, fekete cipő és táska. Vékony fekete kendő a karomon, amely egyszerre átölel és menedéket nyújt.

"Úgy nézel ki, mint egy varjú, mi ez a gyász, temetésre mész, hahaha!!??" Igen-válaszolom csendben, amitől zavarbahozom a kérdezőt, pedig nem volt szándékomban. Elnézést kér, ő sem akarta, csak vicc volt, nem azért mondta, nem tudta, ne haragudjak.

Nehéz megtalálni a megfelelő viselkedést, a stílust, meglátni, hogy mivel enyhíthetünk a gyászoló fájdalmán, miről illik beszélgetni, lehet -e kérdezni, milyen kérdés az ilyenkor, hogy jól van -e, egyáltalán jólesik -e neki a társaságunk, vagy fújjunk visszavonulót? Mutathatom -e a könnyeimet előtte, vagy titkoljam el, legyek erős, igyekezzek feldobni, vagy üljek csendesen.....

Kértem, hogy az esti kutyalegeltetés alatt erősen gondolkodjon el azon, hogy milyen jódolgokat lehet várni a következő hetekben, amiért érdemes ismét lapátolni, amitől rózsás lesz a kedvem és lelkesen, dalolászva élem meg a munkás hétköznapokat....:

-Ez a hét már csak három munkanapból áll, és megint szabadok vagyunk két napig.

-Pár héten belül elmegyünk Lillafüredre, romantikus hosszúhétvégézni.

-Jön a sütőtök időszak. Az pedig finom.

-Komolyan beindítjuk a baba programot (szerinte karácsonyra már kell lennie egy piciMInek a hasamban, és az majd milyen jó lesz, mert senkinek sem kell ajándékot vennünk, mert bejelentjük a hírt és ettől mindenki odalesz és kész...) Erről még beszélünk.....Meg ugye előbb a nőgyogyihoz kell eljutnom (külön téma) egy alapos előkészítőnézésre.

Ennyit sikerült felsorolni elalvás előtt, a meleg paplanba burkolózva, legalábbis itt valahol elaludtam.

A közvetlen kertkapcsolat egyetlen hátránya (legalábbis amit eddig felfedeztem) a soklábúakkal való szoros együttélés (négynél több)...Imádom, hogy jóidőben egész napra kitárjuk az üvegajtókat, és nappalink szinte összemosódik a kerttel, reggelente mezítláb vagy papucsban csoszogok a fűben, esténként pedig hoszasan ücsörgünk a teraszon. Ugyanígy élvezik a bejárást a tücskök, szöcskék, szúnyogok, rettenetes pókok és mégrémisztőbb besorolhatatlanok.....

Ma reggel ártatlanul közelítettem a falikúthoz, hogy megtöltsem a locslókannát, és akkora furcsapókot pillantottam meg a lefolyónál, hogy menten kihagyott a szívbillenytyűm??? Teatyaúrég, ez miez????!! Azonnali vészjelzéseket adtam le pasinak, hogy hatalmas védő/lecsapó felszereléssel sürgősen jelenjen meg a kőkútnál, mert helyzet van. Most már sajnálom, hogy nem fényképeztem le, mert úgy talán valaki beazonosíthatta volna talán, de így, hogy annyit tudok róla mondani, hogy nagy, fekete gombszerű közepe volt, talán még szőrös is, és fehéres, szürkés, szögletes lábai, melyek úgy helyezkedtek el, mintha a háta közepéből nőttek volna ki, így biztosan senki sem csapja magát homlokon, hogy ááááháááá, túúúúdom, ez a rettenetes, lábújharapós, éjszakaitámadóspók!!!! Na és persze olyan húsos volt, hogy az ilyen példányokra nem is szívesen lép az ember (truuuttty-fúúúj), na meg hogyan is, ha a kút alja íves, úgy még papuccsal sem egyszerű legyőzni, így aztán ráfolyattuk durván a vízsugarat, míg el nem tűnt a lefolyóban.....Vagyis a póktetem sincs már meg.

Ászokról, poénokról, ütésekről, kintvolt-bentvolt véleméynekről, tenyeresekről meg fonákokról beszélnek egyfolytában, mióta elkezdődött a júeszópen. Az utolsó napok programjait percre pontosan a mérkőzésekhez igazítottuk, és ha nem Anyiéknál néztük meg az élő közvetítéseket, akkor ezek ketten telefonon elemezték ki a látottakat:-)

Persze a milányunknak én is drukkoltam, de mivel a fiúk között nincs magyar induló, és nem is tudtam egyértelmű kedvencet választani, így nem pezsdít fel egyik teniszmeccs sem....Tegnap sem tudtam eldönteni, hogy kiért szorítsak, és menet közben jeleztem, hogy éppen ki a kedvencem. Ha éppen a kiválasztottam dühösen eldobta az ütőjét, kiábrándultam belőle, és hamar a másik mellé álltam, aztán ismét az előzőért szorítottam, mert nagyon rosszul állt, és olyan árva volt nélkülem:-) Végül tipikus női döntéssel Djoko lett a kedvencem: megláttam, hogy az ütőjén lévő rezgéscsillapító egy mosolygós napocska!! Hát nem éééédes!!:-)

Rémesen hosszú létra, hanyagul nekitámasztva a falnak, semmi kampó vagy akasztó a tetjén, és az alsó része is sima kétlábon állós csupán. Gubbasztok egy teraszszerű valamin, nagy gondban vagyok, miként kéne lelógatnom a lábamat, hogy elérjem az első fokot úgy, hogy ne dőljön el a létra, mert a felület, ahol éppen tartózkodom, teljesen sima, sehol egy kapaszkodási lehetőség. Lenézek. Legtöbbször várnak rám lent, noszogatnak, hogy induljak bátran, tartják a létrát, de annyira messze vannak, hogy alig hallom, mit kiabálnak felfelé. Ahogy nézem, legalább tizenöt, húsz méter magasságban ragadtam, és valahogy le kell kászálódnom.....A legnagyobb problémám azzal van, hogyan állja biztonságosan a létra első fokára.

Már amikor felfelé kellett mennem, akkor is azon izgultam, hogy majd egyszer le is kell valahogy másznom, de feljutni sokkal könnyebb, mint lefelé. Látom, hogy hajladozik a létra, mert túl magas, és nem elég erős a szerkezete...

Az ágyneműsláda aljáról kihalásztuk a téli paplanokat, a konyhában a felső polcról lekerült a kerámia teáskanna és a hozzá tartozó bögrék, elrendeztem a kis tékában sorakozó teafüves dobozkákat, és mint Mici Mackó, bepánikotunk, hogy elfogyott a méz.

Kiharaptuk a legjobb időjárást a szabadságunk második hetére: októberi hűvös, nyirkos, esős napokat élünk. Pasi meglepett egy lillafüredikastélyos párnappal, amit végül úgy döntöttünk, hogy elhetelünk, vagyis megpróbáljuk áttenni két héttel későbbre, mert ilyen időben kirándulni sem lehet, meg csókaázni sem, és mivel pont most lesznek a piroszászlós napjaim, így a benti élvezeteknek sem hódolhatunk kedvünkre (persze a pezsgőfürdőzésre, uszodára, és hasonlókra gondolok).

"Úgy meglepődött, mint aki rozsomákot talál az uzsonnástáskájában.":-)

Ilyen mondás sincs? Esküszöm, hogy már hallottam, nem is olyan régen, úgyhogy van! Az lehet, hogy az találta ki, akitől én vettem, de onnantól már létezik, jóóó???!!!

A legnagyobb menyétfajta, aki nyilván azért kerül közeli kapcsolatba egy uzsonnásbatyuval, mert torkosborz lévén mindent felzabál, amit csak le tud vadászni, és mi lehetne könnyebb préda, mint egy kiskockás uzsonnásdobozka, esetleg egy rózsaszín a tetején egy sznupismatricával????

Itthon nem találkozhatunk vele, elvileg, mivel tavaly a Balaton környékén rémisztgetett egy példány, akit azóta sem találtak meg, pedig emberre is veszélyes lehet. Állítólag nem bírja a mi klímánkat, így valószínűleg már a szivárványon túl vadászgat.

Hiába kerestem róla bájos, előnyös képet, nem bukkantam egy ilyenre sem, pedig igyekeztem....

Kár, hogy pingálós írással festették be, de azért így is nagyon jó!!!!!

Álmodózósan nézni és hallgatni.

Helyes kis jópofaságot kaptam a kollégámtól, "ezt meg kell nézned, Neked való" tárggyal, utalva a már említett vitatémánkra, meg arra, hogy ezzel kezdhetem a ráhangolódást a virtuális második életemre:-)

Kedves is, ötletes is, és az általuk horgolt bájos kis figurákat a látogatók megrendelhetik, és mellesleg csináltak nekik egy tündéri kis oldalt, játékkal.

Pasi figurája egy általános iskolai tanár, aki leginkább egy tojásra hasonlít és már nyugdíjas:-)...............Most kaptuk a hírt, hogy Őt már örökbefogadták (ez kissé letörte pasi lelkesedését), így új kedvenc után kellett néznie, aki pedig egy másik medve, Clifftonavagány

Én pedig a csíkosmedvével vagyok:-)

Már indulhat is a játék!!!

:-)

Ha a fügelekvár olyan nagyon finom, talán a fáról letépett friss változata sem lehet olyan borzasztó, mint azt ahogy Ő elképzelte, végülis az kerül befőzésre, vagy nem? De.

Tavaly is próbáltam rávenni pasit, hogy kóstolja már meg az érett lilásgömböcöket a fáról, meg milyen jó is reggelire a harmatos gyümölcsöket leszakítani és jóízűen bekebelezni, de csak nem tudtam meggyőzni.

Meg kellett érnie. Mármint pasinak. A frissfügekóstolásra.

Családunkban nagy hagyománya van a lovak szeretetének, leginkábbis lóversenyzés formájában, ami apáról fiúra szállt, majd egy kicsit rám is, aki kislányként gyakorta üldözött szélfútta nyeretlen papirfecniket a pályán......

Mivel a keresztapám híres hajtó volt, így bejáratos voltam mindenhová, kezemből etethettem az összes lovat és befogadott kóbor ebet, akik az ügető környékén kóricáltak, és minden benfentes barátságosan üdvözölt, ha megjelentem. Gyakorlott mozdulatokkal tudom paskolni a hátukat, simogatni az orrukat, csak éppen lovagolni nem tanított meg senki....Nagy kár.
Most, hogy már vidékiek vagyunk:-), és a szobaablakokból rálátok a dombokra, mezőkre, és a házunk előtt rendszeresen lovagolnak el a közelben lakó farmerek, méginkább vágyom arra, hogy lóháton barangoljam be a környéket....

Csak kapkodom a fejemet, hogy mik vannak már??!!!! Találtam ezt a blogbigyót, ahol darabkákból rakhatjuk össze magunkat (rögtön meg is tettem, íme-bár nincs pár kiló plussz, meg vörösgöndör hajat sem találtam:-), amiről eszembe is jutott egy sohavégetnemérő vita.

Van egy kollégám, aki öt évvel fiatalabb nálam, de úgy érzem, egy hatalmas generációs szakadék tátong közöttünk....Virtuális világban játszik, cd-n szomszédokat vesz a gépére az általa létrahozott szuper háza mellé....Olyan dolgokról kérdezget, hogy ismerem -e, kipróbáltam -e már, amiről még csak nem is hallottam.

Folyamatosan  összekülönbözünk azon, vajon ez mennyire hasznos vagy veszélyes, és hova is vezet majd..... Szerinte igenis jó dolog, mert egy gyerek megtanulja, hogy mindenért meg kell dolgoznia (a kiegészítőket, szomszédokat és minden egyebet meg kell venni egy külön CD-n), meg egyébként is, ha valakinek a "valós" élete sivár, szomorú, a virtuális világban olyan külsőt alakít ki magának, amilyet csak akar, könnyedén szerezhet barátokat, megtervezheti a házát akár öt medencével....

Szerintem meg ilyen alapon az agyunkat belepottyanthatják egy adag tartósítólöttybe, test nélkül működtethetik, és "élhetjük" a mesterségesen létehozott életünket olyan világban, amilyenre leszerződtünk az erre szakosodott vállalattal (kicsit úgy, mintha a Mátrix és a Vanília égbolt c. filmet összeturmixolnánk).....

Aztán lehet boncolgatni a blogírás-olvasást is, de most nem teszem meg:-)

Persze, persze, találjuk meg az egészséges egyensúlyt. Jó.

Mindenesetre szeretném, ha gyerekem lesz, többet szaladgálna a mezőn, gyűjtene békákat, hasonfekve figyelné a lepkéket, gyönyörködne bárányfelhőkbe, szerezne sok-sok barátot, minthogy virtuális világban legyen nagymenő, rendelésre.....

Alighogy leszüreteltük a nyárközepi fügetermést, már érik is be a következő, őszeleji hullám.

Végül persze nem sütöttem sütit (mondjuk aki ismer, nem is írta be a naptárjába, hogy "piroskaféle fügesüti várható!", vagyis nem okoztam nagy csalódást ezzel sem, ami megnyugtató:-), senem olyan pizzaszerű valamit, amiről azóta sem derítettük ki, hogy mi is lehet valójában, aminek a képét betettem, és senki sem tudta kitalálni.

Viszont isteni lekvárok készültek belőle, egyrész a kedves szembeszomszédunk által, aki befőzte az átadott mennyiséget, és biolekvárt gyártott belőle, valamint meglepő módon anyukám is nekiveselkedett, ami igencsak szoktalan, mert nem igazán jellemző rá az ilyesmi (volt kitől örökölnöm a konyhaművészet iránti fogákonyságomat...:-)

Öreg, hosszútűlevelű fenyők állnak a kertben, törzsűk rücskös és magas, kifejezetten macskamászókának találták ki.  Mici gyakran szökken fel rájuk, ha madarakra vadászik, vagy rájön az alkonyatkori kergülés, de legtöbbször ugyanolyan hirtelen le is ereszkedik a biztonságos földre.

Sosem engedik be a lakásba, még a legzordabb téli napokon is csak a küszöbig jöhet, és szorosan az ablaküveg mellé tolt, alaposan kibélelt dobozházában lakik. Anyi még ennek is örül, mivel Apu ezt is nehezen engedte meg. (most ősszel veszek neki egy kis faházikót-mármint a macskának-, kutyaházat, amit jól kibélelünk télire)

Huncut ez a Mici, mert mikor figyelik, eljátsza a jólnevelt házimacskát, és még a nyitott erkélyajtón sem dugja be egyetlen pracliját sem, a küszöbre kunkorodva szunyókál, vagy szerencsétlensorsúmacskaszemekkel bámul befelé. Aztán időnként láthatatlanul belopódzik, nagy galibát okozva ezzel: pl. a múltkor anyuék elindultak vidékre, és amikor félúton jártak, beriasztott a ház......cicamica napközben beslisszant, elaludt, majd felébredt a fotelban és felderítőkörútra indult....

Gyakorta összefutok velük, főként fűnyírás közben, amire ugye mostanában rákapcsoltunk a gazkiírtás miatt, és legalább heti egyszer lenyisszantjuk a nagyképűen csak gyepnek hívott lyukasgazos terepet, ami viszont akkora, hogy három munkautáni estefelénket igényli.

Próbálunk nagyon óvatosan lépkedni, és lassan tolni a fűnyírót, hogy legyen idejük elslisszaniuk a gép elől, és ha felbukkannak, biztonásogos részre telepítjük őket, főleg a tó köré.

Sajnos a minap a szegélyvágóval mégis megsértettem egy békalábat, jajajaj.....Megvizsgáltam közelről, és egy kis vágás volt a hátsó combjánál, amit gyorsan lefertőtlenítettem, majd megfigyelőállásba helyezkedtem, vajon tud -e még ugrálni. Szerencsére megindult, így remélem, túlélte a balesetet.

Úgy látom, több generáció élhet velünk, nehezen tudnám kibogózni a szövevényes családfájukat, mert még mindig találunk egészen aprókat, de a legtöbb már akkora, mint a fenti fotón, sőt, mostanában több kifejlett példány is sütkérezik a parton, akiket igen nehéz lefülelni, mert ha lépteket hallanak, azonnal csobbannak. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán nincs békadal a környéken????

Pampalinis figurája lett ezzel az új külsővel, ahogy mókás kis pilincka lábait szaporázza, zabálnivaló.

Egészen hosszúra megnőtt már a bundája, pedig az utóbbi években, ahogy öregszik, mindig lekopaszítjuk, de a kutyafazonalakító lány, akit kedvelünk és ragaszkodunk hozzá (babakutya koruk óta hordjuk oda az ebeket, annak ellenére, hogy kiköltöztünk és órákig autózunk oda-vissza hozzá) hosszabb időre elutazott. Próbáltuk megvárni, míg újból munkábaáll, de Alfici már inkább hasonlított egy medvebocsra, mint spánielre, és egészen kezelhetetlen volt a szőre (főként a toklászok miatt). A közeli állatorvosi rendelő mellett találtunk egy kutyaszőreltávolító hölgyet, akihez elvittük a fekete ebet (a többiek mennek a megszokott helyre) bundátlanításra.

Íme, itt látható előtte, majd egy lapozás, és utána. Mintha nem is ugyanaz a kutya lenne!?:-)

Ezúttal Ő nyert, be kell ismernem, viszont szerintem meg annyira jó ez a mondásom, hogy használni fogom és népszerűsítem is. Még jó, hogy az unszolása ellenére nem fogadtunk komolyabb tétben, huh...

Egészen jó volt a tegnapi focimeccs, amit csak fél szemmel követtem, a kanapén fekve, ölemben a laptopot pötyögtetve, fülembe jazz muzsika szólt, fél szememmel pedig a képernyőre sandítottam. Pont a gólokról maradtam le (kivéve a tizeneggyes, mivel pasi a "sima gólnál" akkorát üvöltött, hogy megállt a szívem, és hosszasan berzenkedtem neki, hogy emiatt tuti megrövidült az életem, percekben mérhető, de az is lehet, hogy órákban, kiestem a gatyámból és vérhiány keletkezett a pitvaromban, így a tizeneggyes előtt szólt, hogy legyek szíves készüljek fel, hogy ordítani fog, így már nem ért váratlanul. Mellesleg akkor bezzeg csöndben örült...). Az sem lett volna baj, ha nem mi nyerünk, mert olyan jó volt látni a lelkesedést, az élettel teli stadiont, és pesze a cigánykerekezős labdabelövőt.

Ha le kéne rajzolnom a gyerekkoromat egy darabka papirra, biztosan színes festékeket használnék, nagy mosolygós arcokat pingálnék rá, fákat, madarkat, meg nagy napocskát a sarokba. Igazán szép kép lenne. Ugyan én még nem zártam le teljesen ezt a korszakomat, talán majd akkor, ha anyává érek:-)

Annyira jó dolog a mamám ölébe feküdni, mesélni, megosztani vele kis titkokat, miközben Ő simogatja a hajamat, s jókat kacagni együtt, mint copfos koromban. Ugyanilyen boldogságos apu nyaka köré fonni a karomat, és lógni rajta, aki úgy megszorongat, szinte összeroppantja a csontjaimat (pedig azért van rajtam húsgombóc:-).  Persze nem mindig látom olyan szép kéknek az eget, mint régen, számos viharfelhő habosodott mrá felénk, de ezek a pillanatok mindig napsütésesek, amikor eszembe sem jutnak a viharok:-) 

Hétvégén úgy alakult, hogy pasi nem tudott velünk tartani a várba (papáját látogatta meg), az ünnepi rendezvényre, ahová egyébként már hagyományosan, évek óta Anyi és én kettesben megyünk, és kosarakkal, kerámiákkal megrakva érkezünk haza (na meg kürtöskalácsokkal, amivel kötelezően kedveskednünk kell a férfi tagoknak). Így aztán hármasban voltunk, és megmutattunk mindent Joepapának, aki meg még sosem látta a mesterségesrendezvényt, és úgy döntött, elkísér minket.