Drága Kistokásbácsifej, vagy ahogy apja hívja (többek között így is, az elsőszámú Hivatalostündér megszólítás mellett) Szupercsirke már 6,6 kiló és úgy 68 cm hosszú lehet, de pontosabb adatokkal majd a jövőheti oltásnál szolgálhatunk. Sokat eszik, sokat alszik, sokat vigyorog és játszik.

Lassan átfordul a hátáról a hasára (kis rásegítés kell, mert begubancolódik, a kezére fekszik, és a feje belefúródik a földbe), és amióta felfedezte, hogy milyen jó móka is ez, folytonosan belengeti a lábait, és az oldlára gurul. Két kezével fogja a játékokat, így beszélget velük hosszasan. Járunk úszni, meg tornára, masszírozom rendszeresen, megyünk vendégeskedni, és jönnek hozzánk is megszeretgetni Szupercsirkét.

Van egy új hangja, ami kicsit úgy fest, mintha a kutyák ugatását utánozná (meg is ijedtem először, hogy a kis Mauglit melengetem a keblemen, de szomszédbarátnő megnyugtatott, hogy majdnem minden gyerek kiadja ezt a hangot), és az esti cicizés-meseolvasós-altatóéneklős procedúrát követően, amikor általában menten elalszik, egyszer csak kipattantak a szemei, mint aki még elfelejtett közölni valamit, és negyed órán keresztül csak mondta, mondta csücsöri szájjal, egészen közelről a szemembe. Joepapa éppen szkájpvonalban volt velünk, és rémülten kérdezte Farkastól, hogy tejóégmivanagyerekkel. Hát összegzi a napi eseményeket.

Nem lehet vele betelni. Most, hogy ilyen meleg van, napközben csak a pelenka van rajta, így több felület marad szétpuszilgatásra. A kibírhatatlan kánikulában Anyika és én is éppen egy szál alsóneműre vetkőztünk, s mikor böfiztette a gyereket, azon röhögtem, hogy most már tényleg úgy nézünk ki, mint egy afrikai törzs, már csak valami fehér felfestés hiányzik az arcunkról.