Nem jött be a kifárasztás, vagyis inkább úgy mondanám, hogy Ő győzött. Hiába keltettük fel az elején napközben 2-3 óránként, hogy eszegessen, meg hogy jót aludjon éjjel, általánossában elmondható, hogy nem ettől nyúlnak időnként hosszúra az esti álomórák.

Mert azért előfordult már egyszer, hogy éjjel egyhuzamban durmolt öt órát, majd evett, s gyors elszenderülést követően (az megy a legnehezebben, az elalvás) ráhúzott még négy órát. De ez a ritkább, s inkább az a jellemző, hogy az éj sötétjében ringatunk, dúdolunk, hátatsimogatunk, etetünk cumiból, vagy rácsatlakoztatom szamantafokszos mellkasomra, majd mikor már úgy tűnik, mélyen szundít, és betesszük az ágyba, újfent rázendít.

Farkas sétál vele a folyosón, rigatja, babusgatjuk, énekelek neki, s mindezt tesszük legalább fél órán át, miután úgy néz ki, hogy mély álomba merült, és csak után telepítjük át a kiságyba, balgán azt gondolván, hogy édesdeden alszik, de ahogy leér az ágyba, kipattan a szeme (mi már csak egy résen tudunk kinézni, Ő meg szőlőszem nagyságúra nyílt szemekkel pislog).

Egyre kevesebbet durmol napközben is, s ha fentvan, és nem éppen újabb adag tokanövelő tejadagéért reklamál (tegnap, egy hónaposan 3,6 kiló volt a súlya este), akkor szívesen nézeget, hallgatja Anyika dalait, kapálózik a kis virgácsaival, és emelgeti a fejét.