Piroska és Farkas

A kötözős, tekergetős fajtát elvetettem, mert másokon elnézve én már régen is gyanítottam, hogy nem leszek az a kendőzős típus, Farkas meg úgyis kinézte a csatolósteniszeshordozót magának, amivel meg is leptem (csak ugye azt később lehet alkalmazni, mikor már tartja a fejét). Viszont ez a típus, amit látszólag csak át kell vetni a vállon, aztán belehuppanhat a gyerek, kendő is meg nem is, no ez már tetszett nekem is.

Ki is próbáltuk. Nekem szerintem szűk, és még cérnulnom kell hozzá, mert úgy összenyomorgatom benne Mütyürkét. Farkas meg talán túl hosszú hozzá, mert lepréselődik Nála is a gyerek, ha beletesszük. Vagy nem? Hát most elbizonytalanodtunk. Mert mikor ezzel sétáltam a kertben, a Migyerekünk rögvest elaludt benne, de mégis úgy éreztem, hogy teljesen összepödrődik, tekeredik a lába, nehogymegnyomódjonmáragyerek, nem kényelmes. Farkas is úgyanígy járt vele, meg élvezné is nagyon, mert ma reggel is azonnal belebújt, de aztán mégis kivettük a gyereket belőle, mert most sem voltunk meggyőződve róla, hogy így kell feküdnie benne.

Ekkorának lenni jó. Mindenki sorban áll, hogy megnézhesse, visítanak, ha csak önkéntelen mosolyra húzza a száját, de az is mindeki szerint olyanédes, ha éppen az emésztés végtermékét eltorzult grimasszal nyomja a pelenkába, s egyáltalán nemfúj, ha a hatalmas gázgömböc erőteljes robajjal tör elő, mer' az pupu, és deügyeskislány, meg jólvan. Ha telefonon hívnak minket, akkor az első kérdés a hogyvanagyerek, de legtöbbször a második meg az összes kérdés rá irányul. Elhalmozzák ajándékokkal, és bármit is adok rá, az údecuki, meg milyenjólállneki.

Nagynéném -aki szinte Anyikakettő nekem, mivel ikrek- és Tati, a nagybátyám látogatott meg minket a minap (imádom Őket megmutathatatlanul), akik tiszteletére lánynak öltöztettük Mütyürkét, így először bújtattuk apróvirágos kisruhába, és harisnyát húztunk a hosszú virgácsaira (az én nagynéném és a nagybátyjám kije a gyereknek?).

Kár, hogy csak éppen szülés előtt pár nappal szereztük be, ill. kaptam ajándékba a babzsákpólyát, mert szétcipzározva remek alvópartnere a méretes hasszerkezettel büszkélkedő kismamáknak, mivel teljesen rá lehet tekeredni, a fejemet is rajta pihentettem, miközben a térdeim közé is vehettem, s nem kellett öt párnával körbebástyázni magam.

Utána pedig remek kis ölelő fészket biztosít Mütyürkének, aki élvezi, hogy belesüppedhet, és finoman összepréselődik minden oldalról (a feje ettől a képen olyan furcsán hosszú lett, most nézem:-). A cumibóletetős étkezéseket Anyika követelte ki magának, ha nincs itthon Farkas, mert akkor az övé az elsőbbség, és olyankor mindig ebbe tesszük a gyereket, mert remekül megtámasztja a hátát, és kényelmesen az ölünkbe lehet helyezni, könnyedén meg lehet emelni, hogy magasabban legyen a feje, miközben egyre erősebben és gyorsabban beszippantja a lefejt tejet.

Még három hetes sem volt Mütyürke, mikor hívtak bentről, hogy munka van (mellesleg alig értünk haza a kórházból, talán a második napon már érkezett levelem, hogy segítsek, mert nem értenek valamit, és mivel nincs helyettem senki, kitől kérdezzenek ugye...ha nem egy kedves barátnőmet hagytam volna a kakiban, akire rányomták a munkám maradékát, akkor aljasul tuti nem válaszolok. mer' ugye én felajánlottam, hogy a meglévő ügyfeleimet viszem itthonról egy minimális juttatásért cserébe, hiszen én csináltam az anyagokat tavaly év végén, amelyekkel megnyertük őket...de persze fizetni nem akar a főnököm).

Februárban is dolgoztam, így márciusban még tulajdonképpen két fizetésből jöttünk ki, bár igaz, a táppénzemet a kedves egészségespénztár november óta nem bírja elutalni, vagyis nem kaptam azóta még egy fillért sem a hivatalos szervtől (úgy, hogy szerintem vagy tíz éve nem voltam táppénzen, tehát azt sem lehet mondani rólam, hogy a bőrt is lerágtam már a bokájukról), az elmúlt négy hónapra (pedig az inzulin meg a cukormérőtappancsok sincsenek ingyen, nem is értem, ha egyedülálló anya lennék, és csak ez a jövedelmem lenne, mit csináltam volna, kiállok kalapozni az aluljáróba??!!!).

Szerdánként -mivel úriasszonyt játszom, és jön a mi kedves takarítónénink, aki harmadik éve jár már hozzánk, mert míg dolgoztunk, nem volt időnk a nagy házat rendben tartani, most meg hogy itthon vagyok a picivel, egy darbig nem jött, de mivel nem szeretnénk elveszíteni, mostantól továbbra is tüsténkedik nálunk heti egyszer, amíg bírjuk anyagilag- átcuccolunk Anyikához és Joepapához. Egyelőre ennyi a kimozdulásunk itthonról, de ez is végre történés.

Nem is olyan egyszerű ám elindulni egy ekkora mazsolával, főleg ha elalszunk, és pasinak akkor jut eszébe, hogy húsz percünk maradt összeszedni a gyereket, meg magamat, mert neki be kell érnie egy tárgyalásra....Ugyan nem jutott időm sem hajigazításra, sem arra, hogy normálisan felöltözzek. Ezt még gyarkorolnom kell.

Végigpásztáztam a csecsemőosztályon vendégeskedő újszülötteket, és megállapítottam, hogy a beharangozás ellenére, miszerint készüljek fel rá, hogy akkora sérója lesz ha előbukkan majd, mint egy roksztárnak, a Migyerekünknek volt a legrövidebb haja. A legtöbb baba sűrű, hosszú fekete hajkoronával érkezett, míg Mütyürke mézszínű pihével büszkélkedhetett csupán.

Vagyis szemből nézve valóban így áll a dolog, de a feje búbján, mint Lolkának vagy Bolkának (a hosszabbik gyerek), meg hátul, jóval hosszabb szálak merednek az ég felé. Farkas javasolta, hogy fazonoljam meg egy kicsit, mert így olyan bundeszligás, de persze nem léptem az ügyben, mert olyan helyes. Főleg, mikor elfekszi a babzsákpólyában, és szerteszét áll a nyaka fölött. Egyébként meg olyan kikerekedett a kis feje hátul, hogy ha hagynatt is fektetem, elgurul a kobakja valamelyik oldalra:-)

Ezt a mütyürkeüdvözlő kedvességet Írisztől kaptuk. Örülünk, büszkék vagyunk, és köszönjük szépen innen is:-)

A zuhany alól ugrottam ki a csörgésre, mikor telefonált, majd közölte, hogy beül a kocsiba és mindjárt itt lesz. Még tiltakozni sem volt időm, meg arra sem, hogy sebtiben kitaláljak valami elfogadható indokot (ha már az alaphelyzet nem elég), amivel távol tarthatom vasárnap délután, mert hirtelen letette. "Jön a papád."-közöltem egyhangúan a teraszon, babakocsi mellett sütkérező Farkassal, aki furcsa grimasszal a fején nézett fel a könyvéből. Hacsak nem vagy nagyon szoros kapcsolatban az illetőkkel (a családfa nem kötelez egyenesen), ne ugorj csakúgy be hozzájuk, főleg, ha párhetes gyerekkel szoknak éppen össze. De ha meg hivatlanul betoppansz, semmiképpen ne maradj ott hosszú órákig.....

Jobb híján virslit főztem a kopogószemű emberemnek (reggel óta nem volt időnk enni, és hat óra magasságában már igencsak fellázadtak a bélbolyhai....én meg ha nem figyelek, elflejtek reggelizni, ebédelni meg vacsorálni is, mert a szülés óta sem időm, sem étvágyam nincs) és a papájának, majd leültek meccset nézni Mütyürkével, hármasban. A gyerek sokmindent megváltoztat.

Nagy könnyebbség és örömforrás nekem, hogy Anyika minden hétköznap reggel Farkas által idefuvrozódik (este pedig vissza, de tervezi, hogy egyik éjjel megfigyelőnek ittragad, hogy tanulmányozza a Migyerekünk nemalvási szokásait), és mi lányok, együtt töltjük a nap nagy részét hármasban.

Kicsalogatós egy időjárás volt ma, amolyan éppencsakegykardigános, bőrmelengetős napsütéses, s úgy határoztunk, kitoljuk Mütyürkét a kertbe, a szélvédett teraszcsücsökre. A mikorvigyükkiagyereketaszabadba témakörrel kapcsolatban is megoszlanak a vélemények, mer'hogy van aki szerint első nap (úgy 2-3 hetesen) csak két percre lehet kitenni a kicsit, aztán minden nap fokozatosan hozzászoktatni a kinti léthez. Óvatosabbak még azt is tanácsolták, hogy kinemerjemvinni, eleinte csak nyissam ki az ablakot, úgy szívja be a friss levegőt. Megint más barátnőm berzenkedve hallotta, hogy lassan három hetes a Migyerekünk, és még ki sem szagolt a kertbe, és szerinte már régen ki kellett volna lógatnunk a teraszra, mit zárjuk el azt a szegény csecsemőt a tavasszagtól. Hát nosza rajta.

Imádom Őket! Már akkor odavoltak Mütyürért, mikor még csak a hasamban hordtam, de most aztán teljes az elvarázsolódás.

Joepapa repkedve vásárolja a hatalmas kiszerelésű pelenkákat, Anyika pedig olyan, mint egy hivatásos nótafa. Ha a kezébe kerül a gyerek, rázendít a dalokra.

Csak hármat kellett volna aludnunk ahhoz, hogy Dr Talánő visszatérjen külföldről, s Ő segítse világra a kislányunkat, de akárhogy is szerettük volna, az ismert körülmények miatt nem tudtuk megvárni. S bár Kölcsöndoktorral nagyon meg voltunk elégedve, szimpatikus, mindenről mindig kedvesen tájékoztatott minket, s rendszeresen meglátogatott a kórházban is, de bántott, hogy nem a saját, jólmegtalált orvosomnál kell szülnünk.

Az első munkanapján, hétfőn Dr Talánő kopogtatott a szobám ajtaján, majd fehérköppenyesen belépett. Mütyürkével a mellkasomon, együttbetakarózva álmodoztam az ágyamban, s nehézkes mozdulatokkal húzóckodtam törökülésbe. "Hát nem várt meg Piroska?"-kérdezte üdvözlés helyett. "Jaj, ne is mondjon ilyet doktor úr, mert mindjárt elbőgöm magam!" - s azzal már folytak is a könnyeim, s kitört belőlem a zokogás. Megállt az ágyam mellett, és vígasztalóan átölelt, majd leült a matracom szélére, megfogta a kezemet, és megcsodálta a gyereket.

Büdösbogarak gyalogolnak át az ablakon (nem biztos, hogy ez a hivatalos nevük, de Nagymama mindig azt mondta, hogy ne nyomjam össze, mert irtó büdös, mer' ez a büdösbogár, én meg azóta is elhiszem), legyek napoznak a ház oldalán, előbújtak a békák a tóban (és mekkorák!??), a vacogtatókoplalós hónapok után most újból etetjük a halakat, a krókuszok lassan elnyílnak a kertben, s már vaskos bimbóban bókolnak a nárciszok és tulipánok, nyuszifüleződik a kecskefűz, és illatos virágba borult a kikeleti bangita. Ma tettem egy rövidke sétát a ház körül (Anyika unszolására, aki szerint jót fog tenni a bömbölős hangulatomnak, ha frissen mosott fürtjeimet megmutatom a kertnek).

Ebarátom hétvégéig adott haladékot nekem, addig folytathatom az egybefüggő bőgéseket, de aztán vissza kell állnom a normál kerékvágásba, amely szerint csupán heti két sírásmegengedett......A friss levegő beszippantása, a békapeték megtekintése, a messzi dombok látványa tényleg lélekmelengető. Ezen is bőgtem. Még jó, hogy csak hét eleje van. Meg az is jó, hogy ma talán már világosban hazaér a kedvesem. Most szeretem az óraátállítást.

Lehet, jónéhányszor elhajtottunk egymás mellett az autóúton, vagy majdnem egy pénztároshoz kerültünk a bevásárlóközpontba, vagy éppen elkerültük egymást egy közös ismerősnél, ki tudja?  De aztán valahogy kereszteződik egy szál, és mégis találkozunk. És rájövünk, micsoda szerencse, mennyi mindennek kellett passzolnia ahhoz, hogy ez a találkozó létrejöjjön. A mi esetünkben Mütyürkének kellett megérkeznie közénk.

Meske barátnőm már régóta felhívta a figyelmemet Hajni képeire, aki többek között kismamákat örökít meg pocakosan (hiába is unszolt, ezt én nem mertem bevállalni, mégiscsak van önkritikám, s ezért ráztam a fejemet Merci kedves felajánlására is, pedig nagyon szerettem volna), ill. egészen pötty korukban fényképezi le az újszülött babákat. Mütyürke hét napos volt csupán, mikor a művésznő meglátogatott minket. Rögtön a szívünkbe zártuk.

Érdekes volt két hétel a szülés után visszamenni a tett színhelyére, látni a friss anyukákat araszolni a babájukkal a folyosón, ahol pár napja még mi is róttuk a köröket, és fogadni a kedves szavakat a nővérkéktől, takarítónéniktől és csecsemősöktől, akik "régi" ismerősként fogadtak minket.

Erika, aki megtanított minket a szoptatás mikéntjére egy nagy puszi után bevitte a hatalmas ruhából alig kilátszó Mütyürkét a csecsemőszobába, ahová most már hálóing nélkül nekem is tilos a belépés, majd egy perc múlva már vissza is kaptuk a gyereket azzal, hogy a doktornő ránézett, és nem is olyan sárga, nem kell neki más, csak az anyatej (szerintem ezt meghallhatta, mert tegnap 450 grammot szívott fel belőlem, ha jól mér a mérlegünk). A helyi doktornőnk által felírt nyugtatót ők sem adták volna be, és nem is értették, hogy miért kellett volna ezt lenyeletni egy ekkora babával (állítólag réges régen adták ezt a bogyót).

Profi légzésfigyelőhasználók véleményére lennék kiváncsi. Gondolom, más is figyelgette a kicsi zöld lámpácska kigyulladásának ritmusát a kiságy oldalára akasztott légzésfigyelőn, ami nálunk időnként olyan hosszan kihagy, aztán meg gyorsan villog négyet-ötöt egymásután. Ettől kiver minket a víz, hogy nem veszi rendesen a levegőt a gyerek.

Egyébként is tapasztaljuk nála, hogy esetenként szaporán veszi a levegőt, mint amikor egy kiskutya liheg, de remélem, ez normális. Rettegünk ettől a légzésizétől, amióta résztvettünk a tanfolyamon.....

Fárasztom, mint a nagy halakat szokás, mikor a horgászbot végére harapnak. Remélem, beválik a taktikám, hogy ha napközben aktívabb, éjszaka talán tudunk mi is nyerni néhány kósza órácskát, s nem csak azt a szokásos kettőt tudjuk átaludni, amivel gazdálkodunk az elmúlt pár napban.

Mikor reggel lejövünk, Farkas elmegy dolgozni, előtte pedig áthozza Anyikát, aki rögvest ölbe kapja az unokáját, és rákapcsol a gyerekdalokra, s így ringatja Mütyürkét, míg el nem alszik.  Mivel most már a földszinten is van kiságy, sőt, olyat kaptunk, ami még gurul is (most pl . a dolgozóba húztam magammal), itt teszem le aludni. Ekkor következik a botalvás, amit pasi hív így, mert ilyenkor meg sem moccan a gyerek, de olyannyira nem, hogy időnként megsimogatjuk, kihajtjuk a kezét, hogy mozog -e még. Ha hagyom, akkor elalszik így 4-5 órát is, de az új rendszer szerint 2-3 óránként keltjük Anyikával, és megetetem.

Jócskán elmúlt éjfél, s már több mint négy órája próbáljuk elaltatni Mütyürkét, de Ő kitartóan visít, vagy éppen ehetnéke támad, vagy amikor már úgy látszik, elaludt, és betesszük az ágyba, újból rákezdi. Alig bírom nyitvatartani a szemeimet, mégis csak ottfelejtem rajta, s csak bámulom, ahogy hihetetlen türelemmel újra és újra átpelenkázza a lányát, a Migyerekünket, az éjszaka közepén.

Ha azt mondanám, jobban szeretem, mint valaha, nem fedné a valóságot, hiszen mindig is odáig voltam érte. Inkább úgy fogalmaznék, most már másért is szeretem, mert látom benne a gondoskodó, imádnivaló apát, akivé lett. Vajon ott legbelül meg tud nőni az ember lelke? Vagy hogy bírja el ezt a sok szeretetet, ami rázúdúl hirtelen? Vagy tán át kell rendezni a sorokat, s az új érzések kiszorítani kényszerülnek régieket?

Már a kórházban is megjegyezte a szülészlány, Dr Talánő és a csecsemősnővérek is, hogy sárgulezagyerek, de aztán a napi vérvizsgálat szerint a határérték alatt volt a sárgaságjelzője, így ez nem gátolta a hazajövetelünket.

Eleinte nem láttam sárgának, de az utóbbi napokban már nekünk is feltűnt, mintha emlékeztetne a kikericsre a finom kis bőre, főként az arcán, így bár múlt hét szerdán volt kint nálunk a doktronő az első látogatáson, mint nyugtalananya, kihívtam ma reggelre is. Meg is állapította, hogy valóban egy picit sárgás a bőrszíne, és felírt egy bogyót rá. Egy enyhe nyugtatót......

A harmadik kórházi éjszakát megelőzően egy csecsemősnővér jött be a szobámba, hogy megmutassa, miként kell bepelenkázni a gyereket, amit Farkas sajátított el lőször, és azóta is Ő csinálja, mikor itthon van (eltelt a rövidke hét, és ma már sajnos dolgozik). Aztán az orrom alá dugott egy papirlapot, hogy írjam alá, hogy mindezt megmutatta, és onnantól kezdve éjjel nálam marad a gyerek, nem adhatom le az újszülöttosztályra, amíg alszom. Hát nem is aludtam.

Jópofa szerkezet ez az átlátszó falú, gurulós izé, amiben a kismamák toligálják a folyosón újszülött kisdedüket (különös higanymozgással, s már messziről kiszúrjuk, ki az akit alvázában vagdostak, és megint más a lábhúzása annak, aki császáros volt), akik ebben töltik kórházi napjaik nagy részét, s úgy van kitalálva, hogy be lehessen forgatni az anyuka ágya fölé, úgy, hogy a baba feje akár öt centire legyen a mama szemeitől. Igaz, hogy így nem lehet megmozdulni sem az ágyban, aludni meg pláne, de leglább a lehető legközelebbről lehet ellenőrizni, hogy rendesen lélgezik -e a csemete, nem jön fel semmi a szájába /ból, nem fullad, és egyáltalán, jól fekszik -e az a gyerek? Merthogy állítólag sehogysem jó, mindenhogy veszélyes, és tán az lenne a legideálisabb, ha valahogy felállítva tudnám altatni.

Habár most néznek ki a legjobban, feszesek, hatalmasak és formásak, mégis jóidőre le kell mondaniuk a csábító csipkékről, ágyő pusápp melltartók, szekszisfeketék és lehengerlőleszaggatnivalók, pá vágyakozó tekintet, hiszen a melleimnek csupán egyetlen funckót kell hogy betöltsenek: táplálniuk kell a Migyerekünket.

Ja, ja, hallottam én már ezt-azt a szoptatás nehézségeiről, elapadásról, bestresszelésről, a drága anyatejről, a tápszerellenességről, a cumitiltásról, a mellszívókról és minden egyéb tejes témáról, de mindig csak a szülésig olvastam el a könyveket, gondoltam, úgyis menni fog, és ráérek ezzel később foglalkozni. Aztán egyszer csak arra eszmélek, hogy a gyermekem világrajötte után röpke hat óra elteltével, a kislányunk már csattogtatja pirinyó állkapcsát az ágyam szélén, tejet követelve magának (ahogy Farkas mondta a telefonban valakinek, "nem tudom adni Boszit, a Piranja rlóg a kannáin"), s azt sem tudom, hogy szoptatni meg hogy kell, s csak halványan élnek bennem az idillikus anyagyermekével  festmények, meg a kismamabarátnőkkel folytatott beszélgetések, mikor Ők szoptattak, de persze akkor sem lestem el a technikát.

Úgy voltam ezzel, mint az öregasszony a mesében, aki kiírta az ajtófélfára, hogy "holnap" hogy ha megkérdezték tőlem, hogy készen állok -e a szülésre, mindig azt mondtam magam is, hogy ma még nem, de holnap. Nem tudom, hogy ha szép türelmesen kivárjuk a kiírt dátumot, másként éreztem volna, de tény, hogy nem voltam éppen tettrekész állapotban, mikor egy hete, csütörtökön, szépen, komótosan befurikáztunk Farkassal a kórházba.

Mint két öreglány (rögvest beugrott a Hölgyek levendulában c. film), úgy töltöttük el az egész napot Meskével, aki átjött, hogy itt dolgozzon nálam, meg őrizkedjen rám, feloldozva ezzel édes kényszerpihenőmet Anyikáéknál (megjegyzem, most úgy, de úgy hiányoznak, mert Anyi hazaérkezésünk előtti éjjel lebetegedett, lázas, fáj a torka, és alig van hangja, így legnagyobb bánatunkra nem jöhet át, ahogy tervezte), én pedig főzöcskéztem, lábatfelpolcolva pihengettem körülötte. Éreztem én, ahogy bő egy hete már, hogy folyamatosan rendetlenkedik a vérnyomásom, de gondoltam, ha nem foglalkozom vele, struccpolitikát folyatok, majd elmúlik. Mert ezen kívül nagyon is jól voltam, és hittem benne, hogy megvárjuk Dr Talánőt a szüléssel, amit annyira szerettem volna.

Akadnak bökkenők, nehézségek is így, az első napokban, meg gyanítom hetekben is, de reményeim szerint beáll majd egy rendszer nálunk is, kevésbé leszünk parásak talán, egyszer majd merek sötétben is alduni a gyerek mellett, vagy éppen majd a saját szobánkban,  és hagyom, hogy a légzésfigyelő meg a bébiőr (méreg drágán vett, mégsem működik egyelőre) végezze a dolgát, és nem bűvölöm öt centiről a fejét, hogy lélegzik -e egyáltalán, és nem aggódom, hogy hígat kakil, szinte vizeset (hiszen csak iszik), és azon sem, hogy egyik nap miért csak kétszer, az előbbi tisztábarakásnál meg miért kakilt le ötször, és mint a gejzír, úgy tör fel belőlem majd a tej, amiből a Migyerekünk pont annyit cuppant be, amennyi elő van irányozva neki. Na és persze Anyika meggyógyul (meg Farkas is, és én sem kapom el a torokfájós náthásságot, bár már most úgy érzem, nálam is kezdődik), és itt lesz napközben, ahogy terveztük, és nem csak szkájpon tartjuk a kapcsolatot, ahogy ma reggel is, mikor felhívott, hogy "Na mi van Mogyorókám, hogy vagytok?"

Na és akkor én rázúdítottam, hogy nem eszik eleget a gyerek, nem jön úgy a tejem ahogy kéne, és 36,9 a hőmérséklete, és fogalmam sincs, hogy ez most jó vagy rossz, na és nehogy elkapja a torokfájást, és miért köhög néha kettőt-hármat, és néha meg miért tüsszent kettőt, és miért híg a kakija, és hogy lehet az, hogy reggel megszoptattam, és fél óra múlva ugyanannyinak mutatta a mérleg, pedig szívta rendesen, és nem tudok aludni, csak max. 2 órát egy nap, és beszakad a hátam, és megint magas a vérnyomásom, és nem tudom tartani a cukordiétát, és étvágyam sincs, na meg időm enni, mikor meg véletlenül éhes vagyok, és mindenki mondogatja, hogy pihenjek sokat, de azt hogy kell, és ha tükörbenézek, nem is magamat látom visszaköszönni, hanem egy punnyadt hasú, meggyötört valakit. Aki egyébként minden fenti felsorolás ellenére imádja a gyerekét, élvezi a szerepkört, csak be kell tanulni, mert ez egy Angyal, csak hát vannak ezek a dolgok is itt ni, amelyekről szintén beszélni kell, mert nem csak rózsaszínvattacukor.

 A kilenchónappal foglalkozó szakkönyvekben -melyeket még a várandósságom elején beszereztem-, külön részt szentelnek arra, hogy a szülők ne legyenek csalódottak, ha meglátják újszülött gyermeküket, magzatmázasan, elnyomódott ábrázattal, gyűröten, ráncosan, aki nem éppen úgy néz ki, ahogy azt elképzelték, mert hamarosan kisimulnak a vonások, lekerül a fehér bevonat, és előkerül az angyali ábrázat.

Nos, én másként voltam ezzel. A császározás miatt nem láthattam, amint kiemelték Mütyürkét, s még akkor sem kaptam el a szememmel, mikor kirobogtak vele a műtőből, s kint azonnal Farkas csupasz mellkasára tették, aki jó húsz perc múlva tért vissza a fejem mellé elhelyezett kisszékre, ahol előzőleg az arcomat simogatta, s bíztatott, kezében a pelenkába pólyázott Migyerekünkkel, akinek csak a vastag, fehér mázzal bevont kis arca látszott ki, s aki nagy szemekkel pislogott rám. Nem tudtam sem sírni, sem mosolyogni, s valami hihetetlen új, erős, elsöprő érzés tört rám, s csupán egy gyenge Ó hagyta el a számat. Úgy éreztem, ez a legcsodásabb kép, amit valaha láttam: a szerelmem óriási karjában egy gyönyörű arcú, törékeny kisbaba. A Migyerekünk. Angyali volt. Sosem láttam szebbet.

Hazaérkeztünk. stop. Az események minden szempontból feldolgozás alatt vannak. stop. Rengeteg bejegyzés megfogalmazódott bennem az ébren töltött kórházi, elmélkedős éjszakák alatt. stop. Ha lesz időm, nemkapkodósan, leírom. stop. Mindenkinek köszönöm a rengeteg kedvességet. stop. Külön Meske barátnőmnek a tudósítást, és Pöti öcsémnek is (akinek megígértem, hogy minden nap fotózom az unokahugát, és meg is teszem). stop.

Most csak így, rohanósan, stop. Boldogok vagyunk. stop. Rengeteget bőgök. stop. És rengeteget szoptatok. stop. Még nagy a káosz itthon. stop. Minden ruha túl nagy Mütyürkére. stop. El vagyunk ájulva Tőle, tökéletesnek látjuk. stop. Elfogult szülők lettünk. stop.

Piroska engedelmével teszek fel képeket a gyönyörűséges Kishölgyről.

Még nem tudni mikor engedik haza őket, de a lényeg, hogy kezd beindulni a tejcsi! Ugyan még nem sok, de legalább már van, és ez a lényeg! 

Az előbb beszéltünk telefonon, az első percet végig sírtuk az örömtől, ahogy mondja ez azért van mert egyszerre sok a jóból. Annyira megható minden. Aztán a következő percben pedig már szakadtunk a nevetéstől, vagyis sírva nevettünk. :)))

A képek magukért beszélnek, nem csodálom, hogy percenként fakad sírva boldogságában! :)

Most jöttem haza, Piroska jól van szerencsére. Az élményeit majd ő maga elmeséli, én a saját blogomban majd megírom ahogy én átéltem.

3 körül kapja meg Mütyürt és ha jól tudom onnantól kezdve végig vele lehet. A császár miatt 4 éjszakát kell bent lenniük.

Annyira megható ez az egész, hogy még mindig nem vagyok magamnál! Egy igazi kis Csoda Ő! Piroska szülei, testvére, az egész családja fantasztikus, nem lehet szavakba önteni! Összeölelkezve sírtunk együtt a boldogságtól.

Na jó nem garázdálkodok tovább a blogján. :)

Ha vannak hírek, majd jövök!

Ja még valami: Piros nagyon köszöni a drukkokat és a jókívánságokat!!! Nagyon sokat jelent ez neki!!!

Ja és méééég valami! :))) 10/10 az apgarja!!!! ;)))) Apukának csak úgy dagad a melle a büszkeségtől! Joepapáról nem is beszélve! :)))

5-kor beszéltem Piroskával, viszonylag jól aludt, igaz nem sokat...

És most is beszéltünk, 8-kor indítjáááák a szüléééééééést!!!!!!!!!!!! Kérlek drukkoljatok, hogy minden rendben menjen! Nem lesz meg 5 perc alatt, mert ilyenkor rendesen beindítják oxitocinnal és várnak 1-2 órát...Már nagyon izgult, és mikor mondtam neki, hogy ma Édesanya lesz, akkor már mindketten majdnem bőgtönk, de mondtam neki, hogy erős, ügyes lesz, és minden rendben fog menni. Farkas szerencsére bent lehet majd a fejénél állva! A dokija ugyan nincs itthon, tehát helyettesítő orvos fogja csinálni, de a fogadott szülésznője vele lesz, ami nagyon megnyugtató Piroskának.

Amint vannak friss hírek, azonnal jövök!!!!!!

Jujj de nagyon izgulooooooooook!!!!!!!!!!!!!

Mütyürke ma világra jön!!!!!!!

Sziasztok, Meske vagyok! 

Piroskáék bent vannak! Nagyon magas a vérnyomása (170/100)...most kap vérnyomáscsökkentőt és ha nem megy le, akkor megcsászározzák.

Kérlek drukkoljatok nekik!!! Mütyürke teljesen jól van és a méhszáj is teljesen zárt még, de azt mondják ha nem megy le, nem kockáztatnak...

Anyickáék most indultak be a baba csomagjaival, mert azt nem vitték, csak Piroska cuccait.

Ha van valami, írok. Most nagyon izgulok! 

Joepapa vidám dalocskát dúdolva húzza maga után köntösének pántját a földön, ahogy reggel elhalad az előszobában "...és egy szép tavaszi napon megérkezik Mütyürke, s én már három nővel leszek körülvéve........." Vagy valahogy így.

Anyika a spenótos zacskó hátoldalát tanulmányozza, számolgatja a szénhidrátokat a készülő ebédemhez, én pedig a szülői ház bűvkörében lubickolva, békésen, ráérősen varrom a bélést az általa kötött kistakaróba, s hozzá való kissapkába.

A számláló tíz napot mutat a szülés hivatalos időpontjáig??!!!

Mindjárt tényleg gyerekünk leeeeeeesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Addig-addig nyugtalankodtam, hogy a Migyerekünket már senki sem nézi meg odabent, csak mindenféle grafikonokat rajzolgatunk mi ketten az enestén, hasamon a bezselézett tappancsokkal, hogy hétfőn elsuhantunk egy bekukkantásra.

Szerettem volna felvetetni a vizsgálatot, mivel Farkas egy tárgyalás miatt nem tudott elkísérni (ahogy nagymamám mondta volna, a malac farkára ért csak oda, vagyis a vizsgálat végére nagy meglepetésemre betoppant) de a hölgy lebeszélt róla, mert már nagyon összegubancolódik a szűk helyén Mütyürke, így nem tudja annyira megközelíten, hogy látványos képek készüljenek róla.

Dr Talánő szülésről szóló előadásán elhangzott, hogy nem kell tartani a velünk együtt lakó ebektől, mert előbb betegszenek meg a gyerekektől, mint hogy valamit ráragasszanak a kicsikre (már az is szimpatikus, hogy Nekik is három kutyájuk van a három gyerek mellett).

Azért az elején úgy tervezzük, hogy a babaszoba tiltott terület lesz a szőrgyerekeinknek, s hogy ne legyen egyértelműen Mütyürke érkezéséhez köthető a változás, már most felszereltük a nyitható rácsot az ajtókeretre. Nem aratott osztatlan sikert, ahogy azt vártuk is, úgy néztek be a réseken, hogy megszakadt a szívem. De meg kell szokniuk, mert előfordul majd, hogy én, vagy akár mindketten is ott alszunk majd a kihúzható kiskanapén.

Igaz, hogy öregecskét, randát és szemüvegest kerestem, és az is szempont volt, hogy közel legyen hozzánk a kórház, aztán végül egyik kritériumnak sem felel meg a választásom, de mégis biztonságban érzem magam ott, és persze a szülésnél dőlnek el a dolgok, de megnyugtató és barátságos közegre leltem, s örülök, hogy mertem váltani.

Itt kell bevallanom, hogy egy darabig hívogattam Dr Pontjót (akitől ezennel drámai színezettel elveszem ezt a nevet), mikor átjöttem Talánőhöz, s meggyőződtem róla, hogy maradok is, de sosem vette fel, míg végül azt a cseppet sem elegáns megoldást választottam, hogy sms-ben írtam meg kedvesen a szándékaimat. Kínosnak éreztem ugyan, de még mindig jobbnak találtam, hogy időben szólok neki, mint hogy sehogysem.

Ha van a közelben erőskarú, általában daruztatom magamat, mikor fel akarok kelni, főleg, ha alacsonyról kényszerülök feltápászkodni. Kikerekedett hasam a krémek és az oljaozás ellenére is vakarózásra készteta feszülés miatt.

Egyelőre semmi előjelét nem tapasztalom, hogy közeleg a mi nagy napunk, bár a számláló ma tizenhárom napot mutatott, húúú!!??

A vérnyomásom nem javult, sőt. Mivel 140/100-at mértem az imént, folyamatosan szédülök, felhívtam a szülészlányt, aki javasolta, hogy menjünk be, megméri a higanyossal, ráköt a cétégére, mér fehérjét, és ha minden rendben, hazaengednek.

A pakkomat még nem viszem, ha mégis kell, Farkas visszajön érte.

Nem jártunk jajgatás-sóhajtozás tanfolyamra, csupán két könyvet olvastam át, melyeket még a terhességem elején szereztem be, s most Farkas is kézbevette, hogy átanulmányozza a szülés fejezetet.

Közben időnkét kérdéseket tett fel nekem, hogy olvastam -e azt hogy....meg tudtam -e azt hogy....és néha elhagyta a száját egy "húúú, ez kemény lesz Boszikám". Majd mikor végére ért, összecsapta a vaskos kötetet, és ezt fűzte a témához: "Akkor összegezném, hogy mit kell tennem. Bíztatlak majd, hogy hajrá, meg ne add fel, meg csakígytovább, mindjárt meglesz....!"

Felhívtam Dr Talánő asszisztensét, mert két napja rendetlenkedik a vérnyomásom (az imént 140/93-at mértem, és ez az utóbbi negyvennyolc órában többször is megesett), szédülök, hogy néha úgy érzem, elfekszem. Szerinte az időjárás teszi (napot nem láttunk már mióta, ma meg még egész nap zuhogott is az eső), és egyébként sem olyan vészesen magas ez így a végefelé. Azért időnként lepisilek egy tesztcsíkot, nehogy megjelenjen a fehérje, de eddig még nem tapsztaltam rendellenességet.

Mütyürke rengeteget fészlekődik, csak úgy hullámzik a hasam (főként esténként, ill. ha ledőlök délután, vagy étkezéseket követően), ahogy helyezkedik, és a szülők meg a nagyszülők örömére igen látványosan teszi mindezt. Aztán két-három hete vettem észre először, hogy csuklik is odabent, vagyis csak gondolom, hogy az lehet ez az ütemes kis rázkódás.

Szó sem lehet arról, hogy ekkora hassal, a harmincnyolcadik héten egyedül flangáljak a városban, még mit képzelek? Úgyhogy most már hiába is próbálom lebeszélni Anyikát, árnyékként követ mindenhová, ami egyébként igen élvezetessé teszi a napot. Joepapát meg szinte lehetetlen volt meggyőzni, hogy nem kell mindenhová elcipelnünk a két sporttáskát, amelyekbe még be sem pakoltam teljesen, csak rádobáltam a kellékeket, mert szerinte meg igen, még akkor is magammal kéne hoznom, ha átmegyek Hozzájuk (tíz percre laknak kocsival), vagy elkísérem a közeli élelembeszerzőnagybevásárlóhelyre.

A tegnapi fárasztó, hosszú napot a fodrásznál kezdtem, ahol Anyika újságolvasással töltötte az idejét, amíg én a kulimásszal a fejemen a pörkölőgép alatt várakoztam, míg meg nem érkezett Pöti, és magamra nem hagytak, de szigorúan csak addig, amíg az új fejemmel fel nem hívtam őket, hogy jöhetnek értem. Ezután hármasban meglátogattuk a kórházat, felszedtem a múltkori leleteimet a diétáshölgynél, majd Anyikával beültünk Dr Cukorra vadászni.