A rajzolóslány árajánlata jóval magasabb összeget mutatott, mint amilyenre számítottam, és bár egy tüneményes jelenség, aki bájos angyalokat és egyéb kedvességeket alkot, és örültem volna, ha az Ő keze munkája díszíti Mütyürke szobáját, most mégsem volt erre lehetőségünk. Így aztán varázsceruzát ragadtam, és telefirkáltam az egész falat, de úgy, hogy alig bírtam leállni.

Meske barátnőm nyomozta ki, hogy melyik festékkel érdemes pingálni, és ahogy beszereztük, azonnal ki kellett próbálnunk Anyikával, aztán már képtelenek voltunk abbahagyni, de olyannyira, hogy mikor vasárnap délután befejeztük nálam, kitalálta, hogy az Ő otthoni szobájának falát is támadjuk be, ahol az unokája ágya lesz majd, ha átmegyünk, vagy kilengünk Farkassal és otthagyjuk a gyereket megőrzésre.

A Migyerekünk főhadiszállását még mindig nem fényképeztem le, mert amíg nem érkezik meg a pelenkázó, nagy a felfordulás ott, de addig is íme, Anyika babafala. Elhatározta, hogy majd csak akkor szereljük össze az Ő kiságyát, meg a szuszogóhallgatózóját, mikor már megszületik a Kisangyal, ahogy az unokáját hívja, de eddig bírta, és ma nekiálltak Farkassal és elkészült a kisbirodalom a nagyszülőknél is. Teljesen be van zsongva.

Igaz, nem profi rajzok, de annyira élveztük minden pillanatát, amíg csináltuk. Persze közben alig bírtam le-föl ugrálni a székről, hogy elérjem a magasba kúszó kaporfa tetejét (én csináltam a kontúrokat, Anyika a kitöltögetést vállalta), a végén sajgott a térdem, nyilalt a derekam (pár napja, mintha egy szöget vertek volna a derekam közepébe, a fenekem fölé egy ponton, ami néha úgy fáj, hogy alig bírom vonszolni magam), húzódott a hasam, de ennek ellenére is elégedetten ücsörögtünk egymás mellett Anyikával az ágyon, és néztük a lemenő nap fénye által megvilágított falfirkát.