Piroska és Farkas

Rengeteget esik, de azért néha kisüt a nap. Jól van mindenki. A kaja tűrhető. A szomszédok kedvesek. Sokat gondolunk Rátok, Piroska és családja

Komoly rivalizálás folyik a nagymamák között: ki tud szebbet, jobbat, kedvesebbet, és főként olyanabb fejfedőt böködni, amit a gyerek kopaszka (nem is igaz, mert sűrű, szőke pihék borítják a fejtetejét, csak alul van még bácsihaja, tarkónál, de a fotókon még alig látszik) kuglijára húzva mindenki elájul, hogy milyenédes, és kicsináltaeztagyönyörűsapkát.

Mi meg élvezzük ennek előnyeit a pálya széléről. És íme két újabb sapka anyukámtól. Hajrá Anyika!

Szent meggyőződésem, hogy ezzel a produkcióval egyenes út vezet a színvonalas tévés tehetségkutatók színpadára: egészököleltűntetésszájban kategória.

Meg mert nem látja magát  tükörben. De mert a Másikmama vette, felpróbáltuk. Hiába, még egy hivatalos tündér is tud úgy kinézni némelyik sapkában, mint Márinéne lefekvés előtt.

Nem a kedvenc fejfedőnk no. S hiába is próbálnám ezt tagadni, Ő még nem tudja palástolni a véleményét.....

Hortyogása átszűrődött a hálószobájának csukott ajtaján, ahogy lassan tekeredtünk fel az emeletre vezető lépcsőn, hogy felébresszük. Ő sem szeret vezényszóra felkelni, de ahogy letettem mellé az unokáját, széles mosolyra húzta a száját, hátfájósan felkönyökölt, s álmos beszélgetésbe fogtak.

Anyika leszaladt, majd kisvártatva megérkezett, kezében egy tálcán egyensúlyozva Joepapa ágybanreggelijét, meg egy apró vázát, benne a kertből letépett pár szál virággal. Aztán szétpuszilgatták a gyereket. Én meg csak ültem az ágy végében, s figyeltem Őket. Joepapa azt mondta, ez egy különösen szép reggel volt.

Nem szereti, ha fel kell kellni. Megértem. A végén még ki is bukott rám....

Ott még szerencsére nem tartunk, hogy magunk között egymást anyázzuk meg apázzuk. De ahogy megérkezett a gyerek hozzánk, kialakult a sajátos dajkanyelvünk. Ami kívülállóként még röhejesen hat, és nincs is olyan távol, amikor vendégségben cinkosan összekacsintva kiröhögtük a barátainkat, ismerősöket, akik harmadikszemélyben gügyögtek a gyerekükhöz, nos, most a mi mondataink többsége is így kezdődik: "Anya így csinál, Apa mindjárt jön, Anya leveszi, felteszi, odaadja, Apa puszit ad, megfürdet, mesét mond, stb." Na és persze ugyanígy Nagyira és Joepapára mintázva.

Egy kis helyi törzs lettünk, saját új szokásokkal és az elzárt közösségünkre jellemző törzsi kifejezésekkel, amelyek megkülönböztetnek minket más csoportoktól. Nézzünk néhány példát.

A hatvannyolcas ruhák éppen hogy jók (azért én az utolsó pillanatban ráerőszkolok egy-két hatvankettest is, amit még nem is vett fel egyszersem, csak a pipa miatt:-), és a mérleg este 6,38 kilót mutatott. A mini pelenka a múltté, már csak a midi kategória a jó. Nő.

Most már többet van hason (még mindig nem eleget, dehát annyit alszik és eszik, és ugye etetés után nem célszerű hasaltatni, amikor meg alszik nincs produkció), és talán kezdi megkedvelni, hogy így másként látja a világot. Egyfolytában nevet, nagyon ritkán sír. És rengeteget alszik, főleg most, hogy rossz az idő, úgy döntött, hogy melegebb tájakról álmodik.

Párnákkal alátámasztva, hónalj alatt belógatva, bölcsőtartásban, fotelkarfára téve, ringatósszékben ülve, szóval sokféle helyzetben kipróbáltuk, melyik is a legkényelmesebb mindkettünknek a tejcsatlakozásra. Amíg egészen picike volt, csupán három kiló, egyik sem volt a igazán megfelelő, míg ki nem találtam a legkézenfekvőbbet, hogy lefekszünk egymás mellé s összefészkelődünk.

Most, hogy már nagyobb, szinte bárhol és bármilyen pozícióban megetetem, párnán vagy anélkül, törökülésben, egy széken, vagy a padlón. De azért a legeslegjobban a nagyágyban szeretünk összekifliződni, ami akkor a legmeghittebb, ha Farkas is odabújik hozzánk, s együtt hallgatjuk Mütyürke cuppogós szuszogását. 

Nem jutnak eszünkbe a régi ovis mondókák és dalok. Ha dereng is valami, és ketten összerakunk is néhány sort, akkor is több benne az üres rész, amit hümmögéssel kell kitöltenünk, hogy legalább a dallamot élvezze Mütyürke. A stílus nem számít, mindenevő a gyerek, vagyis nyomjuk neki az úttürődalfoszlányokat, a cigánynótarészeket, mai slágerek elejét meg a végét, a manamanát, vagy bármit, ami bevillan.

Még jó, hogy vannak olyan dalolásznivalók, ahol nem a szöveg a lényeg....Az esti fürdetéseknél, mintha legalábbis reflektor fények viágítanának be a kád fölé, úgy kapunk szárnyakat, és különféle produkciókkal rukkolunk elő az igényes közönségünknek. Na most hogy ki élvezi jobban, nem tudom eldönteni. De a minap Farkas emígyen konferált le minket, miközben a vízben tartotta a lábával fröcskölő minilányt:" Hú kislányom, hova kerültél? Szerintem nagyon gyorsan kezdj el úszni hátrafelé!" És íme az előadás, amit direkt csak úgy mutatok meg, hogy csak az hallhassa, aki biztosan jól meggondolta....

A kórházi mindjártszülünk listám összeállításában sokat segített a világhálón való kutakodás, és a sok kedves tanács, amit itt a blogbarátnőktől és a körülöttem lévőktől kaptam. Gondoltam, megosztom a tapasztalataimat én is, hátha hasznos lehet másoknak.

A tényleges listát nem írom le mégegyszer, hiszen azt már feljegyeztem ide a füzetembe, amit ki is egészítettetek nekem, s így volt teljes. No de nézzük, mi az amit a következő szülésnél vinnék magammal, s mi az, ami feleslegesnek bizonyult. És ha már így itt vagyok, akkor a babaholmikról is ejtek néhány szót. Csak úgy, ahogy éppen eszembejut.

Olyan hosszú ez a gyerek, hogy a lábával már eléri a kiskád végét, ahonnan szeret elrugaszkodni, s újabban arra is rájött, hogy milyen mókás össze-vissza hadonászni a vízben, mert annak olyan jó hangja van.

Már régóta szerettünk volna vele együtt bemerészkedni a nagykádba, ahol eddig csak Farkassal romantikáztunk még a babavárás előtti időszakban, s alig vártam, hogy leteljen a hathetes gyermekágyas időszak, és egymagam is vehessek egy hatalmas habfürdőt, de ugye akkor kijött rajtam ez a sömörösödés, aminek most már csak az elhalványodó nyomait hordom a hátamon, s jövő héten már semmi sem tart vissza, hogy csobbanjak egyet. Addig meg a gyerekkel sem akartam egy vízben ázni, mert kitudja, úgyhogy csak Farkas vehette ki a részét ebből a mókából. Edzeniük kell, mert hamarosan indul a komoly kiképzés, babaúszásra megyünk.

A tizenharamadikák most már mást jelentenek, mint régen.....Tegnap három hónapos lett a mi kis boldogságcsinálónk, vagy ahogy az apja mostanában emlegeti, Tündérjószág. Szerinte a gyerek egy hivatalos tündér.

Este megmértük, és  már vártuk, hogy túllépi a hat kilós minibálnasúlyt, de "csak" 5,96 kilót mutatott a mérleg. A hossza meg kb. 66 cm, ami azt jelenti, hogy éppen jók rá a hatvannyolcas rugdalózok, mert bár az ujja tullóg a kezein, és széltében is bő neki mind, de a lábai úgy megnyúltak, hogy kifeszíti ezeket a darabokat is. Nő.

Utál hasalni. Pedig az első hetekben sokat volt hason, altattuk is eképpen este, meg napközben is letettük szundítani a pocakjára. Aztán később már a párnáskitámasztós oldalfekvés helyett is hanyatt aludt éjszaka is, és általában nappal is. Mert ha megpróbáltam hasra tenni, rettenetesen sírt.

Dehát ahhoz, hogy megerősödjön a háta, és rendesen tartsa a fejét, muszáj edzeni. Még most sem szereti. Ki kell fogni a megfelelő pillanatot, amikor nem éhes, nem fáradt, nem nyűgös, és akkor is csak bő öt percig viseli el a pocakrafordítást, vagy inkább én nem viselem jól az azt követő visítást, kétségbeesett sírását. Pedig a polip olyan izgalmas, és néha úgy tűnik, nem is olyan rémes ez a hasalás.

Ruhákból átláthatatlan kupacokat halmoztam fel, s mikor megszületett, csakis az apró mérete miatt kellett beszerezni néhány mini darabot, mert egyébként teljes volt a kollekció. Viszont játékokat nem igazán vettünk (talán itt ütközött ki az állítólag nemlétező babonánk...), eltekintve a forgótól, ami az ágya fölött zenél, meg a plüssöktől, amiknek meg nehéz volt ellenállni, másrészt meg sorban kaptuk őket ajándékba.

De sehol egy csörgő, vagy nézegethető sokszínes bébijáték, vagy játszósszőnyeg. Utóbbiból már van kettő is, egyik a cégajándéka, a kollégáktól kaptuk, a másikat pedig Encsi unokanővérem hozta két hete, amiben éppen most aludt el Mütyürke, egy fárasztó rugkapálós félóra után. A fogdosós játékokat pedig névnapjára szerezte be neki Farkas.

Érdeklődve figyeltem, ahogy másféléves bájos Esztike közeledik Mütyürkéhez, amilyen szeretettel néz rá, ahogy vágyakozva bűvöli, és alig bírja visszafogni magát, hogy ne értinse meg, és kérdőn nézi a nagymamáját, hogy vajon mit szól ahhoz, ha megismogatja a kisbaba lábát, szabad -e megölelgetni, vagy puszit nyomni a homlokára, s néha nem túl kellemesre sikeredetten megpaskolni Lulu puha fejét. S mivel mindent megért ugyan, de Ő maga még nem fűzi a szavakat, aggódó hangot hallatva, kétségbeesett nézéssel adta tudtomra, ha véletlenül kicsúszott a baba szájából a cumi. Pedig még Ő is babalány.

Sokat beszélgetünk a kistestvérről. Korai még? Igen. De szeretnék egy szerződést kötni az égiekkel, hogy lehet még két szép és egészséges migyerekünk, de legalább még egy kistestvére Lulunak. Kedvet kaptunk:-)  

A családunk több tagja is megkérdezte, hogy tényleg aznap van -e a gyerek névnapja, vagy csak mi kineveztünk egy napot ehhez a ritka névhez, és mostantól akkor ünnepeljük. Pedig jegyzik a nevét is, és a napját is, igaz, sima asztali naptárban nem találtuk meg. Mi pedig megünnepeltük.

Joepapa elhozta Neki a kertjükből a második kinyílt rózsaszálat (az elsővel mindig engem lep meg),  és ragaszkodott hozzá, hogy az alvó gyerek mellé tegye egy pillanatra (jóval hosszabb volt a virág, mint Lulu..vajon meddig lesz ez így?). Később, mikor már a vázába került, vádlón mutogattam rajta a békésen kapaszkodó levéltetveket a szárán, amelyek akár meg is ehették volna a picit. Mégjóhogynem.

A srácok lelkesen megígérték, hogy megtanítják Mütyürkét focizni, hogy menő csaj legyen, aki nem tétovázik, és lány létére ugyanúgy rúgja a bőrlabdát mint egy kisfiú, és karatézni is, hogy ha éppen nincsenek Ők mellette, akkor megvédje magát a rosszaktól.

Elkényeztetem, elkényeztetem, mondogatják. Majd meglátom, milyen rossz lesz nekem később, mert nem tud elaludni egyedül. De ha egyszer szeretünk délutánonként összebújva elaludni. Boldogság neki is és nekem is. Gyerekverseket vagy meséket olvasgatok neki, vagy csak átölelem és suttogva beszélgetek Hozzá, Ő pedig csücsörítve mond nekem egy két gööö-t, vagy krrr-t.

Érzem az arcomon ahogy lélgezik, és látom a mosolyt az arcán akkor is, mikor elszenderedik, s lassan kiengedi a húsos kis keze szorításában lévő ujjamat.

Megúsztam két tenyérni pirosfoltosodással a hátamon, és nem is fájt olyan nagyon rettenetesen, mint ahogy azt előrejelezték nekem. Már majdnem lejárt a három hét karantén, és Mütyürkén sem mutatkozott semmiféle bégetés, és már meg is beszéltem Pötivel, hogy kijön hozzánk a héten, hétvégén meg sütögetünk az előrehozott születésnapja alkalmából, erre tessék.

Anyikát elborították a vörös pöttyök, de nagyon durván! Szobaton fájlalta a hátát, azt hitte, felfázott. Vasárnap már alig bírt menni, annyira hasogatott mindenütt. Kedden reggel felhúzta a pólóját, és megláttam azt a néhány hólyagot, amelyből pár óra múlva, mire visszaértek az orvostól, szinte összefüggő vörös szigeteket álltak össze. Alig bír menni szegény, rázza a hideg. Amitől meg mégjobban ki van borulva, hogy bár sokat vagyunk Náluk, mégsem szeretgetheti meg Mütyürkét elővigyázatosságból.

Engem meg nagyon bánt, hogy én szabadítottam rá a sömöröket, beebgedtem a bárányokat a lakásba.......A doktornő egy liter ecsetelőt írt fel a családunknak kétszer félliteres kiszerelésben, biztos ami biztos....

Akkora tűvel bökték meg szegény gyereket, amiről első látásra úgy gondoltam, hogy a kis húsos combját teljesen átszúrja majd, és kijön a túloldalán. Mindkét sonkájába kapott a kistündér, az egyik a kombinált, a másik a kókuszos. A kéthónapos oltásokat három hét csúszással értük be a nyamvadt sömörösödésem miatt. De legalább a bárányok hallgatnak nála.

Már 64 centi hosszú, és 5,5 kiló a kistokás. Mindenét megtekintette a doktornő, és mindenhová pipa került, csak a kutacsnál jegyezte meg, hogy a napi egy csepp Dvitamint csökkentsem kétnapi rendszerességre, mert kicsi a kutacsa??!!!! Nekem ilyeneket nem szabad ám mondani, mert ha valami nem pontjó, akkor benyomódik a rettenetesen aggódik gomb (az egyébként folyamatosan nyomvatartott alapaggódó gomb helyett). A doktornő csak nevetett rajtam, hogy nemkellaggódnianyuka.

Elmaradásban vagyok, pedig bővelkedünk eseményekben, de nincs időm papirra monitorra vetni, mert keveset tartózkodunk itthon. Legalább képekben próbálom tartani az iramot, a szövegelésemet meg tartogatom későbbre.

Másikmama azt állította, hogy nem tud sem kötni, sem pedig horgolni. Aztán látta, hogy Anyika csak gyártja sorra a mellényeket, takarókat meg fejfedőket Mütyürkének, és zavarhatta a dolog, hogy Ő meg nem alkot semmit az unokának, hát nekiállt böködni. Szerintem tud horgolni is meg kötni is, csak fel kellett eleveníteni az ismereteket, és máris ilyen szép kis nyárisapka került ki a kezei közül.

Vékonypántos-, majd fölé rövidujjú alulgombolós kerül, aztán a rugdalózó, és végül a hálózsák, így tesszük le aludni. Sőt, utána még be is takarjuk, de még így is fagyott orral ébred hajnalban. Hideg van.

Azért van ennek előnye is. Például az, hogy még ráadhatom azokat a kardigánokat és rugdalózókat, sapkákat, amelyekbe még éppen belefér.

Addig egy sem volt a ruhatáramban, míg meg nem ismertem Farkast, aki akkor még teniszedzősködéssel kereste a kenyérrevalót, és félmeztelenül, barnán és izmosan, no meg bézbolsapkában ütögette vissza a sárga labdákat helyes kisgyerekeknek, meg elkényelmesedett, vöröskörmű puccfeleségeknek. Rengeteg ilyen fejfedője volt, s mellette rájöttem, hogy milyen praktikus viselet is ez, pl. ha torzomborz a fejem, vagy kissé el szeretnék bújni alá, és persze a hunyorgás megelőzésére is kiváló.

Hordom lapospapucsos szerkóhoz, lógóssokzsebes gatyához, sportoslazulós vagy kirándulós kinézethez passzintva, farmerdzsekis kiruccanásokhoz lófarkatkilógatva, vagy hajgumibakonyvisszahúzva is. Hát persze, hogy megvettük a gyerekenk az első bézbolsapkáját, mikor még úgy nyolc hónapja éldegélt a hasamba, és megláttam egy turkálósbolt polcán.

Egyre lassabban mozog a cumi a szájában, majd ahogy átadja magát az álmoknak, kiesik a lepedőre. Két keze száttárva pihen a feje mellett, s édesen szuszog közöttünk.

Megvárjuk, míg egészen mélyen alszik, majd az apja nagy tenyerével óvatosan átemeli a kiságyába, s egy darabig még figyeljük, s gyönyörködünk benne.

Elkezdtem volna előbb is, ha találok a környékünkön foglalkozást (rá is leltem egyre, de nem jött össze kellő számú -összesen 3...-anyukatárs mellém), meg ha mertem volna csak könyvből elsajátítani a mozdulatokat, de nyúl voltam hozzá.

Eljutottam viszont egy kedves védőlányhoz, aki végzett oktató, és szívesen elvállalt minket úgy, hogy kijön hozzánk néhány alkalommal, és mindent megmutat nekünk. Ő egy műanyag babán szemléltet, Anyikának egy rongybaba a társa, én pedig Mütyürrel végzem a gyakorlatokat, aki olyannyira élvezte az első masszázst, hogy végig vigyorogta, amitől az elején a nagymama röhögőgörcsöt kapott, és ki kellett mennie egy kicsit........

A báránykarantén felét letöltöttük. A legjobban Pöti hiányzik, aki még nem volt báránypöttyös (Anyika elmondása szerint egészen pici korában mellém fektette, mikor én négyévesformán elkaptam, de hiába, csak nem ragasztottam rá, így nem esett túl a btegségen), ezért nem láthatjuk már vagy tíz napja.

A gyerek még semmi jelét nem mutatja, hogy a foltos hátam miatt kipöttyöződne, s remélem, ez így is marad, mert szerintem még túl pici ahhoz, hogy túlessen a bárányhimlőn. A nagy melegben ráadtam az új vállpántos alulgombolós felsőt, meg sem nézve, hogy mégis mit írtak rá a mellkasára. Csak szoptatás közben vettem szemügyre, és röhögnöm kellett.....Hát milyen anya az ilyen, aki a karantén alatt bárányoknak kampányol?????

Puszilgatnivaló hurkák vannak a combján, finom párnás a könyöke, és fürdetéskor kidudorodik a vízből a pocakja, amire Farkas, mint egy szigetre ráevez a kék műanyag vizilóval (=vízhőmérő), aki ott szokott lepihenni, és különféle kalandokba keveredik a kád vizében:-). Gyarapszik ez a gyerek. Tegnap este 5,25 kilót mutatott a mérleg.

Tejem még van, de annyit aggódtam, hogy mi van, ha egyszer csak elfogy, a gyerek meg éhesen visít (nagy harcos, ha a tejről van szó), és nincs mit enni adnom Neki. Farkast az őrületbe kergettem a különféle feltevéseimmel, hogy csodálatos dolog, ha az ember szoptathatja a gyerekét, de ugyanakkor rémisztő állapot is ez a kiszolgáltatottság, és mi van pl. ha jövök le éjszaka a lépcsőn, és lebukfencezem, elvisz a mentő, és nem tudom szoptatni a gyereket, és itt üvölt majd a karjaiban a kajáért??!!!! Addig rágtam a fülét, míg beugrott a gyerekorvoshoz, és feliratott egy doboz tápszert, amit betettem a spájz legfelső polcára.

Úgy két hetes lehetett Mütyür, mikor Anyikának kipattant a fejéből, hogy nohát, nekünk van egy hintánk is, amelynek a becsomagolt állványa hónapok óta eltorlaszolta az étkező egyik oldalát, és bárki meglátogatott minket, kiváncsian rákérdezett, hogy mégis mi lehet az a gigantikus szerkezet. Mert még bentlakásos volt a Migyerekünk, mikor megrendeltem, és hazaszállítottuk a felfüggeszthető hintaágyszerűséget, amivel régóta szemeztem.

Azóta használjuk rövidke játszadozásokra, amikor kikerekedett szemmel figyeli belőle az Anyika által gyártott színes madarakat (amelyekből egyébként rengeteg készült, és megtalálható mindenhol a lakásban, de még náluk is lógnak le a lámpáról, az ottani kiságy fölött reptetve), de nagyokat tud benne aludni is. Külön jó, hogy nem csak oldalra, meg előre-hátra lengedezik, hanem fügőlegesen is himblóztatható. Az ebek pedig előszeretettel bújnak alá, és őrzik a kicsilány álmát.

Hazaért, lezuhanyozott, felvitte, hogy a pár perccel ezelőtti kakarobbanásból kipucolja, amitől még a feje is olyan lett, és a fél csomag törlőkendőt elhasználtuk a hatástalanításra, majd lejöttek, bevackolódtak mögém a dolgózóba, a süppedős fotelba, és csak nézik egymást, s mosolyognak.

Reggel így találtam az ágyban. Most már nem elég az egy lap a légzésfigyelőhöz, mert elkezdett vándorolni az éjszaka leple alatt, pedig még nem is fordul hasra, csak lapjával műveli a helyváltoztatást.

A leggyakrabbam elhangzó mondataink mostanában egyértelműen az "ugyemilyenédes?" Farkas pedig erre majd mindig ezt válaszolja: "nem édes, szupercuki". Rózsaszín vattacukor vele az élet:-)

Versengés megy. Kire nevet jobban a gyerek. Anyika a babakocsit a teraszon toligálva próbálta altatni az unokáját, aki ahelyett, hogy lecsukta volna a szemét, rájött, hogy milyen mókásak a szélben susogó óriási fenyők ágai, és vicces a nagymama is, aki hol eltolta magától, hol pedig visszahúzta a járgányt, visítós sziaszianagyikincse lelkesedéssel kísérve. Ettől aztán Mütyürke elővette a lenyűgöző mosolyát, amit úgy két hete szinte folyamatosan osztogat, gögicsél, izgatottan kalimpál és különféle bájos hangokat hallat, s ezzel lehengerel minket teljesen.

Ilyenkor jön a "gyerepapagyorsan, nézdmitcsinál ez a tündérvirágszálamamának"! Papa pedig jön gyorsan, majd helyet kér és rögvest bizonyítani akarja, hogy "Na ki a nagykedvenc???!! A Joepapi!!", és valóban, Mütyürke mégszélesebb vigyorral díjazza a kitartó próbálkozását. Aztán mindketten ott nyomakodnak a kiságy-, a babakocsi- vagy a kanapé mellett, és megy a harc, hogy de kire nevet jobban?