Piroska és Farkas

Hogy éppen csak koradélutáni sétára ugrott ki a tóból, vagy leadták a drótot a többiek, hogy itt sok a szúnyog, és új lakóként igyekezett a víz felé, nem tudom.

De ahogy megneszelte a lépteimet, lemerevedett, és még a közelben bukfencező ebek sem zökkentették ki a mozdulatból.

A kismamák, anyukák szemellenzősek. Én is az vagyok. Ha azt halljuk valamiről, hogy árthat a Migyerekünknek, azt azonnal lesodorjuk a polcról, de legalábbis komoly munka meggyőzni minket az ellenkezőjéről, hogy mégsem az. Ha csak a szomszéd lány mondja, vagy a kedvesismeretlen a fórumból, már akkor is kétkedünk, de ha egy szakember szájából hallunk valami nyugtalanítót, rögvest a szívünkhöz kapunk.

Anyika reggel elkapott egy riportot, mely szerint káros anyag található a legtöbb műanyag cumisüvegben, pl. abban az ismert termékben is, amelyből mi is etetjük Mütyürkét. Előbányásztam a kezdő cumiszett dobozát a spájzból, de persze a csilli-villi csomagoláson nincs feltüntetve, hogy miből készült. Így felhívtam a forgalmazót.

Ma megrendeltem a szobalekerítős járókát, Farkasnak átküldtem a linket, hogy melyik játékért kéne beugrani, bejelentkeztem babaúszásértekezletre, kértem időpontot június végére csípőszűrésre (mégegyszer megnézni a doktornő háromésfélhónaposan), felhívtam a babamasszírozóslányt egyeztetni, majd pedig a tornáztatóshölgyet, akit ajánlottak mozgásfejlesztésre, és még az is lehet, hogy veszek egy igazi megközötgetős hordozókendőt (de melyiket????!!!), mert a védőlány felajánlotta, hogy megmutatja, miként kell beletekerednünk. Jé, menedzser lettem. Vagy titkárnő. Mütyürke titkárnője.

De olyan szívesen csinálom, és ha tehetném, megvennék neki mindent, elvinném mindenhová, amiről úgy gondolom, hogy hasznára lehet, megiszom az összes rémes ízű gyógyteát, amiről azt gondolom, hogy serkenti a tejet, beszerezném az összes mesekönyvet és felolvasnám neki mind egy szálig, és megtennék érte mindent. Szóval most aztán bármit el lehet nekem adni (csak bírjam pénzzel, idővel és energiával), legyen az tanács, vagy játék, vagy hasznosnak vélt foglalkozás. És szeretnék egy hosszú, hosszú létrát, ami felér a csillagokig.

Megölelgetjük egymást, aztán kikísérem a bejáratig. "Szép idő lesz ma, pont mint tegnap......Mi lenne, ha nem mennél ma be dolgozni? Hm?" -mosolyog, majd beszáll a kocsiba. "Vagy mondjuk eljönnél délben? Vagy kettőkor? De az is jó, ha háromkor?" -nevetve integet, és kifordul a nyikorgó garázskapun.

Megáll az utcán, várja, hogy becsukódjon mögötte a kapu. Integet. "Elvitted a szendvicseket?" (ma azt főztem neki, és két túrópöttyel elcsomagoltam ebédre). Rázza a fejét. Befutok a konyhába, majd vissza a kertkaphoz, s a kerítés tetején átnyújtom a csomagot. Beül, integet, és lassan eltűnik a domboldalon. Az ebekkel nézünk utána. Jó, hogy nem lóháton kell megtennie a munkahelyére vezető utat, akkor biztosan sokkal később érne haza.

Háromlábon szökdécselt már napok óta, pedig egy elemlámpa, olló és csipesz segítségével kiműtöttünk a talppárnái közül egy toklászt, de csak nem akart javulni a tappancsa, és ma reggelre fel is dagadt egy részen, a két ujja között.

Igaz, ma van Anyika születésnapja, régen készülni kéne a grillezésre, de irány az állatorvos. Egy másik toklász felkúszott egészen mélyre, amit elvileg altatás nélkül ki lehetett volna szedni, ha ez a kisméretű elvilegöleb nem gyűrt volna le három embert, akik próbálták volna leszorítani. Így végül elbódították, és megsebzett hősünk Bendőz, most itt fekszik mögöttem a fotelban, lábán kötéssel, és az alvó Mütyürke mellett most rá is őrizkedek.

A hátam közepét mutogatom két napja, ahol a gerincem vonalán viszkető és sajgó piros foltok jelentek meg. Én ugyen nem látok oda, de a családtagok nemtúlszép minősítésével a gyereket féltve elmentünk a kórházba, és a kidudorodó, most már inkább hólyagosodó foltokat prezentáltam a bőrgyógyásznak, majd a körzetibelgyógyásznak is. Sömörös az övem. Pompás.

Mütyürek tegnap volt két hónapos (védőnő mérése szerint 62 cm, vagyis 9 centit nőtt!!???, és 4,89 kiló volt tegnap, szóval szépen gyarapszik a gyerek), és ma mentünk az esedékes oltásaira, a kombináltra, meg a kókuszosra. Még jó, hogy mielőtt megszúrták volna, azért megemlítettem a sömörödésemet, bár előzőleg mind a két orvos megnyugtaott, hogy nem megy át a fertőzés a babába, meg anyatejes, és ne aggódjak csak magam miatt, ugyanis a gyerekorvos ledöbbent, és azonnal lefújta a szúrkálódást. Mert hogy ez a rémes hólyagzódás a bárányhimlőnek egy későbbi felbukkanása, ami szerinte bizony hogy átmegy a gyerekbe, sőt, véleménye szerint három héten belül bárányhimlős is lesz a gyerek, és ha most már benne van a vírus, akkor nem oltható, mert az módosítja a bejuttatott anyagok hatását. Persze bőgtem.

Ültünk az étkezőasztalnál, Ő a kissé keményre sikerült húson muzsikált a késsel, én étvágy híján, no meg azért is, mert valakinek kezében kellett tartania Mütyürkét (aki végre az apjával való táncolás alatt elszundított egy kicsit, s reméltük, talán balhé nélkül kihúzza a fürdetést követő vacsoráig), csak merengtem a bordóvirágos széken, s potyogtak a könnyeim. Már megint.

Abbahagyta a vacsorát, felállt, majd visszatért egy zsebkendővel, s mikor megindult egy-egy könnycsepp lefelé kacsázva az arcomon, Ő letette a villát, s felitatta, még mielőtt ráhullajtottam volna kétkaromat lefoglaló Mütyürkére. Ezen a képen aztán jót nevettünk. Már megint.

A pöttyös alulgombolós feletti tüllszoknyát egy könnyű takarónak használt textil pelenka helyettesíti:-)

Tatataram-tatataram-tatatararararararam. Sikerült beszerezni a soklábúakattávoltartó fátylat a babakocsira, ami meg egyébként kifejezetten bogárcsalógatósárga színű. Tehát tulajdonképpen megnyugodhatnék, hogy most már nem támadhatják a Migyerekünket ellenséges rovarok, akik falatot kérnek a selymes bőréből, de mikor feltettem a hálót, az jutott eszembe, hogy mi van akkor, hogy ha alul, a gumis résznél található lyukakon mégis beoson egy aljas, akkor így még észre sem veszem, hogy ott van, és ha időközben módosítaná is a szándékait és kifelé igyekezne, minduntalan beakad a fátyolba, nem találja a kijáratot, jól bepöccen, aztán legott megcsípi a gyerekemet???!!!!!

Különben is foglalkoztat a gondolat, hogy miként lehet elkerülni, hogy a kiságyába felvándoroljon mondjuk egy pók, vagy a nyitott szájába besétáljon bármilyen soklábú, mert ugye ez mégiscsak egy kertes ház, kitárt erkélyajtókkal?!?? Anno magam miatt is aggódtam ugyanezért, de most már inkább Mütyürke miatt, mert ahogy Farkas fogalmazott, ugyanolyan a grillcsirkelesője, mint nekem, és pontosan ugyanúgy alszunk is, általában nyitott, csücsörítős szájjal. Még a végén igazat kell adjak az oxigénsátras májkeldzsekszonnak.

Kivirult. Mondtam is neki, hogy nagyonjólnézki. Szerinte a boldogság teszi, ami körüllengi. Meg azt is mondta, hogy már évekkel ezelőtt szerette az unokáját, amikor még csak gondolat volt. Sőt, azt is megjegyezte, hogy ha lehet, akkor még nálam is jobban imádja eztagyereket. Még jó, hogy utána hozzátette, hogy tisztáratégedlátlakbenne:-)

Néhány napja a Migyerekünk összekapcsolta a folyamatokat a kis kobakjában, és úgy tapasztaljuk, hogy most már élesebben láthat, mert élénken érdeklődik a forgó játékok iránt, hosszú percekig leköti ezek szemmelkövetése, és teljes odaadással fókuszál az arcokra is, akikhez időnként a nyelvnyújtogatáson kívül még intéz néhány "gééééé" meg "göööö" hangot, amitől a célszemély teljesen kifekszik, hogy beszélhozzáezagyerek. Anyika ilyenkor rácsavarodik a kiságy szélére, és párás szemmel olyan hangon beszélget a gyerekkel, amilyet még sosem hallottam tőle, és leginkábbis egy örömittas rajzfilmfigura szinkronjára emlékeztet.

Mütyürke az éjszakai pótvacsora elfogyasztása után jóllakottan nyújtózkodott az ágyunkban,  s vártunk az apjára, aki egyszer csak eltűnt mellőlem, pedig ilyenkor Ő az, aki a vállára veszi a megtelt gyereket, majd együtt ingáznak a sötét folyosón, büfizési célzattal.

Pár perc múlva megjelent az ajtóban, egy kockásszélű tányéron egyensúlyozva a két, általunk kedvelt túrópöttybe szúrt meggyújtott gyertyát. S bár tizenhat évvel ezelőtt úgy reggel hét tájékán szólíthatott le a villamoson, mi már hajnali háromkor megünnepeltük az évfordulót. Én tejfoltos hálóingben, kócosan, Ő pedig alsónadrágban, álmosságtól gyűrött fejjel, de mindketten boldogan.

Medvében fogjuk mérni a gyerek növekedését, vagyis a száraz centi meg gramm adatok mellett havi rendszerességgel készítünk róla képet a mackó társaságában. 

Ez egyelőre csak nekünk okoz örömet, Ő még nem élvezi annyira, mint ahogy azt sem, ha két tejcsatlakozás között a mérlegre tesszük, és megmérjük a fogyasztását. Mert még éhes, és türelmetlen. Egy igazi harcos, ha tejről van szó.

A lépcsőn felérve, már a folyosón megérezni azt az édes babaillatot, amelynek rabjai lettünk, ami a szobájából árad kifelé, átjárja a házat, és befelé csalogat a bababirodalmába.

Még mindig ott bújunk össze esténként mind a hárman, s egyelőre nem is tervezem másként. Hiába gondoltam én úgy anno, hogy a gyerek majd egyedül alszik, mi pedig hallgatózzuk a különféle őrszerkezetekkel, még abba sem mentem bele, hogy a kihúzott kanapétól visszatoljuk a fal mellé a kiságyat, ami jelenleg öt centire van az ágyunk szélétől, hogy halljuk és lássuk is Mütyürke minden rezdülését. Nem megy.

Az oroszlánerő, amiről az anyák regélnek, hirtelen tört fel belőlem, mint amikor rosszul zártam le a kávéfőző tetejét, s a gőz nagy robajjal lőtte ki a plafonra. Pelenkázáskor vettük észre, hogy valami nem stimmel azzal a pocakkal, amit minden alkalommal, amikor kibontjuk a ruhából, elhamozunk puszikkal. A köldöke, ami normál állapotban belesimul a hasfalába, most gömböcként dudorodott kifelé, mintha megtelt volna valamiféle folyadékkal, és mintha az egyik oldalán egy fekete pötty is lett volna, vagy egy kis lilás folt. Frász.

Gyomorgörcsös telefonálás a doktornőnek, képkészítés a területről telefonnal, majd fotómasinával, küldve ememesen és mélen is, majd várakozunk. Nem tudja, mi lehet, irány az ügyelet (éljenmájuselseje).

Bűvöljük egy jódarabig, míg végre elragadaj az álom, de ha elszunnyad, már többnyire 4-5 órákat is képes átaludni egyhuzamban, de a csúcsot tegnapelőtt döntötte meg, mikor 9, azaz kilenc órát szunyókált éjszaka.

Mikor reggel felébredtünk, tűzött a nap, csiripeltek a madarak, rémülten néztünk egymásra, majd a kiságyba, ahol elégedett fejjel aludt a Migyerekünk. Gondolom, ebből nem lesz rendszer, de már a tegnapi éjszakához hasonlóaknak is nagyon örülnénk, amikor is tíz körül elkonyult, majd egyszer sirdogált úgy hajnali három és öt között.

Anyika szerint pont úgy néz ki ebben a felcsúszott sapkában, mint Jánosbácsi, aki most tette le a vasvillát, hazafelé a ganajozásból betért az ivóba, s többet hörpintett a kelleténél.........

Ott totyorogtam körülötte a félhomályos, szűk vizsgálószobában, míg Ő határozott mozdulatokkal forgatta a gyereket, a doktornő utasítása szerint tartotta a kis fejét, beszélt hozzá, nyugtatgatta. Én meg mint egy jó asszisztens, a háttérből kilépve időnként leetörölgettem a zselét, és hoztam a cumit. Egyrészt pánikolok az ilyen vizsgálatokról (most volt a hasi-, koponya- és csípő UH), másrészt meg élvezem, és csodálom, és büszke is vagyok rá, ahogy Farkas bánik a Migyerekünkkel, hogy milyen ügyesen öltözteti, meg vetkőzteti, pelenkázza, altatja, beszélget vele........

Érdekes belegondolni, hogy pár héttel ezelőtt még az én hasfalamra nyomták a zselét, azon szánkáztak a bekukkantófejjel, és a monitoron láthattuk Mütyürkét, úgy próbálták felmérni, hogy rendben van -e minden a szerveivel, most meg az Ő kerekedő pocakján húzták végig a szerkezetet, kívülről....

Csak ült az átlátszó kórházi babatoliga mellett, és gyönyörködős mosollyal nézte az unokahugát, ahogy édesdeden szunyókált. Később itthon már megsimogatta a kis fejét, beszélt hozzá, de hiába unszoltuk, csak nem akarta ölbevenni. Olyan kicsi és törékeny, majd ha nagyobb lesz, mondogatta.

Minap, mikor újfent felvetettem, hogy most már aztán tényleg emelje magához nyugodtan, megkérdezte, hogy mégis, hány kilót nyom a gyerek, de még mindig ingatta a fejét a négykilós pehelysúlyra is "túlpicike".

Térdelnek a padlókövön, a kanapé mellett,  Mütyürke fölé hajolva, és kedvesen duruzsolnak a pelenkacseréhez. Szerintük a  Migyerekünk még a kakispelenkagyártásan is ódeügyeskislány:-D

Joepapa és Farkas

Anyika és Joepapa

A gyermekágy végére egy gyermekleválasztós fagyizással (daibetikus, de azért így sem volt rossz) tettem pontot. Hetek óta sóhajtozom egy jó kis tölcséres, cukrászdás kilengés után, így aztán Pöti öcsém megfogott, Anyikával együtt bepakoltak a kocsiba, Mütyürkét az apjára hagytuk és elvittek kívánságotbeteljesíteni.

Igaz, alig egy órát voltam csak távol, de mégis ahogy ott ültem a hátsó ülésen, olyan érzésem volt, mintha csak álmodtam volna az egész terhességet, és csak képzelődöm, hogy hazamegyek és ott vár a Migyerekünk. Azért persze fél óra után megejtettem egy mindenrendben telefonhívást.

Micit is megviseli a babázás, pontosabban a nélkülözés, amit a kicsi miatt kell elszenvednie azóta, hogy megtudtuk, már nem vagyok egyedül, és elkezdett kerekedni a hasam. Tartottunk a macsekbetegségtől, amit ki tudja hogy lehet, hogy nem kaptam még meg, pedig hány kóborcicát szorongattam életemben, kezdve a gyerekkori szeretgetéstől a későbbi cicamegmentésekig.

Imádta, ha megérkeztem Anyikáékhoz, mert tudta, hogy jóidőben lefekszem a fűbe, hogy megdögönyözzem, Ő meg ráfeküdhet a hasamra, vagy a hátamra dorombolni, de hideg időben, még a fagyos téli napokon is kimentem hozzá a kerti székébe, és összedugtuk az orrunkat. Most is rohan, ha meghallja a kocsinkat, de csalódottan kering a lábam körül, mikor nem kapja meg a simogatásadagját, mert féltem Mütyürkét, hiszen Mici nem a lakásban lakik, hanem héthatárban bandázik naphosszat.

Kinézek a dolgozó ablakán, és a majd húsz méterre lévő fánk törzsén gyanus kis zöld valamikre leszek figyelmes. Vagy pattanásos a fa, vagy betolakodók rágják a törzsét.

Közelről szemrevételezve tettenértem a rózsabogarakat, akik ellepték a fa vékony törzsét, és csapatostul randalíroznak rajta. Még valami beazonosíthatatlan lé is folyik le róla, amit nem tudtam megállapítani, hogy a bogarak rondították -e oda, vagy kirágják a kérget és onnan folyik, vagy a fa ereszt, és ez vonzotta ide őket. Meg hogy egyáltalán mit művelnek ezek ott két napja, és én hogyan zavarjam el innen ezt a zöld bagázst???!!!

Elpakoltam pár kinőtt ruhácskát. Kinőtte, érted!!!??? Mert már ilyen is van. Mikor hazajöttünk a kórházból, nem tudtam mit adjak rá, mert minden lógott rajta, s a legkisebb rugdalózók is csak úgy maradtak meg a lábán, ha felülre ráhúztam még egy kis zoknit is.

Meske azonnal jött vészhelyzetmegoldónak, hóna alatt a fűtőtesttel (mert nem volt elég meleg a fürdetéshez), és útközben elrohant bevásárolni néhány apró ruhát, s a telefonban azon sopánkodott, hogy natessék, bejött amitől mindig is félt és kivetített rám is, meztelen lesz a gyerekem!!!??? Ott az a temérdek ruha a szekrényben, a nyolcvanvalahány alulgombolós, a sok-sok rugdalózó és kisruha, és mind óriási, egyiket sem tudom ráadni.

Anyika magasra tartva a karjára húzott babahordozót egyensúlyozott befelé a kertkapun, amiért az imént vetődött be a kocsi hátsó ülésére, hogy a lehető leghamarabb jusson az unoka közelébe. Fénysebességgel repül ki a házból az utcára, ha tudja, hogy érkezünk (szerintem vadászkopóként szagol ki minket már akkor, mikor bekanyarodunk az utcájukba), s a "hol van a Tündérmanójanagymamának??!!" kérdéssel cuppan rá az abalküvegre, majd a gyerekre, aztán visít, hogy ómilyenédesebbenaruhában.

Ekkor Joepapa jelent meg a felhúzódó garázskapuban, s mikor még csak pár centire emelkedett meg a szerkezet, már kiabált is kifelé, hogy várjuk meg, mert megy el, de szeretné megpuszilgatni Mütyürkét.

Hústűvel is kötött már kissapkát Mütyürkének, mert nem volt megfelelő kötőtűje, rajta pedig nem fog ki ilyesmi. Mikor a fehér takarót és a hozzá illő fejfedőt böködte, még a hasamban várakozott a Migyerekünk, s csak tippelni tudtuk a fejméretét.

Azóta feltúrta az otthoni készletét, előhalászott néhány fonalmaradékot, s pár óra alatt újabb sapkákkal áll elő.

A kórházi kakispelenkát kis zacskóban lóbálva akasztottam Farkas kezére, s szagmintának hazaküldtem a kutyáknak, akik nem mutattak különösebb érdeklődést a téma iránt. Hirtelen eltűnésem és párnapos hiányom viszont annál inkább megzavarta Őket. 

Ha bárki is itthon van nálunk, sosem mennek fel az emeletre, csakis akkor, ha valakit felkísérnek, különben itt gengszterkednek a földszinten. Távollétemben viszont Alfi nem maradt Farkassal, inkább gyakran felügetett a lépcsőn, és a helyremre kifliződött magányosan a nagyágyban, majd később követték a többiek is.

A kórházban -a tejserkentőtanfolyamnak köszönhetően, ami miatt kétóránként át kellett csosszannom a gyerekkel a csecsemősökhöz cicigyötrésre- volt szerencsém megtekinteni egy esti fürdetést, ahol a nővérkék gyakorlott mozdulattal egy pillanatra a csap alá tartották a lógó kezű és lábú pirinyó újszülötteket, kis suvick, aztán már mentek is törölközni. Ezalatt a babák természetesen nemtetszésüket égtelen visítással és oázással fejezték ki, én pedig csendben sajnálkoztam.

Ennek köszönhetően itthon is hasonló hanghatások kísérték az első, még köldökcsonkkal nehezített fürdetéseket, majd mikor már az a rémesnek látszódó dolog leesett a gyerek hasa közepéről, s jobban bele lehetett mártani a kiskád alján lötykölődő vízbe, kezdte élvezni a dolgot. A jó negyven fokos lubickolást szereti, amit egy örökölt kékviziló mutat meg nekünk, s azonnal elernyed, ahogy az apja nagy tenyerén tartva elmeríti, majd a kilógó részeire, úgy mint a pocakjára locsoljuk a meleg vizet.

Naplemente előtt jutottam csak ki a kertbe, mikor az elmúlt hetek rendje szerint Farkas hazarepítette Anyikát az egésznapos unokázásból, s bár délutánra terveztünk egy háromgenerációs, napsütéses első nagy sétát a környékünkön (mivel eddig csak a kertben levegőztünk), a védőlány meg a doktornő látogatása miatt elmaradt (de legalább megnyugtattak, hogy a gyerek szépen fejlődik).

Pompás látványt nyújt a kert! Idő előtt virágba borultak a sziklakerti évelők, hatalmas, puha virágpárnát alkotva, nyílnak az illatozó bokrok, melyek idecsalogatják a lepkéket, éhesen kavarognak a halak a tóban, s fürdőzni érkeznek a feketerigók a vízhez. Népes kutyasleppemmel Mütyürkét babakocsiban ringatva körbesétáltuk a házat, majd keringtünk jódarabig a tó körül, míg végül álomba ringatta a zötykölődés. És mint annyiszor már, elmerengtem az időmegállítási vágyamon.......

Éjszakai kocsikázást tervezek a következő végetnemérős, ringatós altatás helyett, ugyanis úgy látszik, a kocsikázás a Migyerekünknek felér egy erős altatóval. Amint Mütyürt betesszük a hordozóval a kocsiba, és elindulunk, beájul. Pedig rázkódik a hepe-hupás út előttünk rendesen, szól a zene, beszélgetünk, de semmi sem zavarja.

Az itthon lévő altatófelszerelésünk és praktikáink némelyike hébe-hóba beválik ugyan, de a közelébe sem jöhet az autókázásnak, úgy mint az egész szobát betöltő állványos hinta, a babakocsibantoligálás, táncolóséneklősringatás, ágybanhátsimogatásra zenehallgatás, színváltósvilágítósmacskanézés, stb. Kocsikázni szeret ez a gyerek.

Újabb aggódnivalót találtam a gyereken, ugyanis időnként összeszaladnak a szemei, vagyis kancsalít. Persze erre jött Anyika, hogy menjek már a sunyiba, mert persze hogy de, hiszen ilyenkor ez még természetes, nem tud rendesen fókuszálni. Hát jó, remélem is.

A sok ringatástól, csucsujgatástól, meg attól, hogy nem az isteni franciaágyunkon hajtjuk nyugovóra a fejünket, hanem a babaszobában, a régi kihúzható kanapén, hogy öt centiről tudjuk sasolni Mütyürke fejét, mindketten nyöszörgős hátfájással küzdünk, mármint Farkas és én. Ma beugrott Pöti öcsém, aki a derekamon ülve úgy megmasszírozta a sajgó hátamat, hogy most nem tudom eldönteni, mitől fáj jobban.

Amikor sír a gyerek, gyakorta szalad hozzánk, két lábával felkapaszkodik a térdünkre, és aggódva néz ránk, mintha csak szólna, hogy "gyerkünk, gyerünk, baj van", máskor meg leül mellénk, és úgy néz fel ránk, hogy olvasni lehet a szeméből.

Lefekszik a nappaliban lévő kiságya alá (a fenti babaszobába nincs bejárásuk az ebeknek), ott őrzi Mütyürke álmát, és mindig ott akar lenni a közelében a cumis etetéseknél (ami napközben a dolgozószobában zajlik, általában Anyika vezényletével, de ma Meske barátnőmé volt a megbizatás), de mivel ölbe Ő ilyenkor nem jöhet, megelégszik a lábtartón való ücsörgéssel, és rákifliződik az etető személyzet lábfejére.

Anyika nyomatékosan felszólított, hogy ne keressek hibát a gyereken, ne fürkésszem az apró kiütéseket az arcán, amelyek időnként megjelennek majd eltűnnek, ne nézegessem aggódóan a fején a csontszerkezetet, hogy hol áll ki és hol süpped be, és főként ne hívjam bácsifejnek azért, amiért kikopott a haja a feje tetején, vagyis hirtelen megnőtt a homloka. Vajon miért pont ott ritkult ki a haja, nem tudom, hiszen homlokára fordítva egyáltalán nem altatjuk??!!!

Végül fellapoztunk a családi albumot, hogy annak idején én mégis milyen hajkoronával dicsekedhettem, és meglepődve láttam, hogy nekem is volt bácsifej korszakom. Ebből kiindulva akár még lehet dús haja a Migyerekünknek!

Beteszem, hogy időről időre megnézzem néha, és elgondolkodjak dolgokon.....

 https://www.youtube.com/watch?v=9lp0IWv8QZY

Mert a hang is belülről jön. Kívülről nem látszik.

Nem a combjaik miatt halásztuk le őket, hogy megváltozott anyagi helyzetünkre tekintettel a természet adta lehetőségeket kihasználjuk. Csupán szűkös lett a férőhely, költözniük kellett. Ahogy megérkezett az első igazán melengető napsütés, hirtelen elözönlötték a tavat. Biztosan mindenki hozta a rokonait, szólt a haverjainak, mert annyian nyüzsögtek a vízben és a parton, hogy ha sétáltunk a kertben, a léptek neszétől megriadva sorra csobbantak be a tóba, s érdekes kuruttyolást hallattak, ami nekem kifejezetten tetszik.

Farkas lehalászta őket, csak néhányat hagyott itt nyaralni, a többit pedig Anyikával áttelepítették egy közeli kis patakba, ahol sok más béka is lakik már. Persze ők is mind hátrahagyták szerelmük gyümölcseit, így a tavunkban hemzsegnek a fekete békakezdemények, s várhatjuk a minibékák támadását, ahogy tavaly is....

Húzom az igát. Tolom a szekeret. Dolgozom. Mikor már azt hittem, hogy megúszom, és nemtudomhányadik kört futották, hogy lealkudják a pénzt, én meg feladtam, lemondtam és megnyugodtam, hogy nem kell elvállalnom, persze elfogadták az ajánlatomat.

Két hét kemény menet. Anyika továbbra is itt van, éppen csak a szoptatást nem tudja megcsinálni helyettem. Olyankor kikapcsolom a telefont, felvonulunk a babaszobába, és egy órára csak Mütyürkére figyelek.

Na és van úgy, hogy közöttünk alszik. Hiába az intelem, hogy majd jól elkényeztetjük, meg mileszkésőbb, időnként bizony ott szuszog kettőnk között.

Általában azért, mert az éjjeli szoptatás után olyan elégedett mosoly jelenik meg az arcán, és olyan édesen alszik, hogy nincs szívünk (na és erőnk) felkelteni büfizetetni, és mi is elkonyulunk vele együtt..............Meg azért is, mert jó így mindhármunknak.

Nem jött be a kifárasztás, vagyis inkább úgy mondanám, hogy Ő győzött. Hiába keltettük fel az elején napközben 2-3 óránként, hogy eszegessen, meg hogy jót aludjon éjjel, általánossában elmondható, hogy nem ettől nyúlnak időnként hosszúra az esti álomórák.

Mert azért előfordult már egyszer, hogy éjjel egyhuzamban durmolt öt órát, majd evett, s gyors elszenderülést követően (az megy a legnehezebben, az elalvás) ráhúzott még négy órát. De ez a ritkább, s inkább az a jellemző, hogy az éj sötétjében ringatunk, dúdolunk, hátatsimogatunk, etetünk cumiból, vagy rácsatlakoztatom szamantafokszos mellkasomra, majd mikor már úgy tűnik, mélyen szundít, és betesszük az ágyba, újfent rázendít.

Valami olyasmit mondott a doktornő, hogy lehetőleg ne adjak tehéntejes dolgokat a gyereknek legalább egy éves koráig, mert a kutyaszőr és a bocitej kombinációja méginkább hajlamosít az allergiára, vagy valahogy így. És ezért fagyasszak le anyatejet, hogy később azzal tudjam főzni a főzelékeket, meg egyéb finomságokat Mütyürkének.

Agyaltunk Anyikával, hogy miben lehetne betenni a mélyhűtőbe a tejet, hogy könnyen lehessen adagolni, és persze ne kelljen az egészet kiolvasztani, ha csak egy kicsire lesz szükségünk. Nyilván nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, amikor eszünkbe jutott a jégkockacsináló, ami történetesen van itthon gyümölcs formákban, és szívalakúban is, s érthető módon az utóbbi mellett döntöttünk.