Az összes gyerek nyugisan lebegett a víz felszínén, vagy kapaszkodott az átszellemült vigyorgó és mondókákat dúdoló szülők karjába. Kivéve a Migyerekünket. Mütyürke végig bömbölt. Csak néha állt le, meglepődni, hogy hová került. Mit neki tekeredikakígyó, meg lánclánceszterlánc, utálta az egész felhajtást. 

Farkas vett neki úszónadrágot (lila, és sellők úszkálnak rajta) ami nem eldobhatós, és bár én többször kérdeztem, hogy tuti rendes pelenka kell alá, állította, hogy az üzletben azt mondták. Úgyhogy mi adtunk rá egy pelust, rá a sellősmenőset, felülre pedig azt a kisgatyót, amit ott kaptunk ajándékba az úszáson (mutogattam én előtte a recepción, hogy nekünk milyen felszerelésünk van, és nem sok -e ez a nadrág a gyereken, de ezek szerint nem figyeltek, mert rázták a fejüket).

Mikor közel egy órás sírós áztatás után kivettük a gyereket a vízből, és leszedtem róla az első, majd a második nadrágot, és meglátta a pelenkát az óratartólány, teljesen kiakadt, hogy mit műveltünk. Ugyanis persze úszópelenka kellett volna a gyerekre, rá a kisnadrág, nem pedig a sellős cucc. Így pedig a sima pelenka összeszedte a vizet mint a szivacs, és súlyfürdőztettük szegény Mütyürt.

Három órán át bőgtem, és minden szembejövőt megkérdeztem, hogy szerinte tönkretettük -e a gyerek gerincét.....Aztán az ultrahangos vizsgálaton is érdeklődtem, és a doktornőnket is felhívtam. Mindenki inkább viccesnek találta. Én meg kiakadtam, hogy ennyi idős fejjel hogy tudunk ilyen bénák lenni.

Azóta itthon edzük a gyereket, és a második úszás remekül sikerült. Semmi sírás. Nem mondom, hogy élvezi, mert egy mosolyt sem tudunk kicsikarni belőle, míg a vízben volt. Inkább érdeklődő megadással viseli az úszást. Lesz ez még jobb is.