Gyakorta összefutok velük, főként fűnyírás közben, amire ugye mostanában rákapcsoltunk a gazkiírtás miatt, és legalább heti egyszer lenyisszantjuk a nagyképűen csak gyepnek hívott lyukasgazos terepet, ami viszont akkora, hogy három munkautáni estefelénket igényli.
Próbálunk nagyon óvatosan lépkedni, és lassan tolni a fűnyírót, hogy legyen idejük elslisszaniuk a gép elől, és ha felbukkannak, biztonásogos részre telepítjük őket, főleg a tó köré.
Sajnos a minap a szegélyvágóval mégis megsértettem egy békalábat, jajajaj.....Megvizsgáltam közelről, és egy kis vágás volt a hátsó combjánál, amit gyorsan lefertőtlenítettem, majd megfigyelőállásba helyezkedtem, vajon tud -e még ugrálni. Szerencsére megindult, így remélem, túlélte a balesetet.
Úgy látom, több generáció élhet velünk, nehezen tudnám kibogózni a szövevényes családfájukat, mert még mindig találunk egészen aprókat, de a legtöbb már akkora, mint a fenti fotón, sőt, mostanában több kifejlett példány is sütkérezik a parton, akiket igen nehéz lefülelni, mert ha lépteket hallanak, azonnal csobbannak. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán nincs békadal a környéken????
A növények mostanra úgy elburjánzottak a tóban és a kövek között, a parton, hogy tegnap délelőtt egy kicsit meg kellett ritkítanunk a vizizöldeket, mert teljesen beszőtték a víz felszínét.
Legnagyobb meglepetésemre egész óvodányi szürke kishalat találtunk, akik csapatba verődve cirkálnak a vízben. Neeeem, most tuti nem ebihal, igazi halacskák, kb. kétcentisek lehetnek, és még nem színesek.
Másnak ezek a dolgok biztosan természetesek már, de mi, városi gyerekek, akik alig két éve költöztünk saját kertes házikóba, és minden olyan újélményhozó, rácsodálkozós élménypillanat az egész: az első paradicsomok, az első ebihalak, kishalak születése, kék meg piros szitakötők, sosemlátott madárkák. Visítok minden kisvirágra, amikor kibontja a szirmait, vagy egy saját ültetésű bokrunkon megjelennek a bogyós termések....
Csodadolog ez a kert!!!!