Piroska és Farkas

Sterilizálom a cumikat és az üvegeket, van bébirács a babaszobán, ahová nem megyünk be még csak papuccsal sem, csak mezítláb, és a gyerek egy elkerített részen randalírozik a nappaliban. De az ebektől nem lehet teljesen elzárni, és nem is áll szándékunkban. Azonban a teljes összeeresztéstől tartok egy kicsit.

Mütyürke már régóta felvette a kapcsolatot a szőrtestvéreivel, és egyenesen imádja őket. Reggel felkeléskor az ajót felé nyújtogatja a nyakát, hogy láthassa a kutyákat, és az esti fürdetést követően majd kiugrik az apja kezéből, annyira kihajol hozzájuk a folyosóra, és közben visít nekik, s nagyokat kacag. Napközben teljesen lebilincseli a négylábúak látványa, és ha kikerülnek a látóteréből, rendesen reklamál. Alig bírjuk tartani, annyira menne Hozzájuk a földre. De még csak óvatosan eresztjük össze őket, mert ilyenkor rendszerint össze-vissza paskolja mindet, ahol éri, húzza a szőrüket, s önfeledten kiabál.

Vagy megfázik a nyaka, vagy felhúzom teljesen a kabátját, de akkor előszeretettel nyalogatja a cipzárát.

Háromszor beszéltem tegnap Meske barátnőmmel.

1. Délelőtt tizenegy körül.

-Szia Kisfiam, mi a helyzet? (háttérben gyerekzsivaj)-érdeklődöm

-Semmi Kisfiam, rakott zöldséget csinálok.

-Én meg itt ülök a szemészeti ügyeleten Farkassal, két órája.

-Micsodaaaaa?????

-Tegnap éjjel, szoptatás után a helyemen feküdt Mütyürke, és szokás szerint ráfordult az apjára, megfogta az arcát, ahogy szokta, s így alszanak el. De mostanában hadonászik, meg csapkod a kezével, és sikerült belekapnia az apja szemében (olyan gyorsan nő a körme, hogy nem győzöm vágni). Hajnal óta szenvedett pasi, úgyhogy bejöttünk az ügyeletre, ömlik a szeméből a könny. Programra vágytam, hát tessék.

-Ez rémes Kisfiam! De mi az a zaj a háttérben? (nem voltak sokan, de senki ránk sem bagózott, egy fehérköppenyest sem láttunk, csak szemüket fogó sorstársakat....lincshangulat alakult ki, mikor a portás soron kívül bevitt valakit az ajtón túlra).

-Ja, különben egy buliban vagyok, marha jó, csak azt hazúdtam Neked, hogy kórházban.

2. Délután egy körül.

-Na puszi Kisfiam, megint én. Te, hányas a lábad?

-37-38.

-Nagyszerű! Vettem egy skótkockás édes cipőt, de kicsi rám, Neked adom! Egyébként most meg a Tétényi úton ülünk az ügyeleten, átjöttünk, mert a másik helyen egész napos program lett volna.....

-És hogy bírja a gyerek?

-Leadtuk reggel Anyikának. Megetettem, mielőtt eljöttünk, elaltattam, és hagytam neki gyümölcslevet.......Most van bent Farkas....Jaj istenem, leragasztották az egyik szemét!!!!!!! (éppen akkor takarították le a rendelő kilincseit, és a tükörből megpillantottam kalózkinézetű emberem fájdalmas ábrázatát). Majd hívlak!

3. Este nyolc után visszahív.

-Bocs Kisfiam, most értünk haza a fiúkkal (háttérben hallom a két kiskrapek nyüzsgését), most indul az esti fürdetés meg ilyenek. Mi van Nálatok?

-Jaj, éppen egy legyet üldözök, marha nagy, és fürdetéshez vetkőztetem a gyereket, Farkas szemét leragasztották, van rajta egy sérülés, bekenték trutyival, fáj neki. Közben beregisztrált pókerre, ami elindut (két dámánk van, eldobjam???? üvöltöm ki közben pasinak, aki behozza a kád vizet). Na és képzeld, az öcsém este telefonált, hogy menjünk be érte kocsival, mert elfelejtett pénzt hozni, és nem tud felszállni a buszra, az autóját meg ugye nem használhatja, mert lejárt műszakival elkapták......Na most azon agyaltunk, hogy mi a veszélyesebb, egy szemmel vezetni, vagy ha én ülök a kormánynál....végül én vezettem, mert apu meg borozgatott már a szomszéddal, így ő is kiesett a sorból. (Fúúúúúj, visszajött a légy Farkaaaaaaaaas!!!") Vendégségben voltatok? És vitted magaddal a kajádat?

-Igen. Gondolhatod, megyek a kis dobozkáimmal, és állandóan macerálnak, hogy na de csak egy kicsit ebből, ennyi nem árthat meg, meg nemááááár, annyira tuti nem kell szigorúan betartani.

-Ja, emlékszem Kisfiam a cukrosdiétám időszakából. Ne törődj velük, had egyék a csülköspacalt! Meg hagy gondolják, hogy egy HP vagy (a HP jelentését nem magyaráznám el, de hü....pi.....kezdetű).

-Azt kérdezi a férjem, hogy legalább elkalapáltátok -e a gyereket rendesen, hogy megfékezzétek az agressziót?

-Naná! Csírájában kell elfolytani az ilyesmit. Persze, csupa lila meg kék. Lehet, rossz hatással van rá a repülabálna, amit mostanában énekelünk neki fürdetéskor, amiben ilyen sorok vannak pl. hogyaszongya "hamegnövökbelédrugok", meg "köpökanagyvilágra", vagy valahogy így. Talán mégis visszatérünk a tavasziszélvizetárasztra.....Okos ez a gyerek:-) (Farkaaaaaaas, csukd be az ajtót, kimegy a meleg és bejön a léééééééégy! Az ásztizest eldobtaaaaam!) Na jó, megyek Kisfiam, aludjatok jól, puszilom a fejeteket!

Utózönge. A gyereket megfürdettük, a vukkot énekelve. A légy kiment, rájöttünk, hogy a monitorra jön mindig vissza. A pókerban nagyot kaszáltunk, majd egy óra múlva a nyerő helyek előtt kiesett Farkas. És mivel nem volt elég nagy a zűrzavar, szegény Alfi kutyánk csőrendszere öregszik, és tegnap este megadta magát, végigpisilte a fenti folyosót, amit Farkas kifertőtlenített, majd fél szemmel, hajszárítóval szárítgatta a szőnyeget, miközben kérdezgette, hogy milyen lapunk van. Mivel szoptattam éppen, suttogva válaszolgattam....Hiába, nem lehet minden esténk meghitt, nyugtatóstengerzenére szoptatós.

Az őrzőben várakoztunk, vagyis inkább sokkos, mámoros hangulatban áthullámoztuk azt a két órát kettesben, ami nem tűnt többnek tíz percnél, ami a csázármetszés után kötelező.Megérkezett Mütyürke!!!!

Remegtem, mint a kocsonya, és hiába terítettek rám két vastag takarót, rángatózott kezem s lábam, vacogott a fogam, cidrizett az ajkam, alig bírtam beszélni. Mindketten sírtunk, miközben megállíthatatlanul nevettünk, s néha alig értettük egymás szavát. Próbáltunk telefonon hírt adni gyermekünk megszületéséről, de hol Farkas adta át a készüléket, mert bőghetnéke támadt, hol meg engem nem értettek meg, annyira magamonkívül voltam a bologság ezen hihetetlen tömény és új ízétől. Ekkor mondtuk ki mindketten, csak így, egyszerűen, akkor és ott, egyértelműen, hogy többet nem is kellett ragoznunk a témát, vagy átbeszélnünk, kérdéseket feltennünk, csak kijelentettük: azonnal kell egy testvér Mütyürkének.

Mi is meglepődtünk, mikor tegnap este megnéztük az aznapi képeket (a fényképezőm szeirntem hamarosan kipurcan, mert nem hiszem, hogy ennyi sok kép kattingatására tervezték), hogy mennyit nőtt!!!??? Hét hónapos korára megháromszorozta a súlyát, és kb. húsz centit nyúlt.

Jaj, nagyon gyorsan telik az idő, hiába szeretném, hogy megálljon egy kicsit. Csak egy kicsit, na.

Furcsa a Kedvesanyuka megszólítás, meg az is, amikor az orvosi váróban, vagy a bébifoglalkozáson, az úszáson, vagy akár vendégségben megkérdezik, hogy naésmittudagyerek? Persze ez mind természetes, de szoknom kell még. 

Kevésbé szeretek nagyösszefoglalós bejegyzéseket írni, inkább az élménypillanatokat vetem papirra (elég erős az átfedés), no de most aztán zúdítom a a kérdéseitekre a terjengős válaszokat. Hogy telik egy napunk, dolgozom -e már/még, miken töröm a fejem, hogy vagyok, és főként, hogy naésmittudagyerek?:-)

A helyszín ugyanaz, a gyerek is a miénk, ugyanabban a bézs télikabátban ül (ami mellesleg fiúknak titulált télifelöltő, de nekem tetszik a lányomon is, főleg, hogy medvementes, teljesen egyszerű és még szép is), a bébihordozó is a régi (lassan kinövi, alig bírom belepréselni nagykabátban, de amíg nem ül, nem vehetünk babaülést helyette).

Az apja vezet, az anyja meg mellette a hátsó ülésen, mint megbízható állandó, fotóz. Csak egy valami cserélódik folyamatosan. A sapka a fején.

Kell valaki, aki a lelógó nyálzsinórokat törölgeti le a szájáról, egy másik pedig a lábánál a zoknit húzgálja vissza, amit letép, lerág, egyik lábáról a másikról lemorzsol, vagy varázsol, és egyszercsak hopp, már nincs rajta, pedig egy pillanattal ezelőtt húztuk vissza rá. 

No és kell valaki, aki éppen ráér, hogy szórakoztassa. 

Amit még akkor kapott, mikor még bentlakó volt.

Megfigyeltétek -e már, hogy az itthon kapható hálózsákokon és téli kezetlábateldugós egybeszerkókon milyen minta, dísz fordul elő leggyakrabban? A medve. Mondhatnám, minden második darabra rávarrnak, belenyomnak, rávasalnak, ráhímeznek egy mackót. Ha meg nem, akkor nagyonrózsaszín, fodros, vattacukros és egyáltalán nem tetszik. Igaz, a mostani, őszre már régen becserkészett overállunk is rózsaszín, de mégis egyszerű és kedves.

Hiába képzeltem el sima barna, bézs vagy szürke overállt Lulunak, amin nem zakatol vonat, nincs ráírva, hogy szvítlitölgörl, vagy hasonló, és medvék sem kergetőznek rajta, vagy éppen állnak a mellkasára biggyesztve, nagy csokor rózsát tartva a kezükben. Mert nem kapok. A lány ruhák között már nem is keresem, csak a fiú részlegen, meg turkálókban vadászok rá (egyébként a télikabátja is kisfiúknak készült, és a minap szereztem egy nadrágtartós kispasigatyót is Nünüre). Persze soha nagyobb problémát.

Nem Ő a legnagyobb cápa az úszáson, ezt leszögezhetjük. Viszont, Ő a legbarátságosabb, aki mindenkit meg szeretne tapogatni, a babákat és a szüleiket egyaránt, és boldogan visít, ha elhaladunk mellettük, vagy végre be kell úszni a medence közepére, vagy a szélén, a korlátot fogva megpaskolhatja Őket. Egyébként megadóan bukik a víz alá ha lehúzzuk, kiskiskígyózik, kergeti a labdákat, és végre elkezdte paskolni a vizet is.

Barátkozik a karúszóval, amit első alkalommal a múltheti edzésen adhattunk rá, és a többiekhez hasonlóan leginkábbis a szélét rágcsálja. Ma meg úgy nézett ki, mint egy vizipók, mivel a fürdőnadrágjába be kellett dugnunk egy kisebb labdát, hogy így könnyebben fentmaradjon a feneke, míg a karúszóval egyensúlyozunk. Ahogy elnéztem a csoportot, egyelőre mi szülők élvezzük igazán a foglalkozásokat, arcunkon széles vigyorral bíztatjuk a kisdedet, s mindenen boldogan és büszkén lelkendezünk, s háromnagyed órán kersztül fenhangon énekeljük a gyerekdalokat.

Megtaláltam a hazai lelőhelyet! Így teljesüljenek a kívánságaim! Hol volt, hol nem volt, mikor megírtam a vágyamat, hogy a gyereknek mennyire szeretnék ilyeneket venni, lám, valahogy elkeveredtem Zsuzsa szépséges és hasznos oldalára, aki türelemmel kivárta, hogy eljussak a zsákmányért (ezúton is nagyon szépen köszönjük Neki, és meleg szívvel ajánlom mindenkinek az oldalát).

Mütyürke imádja mindet! Hosszasan elmolyol (ahogy Anyika hívja) a különféle cimkéken, teljesen megbabonázzák a színek és az anyagok.

Hozzánk jönnek utónyaralni, mert kint fáznak. A dög szúnyogok. Nyáron csak elvétve találkoztunk velük, ugyan akkor is vadásztunk rájuk éjjelente, meg rátettük a gyerek ágyára a hálót, de most az alattomosabb fajták támadnak, akik rutinosan elbújnak, hiába rohanunk a villanykapcoslóhoz azonnyomban, mikor a fülünkbe muzsikálnak.

Pedig szegény Mütyürkét csípik rendesen, és a piros foltok egyre nagyobbak lesznek, aztán másnapra hólyagok is keletkeznek a közepükön. Próbáljuk megint letakarni, meg lógattam fel szúnyogírtóval bekent pelenkát a kiságy oldalára (a gyerekre nem merném még kenni), de sokszor hasztalan. Hiába a csali, vagyis a vaskos sonkám, merthogy Farkas a zümmögésre rendre felszólít, hogy "Boszikám, rakjál ki egy kis húst!"- s azzal felcsapja a takarót, szabad prédaként dobva a lábaimat a szúnyogok elé.

Sorszámot húztak a hódolói, a nagycsaládom tagjai, hogy ki vegye ölbe, ki nézegessen kifelé vele az ablakon, ki járja körbe a laskást és fedezzen fel vele minden apró kis dísztárgyat, képeket a falon, es ki férkőzzön oda mellé a játszószönyegre, ha éppen nyúlfarknyi időre lekerült a földre. Mi pedig meghatottan, büszkeséggel figyeltük, ahogy kézről kézre jár, lubickol a szeretetben, amelyben én is felnőttem ezek között a számomra csodálatos emberek között (szülők, nagynéni, nagybácsik, unokatestvérek) a rajongásban és az odaadó figyelemben, ami körülveszi.

A nagynénéméknél voltunk vasárnapi ebéden, mind a tizenvalahányan, ahol Luluval elfoglaltuk az üvegajtós hálószobát, ahol már Mérike bekészítette nekünk az ágyat, gondosan leterítve fehér takaróval, hogy ha éhes, vagy fáradt a gyerek, lebodorodhassunk egy kicsit. Ott bújtunk össze hármasban Farkassal, s közénk vettük Mütyürkét, aki csupán egy fél órányit szundított, többre nem ért rá. Én maradtam mellette, s hallottam az étkezőből beszűrődő beszélgetésfoszlányokat, amint a nagynénémék elkapják Farkast.

"Hogy lehet, hogy háromnegyed hétkor keltünk, és fél tízkor bírunk elindulni???!!!!" - kérdezte szemöldökhullámzósan Farkas a minap. Hát megmondom én. Úgy, hogy fél órát hempergőztek az ágyban a gyerekkel, aztán kiviszi a kutyákat, megint megszeretgeti Mütyürkét, leteszi a lenti gurulós kiságyba, amit a reggelikészítéshez magammal húzok a konyhába, mire a gyerek visít, így jön megint egy gyereapáhozkistündér.

Éppen jó szám jön a rádióban, amire együtt lengedeznek (én is rázom a fenekemet, és figurázom) , aztán vesz egy forró zuhanyt, megölelgeti a gyereket, beszippantja az illatát, és közli, hogy ebből kéne parfümöt gyártani, vagy legalábbis valahogy magával kéne vinnie az illatmintát a munkahelyére, hogy egész nap érezze (a kollégák szerint így is babaillatot húz maga után). Reggelizünk, beszélgetünk, madarakat etetünk, kimegyünk a  kertbe és sopánkodunk, hogy valahol lyukas a tó, mert elfolyik a víz. Kivasalja az ingét és magyaráz a vasalódeszka mellé tolt Lulunak, mialatt én fürdök egyet, összeszedem a saját meg a gyerek ruháit, gyümölcslevet préselek, sterilizálom a cumikat. Mielőtt felveszi az ingét, mégegyszer megszorongatja a lányát, beülteti a hordozóba és lassan készen is vagyunk. Fél tíz.

Kell egy altatódal. Egy állandó, naplezárós dallam, amit már egynapos korában, vagy a kilenc hónap alatt míg olyan szorosan össze vagyunk kapcsolva odabent, megannyi szállal, már akkor dúdolhatok Neki. Egy különleges, csakamiénk. Nekem nem kell a Bóbita, amit már mindenki használt és elnyúzott!

Még mindig együtt alszunk Vele a babaszobában. Nem szívesen hagynánk magára, s olyan nagyon jó hallani a szuszogását, érezni a finom illatát, gyönyörködni benne a kislámpa fényénél vagy ha a kövér hold beviláglik az ablakon, s kezünket átnyújtani a rácson, ha egy pillanatra felnyöszörög. Pedig úgy készültünk, hogy ha megérkezik, bébiőrt állítunk  mellé, mi pedig továbbra is a hálószobánkban élvezzük a hatalmas, új ágyunk nyújtotta kényelmet. Biztosan maradunk még egy jódarabig. Mert így jó nekünk.

Rugdalózó után kutakodott Anyika a feneketlen zsákomban, ami az utóbbi hat hónapban a hátamhoz nőtt, és árnyékként tapad rám. A helyváltoztatásunk elengedhetetlen kelléke, amelybe reggelente, indulás előtt beledobálok néhány aznapi időjárásnak megfelelő darabot, ha váratlanul át kéne öltöztetni a gyereket. Az előző napi adagot pedig a nagy rohanásban gyakorta bennefelejtem, s a végén már olyan nehéz a batyum, hogy alig bírom megemelni. Kész szerencse, hogy puccmaca vagyok, és csak a csomagtartóig kell kirángatnom, vagy még odáig is van valaki, aki kiráncigálja nekem.

Tíz sapkát húzott elő belőle, és akkor még a pelenkázótáskámban lapuló tizenegyedikről nem is tettünk említést, meg arról a csíkosról sem, amiben átvittem a gyereket. És ezek csak a tartalék fejfedők. Rugdalozót nem talált benne.

Augusztusi befőttbejegyzésként maradt a raktárban, de kiteszem a polcra, mert ekkor volt elször a lábán cipő. Na és ez a mi életünkben esemény.

Egyetlen egyszer adtam a lábára ezt a helyes kis darabot, mert éppenhogy nem volt kicsi, mikor megkaptuk Másikpapától.

Az utóbbi napok toplistás kérédse a voltmárkaki?, a válasz pedig öt napon keresztül a sajnosnem, és a csakpisi. Masszírozgattam a hasát, itattunk vele gyógyteát (mivel másként nem issza, kis anyatejjel keverve), tornáztattuk, semmi. Aztán az ötödik nap derekán, mikor éppen Anyikával ebédeltünk, ősrobbanással megjött az áldás (doktornő szertint hat napig időzhet a dolog, utána idegeskedjünk).

Nagyon szereti a gyümölcspépeket, melyek közül eddig csak barackot és almát kapott, s az utóbbi az, ami megfogja, de most egy darabig visszatérünk a levekre (végre megjött a gyümölcsprés új alkatrésze, amit a múltkor háromszögalakúra sterilizáltam....).Két napja elkezdtük a körtelevet is, majd belecsempésztem neki egy kis répát is.

Kicsit nyűgösködött, majd rákapcsolt az erősebb fokozatra, miközben én azt ecseteltem a védőlánynak, hogy ez a gyerek milyen kiegyensúlyozott, és mennyit mosolyog. Végül hivatalos vendégünk előkotort a jegyzetei közül egy fehér papirlapot, rajta egy gyerekrajzzal, s bíztatta Anyikát, hogy tartsa a gyerek feje fölé.

Egy hangja nem volt, s komoly előéletű műértőként tanulmányozta az alkotást. A művészt Zsombornak hívják, és az apukáját vitte vászonra.

Nyirkos, hideg reggelekre ébredünk. Mici is borzongva rázza meg a lábát, ha végigfut a harmatos füvön. Azt hiszem, idén utoljára lehetett leteríteni a plédet a kertbe, hogy Mütyürke onnan figyelhesse meg a finom szellőben hajladozó virágfejeket, a madáralakú szélforgó szárnyainak izgalmas pörgését, a takarón áthaladó apró hangyát, meg a lepkéket.

Mi van ma? A zene világnapja. Rengeteg programmal. Amire most ugyan nem tudtam Mütyürkével elmenni, de azért együttdalolással megünnepeljük itthon is. Pár hete elkezdtünk járni ide, ahol annak ellenére, hogy Anyika és dárga Nagymamám révén, no meg a zenei múltam miatt rengeteg dalt tudok (népdalokat, operákat, rajzfilbetéteket, mai slágereket, miegymást), sok-sok új nótát tanulhatunk.

A Zene Világnapja 2009 from Raygun Budapest on Vimeo.

Nagyon helyes, lelkes óratartónk van, aki hihetetlen, de a legkisebbeket is képes fél órán át lekötni, és mi anyukák is nagyon élvezzük. Megígértette velünk, hogy ma eléneklünk itthon három dalt. Igaz, Anyikával, sőt Farkassal is napi sokkaltöbbet dudorászunk. Egyrészt mert jólesik, másrészt mert nagyon fontosnak tartjuk a zenérenevelést, meg a zenére nevelést.

Dörzsöli a szemeit. Főként akkor, mikor álmos, ez természetes is. De időnként elég erősen gyürkészi, és napközben, meg éjjel is észrevesszük, hogy ha felébred, rögtön ott matat a kis ökleivel. 

Aztán meg elkezdtem aggódni azért is, mert a bal szemgolyóját gyakran befelé tartja, az orra felöli sarokban. Ha mozgatom a tárgyakat ide-oda, szépen követi, és együtt is mozog mindkét kék kis szeme, de amikor fókuszál valamire, ez a bal szeme neki időnként ott figyel a szögletből, miközben a másik középen áll. Gyerekorvosunk azt mondta, hogy a babák szeme 7-8 hónapos korukra "áll be", ha utána is így látom, vigyük el szemészetre. Úgyhogy most azt keresek. 

"Az lehetetlen, hogy egyetlen sapka sincs nálad a százból???!!!" Pedig de. Ki gondolta volna, hogy a vasárnapi ebéd után tett koradélutáni babakocsis séta alatt, mikor mindig olyan jót szokott szunyókálni, most mégsem akaródzik relaxálni a gyerek, s egész úton kifelé nyújtogatja a kezét, hogy felvegyük.

A nap meg perzsel, akár csak nyáron, minden erejét összeszedve szeptember végére. Fejfedő pedig kell. Elő a pelenkával, csomót két végére, és máris készen van a szarvasbogársapka.

Ravasz ez a gyerek. Ha kiszimatolja, hogy az Anyja készül valahová, vagyis a tejforrás azonnali elérhetősége forog veszélyben, hát tesz róla, hogy mégis maradjak. Most ugye lázas lett szegény, s bár szerencsére szombaton már alig látszott valami a levertségéből, a húmérséklete is visszaállt, s újból visítozott és ficánkolt, ahogy szokott, mégsem tudtam meglépni mellőle, s eljutni a szombati bulira, hogy elbúcsúztassuk Tompibarátnőm lányságát (aki nem mellesleg babát vár, szinte pont egy évre rá érkezik majd, mint Lulu). De mivel nem maradhatok ki, mégis kitaláltam valamit.

Megvártuk, míg délelőtt elalszik, majd lefeküdtem a hosszú papirdarabra, ahol Anyika körberajzolt, ami nem volt egyszerű, tekintve a csikisségemet. Kihúztam a papirént a teraszra, s egy jó órába telt, míg kivagdostam, megrajzoltam. Hát nem vagyok valami kis darab, be kell látnom:-) Kicincáltam a fűbe, hogy képeket készítsek róla, de hiába másztam fel székekre, nem tudtam befogni teljesen felülről, mert hol a lábaim, hol pedig a fejem maradt le a fotókról. Végül már annyit ugráltam körülötte fel-le, nyújtózkodtam, gebeszkedtem fölé, hogy megörökítsem, hogy visszahallgatva az utoljára készített videósüzenetemet, úgy fújtatok, mint egy gőzmozdony.

Legyen kényelmes, biztonságos, ebfelugráskivédős, s ha lehet, akkor kevésbé mintás, vagy hamármégis, akkor legalábbis lányfiús. Egy ikresmamától vettem pár hete használtan két egyforma etetőszéket (egyik piros, másik zöld) olcsón, bár nem tudom hova volt ez a nagy rohanás, de úgy csaptam le rá, mintha a gyerek már mindjárt ülve reklamálná a spenótot.

Kettő kell, persze, mert kétlakiak vagyunk. A napközbeneket gyakran töltjük Anyikáék házánál, ahol Mütyürkének ugye van saját kis szobarésze, nagymama hálószobájából kikanyarintva egy darabot, a falat madarak és vigárok díszítitk, a kis polcán sorakoznak a plüssállatkák, és helyet kapott ott is egy rácsos kiságy, egy járóka, habszivacs a földre, játszószőnyeg, miegymás. Szóval etetőszék oda is kell, nem horhatunk mindnet át naponta. De közben jájöttem, hogy az általam beszerzett székek nem ebfelugrásbiztosak. Mert a gyerek szőrtestvérei ugyan kevésbé érdeklődnek Lulu iránt (inkább csak a játékai izgatják Benőt is), viszont amaz, vagyis Mütyürke teljesen odavan a kutyákért, kihajol hozzájuk a karunkból, visít nekik, és lenyűgüzve, nyálfolyatva bámulja őket.

Anyika javaslatára (aki mindig felhozza nekem a "játszótéri mamák és a fogak" történetét, mely szerint Ő mindig aggódott, meg sunnyogott a mászókák között, mikor az anyukák arról csevegtek, hogy a gyerekeiknek hány foga van, s döbenten, lesajnálóan néztek össze, mikor rákerült a sor, s nekem meg egyévesen még egysem. Na és persze most meg itt vagyok, és hajlott korom ellenére még egy lyukas fogam sincs, és kár volt aggódnia, meg összehasonlítgatnia, úgyhogy én se tegyem. Jó.) megfogadtam, hogy bizony nem figyelgetem másgyerekét, hogy ki hol tart, jéőmármászik, az enyémmegnem, meg ilyenek, mert mindenki halad a maga útján. Perszehogy figyelgetem.

Röhejes lelkesedéssel konstatáltam, mikor a Migyerekünk olyan korán felfedezte a lábait, majd szopogatta azokat, meg az is túlzott büszkeséggel töltött el, mikor a doktornő meglepetten vette észre, hogy milyen ügyesen fog a pici ujjaival és "cimkézik". De nagyokat hallgatok, mikor pl. a mászásról van szó. Mert azzal nem siet. Forog a földön mindenfelé, hajtja magát (érdekes, hogy bárhol felhasal, de visszafelé, a hátára az ágyon szeret igazán forogni, a habtapin pl. kevésbé), de nem kezdett el még mászni, meg a térdein sem áll. Ráérősen tekereg a földön, és türelmesen játszik.

Szerinte meg Ő a profi hátolvasó. Na persze, könnyű úgy elolvasni, hogy mit írok a hátára, ha ennyire jól kanyarintom a betűket, nem? De. 

Sokadszorra táncol-épít-játszik-fárad el a Bóbita, majd hosszú csssssss-cssssss zümmögés, ágyszélére kötött kékmadár dalol (amelynek az unokaöcsém szerint a kloákáját kell húzgálni ahhoz, hogy daloljon, és tényleg, pont oda tették a fehúzógömböcét), végül csendes ágyoldalában ücsörgés, míg ki nem esik a szájából a cumi. Szeretünk minden este addig mellette ülni, cirógatni, ameddig el nem alszik. Na és arra az időre, amikor már nem beszélgetünk, nincs dalolás, mileszholnapkiscsillagom susmorgás a gyerekkel, és a kékmadár is csendben lógatja a lábait a fehér keretről, kitaáltuk a hátírásolvasást.