Piroska és Farkas

A rajzolóslány árajánlata jóval magasabb összeget mutatott, mint amilyenre számítottam, és bár egy tüneményes jelenség, aki bájos angyalokat és egyéb kedvességeket alkot, és örültem volna, ha az Ő keze munkája díszíti Mütyürke szobáját, most mégsem volt erre lehetőségünk. Így aztán varázsceruzát ragadtam, és telefirkáltam az egész falat, de úgy, hogy alig bírtam leállni.

Meske barátnőm nyomozta ki, hogy melyik festékkel érdemes pingálni, és ahogy beszereztük, azonnal ki kellett próbálnunk Anyikával, aztán már képtelenek voltunk abbahagyni, de olyannyira, hogy mikor vasárnap délután befejeztük nálam, kitalálta, hogy az Ő otthoni szobájának falát is támadjuk be, ahol az unokája ágya lesz majd, ha átmegyünk, vagy kilengünk Farkassal és otthagyjuk a gyereket megőrzésre.

Nem hávárjú típusú kérdés volt ugyan, amit barátnőm tett fel nekem a szüléssel kapcsolatos félelmeimet firtatva, de nem hiszem, hogy félórás előadásra számított tőlem, ami először így kezdődött, hogy "nem, nem félek, nem nagyon gondolok rá", majd így folytatódott. "De. Félek. Rengeteg dologtól", majd tételesen felsoroltam a féléspontjaimat.

Nyugtalanít ez a bizonytalanság, hogy vajon kivárjuk -e a kiírt időpontot, vagy talán jóval előbb kikéreckedik Mütyürke? És ha igen, akkor pont a jövő hét utáni héten vágyakozik kifelé, amikor nem lesz itthon Dr Talánő, és valaki idegen kezei közé kerülünk, akinek átad majd? Van -e még időm jövő héten elmenni a fodrászhoz, bepakolni a pelenkázókomódba, elrendezni a babaszobát, bemenni a munkahelyemre elhozni a cuccaimat, barátnőkkel találkozni amíg még "egybenvagyok", néhány pocakos képet készíteni, és nem utolsó sorban két-három meghitt hétvégét még így együtt tölteni Farkassal? Úgy érzem, még annyi mindent kell elintéznem a szülésig.....

Nem ismertem a cicák történetét, csak Írisz rajzai miatt (amelyek olyan kedvesek nekem) határoztam el, hogy felkerül a még csak papiron létező, babaszobába tervezett könyvespolc tetejére. Aztán mikor elsétáltunk Farkassal a könyvesbolt kirakata előtt, s megmutattam neki a mesekönyvet, nyomban meg is vettük.

Itthon beleolovastam, s most már nem csak a rajzokért lelkesedem, hanem Judit meséje is nagyon bájos, s nem különben a cicák, melyek a történetet ihlették, akik Zsuzsa ügyes kezi alól kerülnek ki, s akár sorakozhatnak is a polcon a könyv mellett.

Jönnek a telefonok, esemesek, levelek, kedves érdeklődések, hogyvagyunk, egybenvagyunkemég, mitérzekmikorszülök, és a tippek és kívánságok, hogy mikor lenne a legjobb.....Egyrészt annyira szeretnék még együtt maradni Mütyürkével, és a kiírt időpontban szülni, vagyis, március 20. körül, másrészt pedig természetesen azt kívánom, akkor jöjjön, amikor Neki a legjobb, vagy maradjon, amíg jó ott neki bent. Na és persze nagyon, de nagyon kíváncsiak vagyunk már Rá, és szeretnék bizonyosságot arról, hogy szép és egészséges.

Kavarognak bennem az érzelmek, boldogság, szomorúság, aggódás, félelmek, izgatottság, bizonytalanság, szerelem, és még sorolhatnám mi minden. Egyszer rózsaszín a világ, máskor meg beborul. Élvezem a gondtalanságot, az időt, hintázom az új életem ágán, később meg bőgök, siratom a régit, félek a másilyentől. Ha gyereked lesz, egyszerre érzed úgy, hogy végtelen a világ, és ugyanakkor rádborul a tudat, milyen rövidke az időnk....

Nincs meg. Egyszerűen eltűnt. Pedig othagytam a dobozában, a cipőspolc tetjején, hogy megtaláljam, mikor elkezdem bepakolni a kórházpakkomat. Most meg sehol sincs, papucs nélkül, mezítláb (ahogy itthon is szeretek mászkálni) meg mégsem császkálhatok a kórház folyósóján??!!! Abban biztos vagyok, hogy ha veszek egy újat, egyből megtalálom ezt is. Hihetetlenül idegesít. És stresszelek a pakolástól, míg össze nem áll a csomagom.

Kaptam mikellakórházban listákat barátnőktől, találtam a azabizonyoskilenchónap témájú könyvekben is hasonlókat, és bababoltban is kedveskedtek összehajtogathatós, pénztárcábadughatós listával, hogy megkönnyítsék a készülődést. Gondoltam, belefér a kihúzható fogantyúval és kerekekkel felszerelt utazótáskába az összes fontos dolog, de mégsem, így egy kisebb táskát is betársítottam mellé. Na mer' minek már ennyi minden, és mik kerülnek bele, hogy nem férek el egy ekkora táskába?

A vasárnap éjszakai piskótabegyűjtés alkalmával 3,2 litert sikerült produkálnom, amit ha elosztunk a kis fehér műanyagpohárral, vagyis átlagosan két deciliterrel, akkor megkapjuk, hogy egy éjszaka alatt kb. hányszor klaffogok ki a fürdőszobába. És ehhez adjunk hozzá még legalább négy erkélyajtónyitogatást, amikor arra ébredek, hogy nem kapok rendesen levegőt, és kiszellőztetek, majd pedig minimum két rosszatálmodós, vagy pánikkalébredős bagolykodást az éj leple alatt, megfűszerezve néhány gyatra próbálkozással, hogy egyik oldalamról a másikra lendítsem magam, miközben meghúzódik a hasam, amire jajgatással reagálok, majd várok, hogy Farkas felpattanjon, hogy miabajkedvesem, de ehelyett mélyen durmol tovább. Sőt, azt kell mondanom, hogy a kutyát se érdekli az éjszakai ténykedésem, mert míg régebben az ebek minden kis mozdulatomra reagáltak, most békésen szenderegnek az ágy végében.

Na de térjünk vissza a cím által meghatározott mederbe, vagy legalábbis igyekszem úgy tekergetni a szálakat, ahogy eredetileg terveztem, mikor böködni kezdtem a billentyűzetet. A kismamagondozós diétás részlegen a fehérköppenyes hölgy közölte velem tegnap, hogy többet nem kiváncsiak arra, hogy mikor, mennyit és milyet pisilek, holott már olyan profin találok bele a legkisebb pohárba vagy műanyagcsőbe is. Meg azt is hozzátette, hogy "Hm, harminc hetedik hetet kezdi? Lassan, cammogósan, de ide is eljutottunk..." Szerintem nem hitte, hogy végig együtt maradunk Mütyürkével.....

Nagy megkönnyebbülésemre a szerdai enestén sikerült azonnal befogni Mütyürke szívhangját, s elégedetten hallgattuk Anyikával az ütemes dobolást, míg a szerkezetre kapcsolva ringatóztam az ottani hintaszékben. Ezúttal viszont meg sem moccant a Migyerekünk, s hiába kínáltak üdítővel, amit a cukor miatt vissza kellett utasítanom, és a szülészlány telefonjáról szóló zene sem izgatta fel annyira, hogy látványos mozdulatokkal jelentkezzen.

Azért az általunk rajzolt grafikont ismét megfelelőnek minősítette a szülészlány, s találkozunk a jövő héten. Persze a szülésnél igazolódik be ténylegesen, hogy Dr Talánő a megfelelő választás, de eddig úgy érzem, jó helyen vagyok, mindig szívesen, szorongás nélkül lépek be a rendelőbe.

Nagy hévvel előkotortam a garázspolcról a beporosodott hóemberépítőkészletemet, mert évek óta először jött össze, hogy elég nagy a fehér takaró a görgetéshez, a minősége is kifogástalan, nem olvad el másnap reggelre, jó ragadós, és még itthon is vagyok világosban. De gyorsan lelombozódtam, mert a jelenlegi hasméretemmel nem megy már a hajolgatás, a golyógörgetés.

Egyébként is titokban kellett volna csinálnom, mert most, hogy leesett jópár centi hó, nagyobb a hűhó körülöttem, "elnecsússz, kétszertekerdkörbeasálat, vegyélfelmelegcipőt, nincsnekedbakancsod, nehajolgass, egyedülnemenjkiahóra, stb.

Az egyik legjobb dolog, amit a babavárással kaptam, az idő. Még így is, hogy tulajdonképpen a mai napig dolgozom, de mégis főként itthonról teszem ezt, és így annyi időt tölthetek a családommal és a kutyákkal, mint amit még sosem, mióta kirepülten otthonról, s mióta szőrösgyerekeink sorra beköltöztek hozzánk.

Persze, sokszor megyek el itthonról, és ígérem meg az ebeknek, hogy hamarosan visszajövök, de közös kis életünknek nem volt még ilyen szakasza, hogy huzamosabb ideig itthon legyek velük, amiért rendkívül hálásak.

Meglepően sokan gyűltünk össze, s mondták is, hogy ennyien nem szoktak eljönni, de persze örülnek, hogy egyre többen érdeklődnek, és remélhetőleg sosem lesz rá szükségünk, de valamilyen szinten elsajátítjuk, miként kell lélegeztetni egy kisbabát, míg megérkezik a segítség.

Anyika, a szupernagyi, akin kívül csak egy nagymama vett részt az előadásokon, még jegyzetelt is, s mikor túl sokan állták körül a műanyagbabát, akin mindenki gyakorolhatta a tanultakat, és sehogysem tudott apró termetével közelebbfurakodni, nemes egyszerűségel felkapaszkodott egy asztal tetejére, felállt, s onnan követte az eseményeket.

Farkas a hőn áhított kényelmes hordozót csatolhatja a derekára, nekem meg megérkezett a kendőm, amiben pont úgy nézek ki, mint egy duciszépségverseny helyezést elért díjazottja, vagy mint egy anyakönyvvezető.

Ez nem az a kötözgetős fajta, aminek örülök, mert csupán egy összevart sál benyomását kelti, de még ezzel is meggyűlik a bajom. Most elég szűkösnek tűnik, de szülés után csak nem marad hátra ekkora has itt elől.....

Azt mondja, olyan, mintha egy nagy szem nézne vissza rá, mikor letérdelve a hasamat kenegeti olajjal vagy krémmel, és a bebarnult ám de még nem kifordult köldököm rákacsint.

Farkas nem az a gügyögős fajta, sokkal kevésbé kitárulkozós, mint én, de mostanra már kezd kialakulni közte és Mütyür között egy sajátos kapcsolat. Talán a hasam méretével, a szaladó idővel függ össze, de leginkább is a Migyerekünk aktív visszajelzéseinek tudható be, aki az apja által a köldökömbe dörmögött "Na miahelyzet Kisvirágszál?" kérdésre általában kikopog odabentről.

Nagy haverom lett a hosszúnyelű, kígyóformára hajazó, műanyag cipőkanál, amelynek segítségével hajolgatás nélkül bírom belepréselni a megvastagodott lábfejemet a cipőkbe, miután Farkas ritunosan rámadta a zoknit vagy a harisnyát.

Pár órás laza kiruccanás alatt képes beledagadni, rákelttésztázódni a lábfejem a cipőmre, de ha sokat üldögélek a gép előtt (a munkám miatt erről szólt az egész hét), akkor is elérem ugyanezt a hatást. Főként a jobb, műtöt bokám fest rémesen, sőt, az egész lábszáram felpuffad, de a másik se kutya.

Szürke kisegérként belapulni a lambériaborításba, minden feltűnés nélkül távozni a rendelőkből, hozni a nagyévi átlagot, a szokványos eredményeket. Átlagbasimulós szeretnék lenni, akinek minden eredménye csakúgy jó.

Tegnap reggel voltunk az első enestén, Dr Talánő rendelőjében, ahol a tündéri szülészlány végzi egy kis gépen a tappancsos mérést, miközben az anyuka hatalmas gömböc hasával egy szopiszékben lengedezik. Először Dr Talánő megtekintette az alvázamat, majd levette a mintát a kókuszvizsgálathoz, aztán megkukkoltuk Agyereket odabent ultrahanggal. Mindent rendben talált, szerinte pont akkora, amekkorának kell lennie, és 2,5 kilósnak mérte.

Öntapadós, vezetékeldugós csatornát kerestünk, amit Joepapa utasítására kellett beszereznünk, hogy végre felszerelje a falikart Mütyür szobájába (ugyan Farkas vésni szerette volna, és én sem rajongok ezért az alagútért, de így tisztább és egyszerűbb), mikor pasi kacajára lettem figyelmes, aki az alábbi stand felé mutogatott.

Milyen nevet adjunk egy szerszámcsaládnak? Hát ezt ne.

A babaszoba éppen rosszabbul áll, mint eddig, de ez csak a látszat, mivel Farkas a szoba közepére tolta a nagyobb bútorokat, és kihordta az előtérbe az egyéb, festésnél útban lévő Mütyürketulajdonokat, hogy kedvére pingálhassa a falakat.

Segítségünkre sietett Pöti és Lius is, akik visszatolták a pár hónapja a  sarokba vonszolt öreg szekrényt, mert akkor úgy gondoltam, hogy az úgy milyenjólesz. Most meg középen találtam megfelelőnek. Hát kb. ennyi is, amit én hozzátettem a dolgokhoz, mert egyrészt a pocakméretem miatt sem bútortoligálhatok, a festésről is emiatt tiltott le Farkas, és egyébként is nehezemre esett még a levegővétel is a kiharapott influenza következtében. Készül a babaszoba.

Pompás. Tegnap estére, mikor Farkas hatnapos ágynakdőlőskényszerpihenő után felülkerekedett a víruson, és ma visszatért a munka mezejére, s mikor már azt hittem, hogy kemény vagyok, hogy ezidő alatt nem ragasztotta rám, pedig még gyümölcsöket sem ehetek, hát nem elkaptam?

Bevenni nem merek semmit, üres teát iszogatok, néha egy-egy édesítővel (méz ugye a cukrosságom miatt kilőve), és sajnálom magam rettenetesen, meg persze agyereket, hogy egész nap a köhögésemet és orrfújásomat hallgatja, s hánykolódik a rázkódásomtól. Amikor krehácsolok, az egyébként nemkiállós köldököm legnagyobb meglepetésemre kidomborodik, ami igen furcsa érzéssel jár.

Tényleg sokkal szórakoztatóbb volt kettesben végigücsörögni a hat órát a kórházban Anyikával, mint egyedül, ahogy általában szoktam, a rendszeres cukorellenőrzéseim alkalmával. Ilyenkor már könyvet sem olvasgatok, mert résen kell lennem, hogy elcsípjem Dr Cukrot, ha egy pillanatra feltűnik az egyik ajtóban, mert a következő másodpercben már el is tűnt egy másik szobában, s ki tudja, mikor bukkan fel ismét, ha nem integetek neki elég feltűnően.

Még sötét volt, mikor Farkassal hármasban megálltunk a diétás rendelő előtt, s ott dekkoltunk bő fél órát, míg kinyitották a kaput, s belibbenhettem az előző napi piskótagyűjtésem két műanyag fiolába felfogott tartalmával. Ekkor következett az éhgyomri vérvétel, majd a helyszíni piskótázás, inzulin, reggelizés, majd Farkas lelépett, mi pedig visszabaktattunk Anyikával, hogy az evést követő hatvanperces vérvételt is megejtsük. Itt teljesen elkeserített a diétáshölgy kijelentése, amit csak úgy lazán odavetett, mint aki azt hiszi, hogy én ezzel nyilván tisztában vagyok, és olyan egyértelmű, miszerint úgysem tudom kihordani a gyereket a kiírt időpontig, és majd beindítják a szülést........

Lázasan kutatott a konyhaszekrényben, majd diadalittasan előhúzott egy csomag különféle színű mosogatószivacsot, kivette a sor tetején lévő kéket, és az orrom alá dugta, szimatvételre. Túl vegyszerszagú volt.

Nem adta fel, karácsonyra kapott gyógypapucsában már klaffogott a folyosón a fürdőszoba felé, s hátrafelé integetett, hogy kövessem, közel a megoldás. Kipakolta a mosdó alatti fiókot, majd elégedetten nyújtott át egy originált mosakodószivacsot, amit rövid szippantás után, fejemet rázva adtam vissza, mert csöppet sem emlékeztetett a hőn áhított szagra, amit itt valamiféle illatanyag nyomhatott el, vagy gyárilag, vagy magába szívta a polcon sorakozó szappanok és kenceficék aromáját. "De tudod milyen a szivacslabda szag?" - kérdeztem Anyikát, aki bőszen bólogatott, bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg így van, inkább csak igyekezett megértőnek mutatkozni, s jól tudja, miről beszélek, mivel Ő annak idején, mikor állapotos volt, a falfestés közben a meszet nyalogatta titokban.....

Nehezen adtam meg magam, de tudtam, hogy ha egyszer babát várunk majd, élvezni fogom a készülődést, a vásárolgatást, a tervezgetésnek minden apró mozzanatát, a családom és a barátaink ölelő szeretetét és gondoskodásukat. Az első pillanattól fogva vásárolgatok kisruhákat, még akkor vettem az első kettőt, egy rózsaszín ingecskét, és egy ruhácskát, mikor még a tesztet sem csináltuk meg, és azt sem tudhattam, hogy vajon kislányunk lesz -e.

Már akkor megdöbbentett a ruhák mennyisége, mikor kipakoltam az addig zacskókban, fonott ládában lapuló darabokat is, és hatalmas kupaccá álltak össze a kanapén, majd pedig mikor megpróbáltuk Anyikával méret szerint elrendezni az réigúj szekrényben. Na de igazán most derült ki, hogy ez bizony tetemes mennyiség, mikor két-három hete elkezdtük lehordani és az étkezőasztalra halmozni őket, majd levágni a papirdarabkákat, szúrós műanyagalkatrészeket róluk (a használt babaruhákat is ellátták jelzésekkel), szétszedni az egymáshoz tűzött falatnyi zoknikat, szétválogatni színek és anyagok szerint, majd beindítani a mosást. Azóta nem sokat pihent a Bözsi, ahogy Anyika a mosogépet hívja.

Bőszen méricskélek, szorzok, jegyzetelek, szúrok, dokumentálom az értékeket, és böködöm az inzulint napi négyszer. Néha könnyebben viselem, máskor pedig könnyekkel áztatott, hosszú monodrámát adok elő.

Reggel hétkor kelek magamtól, vagyis általában félóránként kikukkantok az órára, mert úgyis felébredek vagy azért, mert pisilnem kell, vagy átfordulnék a másik oldalamra, esetleg arra eszmélek, hogy hanyatt fekszem (amit nem javasolt a védőlány), és pozíciót szeretnék váltani. Ilyenkor egyrészt lomhán mozgok, mint egy lajhár, másrészt meg a régi egykispárnás felállás (vagyis inkább fekvés) helyett egy nagypárnán és két kicsin pihentetem a fejemet, egy díszpárnát teszek a térdeim közé, és egy puha kispárnát a hasam elé, és minden forgolódásnál az összeset újra átpakolászom. Tehát úgyis ránézek az időkijelzőre, és ha közeleg a hét óra, már nem hagyom magam visszaringatni az álmomba, mert közeleg az éhgyomri cukormérés és a korareggeli inzulin beadása.

Egyszerű, fehér, bájos falilámpára vágytunk a babaszobába. Csak semmi cicó. Bemegyünk egy lámpaboltba, és biztosan rögtön szembejön öt ilyen is, s a bőség zavarában majd viatkozhatunk, hogy melyiket is válasszuk.

Mindamellet, hogy még csak hasonló sem akadt a horgunkra sokáig, mégis igen jól szórakoztunk, s nem hittünk a szemünknek, micsoda rémes, förmedvény lámpákkal lehet találkozni a boltokban (nem áll szándékomban senkit sem megbántani), melyek közül lekaptam néhány gyöngyszemet.

Előírás szerint kivártam a két órát a reggelitől számítva, és negyed órával a vizsgálat előtt élvezettel kortyoltam a régijó helyünkről útközben felvett poharas tejesKV-t (igaz, nem mézzel, édesítőszerrel), amit mostanában már úgy kérek, hogy szeretnék egy kávéstejet.

Lehet, hogy a forró reggeli italtól élénkült fel ennyire, vagy csupán a szokásos bugizását mutatta be, amit az utóbbi hetekben tapasztalok Nála, de olyannyira izgága volt

Müyürke, miközben a doki a zselés hasamon csúsztatta a bekukkantókészüléket, hogy látványosan hullámoztatta, hol pedig kitüremkedtette a pocakomat. Összecsomagolta magát, elbújt a kezei mögé, majd a lábujjait odapakolta a szájához, forgolódott, pörgött, míg végül sikerült meglesnünk a kis arcát.

Ábrándoztam egy falról, melyen különféle formájú és stílusú, mégis összetartozó, egymás mellett megférő keretek sorakoznak látszólag rendezetlenül, családi képeket ölelve. Először a kereteket kezdtem gyűjteni, s mikor szembe jött egy nekemtetsző darab, lecsaptam rá, s bekerült a fiókba, majd mikor a kollekcióm kinőtte a helyet, átköltöztek a szekrénybe, s évek óta ott várakoznak, hogy kitaláljuk a végleges helyüket, s az üvegük mögé bekerüljön egy-egy kedves kép.

Nem volt kis feladat, mivel a választásnál sosem néztem a hátoldalukat, hogy akasztósak vagy pedig éjjeliszekrényrevalós, kitámasztós példányok, amelyekbe aprólékos munkával lehet csak pöcköket csavarozni, hogy ráakaszthassuk a képszögre. Joepapa áthozta az összes szerszámosládáját, majd egy napra eltűntek Farkassal, hogy további pöcköket, szögeket és egyéb fontos dolgokat vásároljanak össze, majd napokig lecsavaroztak, majd kalapáltak, fúrtak és vízszinteztek, míg végül jónéhány képkeret felkerült a lépcső melletti falra (úgy harminc pompás darab). Igaz, fotók még nincsenek bennük (nem is olyan egyszerű ezt fordítva csinálni, mikor meglévő kerethez kell képet vadászni), de már leválogatás alatt vannak azok is.

A harminckettedik hét derekatáján jártunk szombaton, mikor pasi kezében elkattant a fényképrögzítőmasina, és megörökítette a hasamat játszósszerkóban. Szívesebben venném, ha a meghatottságtól párás szemmel készítené a képeket, de leginkább is vigyorog minden egyes fotó után....

Méretes egy forma vagyok (az oldalamon látható kidudorodások nem belőlem állnak ki, a nadrágom tekeredik csupán furcsán) no. Ugyan Farkas mamája szerint nemisnagy a hasam egyáltalán, de persze ez nem lep meg, hiszen mindig is másként láttuk a világot. Ellenben Pöti minden alkalommal kiakad, ha fókuszába kerül a pókhasam, és úgy általában is derültséget okozok a családban, ahogy evező mozdulatokkal dülöngélek járás közben, és nem győznek csodálkozni a terebélyesedő elejem láttán.

Öcskös szerint már ne is haragudjak, de egy a lépcsőn lecsúszott és hátára esett bogarat juttatom az eszébe, amelyik jobbra-balra teker a sok lábával, hogy fel tudjon tápászkodni. Pont így keresem a megfelelő mozdulatot, mikor a földről próbálom felküzdeni magam (kilencezervalahányszáz darabos kirakón ügyködünk).

Este óta tizenegynéhány baba született az osztályon, a kórtermek is tele vannak, így harmadszori próbálkozásra sem sikerült bejutni a szülészlányhoz, aki elvileg segít majd nekem, mikor már nagyon jajgatok, remélhetőleg nem előbb, csupán március 20.-a körül.

Addig is javasolta, hogy nézzem meg Dr Talánő és az Ő általa a szülészetükön készített kisfilmet, amely igaz, pocakvagdosós típusú, és főként az apákról szól, de nagyon szeretik és kedves nekik.

Kissé előrecsúszom a széken, úgy, hogy a hasam, mint egy nagy labda terüljön el az ölemben, így egészen jól belátható föntről, s kényelmesen megfigyelhetőek Mütyürke dörömbölései, fészkelődései, melyek már nem csupán érezhetőek, de igen látványosak is. Nyilvános helyeken még mindig jobb ez a pozitúra, mint ha kihúzott derékkal feszítek, széttárt térdeim közé engedve a méretes hasamat, amikor nem is látom olyan jól az eseményeket.

Teljesen belefeledkezem kettőnk játékába, kizárva a külvilágot, ottfeljetem a képemen az átszellemült mosolyt, s lehorgasztott fejjel meredek a pocakomra, fürkészve az újabb mozgolódásokat. Ezt teszem a kocsiban, a kórházban Dr Cukorra várva, vagy éppen a polgárok házában (mer' ez a neve az épületnek, ahol az anyakönyvvezető lakik, mint megtudtam), ahol arra vártunk, hogy Farkas hivatalosan, aláírásával is igazolja, hogy nem csak úgy összejöttünk egy röpke édes éjszakára majd továbbáll, hanem Ő bizony a Migyerekünk apja.

Kémeim azonnal jelentették, hogy parancsolóm a benti gépem jelszava után érdeklődik, majd mikor mindenki egységesen a fejét rázta, hogy ugyan ők honnan is tudhatnák, (pegyébként meg persze,  hogy ismerik) hiszen ezért titkosjelszó, bosszankodva hitetlenkedett, majd tárcsáztatta a rendszerünk gazdáját, aki kénytelen volt megadni azt neki.

Előtte azonban megírt egy levelet, amit elküldött szintén a benti gépemre (az oda érkező leveleket mind látom itthonról is, de csak akkor, ha valaki nem tölti le az olvasatlanokat, mert csak addig tudom megnézni, míg ki nem nyitják. de ugye nem nyúlkál senki a jelszavammal a gépembe, legalábbis eddig így volt....), amit egy rövidke ideig láttam is, majd hirtelen eltűnt, mielőtt még lementhettem volna.....

Hihetetlen sebességgel és technikával törik le, cselezik ki egymást, majd tüntetik el az összes csücsköt a kiflikről, majd mindketten berzenkednek, hogy vajon ki ehette meg a kiflivégeket. Megy a harc a szüleim között a kiflicsücskökért, s alig érnek haza a vásárlásból, így néz ki a zacskó tartalma.

Hogy kedvükre tegyek, s elejét vegyem a csatározásnak, talán meg kéne tanulnom kiflit sütni, de olyat, melynek a közepét lerövídítem, és csupán két csücsökből állna. De lehet, úgy már nem is lenne olyan izgalmas nekik......

Fekete vagy fehér, csak ennyit szeretnék tudni, nem pedig a bizonytalan valamiszürkeféleségben minden nap azon agyalni, hogyanlesz. Végre leengedhetek, lazulhatok, és teljesen ráhangolódhatok a babavárásra, vagy törődjek bele, hogy végig dolgoznom kell, itt állok készenlétben, de ha már így alakult, legalább lesz tartalékunk. Mindkettőt el tudom fogadni (bár magam sem gondoltam volna, mégis az elsőt választanám).

De hiába, ha még mindig a szürke ködben állok szamárként értetlenül, s nem áll módomban sem a lantletevés, sem pedig a teljesgőzzeldolgozás és pénzbetakarítás. Hogy miért? Mert a főnököm továbbra sem méltat írásos válaszra, hogy mit vár el tőlem, s mindezért én mit várhatok tőle, hogy ne kelljen azzal szembesülnöm, hogy elvégzem a munkát, majd mint decemberben közli, hogy nem fizeti ki a szerződésben hat éve rögzített összeget, csak annak a felét (ezt egyébként nem tehette volna meg), mert gazdaságiválság. Utódom még nincs, tehát kénytelen vagyok mindent magam csinálni továbbra is, és majd ahogy kedve lesz, fizet, ha meg nem, forduljak fel ahová akarok. Jogi útra meg úgysem barangolnék szívesen, kár az energiáért, meg nem is tenném mégcsúfosabbá a búcsút.

Ruha biztosan nem, s ha mégis becsúszik egy-egy édes darab, az csakis ajándékként jöhet (nem célzás:-), vagy kivételesen akkor, ha lélekturbózás miatt feltétlenül szükséges, mert egyébként le kell tiltanom magam, nem fér már el a szekrényben.

Igaz, ha minden terv szerint halad, Mütyürke még bő nyolc hétig marad ott bent, és van még időm beszerezni a szükséges holmikat, de egyszerűen nyugtalanul ülök, amíg nem leszünk készen a babaszobával, nem intéztük el amit kell, és nem gyűjtöttünk be mindent a listáról.

Öcskös megígérte, hogy hamarosan összevágja nekem a felvételeket (mert Ő tud ilyet is, én meg nem), de legalábbis a legutóbbit, hogy feltehessem ide a füzetembe, de addig be kell érnem ezzel a képpel, ami tegnap óta már Anyika és Joepapa telefonjának is nyitóképe lett.

Ismét feltettem a "megvannakaszemeiugye", "nemkonyulletúlságosanaszeme", "jajistenemnemtúlkugliafeje", "nemórisáiafejátmérője" és hasonló kérdéseimet, amire a doktornő úgy reagált, hogy egy idő után fenyegetőzni kezdett, hogy elfordítja tőlem a monitort és csak Farkas és Pöti nézheti, akik elkísértek a vizsgálatra, és a kivetítőről élvezhették a mozit.

Ez fekete tokban van és bézs színű (a másik barna tokban van és belül is ilyen árnyalatban pompázik), de egyébként ugyanaz a szerkezet, mint amit már eddig is használtam. Örültem is, hogy legalább a színük különbözik, hogy ne keverjem össze.

Nem túl felemelő minden héten ott üldögélni és Dr Cukorra várni, aki néha felbukkan a folyosón, kedvesen mosolyogva oadbiccent hogy majdjönmindjárt, és lobogó fehér köppenyében máris tovasuhan. Ma másfél órát vártam rá, amely idő alatt megtalál a legtöbb idős néni és bácsi, akiket vagy a labdahasam vonz mágnesként és kérdésekkel bombáznak, vagy egyszerűen társaságra vágynak, megértő bólogatásra, és ki rövidebben, más pedig zsibbasztóan hosszasan elmeséli a történetét.

Egy amerikai estibeszélgetős műsorban láttam ezt a lányt, akit Siának hívnak, s lenyűgözött a megkapó előadásmódjával, hangjával, jelenségével.  

Különös képességem fejlődött ki az utóbbi hetekben: képes vagyok bárhol és bármikor azonnal kiszúrni a nyilvános vécéket, legyen szó nyilt terepről, étteremről, vagy éppen bevásárlóközpontokról. Profi vagyok.

A hétfői piskótagyűjtésem napján, amikor szeretek inkább az otthon melegében és ismert terepén találkozni a műanyagpohárral és a tölcsérrel, a délutánt Pötivel töltöttem a gyógyítósnéninél, majd betérünk a kéksárgaösszeszerelős bútorboltba lazacért, s végül ott ragadtunk (öcskössel bandázni jó). Mivel a vizsgálat célja, hogy a nappali tizenkétórás- és az éjszakai teljes mennyiségből nyert mintát elemezze, ezen felül pedig meg kell határozni a pontos mennyiségét, nem indulhatok el a pohárkám, a sárgatölcsér és a műanyag üvegem nélkül, ami kicsit macerás.

Ha már a csokigolyót nem ehetjük, élvezzük a muzsikát:-) 

A hívogató kád mellett ott sorakoznak árván a hónapok óta nem használt habfürdők, fürdőgolyók, pezsegtetősgömbök, illatozó olajok, hangulatfokozó gyertyák, melyek régóta nem fogytak egy miliméter sem. A spájzba bepakoltam a karácsonyra kapott forrócsokikészítő készletet, mert egyedül Farkasnak sincs kedve kotyvasztani, beéri a csakelkeveremtejbenkész változattal, amit azért rendszeresen elkészítek neki, s végül jókorát beleszippantok. De élvezettel figyelem az aranyszínű mézet is, amint vastagon csurgatom a narancsos teájába.

Nagyon hideg van odakint (naponta megbaltázza a tó felszínét Farkas, a csobogó résznél pedig hatalmas jégszoborrá értek össze a legördülő vízcseppek) , amolyan mosolyt az arcrafagyasztós téli nap, amikor másra sem vágynék, mint hazaérve megereszteni a kádba a vizet, elkészíteni egy nagy bögre sűrű, forró csokit, tetején tejszínhabbal és fahéjjal megszórva, gyertyafénynél elmerülnénk a habok között, majd a meleg ágyba bújva kortyolnánk a gőzőlgő italt, hozzá kekszet majszolnánk a karácsonyifüzérek fényében.

Fekszünk a kinyitott kanapén, ebédutáni pihengetés végett, s lábunkon az ebek szenderegnek. Felhúzott pólóban, s letekert hasasnadrágban ejtőzöm, szabaddá téve a pocakomat, melyen Ő a fejét pihenteti, fülét a köldökömhöz tapasztva hallgatózik.

"Alfiiii!" - kapja fel a fejét, s kiált rá a kutyára, aki éppen felfelé igyekezne az ágyon. Majd mielőtt visszatenné a kobakját a hasamra, mintha csak mikrofonba beszélne, megjegyzi a köldökömhöz egészen közel hajolva: "Ez az egyik kutyánk neve." Majd tovább hallgatózik.

Karácsonyra az egyik őssejtraktározós cég küldött nekünk egy akciós kupont, amely negyvenezer Ft kedvezményt jelentett volna, ha egy: elhatározzuk magunkat, és kiválasztjuk a megfelelőt de legalábbis a számunkra legszimpatikusabb céget, aki ezzel foglalkozik, kettő: ha időben kértünk volna konzultációs időpontot, mert a két ünnep között ébredtünk fel, és addigra beteltek a helyek.

Egyértelmű volt mindkettőnknek, hogy ha babát várunk, születésekor levetetjük az össejtet, még akkor is, ha sokan megkérdőjelezik a tényleges felhasználhatóságát, és eltérő vélemények ütköznek össze a témában. Mint pl. Ebarátom szerint is felesleges pénzkidobás. Én viszont azt gondolom, hogy ha ne adja ég, valamikor is szüksége lenne rá, és csak egy pici esélye is van annak, hogy segítségére lehet, akkor meg kell tenni, nincs mese.

Na de melyiket válasszuk?

Elsiklottam a bugyivásárlás felett, szerintem tudatalatti reakció...(itt oldalt vezetem a költekezéseimet a 9 hónap alatt, és most vettem észre, hogy ezt elfelejtettem felírni). Az eddigi alsóneműim egyike sem megfelelő már, lepöndörödnek a hasam alá, és hajókötéllé csavarodnak. A legtöbbnél elengedett a varrás is, vagy kipöndörödött a gumiszál, esetleg meg nem, de annak meg szúr a csipkéje.

Nos, kettőt is vettem, és azért nem többet, mert elsőre igen sokkoló volt a méret, amit mutattak (jószándék vezérelte az ondolálthajú hölgyet, de mégis úgy prezentálta a fekete, csöppnyinek semmiképpen nem mondható darabot, hogy az üzlet előtt lassan elhaladó járókelők is megcsodálhassák, s lengette, mint egy győzedelmi zászlót), pont elég volt ez a kettő is. Akkora, mint egy sátorvászon, és felér a köldökömig, de egy egészen kicsit így is szorít, vagy legalábbis nem kellemes viselni. A pókos üzletben a kedves hölgyek körüldongtak, mint valami régi ismerőst, pedig először találkoztunk, de ugye a pocak sokmindent kihoz az emberekből, és vígasztalóan a vállamra tették a kezüket "nem most kell divatozni". Belátom.