Piroska és Farkas

A legtöbb baba mosolygós. Aztán valószínűleg majd mindenkinél eljön az az időszak, amikor tart egy kicsit az idegenektől, és nem villantja ki folyton a manduláját.

Szeretjük azt gondolni, hogy a Migyerekünk különlegesennagyonmosolygóskedves baba.

Ha van olyan, hogy megszagol, akkor miért nincs megillatol is? Szerintem van olyan.

Anyikával és Joepapával sokszor körbejárják a kertet, megcsodálják a virágokat és beszélgetnek. Minden új és érdekes. Még a babaúszás sem nyomta el, nem ért rá aludni egész délután.

Szomszédmelcsi barátnőm elmondta a két kicsinek, hogy hamarosan érkezik a harmadik lurkó a sorban, és akkor Ők ketten rögtön rá is kérdeztek, hogy mégis mi lesz a neve. A mamájuk elmagyarázta, hogy még nem lehet tudni, hogy kislány vagy kisfiú fejlődik ott bent, így még nem választottak nevet. Erre Pötyi rávágta: "Legyen vonat. Az se nem lányos, se nem fiús név." A kis vonat azóta másfél éves, feketeszemű kiskrapek, aki most a csakanya korszakát éli, és nagyon nehéz elcsalni a barátnőm szoknyájától.

A szőnyegen ültem Lulu mellett, míg a többiek befejezték a vacsorát. Vonat egyszercsak felállt, odajött hozzám, lefeküdt a földre, és a fejét a térdemre tette. Egy darabig így időztünk ott hárman, majd lassan megközelítette Mütyürkét. Feszülten figyeltem, nehogy rálépjen, vagy odasózzon neki egyet. De Ő csak odabújt hozzá, és nagyon finoman simogatni kezdte az arcát, majd ahol csak érte. Úgy tekeredett a takarón, hogy egészen közelről a szemébe tudjon nézni, és megérintette a haját. Olyan puhán és kedvesen, hogy mindenkit lenyűgözött. A szülei is letették az evőeszközöket, és csendben néztük Őket, ahogy ismerkednek.

Egy hete felfedezte, hogy nem csak a kezét lehet rágcsálni, hanem a lábait is. Azóta legtöbbször összegömbölyödve lehet látni, kis kezével fogja a talpait, vagy éppen rágcsálja azokat, netán beszélget az alsó végtagjaihoz.

Nem csak a szárazföldön, a vízben is ezt csinálja, annyira élvezi ezt az újdonságot. Na és persze pelenkázás közben is. Nehezedik a pálya.....

Éjfél után, mikor lement még kivinni a kutyákat, Mütyürke és én hanyatt, szétvetett vágtagokkal hortyogtunk, ki-ki a saját ágyában. Tíz perc múlva, mikor visszajött hozzánk, óvatos bökdösésre ébredtem. "Nézd meg, hogy alszik Nünü!" -kuncogott Farkas.

Agyerek először fordult hasra álmában (pár nappal ezelőtt reggel keltünk már arra, hogy hason fekve magyarázott vidáman), az ágyban keresztbe fekve, egyik lábát kilógatva a rácson. Sajnos, még én sem tartom magamnál mindig a fényképezőmasinámat, így lemaradtam a horpasztásról, s már csak arra érkeztem, mikor felébredt.

"Én is apa lettem!!??"-dünnyögte a pelenkázóra támaszkodva Marcika, aki egy nyúlfarknyi három hétre hazalátogatott a föld túloldaláról, és először nézett szembe a (nemhivatalosandeannálmelegebbszívvel)kersztlányával.

Marcikának idestova tizenhét éve csípjük a búráját Farkassal, és most már végérvényesen beépült a családba. A mi Kishurkás Hivatalostündérünk először jól szemügyrevette, majd egész álló nap hengerelte a mosolyával a kersztapját.

Lement az első hullám. Most pihenget egy kicsit a hatalmas fügebokrunk, de tele van pici zöld bogyókkal, s ha kedvező lesz az időjárás, augusztusban még beérleli ezeket is.

A polcokra felkerültek a lekvárosbödönök, s mi mással lennének lefedve, mint levendulás szalvétákkal? (szolgálati közlemény: Mamaka! Nem kaptam meg a leveledet! Itt senyvedett a doboz fügét a hűtőben, míg meg nem lottyadt! Kérlek, küldd el a címedet, és az augusztusi szállítmánnyal beugrik valaki Hozzátok!)

Megérkezett a pihenőszék, amit a vasárnapi ebédnél fel is avattunk (régóta szemeztem vele, de most tudtam megvenni, használtan). Nagyon jó kis találmány, amiben Mütyürke közöttünk ülhet az asztalnál, a spagettistál mellett.

Unalmasak lehettünk, mert egy idő után elkérte a cumit, elkókadt, majd horkolásra adta a fejét.

A hajnali tetetés után Farkas általában kiviszi az ebeket egy röpke sétára, majd egy hideg, higított narancslével tér vissza. Ma ezt követően elkérte a gépet, s mikor kérdeztem, hogy mit szeretne lencsevégre kapni odalent, nem válaszolt.

Most találtam meg a képeit......

Kendőben már hordoztam (erről majd később), babakocsiban is gyakran tologatjuk, a hordozóban is sokat utazik ha kocsival megyünk, de a legtöbbet persze karban, vagy vállracsapva időzik, mer' a társaságot nagyon szereti, és mert sorban állnak a kegyeiért családtagok és barátok, és be van osztva, hogy kinél mennyit volt már.

De Farkas nagy kedvencét, amit régóta kinézett magának, és arról álmodozott, hogy ezzel járnak majd sétálni, és megyünk kirándulgatni a társasággal, ahogy még a nemgyerekes időkben, szóval a kengurút még csak most vetettük be. Kipróbálta már előbb is, de amíg nem tartotta elég stabilan a fejét a gyerek, addig nem is lógattuk bele, csak egy-egy percre, főlg az apja kedvére.

Mi ez a háromszög a gyerek homlokán? Akkor látszik, ha összeráncolja a homlokát, vagy ingecsak elgondolkodik, vagy erőlködik.

Megérkezett a járókat, amire Anyika annyira vágyott. Na mert abban legelteti a gyereket a kertben, mikor már nincs ez a százfokos meleg. Csakhogy nem lehet éjszakára kinthagyni (a járókát, nem az unokát), meg akkor is bevisszük, ha nincs benne a tulajdonos.

Ezért aztán az egyébként tágas nappali náluk is kezd beszűkülni, és olyan érzetünk van, mint a kísérleti egérnek a labirintusban. Ott a kiságy, felette a sajátgyártású, lámpáról lelógó madarakkal és nagyi cicafejjel, ami elvileg az emeleten van, Anyika szobájában a rajzos fal alatt, ha majd ottalszik Mütyürke, de levittük, mert úgyis ott vagyunk a legtöbbet. Aztán egy leterített játszószőnyeg, egy külön kanapé ami miattunk került oda, az ottani babakocsi, amit a szomszéd barátnőjétől kaptunk kölcsön, és most még a járóka is. De ajáróka is kellett. És Mütyürke élvezte is az új terepet a vén fenyőfák alatt, és ki tudja, miről sutyorogtak ott az árnyékban a Malaccal.

Az első részben már megismerkedhettünk a górcső alá vett új törzs néhány jellegzetes kifejezésével, de ezzel még korán sincs vége a tanulmánynak. Néhány képi anyag is a kezem közé került a nyári viseletükről, amit mellékelek.

Most fény derül az olyan kifejezések értelmezésére, mint lelkicici, molyolókendő, köpilufi.

Megérkezett az első halvány mosoly is a vízben, pontosabban az uszoda medencéjében. Eddig csak a "hát jó, csinálom, ha kell" kifejezés ült Mütyürke arcán, de most, mintha egy picit tetszene neki a dolog.

Egy hete merült először a víz alá. Csak semmi cicó, lehúztam és kész. Farkas pedig búvárszemüvegben várta a víz alatt. Többen pityeregtek, de Müty nem sírt. Talán azért ment neki is, meg nekem is könnyebben, mert születése óta, a fürdetéseknél locsoltuk az arcát, "merülés" vezényszóra. Fontos, hogy a baba fel tudjon készülni az arcát érő vízre, ezért éremes kiválasztani egy vezényszót, ami megelőzi a locsolást. Ezt később a medencében is használjuk a búvárkodás jelzésére.

Amikor csak találkoznak, márpedig az gyakran megesik, megtartják a Joepapa-féle edzést. Azt nem tudom eldönteni, hogy ki leli nagyobb örömét ebben, de mindenképpen hasznos. Mert Mütyürke, aki ugye nem szeretett hasalni, bő egy hete már forgolódik is, hátáról a hasára, és vissza.

Eddig ugye mindig háton aludt, most már ráfordul a tejcsatlakozásra, és szunyókálni is szívesen marad az oldalán, miközben a csucsukendőjét szorongatja. Nincs megállás. Az edzés során a sok puszi és mütyürkeéltető mondatok között mindig megtalálhatjuk a "Ki a legjobb fej???? A Joepapa! Hát persze!" és a "Ki a nagy kedvenced Öreglány? Milyen óriás a Joepapa?" beszúrásokat. A képen pedig oldalról  benyúlva a perifériára szorult segédedző, Anyika próbál egy kis unokához jutni:-)

Hajpántot kaptunk ajándékba, hogy a gyerek sűrű, ám csupán pármiliméteres, szöszke hajpihéje véletlenül se lógjon a szemébe. Ahogy a rengeteg kalap, ez is már bőven a gyermekkori babázásom visszaidézése, a "játék" része, de olyan nagyon élvezem.

Na és mennyire tündéri már így? Is.:-)

Csak a gyerek miatt hagyja el időnként a medencét a cápa, ahogy Farkas hívja Anyikát. Már a jéghideg, egycentis vízbe is belehasalt, mikor még csak töltöttük a gumitengerüket.

Üldögélt ott a még félig sem telt medencében, és a kertet fürkészte.

Másikmama igyekszik. Két új horgolmányt küldött Mütyürkének, amit gyorsan fel is próbáltam rá. Álarcnak megteszi. Nekem viszont pont jó a méret:-)

 Anyika, a másik versenyzőnk -kissé sportszerűtlenül ugyan-, sátáni kacagásban tört ki, mikor meglátta.

A nagy esőzések előtt kattingattam a kertjében, fűben hasalva égnekmeredő tomporral, bokrok között kúszva, furcsa alakzatokat felvéve, nehogy elriasszam az apró bogarakat, akiket közelről szándékoztam lekapni. Joepapa előszőr jól kiröhögött, és felajánlotta a lábujját, meg a levágott körmét fotózásra, aztán megfigyelőként a hátam mögött osont, míg végül rájött a móka lényegére, és folyton riasztott, hogy talált egy új soklábút, és rohajnak gyorsan. Letépett fűszálakon egyensúlyozta a fotóalanyokat, mint egy jó segéd.

Évek óta rájöttem, hogy imádom a fényképeket, mind nézegetni, mind pedig készíteni, majd elbíbelődni velük, csak éppen egyikhez sem értek. Fontosak nekem a képek. Terveztem én, hogy megtanulok fotózni, csak kitől, meg mikor, meg mivel, meg hogyan. De talán most jött el az idő. Szóval szeretném elsajátítani az alapokat, aztán megkapargatni a felszínt. Csak a saját örömömre, meg azért, hogy ha már ennyit kattingatok, legyen az szép. És azért is, mert itt van ez a kis Hivatalostündérünk, aki megérdemli, hogy csodás képek készüljenek róla. Meg mert nagyon szeretném.

Mindenki lépett egy lépcsőfokot felfelé -ahogy Papi mondta. Vagyis ahogy belőlem Anya lett, Ő rögtön Dédipapává avanzsált. Fura. Asszem maradok a Papi megszólításnál.

Drága Papinak minap ültük a nyolcvanadik születésnapját. Csuda egy fazon! Mindenre kapható. Mondtam neki, vezényelje le a kanapét lecipelését az emeletről, amit a fiúk hárman hurcibásztak a lépcsőn, miközben Papi folyamatosan osztotta őket, hol fogják, merre dőljenek, hogy kanyarodjanak. Komolyan veszi a feladatokat no. Ha hosszúnak találjuk a haját, megengedi, hogy Joepapa lenyírja a kertben. Ha meleg van és nincs nála fürdőnadrág, javaslatunkra titkosan naturalistaként fürdik a kinti zuhanyzónál. Jókat lehet vele nevetgélni, és minden érdekli. Pár éve tanult meg netezni is, és szkájpon beszélget. És van barátnője, a Anő. Na és ha elkezd mesélni, akkor annak se vége, se hossza, de a befejező mondat mindig ez: "Hát így valahogy. Röviden ennyi."

Szupercsirke négy hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot, s azóta is bánt, hogy vajon miért nem mutatta meg nekem a szülésznő, mielőtt kiviharzott vele a műtőből. Tudom, hogy ilyenkor sietni kell vele, de azért még megnézhettem volna, csak egy pillanatra. Viszont Farkas ott volt vele, és hosszú perceket tölthettek el együtt, mielőtt bebugyolálva visszahozta hozzám.  Na de, nem is sopánkodni akartam ezen.

Bárhogy is próbálnám összefoglalni a négy hónapot Vele, vagy inkább Velük, vagy hogy miként érzünk mostanság, mi zajlik a lelkemben, nyálasnak és giccsesnek hatna.

Ha már én leálltam a bizniszvumenkedéssel (nagyjából), és anyaságra adtam a fejem (egy pillanatig sem bánom, sőt!), melynek következtében igencsak megcsappant a kincstár, csináljunk pénzt abból, amink van. Fügét mutattunk a közeli zöldségesnek, aki sosem látott szebbet, és próbára megvett tőlünk két kilót. A sorban várakozó vevők nagy szemeket meresztgettek, hogy ezmegmi, és hogy is kell enni, mert bizony egyikük sem látott "élőfügét", csak szárítottat. Már csak az a kérdés, hogy ennyi pénzt ki fog fizetni érte, mert hogy mi sem adtuk olcsón, de a standon nyilván még magasabb az ára, ami még mindig jóval a piaci ár alatt van, ahogy körülnéztünk.

Persze jut belőle Anyikának is, aki ma reggel megkezdte a lekvározósdit, meg más családtagoknak, s persze a barátokat sem hagyhatjuk ki a jóból. Én végül nem merek enni, a kis magok miatt. Hogy az én gyümölcsömnek nehogy valami bajt okozzon.

Vikimama kedves ajánlására rámerészkedtem erre az oldalra, és úúúúúúúúú!!! Gyönyörű dolgokat láttam! Megmutatom Anyikának, bár szerintem ezek elég nehéz darabok, de hátha nekiveselkedik. Köszönöm szépen a figyelmemfelhívást!:-)

Az összes gyerek nyugisan lebegett a víz felszínén, vagy kapaszkodott az átszellemült vigyorgó és mondókákat dúdoló szülők karjába. Kivéve a Migyerekünket. Mütyürke végig bömbölt. Csak néha állt le, meglepődni, hogy hová került. Mit neki tekeredikakígyó, meg lánclánceszterlánc, utálta az egész felhajtást. 

Farkas vett neki úszónadrágot (lila, és sellők úszkálnak rajta) ami nem eldobhatós, és bár én többször kérdeztem, hogy tuti rendes pelenka kell alá, állította, hogy az üzletben azt mondták. Úgyhogy mi adtunk rá egy pelust, rá a sellősmenőset, felülre pedig azt a kisgatyót, amit ott kaptunk ajándékba az úszáson (mutogattam én előtte a recepción, hogy nekünk milyen felszerelésünk van, és nem sok -e ez a nadrág a gyereken, de ezek szerint nem figyeltek, mert rázták a fejüket).

A nyamvad sömör külső jelei már elmúltak róla, de sajnos nagyon erős fájdalmak gyötrik Anyikát. Időnként még sírdogál is kínjában, én pedig nem tudom enyhíteni a fájdalmát.

De most már vége a karanténnak, és újból megszeretgetheti, ölelgetheti és puszilgathatja az unokáját, és azt mondja, ilyenkor nem érzi a fájdalmat. Egyébként is szépnek látom, de ha kezében tartja Mütyürkét, méggyönyörűbb lesz az édesanyám.

Kétoldali tejcsatlakozást követően az apja vállán himbálódzott. Egy darabig csendesen szuszogott, majd a már megismert vékony hangon sírni kezdett, ami jelzi, még nincs tele a hasa. Én éppen indultam zuhanyozni, amikor a folyosón meghallottam, majd rögtön Farkas mondata ütötte meg a fülemet.

"Éhes vagy még Kistündér? Várj, szólok a tejnek, hogy jöjjön vissza."

Fürkészve körbejárom a gigantikus fügebokrot -vagy inkább nevezzük fának, nem is tudom, hova sorolják hivatalosan-, ahogy minden évben tettem, csak most már Mütyürkével a karomon keresem az első, érett gyümölcsöt rajta. Érdekes, hogy amikor már roskadásig tele van zöld bogyókkal, eleinte mégis mindig csak napi egy-egy kékül be, s válik ízletessé, aztán egyik reggel felkelünk, és beindul a nagyüzem, alig győzzük majd leszedni.

Nos, a minap este felfedeztem az várva várt első leszakítani és bekebeleznivaló fügét, amire már nagyon fentem a fogamat (persze csak mértékkel idén, mert a tejcsatlakozás és az aprómagvak miatt nem ajánlott), de rohanásban voltunk, így meghagytam reggelire, hogy majd akkor, nyugodtan, hálóingesen és kócosan kisétálok a harmatos fűbe, hallgatom azt a jellegzetes zajt, ahogy az ág elengedi a gyümölcsét, majd félbetépem a kékeslila fügét, megcsodálom a különleges színét, majd élvezettel beleharapok. De lemaradtam.

Drága Kistokásbácsifej, vagy ahogy apja hívja (többek között így is, az elsőszámú Hivatalostündér megszólítás mellett) Szupercsirke már 6,6 kiló és úgy 68 cm hosszú lehet, de pontosabb adatokkal majd a jövőheti oltásnál szolgálhatunk. Sokat eszik, sokat alszik, sokat vigyorog és játszik.

Lassan átfordul a hátáról a hasára (kis rásegítés kell, mert begubancolódik, a kezére fekszik, és a feje belefúródik a földbe), és amióta felfedezte, hogy milyen jó móka is ez, folytonosan belengeti a lábait, és az oldlára gurul. Két kezével fogja a játékokat, így beszélget velük hosszasan. Járunk úszni, meg tornára, masszírozom rendszeresen, megyünk vendégeskedni, és jönnek hozzánk is megszeretgetni Szupercsirkét.

Madárcsicsergésre és kedves kis cincihangú nyöszörgésre ébredni jó. Szeretem, amikor álmosan kikecmergünk az ágyból, Farkas föléhajol, Mütyürke mosolyog, nyújtózik és feléje nyúl, majd mindketten bevackolódnak mellém a takaró alá.

A korai reggeliztetést mindig böfiztetés zárja (vajon meddig kell ilyen liszteszsák módon csinálni?), amit szinte kivétel nélkül az apja hátán ejt meg. Felülök az ágyban, s gyönyörködöm a két sünihajú kuglimban, no meg azért is, hogy idejében elkapjam a gyerek szájából kibuggyanó tejáradatot, amely vékony kis patakként folydogál végig Farkas hátán, csíkot húz az alsónadrágján, majd a parkettába torkollik. De nekünk most még ez is tetszik.

Mindenről a sömörösödés tehet, amitől szegény Anyika még mindig szenved, olyannyira, hogy sokszor sír a fájdalomtól. Amikor jelentkezett a hátamon, abbahagytam a tejfacsargatást magamból, Mütyür úgyis mindig belakmározott lájvban, és a vírus miatt úgysem tudtam volna lefagyasztani. Félretettük hát a cumit jó pár hétre.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyi idő is elég ahhoz, hogy az Migyerekünk, aki születésétől fogva simán váltott cumi-cici-ciciizélő között, bármivel képes volt felszippantani a tejet, most elutasítja a cumit (úgy názett ránk, miközben a cumisüveget szorongatta, mint akit kitagadtak otthonról a zord szülők), és harcol az élő tejcsatlakozásért. Pedig de.