Meglepően sokan gyűltünk össze, s mondták is, hogy ennyien nem szoktak eljönni, de persze örülnek, hogy egyre többen érdeklődnek, és remélhetőleg sosem lesz rá szükségünk, de valamilyen szinten elsajátítjuk, miként kell lélegeztetni egy kisbabát, míg megérkezik a segítség.

Anyika, a szupernagyi, akin kívül csak egy nagymama vett részt az előadásokon, még jegyzetelt is, s mikor túl sokan állták körül a műanyagbabát, akin mindenki gyakorolhatta a tanultakat, és sehogysem tudott apró termetével közelebbfurakodni, nemes egyszerűségel felkapaszkodott egy asztal tetejére, felállt, s onnan követte az eseményeket.

Egy fiatal doktornő tartott előadást a bölcsőhalál lehetséges okairól, rizikófaktorokról, és arról, hogy mi mindent tehetünk a megelőzése érdekében, bár még mindig nem lehet tudni pontosan, hogy mi okozza, és előjele sincs nagyon. Később az a hölgy következett, aki ha jól értettem azért az osztályért felelős, ahol huszonnégyórás megfigyelésre visznek be babákat, akik veszélyeztetettek, vagy már többször besípolt a szuszogásfigyelő készülékük, és alaposabb kivizsgálás javasolt az esetükben. Ott volt az az úr is, aki kifejlesztette a magyar légzésfigyelő készüléket, s ennek működését prezentálta nekünk.

Végül két fiatal mentőorvos érkezett, hónuk alatt a műanyagbabával, akik elmagyarázták a lélegeztetést, újraélesztést, és mindenkit felszólítottak, hogy rakja félre a zavarát, és a rögzülés érdekében tessék kipróbálni a tanultakat. Több órán keresztül álltak sorba a kismamák és az apukák, míg mi Anyikával és Farkassal beszélgettünk, s így a végére maradtunk.

Le a kalappal a két mentősorvos előtt, akik mikor rájuk szóltak, hogy lejárt az idő, el kell hagyni a termet, vége az előadásoknak, s láthatóan fáradtak voltak már mindketten, nem hagyták annyiban, s a néhány ottmaradt szülővel együtt levezényeltek minket a gyerekosztályra, ahol találtak egy termet, és megvárták, míg mindenki egyenként megcsinálja az újraélesztést. Még Anyika is, aki pedig sehogysem akart kötélnekállni, s a fiatal doki hosszasan győzködte, hogy Ő lehet a legeslegutolsó, és milyen jófej nagymama, és nehogy így legyen, de rajta is múlhat egy pici élet, és mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy Ő is megcsinálja.

Fújta is a levegőt Anyika, számolt, ahogy tanulta, aztán kimérte a bordák között azt a pontot, ahol ütemesen nyomkodni kell, majd fülelt és megint lélegeztette a bábut. De mikor a telefonálásra került a sor, amikor is mindenkinek be kellett mondani a címét, hogy mi történt, hány hónapos a csecsemő, és hogy megkezdte az újraélesztést, nem bírta tovább, és sírvafakadt, hogy Ő ezt nem tudja mondani, annyira kikészült, és egyébként is úgy izgul értem, meg Mütyürke miatt, ".....cukros lett a gyerek, tudják, annyira féltem Őket...."-szipogta, s közben ráfonta a karjait a pocakomra, s jó időbe telt, míg megnyugodott.

De otthon már büszkén mesélte Joepapának, hogy miket tanult, és felajánlotta, hogy szívesen átadja neki a tapasztalatait.

Mindenkinek ajánlom a pár órás előadást (voltak ott éppen pocakosok, de olyanok is, akiknek már pár hónapos a gyerekük), itt lehet érdeklődni. Később terveznek elsősegélytanfolyamokat egyéb esetek kezelésére is.