Előre tudtam, hogy a legapróbb és legegyszerűbb kiegészítőket lesz a legbonyolultabb becserkészni, de talán engem pont ez hoz tűzbe, és belevetem magam a kutatásba.

Gondolkodtam azon is, hogy az égigérőplafonos nappali egyik üres falát egyszer majd egybenyitjuk a felső szint folyosójával, és amolyan romantikus erkélygalériaféleség lesz  belőle, tele könyvespolcokkal, és egy átkarolós fotellal, de egyelőre maradtunk az egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldásnál, és az emeleten lévő beugróban lesz az olvasóskuckóm egy nagy fülesfotellal és lábtartóval (ezek levadászása még előttünk:-), ahogy eredetileg is terveztük. 

Találtam is olyan képet, amin megtetszett egy tálalószerű, régi bútordarab, melyet átalakítottam üveges könyvespolccá, alatta komódszerű résszel, szekrénnyel és fiókokkal. Szívesen megvettem volna egy antik fenyőbútorosnál készen is, de 3,5 méteres szerkezetet úgysem találnék, ráadásul nem pont olyat, amilyet én már jól elképzeltem. Bár így drágább lesz, mégis az üveges ajtók mellett döntöttem, mert kinek lenne kedve rendszeresen portalanítani a magasban tárolt, ritkán lapozgatott, vaskos köteteket?

Vájtjozefnek -az egyik asztalosmesterünknek- elmagyaráztam, hogy pontosan mit szeretnék, lebegtettem a fotót, mutogattam a lakásban található antik fenyőbútorokat, hogy biztosan érezze a roggyant stílust, amit el kéne kapnia. Most csak izgulhatok, egy ráérzett, mert jelenleg Anyi őrzésével a garázsunkban fabrikálja össze az elkészült elemeket, és remélhetőleg a leírásom szerint pácolja azokat.

Szombat délelőtt beszereztük a speciális pácot, a viaszbalzsamot, meg egy sosemlátott fémszálaskendőt, amivel át kell dörgölni a felületet, és hosszú listát hagytam a mesternek az alkalmazásáról. 

A zsanérok és zárszerkezetek becserkészését is átvállaltam tőle, mert nem akartam, hogy a régi hatású könyvespol oldalán arany vagy esetleg gagyifémes szerkezetek virítsanak, meg azt sem szerettem volna, ami a régi tálaló felújításakor esett meg, amikoris a szekrényt csodálatosan megcsinálták, de a zárral már nem foglalkoztak, ami sima, elzettes fémcucc, ugyanolyan kulccsal. Csodás, mondhatom. Remekül illik a százötven éves bútorunkhoz....

Lejártuk a lábunkat, de mindenhol csak zsenánt zsanérokat találtunk, sehol egy fekete, kecses darab, míg végül tegnap megtaláltuk az igazit, ami rögtön volt is raktáron, és csak bele kellett markolni a kosárba.

A zárbetét a hozzáillő rozsdás kulccsal sem olyan hipp-hoppéskész, ahogy én azt kitaláltam, mert nem tudtam az ajtók pontos méretét (mivel még nincs is kész), és persze meg is kell rendelni, és min. 2 hét, míg legyártják. Így csak a kulcslyukakat vettem meg (rombusz alakú, rozsdáskinézetű vas, ugyanilyen apró szögekkel), vagyis ami körülötte van, nem tudom, mi lehet a pontos neve, talán kulcslyukölelő?:-)