Nehezen adtam meg magam, de tudtam, hogy ha egyszer babát várunk majd, élvezni fogom a készülődést, a vásárolgatást, a tervezgetésnek minden apró mozzanatát, a családom és a barátaink ölelő szeretetét és gondoskodásukat. Az első pillanattól fogva vásárolgatok kisruhákat, még akkor vettem az első kettőt, egy rózsaszín ingecskét, és egy ruhácskát, mikor még a tesztet sem csináltuk meg, és azt sem tudhattam, hogy vajon kislányunk lesz -e.

Már akkor megdöbbentett a ruhák mennyisége, mikor kipakoltam az addig zacskókban, fonott ládában lapuló darabokat is, és hatalmas kupaccá álltak össze a kanapén, majd pedig mikor megpróbáltuk Anyikával méret szerint elrendezni az réigúj szekrényben. Na de igazán most derült ki, hogy ez bizony tetemes mennyiség, mikor két-három hete elkezdtük lehordani és az étkezőasztalra halmozni őket, majd levágni a papirdarabkákat, szúrós műanyagalkatrészeket róluk (a használt babaruhákat is ellátták jelzésekkel), szétszedni az egymáshoz tűzött falatnyi zoknikat, szétválogatni színek és anyagok szerint, majd beindítani a mosást. Azóta nem sokat pihent a Bözsi, ahogy Anyika a mosogépet hívja.

Rendszeresen átjönnek a szüleim, még akkor is, mikor én egész nap a gép előtt ülök és dolgozom, hogy részesei lehessenek a készülődésnek, ami ugyanolyan boldogsággal tölti el őket, akárcsak minket Farkassal. Anyika folyamatosan vasal, közben időnként felvisít,  s gyarkorta hallom az "óóóóó", "eztnézdpapa", "milyencuki" és "ezalegédesebb", valamint  az "ilyenkicsinincsis", és a "kisangyal" sóhajtozásait. Minden kivasalt darabot megcsodál, mielőtt gondosan összehajtogatná, s néhányat behoz nekem is megmutatni a dolgozószobába.

Joepapa felmérte a falból kiálló vezetékeket a babaszobában, az ablakostükröt, amit a lányoktól kaptam ajándékba, és a kanapé fölé szántam Mütyürkének, valamint szemügyrevette a ládában heverő rozsdáskinézetű lámpabúrákat, amelyeket a lépcsőfordulóba vettünk, de mivel rémesen nagy ott a belmagasság, azt hittem, csakis ipair alpinisták lesznek képesek felszereni a falra. Majd eltűnt ismét egy fél napra, beszerezte a vezetékhúzkodó csatornákat, szögeket, és mindenféle kütyüket, és elszántan állította, hogy hétvégén minden a helyére kerül, és majd Ők ketten Farkassal meglátom, hogy felszerelik a falikarokat is a lépcsőnél (ettől jajveszékeltem megy sort, mert rögtön láttam magam előtt, amint összetörik magukat, leesve a létráról).

A babaszobában a gerendák között elvezették a zsinórt, és ott pompázik már a szögletes rizslámpa, sarkain bojtokkal, a kanapé fölött ott díszeleg a spalettás álablak tükörrel (igaz, Farkas magasságára méretezve szögelték fel, hogy Ő is lássa magukat, karjában Mütyürkével), és családi összefogással sikerült feltenni a két rozsdásbúrát a lépcső fölé. Farkas mászott fel a lőrésszerű ablakba, miközben a forduló fölött Joepapa tartotta a lábát behajolva, a létrát alulról pedig Anyika támasztotta, én pedig ültem az előszobában az egyik széken és jajveszékeltem, ahogy megígértem.

Aznap ötször kellett fel-le vonulnom a lépcsőn, hogy lássam, mennyire hangulatos a világítás, és ki-be járkáltattak a babaszobába, hogy örüljek a végre már nem csak úgy a semmibe lógó villanykörtének, amely búrát kapott maga köré.