Piroska és Farkas

Könnytől csillog a kis szeme, de azért néha mosolyog ránk. Tegnap este kezdődött. Eddig simán elaludt este, ha letettük, de most még közöttünk sem jött álom a szemére, s ha néha el is bóbiskolt egy kis időre, sírva ébredt. Forrónak találtuk a finom hajszálakkal borított kugliját, és a lázmérő is minket igazolt, többször ment 38 fölé a számláló.

Gondoltam, Farkas majd továbbra is a bjönborgos hordozóba lóbálja a hasán a lányát, míg én beszereztem ezt a romantikus, új magamrakötözőt. De nagy örömömre neki is tetszik (ühüm, szerintem imádja begyűjteni a sok ohhhhh-t meg deédesek megjegyzést a látványtól ellágyuló nőktől:-), sőt, Anyika is használja, s mindebből a lelkesedésből leginkább Mütyürke profitál.

Most ezt használjuk, és szeretjük. Köszönjük Vikinek!

Az almalé, majd a pépesített alma után, vagyis a hatnapos almaszakaszt követően rátértünk a barackra (ezúttal hármasban, Mütyürt Farkas hasára kötözve tettünk rövid sétát a biopiacon).

Ahogy az almát, úgy a barackot is jóízűen fogyasztotta, s befelé nagy sebességgel, annak rendje és módja szerint csúszott le a gyümölcspép, ám kifelé már izgalmakat okozott.

Ikerségük ellenére Mérike egy fejjel magasabb Anyikánál, de a hangjuk szinte teljesen úgy cseng, mint Anyikáé. Ez Mütyürkének homlokráncolást is okozott, mikor a nagynéném felvette és beszélt hozzá, s rendre eltolta magát Tőle, hogy jobban lássa az arcát, s hosszasan fürkészte.

Olyan jó, hogy van nekünk Mérikénk is, aki által szeretve vagyunk, s viszont is nagyon:-) És ha úgy vesszük, a szoros kapcsolat végett, és az ikerség okán Ő is egy kicsit nagymamafélesége Lulunak. De mindenesetre egy ölelgetnivaló, aki még azt is megengedi a Migyerekünknek, hogy letépkedje a gondosan futtatott, csodálatos muskátliját.

Joepapa továbbjutott a tegnapi selejtezőn, amit ha jól láttam az esemesküldésből, úgy hajnali kettőkor fejezhettek be! Ma pihenőnapja van, várostnéznek, megkóstolják a helyi specialitásokat, és alszanak. Holnap elődöntö! Hajrá Papa!

Szombat. A négyszázhúszból bejutott a kilencvenhatba, és a tizenhét magyar közül már csak négyen vannak a nemzetközi mezőnyben. A legjobb ötven között kell lennie!!!!

..........................................................................................................................

Sajnos nem volt szerencséje, és hetvenvalahányadik helyen kiesett:-( Na de mi így is büszkék vagyunk rá, és legközelebb újból megpróbálja.

Kezdtük ugye ezzel az egyszerű változattal, de nem igazán tudtuk kihasználni (ami nem azt jelenti, hogy nem jó, sőt! és külön kiemelném, hogy az oldal tulajdonosa nagyon kedvesen segítségünkre is sietett). Amíg pici volt, elveszett benne, mire meg újra előszedtem, alig lehet belepréselni ezt a jóltáplált kistokást. De nem adtuk fel! Egyrészt Anyika tovább próbálkozik, és tervezi, hogy megtanulja majd a félévesekre vonatkozó csavargatását.

Aztán, beszereztük ezt a kicsit nyúlós, több mint négy méter hosszú kendőt, ami igen szimpatikus volt nekem, de mégis keveset használtuk. Ennek oka pl. hogy legtöbbször a kertben sétálunk, vagy itthon, vagy Joepapáéknál, vagy Farkassal esténként teszünk egy nagy kört a környéken, ill. felkerekedünk, és hosszabban kilengünk, de ilyenkor meg úgy vagyok vele, hogy kényelmesebb a gyereknek a babakocsiban szunyókálni, mint rámkötözve. Ráadásul amikor magunk előtt toljuk, nagyon szeretünk beszélgetni, mókázni vele, Ő pedig kedvét leli az arcunk nézegetésében, dobja a mosolyogat, magyaráz.

Azt mondta, legjobban az illata fog hiányozni neki. Szeretett volna egy kulcstartószerűséget, amibe beletehet egy fényképet róla, de hiába akartam meglepni, sehol sem találtam olyat. Végül kivágtam Farkasnak és Joepapának is egy-egy apró képet Mütyürkéről, szerencsehozónak.

Álltunk hárman lányok a kerítés innenső oldalán (merthogy összeköltöztünk erre az időre, együtt szurkolunk), és lóbáltuk a használt zsebkendőket a távolodó fiúknak. Papa még megbarackozta Anyika fejebúbját "Te vagy a szerencsemalacom!" kijenetés kíséretében, és sokadszorra puszilgatták meg a kerítés fölé tartott Mütyürkét.

Az egyszerű, hétköznapi dolgok is átszíneződtek Vele. Kapucnis törölközőbe bugyolálva tartom a karomban, s nézem magunkat a fürdőszobatükörben. Ahogy már számtalanszor, most is azon tűnődöm, hogy tényleg a Migyerekünk, akit megálmodtunk, simogattunk a hasfalamon keresztül, s próbáltuk elképzelni, milyen is lesz az életünk hármasban?

Hat hónapos. A kis műanyag kölcsönkádban végig ér, pedig nemisolyanrégen még ide-oda húztuk benne a vizen, olyan pirinyó volt. Hiába próbálom megfogalmazni azt az egyre fokozódó rajongást, amit iránta érzünk, ömlengeni az új szövevényes érzelemhálóról, amelybe általa gubancolódtunk, inkább kitöröltem a sorokat. Túl giccses, s mégsem elég. Ő egy szeretetduzzasztó.

Hozzátáplálás. Tartottuk magunkat a hathónapigcsakanyatej útmutatáshoz, és terveink szerint egy éves koráig kapja is még, ha bírom cicivel, és persze, ha kéri. Igaz, egy héttel előrébbhoztuk az almakezdést, mivel a fiúk (Joepapa és Farkas) komoly bevetésre készülnek (erről majd később), nem lesznek itthon, így nem láthatták volna az elsőalmát.

Megadva az esemény kellő körítését, mert nehogymár a Migyerekünk csakúgy, mellékesen, csupán az anyja társaságát élvezve, mellőzve a reflektorfényt nyelje le az almalevet, átcuccoltunk Anyikáékhoz, hogy ott ejtsük meg az almaevést. Ezt megelőzte a kanál, tányér, dobozka, átszállítóscumisüveg, stb. sterilizálása, majd a gyümölcsprés bevetése, az így kinyert lé és eszközök gondos elcsomagolása.

Augusztus 17., mikor ez a kép készült messzinek tűnik, október 17., ami meg ugyanennyire van, meg közelinek. Furcsa.......

El kell pakolnom ezt a kisruhát is, mert többé már nem lesz jó rá. A hatvannyolcas méretnek is lassan vége. Még az is elszomorított, mikor megpillantottam az első másmilyen végterméket a pelenkájába, az almaevés után. Megannyi apró kis fejezet az életünkből, s mindre úgy gondolunk majd, holvanazmáramikor.......

Két ugyanilyet vettem (használtan), egyet Sziszi barátnőm majdnemnégyhónaposának, egyet pedig Mütyürkének. Valószínűleg már csak ősszel lesz jó, talán mire hullik a hó kinövi, de nem tudtam ellenállni (0-3 hónapos korig). Úgyhogy felpróbáltam rá, de remélem, hogy még ráadhatom "élesben" is.

Én is szeretnék egy ilyesmi szőrsapkát, tekintve, hogy Farkas eltulajdonította az enyémet. Szóval igazából tartozik egy szőrsapkával nekem.

Ebarátom rizsben is a legjobb. Szerinte. Mi meg Erával engedtük, hogy Ő csinálja a köretet. Még feljavítva sem volt az igazi, de megettük. Majd egy egész hétköznapot töltöttem velük, mivel Erát elküldték a munkahelyünkről, Ebarátom (újabb nevén Brumi, merhogy engem régóta hív Puttónak, s követelte, hogy találjak ki neki is egy nevet, hát ez lett az) meg szabadúszik, s ha ráér, meglátogat minket.

Mütyürke élvezi, hogy egyet nyikkan, s már felveszik a vendégek, nagy a zsibongás, hahotázás, körbedongják s még ajándékokat is kap (új farmergatyója Ebarátom fején.....szerinte vicces....amikor fotóztam, már én is annak találtam..felnőtt emberek...hrrrrr).

Az estéink a megszokott kis szertartás szerint zajlanak. Régebben furcsa volt, hogy a márgyerekes barátaink miért hagyták félbe a desszertet egy-egy baráti összejövetelen, vagy minek az a nagy rohanás a kirándulás végén, hogy időben hazaérjenek az esti fürdetésre, nanehogymár ne lehessen csúszni egy-két órát. Már megértem. A napirend. Szeretünk együtt vacsorázni, mikor is Mütyürke az asztalon ejtőzik a pihenőszékben, s kissé nyűgösködve jelzi, hogy Ő is enni kér.

A négykezes fürdetés (Farkas szerint ennek Ő elengedhetetlen része) után jön az etetés, aztán apapercek következnek. Ennek keretében vagy megbeszélik Ők ketten az aznapi történéseket, vagy Farkas felolvas néhány mesét. Eleinte szenvtelenül elhadarta a történeteket, de mostanra már komoly művészi alakítást nyújt: eltérő hangon szólaltatja meg a szereplőket, lassan, tagoltan beszél. Lulu pedig hol a színes illusztrációkat nézegeti, hol az apja tekintetét akarja elkapni, míg hurkás kis lábaival rugdalja, vagy egészen rátekeredik a karjára.

A kedvesszomszéd minap megkérdezte, hogy mitől ilyen fényes a szőröm hajam. A göndörségem miatt nem fésülködök, csak mielőtt hajat mosok, vagy ha erre éppen nincs időm három-négy naponta, akkor kibogózom, mielőtt teljesen begubancolódik. Na ilyenkor száraz, és szétáll az egész, s Anyika szerint tisztárazrinyimiklós. Megmaradt egy fél flakon terheshaskenegetőolajam, s gondoltam, rákenem a fejemen lévő szénakazalra, mi bajom lehet. És jó! A bimbótvédőkrémet sem használom már, s tanulmányozva az említett részem mostanság gyakran elémtáruló felszínét (a napi hatszori tejcsatlakozás miatt ugye), érdekes hasonlóságot mutat a kutyánk kissé kiszáradt orrával. E bizarr párhuzam vezetett oda, hogy rákenjem Alfici szaglókájára. És jó!

A kiürült ásványvizespalackot megtöltöttük a majdnem semmire sem használható (leginkábbis arra nem jó, amire kitalálták: megenni, pláne nem karácsonykor, máskor meg mégúgysenem), évekkel ezelőtt valakitől karácsonyra kapott színes tésztával (mert ki enne szívesen sajtostésztát pl., amikor a tányérján a reszelttrapista alatt zöld fenyőfák, sárga hóemberek, piros ajándékcsomagok, szánkók és hasonló dolgok kerülnének a villájára), és Mütyürke kezébe nyomtuk játszani. És jó!

Izeg-mozog, bohóckodik, megeszi a medve talpát, ledönti a lábáról, beletekeredik. Nem egyszerű már így fotózgatni, hogy lerakoméskész. Már több mint nyolc kiló a kis hurkás tündér.

Az egészen pontosan itt van, s én most felszúrok egy rajzszöget a kívánságtérképemre, vagy vágytáblámra, akárhogy is nevezzük, mert ezek a nyulak igen jófejek.

Tettem el cukkinit is a gyereknek a hibernálóba, amit Meske hozott minap, és állította, hogy a méretei ellenére garantáltan bio.

Alapos megmosás után méretérzékeltetés és tapasztalatszerzés végett bekerült egy pillanatra a lenti kiságyba, megzavarva ezzel az éppen művelődő Mütyürkét, aki fejjel lefelé is érti a könyvet.

Az úszás felénél a labdák között (melyeket addig bőszen kergetett a vízben, és ügyesen csinálta a gyakorlatokat) észrevette a halacskás karúszót. Ez volt a vég. Ha kivettük a kezéből, ordított, hogy zengett tőle az uszoda. Tepert érte a vízben, görcsösen szorította húsos kis kezével a rózsaszín gumiúszót, s nem volt hajlandó megválni tőle.

Hiába a habszivacs bújbújzöldág, elterelő színes gömbök, nótázás, mókázás, többi gyerek, neki csak ez kellett, s onnantól semmi más nem érdekelte. Még az öltözőbe is vinnünk kellett magunkkal. Azóta többször is megmutatkozott az akarata, harcoskodik rendesen.

Nagyi nem bírja kivárni, míg kikerül a hordozóból......

Tegnap este Farkas hazafelé tartott, mikor hátulról belement egy teherautó. Két órával később igen szellős félkabrióval mentünk vásárolni, s mivel hiányzik a hátsó ablaküvege, és átformázta a fenekét az erősebb, Mütyürkével őriztük, míg az apja vásárolt.

A tó meg valahol ereszt. De az is lehet, hogy a nagy melegben sokat isznak a halak.

Megkezdődött az apró mozgások felfedezése, amivel együtt jár a cimkefogdosás. Hosszú percekig képes egy-egy nemjátéknakszánt feliratot babrálni a kis ujjaival, olyannyira, hogy időnként bele is alszik egy tíz percre, majd őjra kezdi.

A lamaze játékokon sok fogdosnivalót talál, pici szalagok, kiálló zörgőizék, ezeket is nagyon szereti. De Pia babái közül mégis szeretnem kéne egyet neki, mert tudom, hogy jóban lennének Mütyürkével.

Kis csákóval a fejemen kéne írnom ezt a bejegyzést, miközben vigyorogva csokitortát majszolnék serényen. Sebaj, egyik sincs, de ünnepelni és megemlékezni jó.

Ezer napja vágtam eme fába először a fejszémet. És mikor a blogutam elejére gondolok, mindig eszembe kell jusson Bécyke, az én különlegesen különleges blogcimborám, aki meglökött, és azóta is gurulok.

Szeretek írni, és a szívemnek oly kedves ez a füzet. Igaz, egyre jobban foglalkoztat a gondolat, miként többen is előttem, félszből bezárkózom majd. Ahogy tartottam élesíteni a bejegyzéseimet anno, most ugyanúgy rajta a visszafelégombon a kezem.  Vacilálok. 

Örülök az ezredik napnak, szép kerek. 

'Anyád azt reméli, hogy este felfedezi egy beksztédzsgáj, és elcuccolnak majd külföldre.'-jegyezte meg a gyereknek Farkas, miközben az aznapra felállított órarendem szertint elkészültem a reggelre beírt hajszárítással. Az első esti kilengésemet terveztem a lányokkal, hátrahagyva a gyereket az apjára.

Be kell látnom, ez mérnöki számításokat igényel, főként az anyatej miatt. Egy nappal a koncert előtt már annyit ittam, hogy a fülemen jött ki (egyébként is úgy három litert nyomok le minden nap, de most mégtöbbet). Drukkoltam, hogy Mütyürke hozza a formáját, és ne kelljen fel csak valamikor reggel, hogy miután bereggelizett, bőségesen tudjak még fejni (ilyenkor kb. 1,5 dl tejet tudok tartalékolni, ha van erőm felkelni). Mintha csak érezte volna a kis huncut, hogy mire készülök, mert sohanemcsinált módon háromszor is felkelt enni az éj leple alatt (talán egy hetesen volt példa erre). Igy aztán apró részletekben, egész napos odafigyeléssel, minden étkezés után sanyargatva sikerült csak összegyűjtenem a biztonságos mennyiséget (160 g), amivel már itthon mertem hagyni Lulut.

Olyan gyorsan és nesztelenül surrannak be egy pillanat alatt a tiltott zónába, a babaszobába, hogy már csak akkor lepleződnek le, mikor a lefekvés előtti névsorolvasásnál valaki hiányzik.

Bendőt a múltkor a pelenkázó mögötti résbe préselődve találtam, a falhoz lapulva fülelt némán, hátha nem vesszük észre, és ott töltheti az éjszakát, kicsit közelebb hozzánk, a rácson innen. Fügit pedig gyakorta kapjuk azon, hogy az ágy alatt lapít, s ha szólunk neki, úgy csinál, mintha nem is lenne ott, elnéz másfelé.

Helyi mekdonáldszként emlegettek a barátok, mert mindig tudták, hogy ha betérnek hozzánk, akkor vagy sajtostészta lesz, esetleg sajttaltöltött (fagyasztott) pulyka, porkrumplival, és majonézes kukoricával (néha nosztalgiázásból Farkas rendel még ilyet), de mindig a megszokott minőségben. Na de azért, ha előre megbeszélt vendégsereg érkezett, némileg összeszedtem magam.

Később már nem csináltam ugyan műkajákat, de nem is mozogtam széles skálán, ami a főzőtudományomat illeti. Pláne nem csomagolgattam kis bugyrokba gyümölcsöket meg zöldségeket, hogy legyen télire. Olyan voltam, mint a tücsök a mesében, aki csak élvezi az életet, zenélget meg dudorászik, míg a hangya gürcöl (kizárólag a háziasszonykodásról beszélek). A gyerek ezen a téren is átgyurmázott. 

Mint a népmesékben, volt itt már többféle furmány és próbálkozás. Volt aki a csipcsipben hitt, míg más megeszemalábadat visítozással kísérletezett, de hallottunk hasdudálást is az elmúlt hónapokban. Tippeltünk is, kinél kacag majd Mütyürke először gurgulázósan, de csak nem akarta megmutatni, hogy olyat is tud. Inkább a befelészippantós és nyekergős nevetéseket variálta. Persze mindet imádjuk. Na de mikor gurgulázik????

Az egyik gázlapon a rizst kevergettem, a másikon a húst melegítettem át, a mély edényben pedig két kanállal találkoztattam a salátaleveleket az öntettel. Meske barátnőm a konyhába gurított kiságy fölé hajolva szórakoztatta a gyereket egy plüsslepkével, amit a három eb ugatással kísért, és közülük Bendő gyenge próbálkozásokat tett, hogy felfelé ugrálva megszerezze azt. Mindeközben megszólalt a mobilom is, és a vonal túlsó végén Farkas mamája tette fel ismét ugyanazon kérdéseket, a melyeket hétvégi látogatásakor is végigbólogattam.

Na és ekkor hallottam meg először. Zajban, felfordulásban is felfigyeltem rá, mert olyan, de olyan gyönyörűséges volt!!!! A rizs kissé leégett, Másikmamának gyorsan elmagyaráztam, hogy a gyerek először gurgulázik, de mivel egy ühüm után folytatta a kérdezősködést, kinyomtam azzal, hogy majd visszahívom. Elrobogtam a fényképezőért, ami persze ezennel nem volt a kezemügyében, és szóltam az én drága barátnőmnek -aki mit sem sejtett arról, hogy történelmi pillanat részese lett, és a legelső igazi kacajt sikerült kiváltania- hogy véletlenül se hagyja abba a zümzümözést.

A lelkem -ami már egyébként is olyan folyós, mint a tűző napon felejtett tábla csoki- folyamatos ellágyulásban van, vagy talán a szívem, vagy az agyam, vagy ez így egyszerre. Mindig produkál valami olyat ez a Mütyürke, amivel lehengerel minket.  A legutóbbi úszásedzésén például végre mosolygott ránk, nem csupán a plafonon lógó gömböket, meg a csillogó vizet figyelte, ahogy eddig tette. Na és ahogy a többi gyerek felé közelített? Mindenkinek meg akarja fogni az arcát, a kezét, és olyan izgatott lesz ha gyerektársaságba kerül, hogy jár keze-lába.

Azért időnként itthon is tartunk edzéseket (ha javasolhatom, akinek van lehetősége, ne hagyja ki a babaúszást, ha pedig másként nem megy, a fürdőkád is megteszi-persze csak körültekintően). Farkas megjön a munkából, és vízreszállnak. Élmény nézni Őket.

Fél szeme rajtatok!!!!!!

Drága Tündérgombócok, Heléna és Ingrid! Egyébként is sokat gondolunk Rátok, de ezen a napon, ebben a szerkóban meg mégsokkaltöbbszörrengeteget........Köszönjük szépen!

Tokamanó már kitölti szépen a rugdalózót, még jó, hogy észbekaptam, és ráhúztam:-) Nő ez a gyerek....

Visszanézve a képeket előbb is feltűnhetett volna, de ugye elsősorban nem számolgattuk, hanem puszilgattuk a combjain megjelenő husigyűrűket (7,6 kiló, kb. 68 cm), így csak egy hete vettem észre, hogy az egyik lábán egy hurka van, míg a másikon kettő. És ez most nagyon nyugtalanít.

Mütyükre megkapta a négyhónapos oltásait, valamint a rotáslenyelőset is, és megmutattuk a hurkaeltérést a doktornőnek, aki nem aggódott túlságosan, de elküldött minket neurológushoz, és orthopédiára, hogy megnyugtató választ kapjunk. Jól fel is bosszantottam magam, mert két napos folyamatos telefonálgatásba, alázatos kuncsorgásba került, míg kaptam időpontot a neurológushoz szeptember közepére??!!!

Ahogy a vicc is mondja, a biokertész abban különbözik a "simakertésztől", hogy éjszaka permetezget. Hát remélem, hogy ez mégsem igaz. Nem hiszem, hogy sokáig tudjuk tartani a csakbiótagyereknek koncepciót, de amíg kicsi, addig szeretném a biopiacokról beszerezni a zöldségeket és a gyümölcsöket a számára. Bármennyire is szeretném most megkóstoltatni vele a friss barackot, almát, egyelőre tartom magam ahhoz a felfogáshoz, hogy az a jó a gyereknek, hogy fél éves koráig csak anyatejet eszik.

Ellátogattunk egy ilyenre, aztán pár hét múlva feltérképezünk egy másikat is. A meggyről sajnos már lemaradtunk, talán még egy internetesbiorendelőstől tudok becserkészni. Áfonyát sem találtam. Volt feketeszeder, de aprómagvassága miatt nem akarom adni Mütyürkének. Bekerült a kosárba viszont kétféle barack, sárgadinnye, cékla. Megrakott vesszőkosarakkal a karunkon sétáltunk a kocsihoz, mikor leelőzött minket egy mókás hátizsákos srác (egészalakosan örökítettem meg, de nem tehetem be a képét a megkérdezése nélkül, így csak a batyuját vágtam ki).