Tényleg sokkal szórakoztatóbb volt kettesben végigücsörögni a hat órát a kórházban Anyikával, mint egyedül, ahogy általában szoktam, a rendszeres cukorellenőrzéseim alkalmával. Ilyenkor már könyvet sem olvasgatok, mert résen kell lennem, hogy elcsípjem Dr Cukrot, ha egy pillanatra feltűnik az egyik ajtóban, mert a következő másodpercben már el is tűnt egy másik szobában, s ki tudja, mikor bukkan fel ismét, ha nem integetek neki elég feltűnően.
Még sötét volt, mikor Farkassal hármasban megálltunk a diétás rendelő előtt, s ott dekkoltunk bő fél órát, míg kinyitották a kaput, s belibbenhettem az előző napi piskótagyűjtésem két műanyag fiolába felfogott tartalmával. Ekkor következett az éhgyomri vérvétel, majd a helyszíni piskótázás, inzulin, reggelizés, majd Farkas lelépett, mi pedig visszabaktattunk Anyikával, hogy az evést követő hatvanperces vérvételt is megejtsük. Itt teljesen elkeserített a diétáshölgy kijelentése, amit csak úgy lazán odavetett, mint aki azt hiszi, hogy én ezzel nyilván tisztában vagyok, és olyan egyértelmű, miszerint úgysem tudom kihordani a gyereket a kiírt időpontig, és majd beindítják a szülést........
Hidegzuhanyként ért ezen mondata, mert nekem eddig senki sem mondta, hogy ezzel kéne kalkulálnom. Szerinte a cukrosoknál így szokott lenni, és mivel eddig mindig 120/80-as vérnyomást mért nekem, most meg 140/90-et (itthon is mértem azóta, de sosem volt ilyen magas), tuti, hogy nem húzom sokáig???!!!! Lógó orral baktattam át Dr Cukor osztályára.....Anyika szerint minden rendben lesz (ezt arra alapozza, hogy a múltkori gombatrágyázásnál az egyik zsákban talált egy patkót), és ha programozott szüléssel kell számolni, az a két hét ide vagy oda már nem számít (csendben jegyzem meg, hogy Dr Talánő március 8.-14. között külföldön tartózkodik).
Két órás láblóbázás következett a kényelmetlen műanyag székeken, mert persze Dr Cukor seholsenemvolt, egy darabig senki sem tudta megmondani, hogy merre lehet, míg kiderült, hogy értekezik, kitudjameddig. Rávadászva nem volt jobb dolgunk, mint figyelni az elsuhanó fehérköppenyeseket (na és tájékoztatni az arra haladó idősnéniket, hogy mikorra várjuk a babát, és tudatlanságot színlelve, mint aki még sosem járt ultrahangon, meghallgatni, hogy szerintük lány lesz -e vagy fiú), akiket Anyika, hogy némiképp feldobjon búskomorságomból, különféle nevekkel látott el (csúnya dolog, csúnya dolog, de mókás volt), és különféle elméleteket és történeteket gyártott hozzájuk. Így lett a jóképű, fiatal dokiból Udó, a betegtologatófiúból Fülbevalószoli, a furcsa cipőben masírozó szemüveges orvosból Rugóláb, az átlátszós gatya alatt csipkealsót viselő nővérkéből Csipkefenék, és így tovább. A köré szőtt anyikaféle történeteket nem is osztanám meg.....Nyilván ez így leírva nemisvicces, de ott igenis az volt.
Dr Cukor kezében hatalmas dossziékkal berobogott, s rutinos integető és dokielkapóként azonmód lecsaptam rá, mielőtt eltűnt volna a névtáblájával ellátott ajót mögött. Kicsit megkönnyebbült, mikor tájékoztattam, hogy két órája várok rá, és most vissza kell mennem a harmadik vérvételre, de fel ne szívódjon nekem, mert negyed óra múlva visszajövök. Később megosztottam vele az aggodalmamat, hogy a diétások szerint előbb kell majd megindítani a szülést, de Ő csak legyintett, hogy nem törvényszerű, és beszéljek a nőgyógyászommal erről.
Úgyhogy most megint van aggódnivalóm, és bár két hete láttuk Mütyürkét odabent lubickolni, azonnal meg akartam nézni ismét, hogy jól van -e, megfelelően kapja -e a tápanyagot tőlem, nem túl nagy és nem túl kicsi -e, pont úgy fejlődik -e, ahogy kell, stb. De most nem volt alkalmam rá, csak remélni tudom, hogy minden rendben odabent.
33. hét elején
