A vasárnap éjszakai piskótabegyűjtés alkalmával 3,2 litert sikerült produkálnom, amit ha elosztunk a kis fehér műanyagpohárral, vagyis átlagosan két deciliterrel, akkor megkapjuk, hogy egy éjszaka alatt kb. hányszor klaffogok ki a fürdőszobába. És ehhez adjunk hozzá még legalább négy erkélyajtónyitogatást, amikor arra ébredek, hogy nem kapok rendesen levegőt, és kiszellőztetek, majd pedig minimum két rosszatálmodós, vagy pánikkalébredős bagolykodást az éj leple alatt, megfűszerezve néhány gyatra próbálkozással, hogy egyik oldalamról a másikra lendítsem magam, miközben meghúzódik a hasam, amire jajgatással reagálok, majd várok, hogy Farkas felpattanjon, hogy miabajkedvesem, de ehelyett mélyen durmol tovább. Sőt, azt kell mondanom, hogy a kutyát se érdekli az éjszakai ténykedésem, mert míg régebben az ebek minden kis mozdulatomra reagáltak, most békésen szenderegnek az ágy végében.

Na de térjünk vissza a cím által meghatározott mederbe, vagy legalábbis igyekszem úgy tekergetni a szálakat, ahogy eredetileg terveztem, mikor böködni kezdtem a billentyűzetet. A kismamagondozós diétás részlegen a fehérköppenyes hölgy közölte velem tegnap, hogy többet nem kiváncsiak arra, hogy mikor, mennyit és milyet pisilek, holott már olyan profin találok bele a legkisebb pohárba vagy műanyagcsőbe is. Meg azt is hozzátette, hogy "Hm, harminc hetedik hetet kezdi? Lassan, cammogósan, de ide is eljutottunk..." Szerintem nem hitte, hogy végig együtt maradunk Mütyürkével.....

Levett négy fiola vért (a negyediket az őssejtes tortúra miatt, hogy ne kelljen minden vérvizsgálatot maszekba megcsináltatnom), majd átküldött a szembeszobába cétégére, ha már úgyis ott vagyok, ahol szóltam, hogy üzenik az ötösből, hogy legyenek szívesek a mellékelt cetlin látható vizsgálatokat felvezetni a kartonomra, mert e célból már lecsapolták az ereimben keringő nedveket. Hát nem megtagadták, hogy ilyen vizsgálatokat nem csinálnak, és kb. azt tették hozzá csak finomabb megfogalmazásban, hogy ha van pénzem levetetni az őssejteket, akkor fizessek csak bőkezűen nekik a vérvizsgálatért. Nem vitatkoztam.

Az éhgyomri vérvétel után beadtam az inzulint, majd míg Anyika, aki ismét végigülte velem az egésznapos hercehurcát, mérte a negyed órát, amikor is le kellett volna gyűrnöm az öthatodnyi zsemlét, én igyekeztem kitölteni a kezembenyomott táblázatot, beíroagtni az elmúlt tíz nap otthon mért cukoreredményeit, mikor is kiszóltak értem, és a nagy kapkodásban megfeledkeztem a reggeliről. Rákötöttek a monitorra, a nővérke megnyomkodta a gombokat, majd otthagyott a paraván mögött. Kezdtem elég vacakul érezni magam, ahogy munkálkodott az inzulin, korgott a gyomrom, és különféle terveket eszeltem ki, miként lehetne Anyikának üzenni a folyósóra, hogy valahogy eljuthasson a számba az a pár falat üres zsemle. Egyik furfangos tervem sem bizonyult megfelelőnek, így a legegyszerűbb módszert választottam, cincogó hangon segítséget kértem az egyik fehérköppenyestől, és ecseteltem szenvedésem okát. "Anyuka, jöjjön be és etesse meg a lányát, ott van a függöny mögött!" És már majszoltam is a zsemlét, hozzá anyu által reggel lefőzött és termoszban cipelt hársfateával. Ezúttal, vagy a késői reggeli miatt, vagy talán éppen azért, hogy mert hasamon a tappancsokkal fogyasztottam el a pár falatot, Agyerek folyamatosan fészkelődött, nem győztem számolgatni a mozgásait (úgy negyvennél leálltam), a grafikonunk meg olyan lett, mint egy ideges kézírás.

Ezt követte még két vérvétel, majd Dr Cukor meglátogatása, felkészülve a hosszú várakozásra, de szerencsénkre, ahogy kiléptünk a liftből, pont megláttuk az ajtóba visszahúzodni, de még idejében sikerült lekesen integetnem neki, amire Ő fejbiccentéssel jelezte, hogy mindjárt. Ez láncreakciót váltott ki a folyosón üldögélő dajerhajú hölgyből és nemkedves férjéből, s előbbi megsemmisítő nézést lövelt irányomba, majd valamit morgott arról, hogy már reggel óta várnak. Pár perc múlva újra kidugta a fejét az orvosom, és a szokásos "Kismamám, jöjjön!" invitálással betessékelt az irodájába. Sebesen kapkodtam a lábaimat, és sajnáltam Anyikát, hogy egyedül marad a célkeresztben. A cukorhelyzetemről majd máskor, a lényeg, hogy most már nem emelte az adagomat, ellenben nagyon kell figyelnem, hogy ne essenek most meg vissza drasztikusan az értékek, ami a cukrosmamiknál szokásos a szülés közeledtével.

Mivel nem sikerült megcsináltatni a vérvizsgálatokat térítésmentesen, délután már ott toporogtunk Farkassal a fizetősklínikán, ahol újból véremet vették, ezúttal a másik karomból, látva a széttrancsírozott jobb vénámat, aztán bekukkantottunk az ultrahangra is, egy búcsúnézésre.

Ahogy a doki végigszánkázott a zselés domborulatomon, azonnal felkiáltott "mennyi haja van ennek a gyereknek", és tényleg, ahogy mutatta, ott úszkáltak körülötte a szálak, méghozzá elég hosszan. Megmért mindent, megnézte a méhlepényt, végül sokat próbálkozott, hogy befogja Mütyürke arcát, de sehogysem sikerült, mert mindkét kezét felhúzta, és szinte semmit sem mutatott meg magából. Elkaptunk ugyan egy kis részletet belőle, amit sajnos nem tudok beszkennelni, mivel a nagygépünket utolérte a zöldhalál (ami miatt Ebarátom jól kiröhögött, és kijavította, hogy kék, de engem nem is érdekel, hogy milyen színű is tulajdonképpen, semmilyen halál ne legyen a gépemen, ami veszélyeztetni a közel tizenötezer ott tartózkodó fényképemet.....).

Doktorunk megnyugtatott, hogy most már akár ki is bújhatna Mütyürke, ha akarna, mert a súlybecslése szerint 2670 g, bár nem szokott ebben hinni, viszont azt szokta mondani, hogy ha a babák fejátmérője elér a 9 centit, az már jó, és a Migyerekünk kuglija 92,6mm.

A fejkörfogata (HC) 323,6, a haskörfogata (AC) 303,9 mm, combcsonthossz (FL) 70,5 mm. TAD 91,3 mm. Koponyavégű fekvésben van, a méhlepény rendben, és a magzatvíz is átlagos mennyiségű.

35 hetes+5 naposnak mérte a gép, valójában pedig 36 hetes, szóval elméletileg pontakkora:-)

Búcsúzóul ismét megnéztük a haját, ami Farkas szerint bundeszligás, s feltettem a kérdést, hogy ha három hétig még együtt maradok Mütyürkével ahogy szeretném, vajon nőni fog -e a lobonca, és ha igen, akkor mégis hogy fog kinézni, ha megszületik. Doki szerint pont úgy, mint egy roksztár, és szerezzünk be egy hajkefét.