
Minden hónapban szeretnék kérni egy hetet, amikor nem megyek be dolgozni, csak itthonról intézkedek, írom a prezentációkat, válaszolgatok a levelekre, vagyis teljesen úgy csinálok, mintha bent lennék, pedig dehogy. Szerintem megoldható, hiszen van itthon internet, fax, és a térerő is tökéletes itt a dombtetőn, bár mindez kevésnek bizonyulna, ha ezzel az ötletemmel előhozakodnék a főnökömnek. Pedig esküszöm, ugyanolyan hatékony tudnék lenni sőt!!! A kutyák bizonyítottan energia- és életkedv generálósak, vagyis sokkal kreatívabb és energiabombásabb fokozaton pöröghetnék.
Annak ellenére, hogy nem utaztunk el, és takaréklángon ugyan, de mégiscsak tartuk a kapcsolatot az irodával (mindenki a sajátjával persze, még jó, hogy van helybenülős gép, és mászkálós laptopos is), ha kedvünk szottyan, akkor beülünk az autóba és követjük a napsugarakat. Tegnap, ahogy kisütött a nap, felkaptuk az ebeket egy hosszabb legeltetés végett, és szerettük volna kihasználni a jóidőt. Persze, mire a kirándulós célpontra értünk, a felhők győzedelmeskedtek, és szürkés színben tolongtak az égen. Legalább az eső nem kapott el bennünket, így megmásztuk a dombokat, gyönyörködtünk a tájban, rácsodálkoztunk az őszre (már érnek az őszi bogyók, megjelentek az évszak jellegzetes termései...).
A nagy napvadászatos rohanásban elfelejtettem cipőt váltani, így kirándulósfűzős helyett egy szaladgálós típusú lábbeli maradt rajtam, amivel kíválóan tudtam volna rejtőzködni a természetben, ha mondjuk el kell bújnom valahová, ahová már a lábamat nem tudom behúzni, és kénytelen lennék kilógatni, csak éppen nem kifejezetten szikalmászásra találták ki (lsd. fotó).
Mikor egy ilyen túra után hazaérünk, a kutyák teljesen úgy viselkednek, mintha komoly kutyakiképzésen vettek volna részt, és egész délután horpasztanak a kanapén.
Jó kis sétatúra volt, ezen a különös hangulatú helyen, mintha ezer éve senki nem járt volna arra.... Igazán kellemes egy borongós barangolásra.