Az első részben már megismerkedhettünk a górcső alá vett új törzs néhány jellegzetes kifejezésével, de ezzel még korán sincs vége a tanulmánynak. Néhány képi anyag is a kezem közé került a nyári viseletükről, amit mellékelek.

Most fény derül az olyan kifejezések értelmezésére, mint lelkicici, molyolókendő, köpilufi.

Lelkicici. A kisded már egyáltalán nem éhes, mégis visításával jelzi, valami nincs rendben. Ilyenkor a szülők próbálkoznak ringatással, ábrázatukon furcsa grimaszok és széles mosoly jelenik meg, majd vállukra vetve sétálgatnak a bébivel, miközben ismeretlen dalokat dúdolnak érthetetlen halandzsanyelven. Ha már semmi sem segít, az anya megkérdezi "Szükséged van egy kis lelkicicire?". Majd a mellére veszi a gyermeket, aki ott megnyugszik, és egy-kettőre elszenderedik, mint akit kupáncsaptak.

Molyolókendő. A gyermeket elalváskor felszerelik különféle tárgyakkal, amelynek értelmére pontosan nem tudtunk rájönni, talán az ártó szellemek ellen. Az egyik bárányhoz hasonló, a másik egy darab rongy. Ez utóbbit molyolókendőnek nevezi a nagyanya. A baba előszeretettel alszik el úgy, hogy mindkét kezével morzsolgatja, tépegeti, fejére húzza ezen anyagdarabot.

Köpilufi. A párhónapos kisded nyálát gargalizálja, majd szájából kifelé fújva lufik jelennek meg  az ajkánál, különféle új hangok kíséretében. A törzs többi tagjának ez furcsa mód igencsak elnyeri a tetszését, és a jelenséget köpilufinak hívják. Főleg a nagymama örül, lelkesen artikulálva adja tudtára a gyermeknek, hogy az nagyon ügyes, és a nagymama legszebb és legokosabb kincse a világon.

Nyelvi fejlődésük eddigi mélypontjának tekinthetjük a következő mondatot, amit az egyébként műveltnek és okosnak mondott törzsfőnök szájából hallottunk: "Megnézem a gatyódat, hogy nem került -e a rottyantóval egy kakkantó a poppantódra."