Piroska és Farkas

A tapasztalt, rutinróka szülők jajistenemnehogyvegyetek kiáltással próbálnak eltéríteni a szándékomtól, miszerint komolyabb hangszerek beszerzését tervezem a gyereknek, úgy mint dob, szintetizátor, stb. Szerintük csak az ellenségemnek vegyek. 

Pedig imádja ezt az egyszerű zongoraszerüséget is püfölni, és rájött, hogy mindennel lehet kopácsolni, zajt kelteni, és a zenés foglalkozásokon is látom, hogy a gyerekek mennyire szeretik a hangszereket. Itt pedig rengetek szép dolgot találtam (a kép kb.egy hónapja készült).

Horgolt darab, de ezúttal egyik mama sem mondhatja magáénak, mivel én bukkantam rá, és használtan vettem. A nagyik panaszkodnak, hogy nem találnak jó fonalakat, amiből köthetnének, horgolhatnának az unokának (mert olyan kevés fejfedője van szegénynek!!!). 

Régen voltak ilyen boltok, de most nem tudom, hol vannak a jó kis fonallelőhelyek. 

Maximális pontszamot adnék Nekik, ha lehetne zsűrizni a teljesítményét a barátainknak, akik ha jól számolom, hatfogásos libalakomával várták a társaságot. S mivel nem egyszerre szolgálták fel az összes ínycsiklandozó eledelt, hanem szépen, sorjában, a hozzávaló új borokkal és pálinkákkal, mindegyikről felolvasva a tudnivalókat, tulajdonképpen négy órán keresztül ültünk az asztalnál, és falatoztunk. Volt ott tepertő (vagy töpörtyű?)  lilahagymával, fasírozott hagymalekvárral, egybesült liba sült céklával és krumplival, húsleves, s miegymás,és a végén madártej (ú, de nagy kedvencem).

Olyan jó, hogy van időnk, és visszakapcsolódhattunk a baráti vérkeringésbe! Migyerekünk pedig élvezi a társaságot, továbbra is bárkinél elidőzik, néha magát eltartva fürkészi az arcokat, s érdeklődve figyeli a gyerektársaságot. Sziszi barátnőmmel időnként elvonultunk szoptatni, s összeeresztettük Kissziszit Mütyürkével.

A gyerek azt fogja megtanulni, hogy az utcán kódorgó ebek is mind a barátaink, meg kell őket etetni és simogatni, mert mindkettőre ugyanúgy éheznek. Pedig ezt azért nem akarom, mert bennem is van egy adag félsz az idegen, morgósabb négylábúakkal kapcsolatban (Kicsit ellentmondásos itt feltenni a kérdést, de Ti nem féltek a kóborkutyáktól, mikor útrakeltek a babakocsival? kéne nekünk egy riasztó, vagy valami, amivel a néha csoportba verődő, tolakodóbbakat távol tudnám tartani, ha szükséges).

A baj ott kezdődik (csakis én tehetek róla), ahogy meglátok egy lógó orrú, gyámolításra szoruló kutyát, máris gondolkodás nélkül nevet akasztok rá. Pl. így: "Ó, Kiflikém, Neked meg hol a gazdád???!!!" vagy "Istenem Bond, Te meg mit keresel errefelé, egyedül???!!" Nem direkt, csak úgy jön. És innentől, hogy nevük is van már, sokkal jobban kötődöm hozzájuk, és lelkiismeretfurdalást generálok a családtagjaimban is, akik igyekeznek ezt elkerülni. Na és mintha ezek a sanyarú sorsú kutyusok szájról szájra adnák a hírt egymásnak, hogy errefelé cirkál egy visongósnő, aki ingyen osztja a simogatásokat, és odaadja a fél túrórudiját, folyton folyvást rámtalálnak. Vagy én találom meg Őket?

Nagymamánál, Agárdon, gondtalan, boldog gyermekkorunk színhelyén, ahol az unokatestvérekkel együtt bandáztunk nyaranta, esténként takarékoskodni kellett a vízzel. Sokan voltunk, a nyaralóban meg kicsi volt a melegvizes tartály, s mindenkire csak egy lavór mosakodóvíz jutott, amit Mama a kádba állított, mi meg kiöntöttük a kád aljára, a bokányi vízben csúszkáltunk a kék kerámián, és sorban lepancsoltuk magunkról a napi koszt. A használt vizet aztán minden este rálöttyintette a futórózsára (volt, hogy mind az öten ott gengszterkedtünk), ami aztán hálából egész nyáron tekergőzőtt a veranda előtt, hatalmas vörös virágokkal kápráztatva el a környék irigy szomszédnénijeit. Hogy miről jutott ez eszembe?

Dörzsöltem a tenyeremet: ma este végre vízre szállok, s másfél évnyi csakzuhanyozás után elmerülök a mély, teknőforma kádunkba. Igaz, nem csupán relaxációs célzattal, hanem inkább gyógyulási szándékkal. Rázott a hideg, az orrom bedugulva, mindenem sajog, jót fog tenni a forró víz, az illatos habfürdő, s utána bebújok az ágyba, nyakig betakarózva. Farkas többször is megkérdezte, hogy netán nem csordul túl a vizem, olyan régóta folyatom a csapot, de csak ráztam a fejemet, ádehogy, az imént dugtam be a fejemet a fürdőszobába (az ajtótól jó hat lépésnyire van a kád, csak a tetejét látom), még a habot sem láttam felnyomakodni, soká lesz csak tele. Ebben maradtunk. Ő a gyereket csucsuzta, én meg az előző bejegyzést vetettem a monitrra, gépeztem, s észre sem vettem, hogy az óra mutatója elszaladt.

Duzzad a levendulaillatú fürdőhab a kádba, gőzölög a forró víz, amibe hamarosan nyakig elmerülök. Ó, de régen nem mártózhattam meg (már a terhesség előtti hetekben sem) Remélem, a gyereknek nem fáj így a torka és a füle, ahogy nekem, ma reggel óta. Talán kicsit jobban van, bár most meg berekedt, és kappan hangon magyaráz.

"Szipiszipizzük" az orrát, kap Cvitamint, hársfa- és csipkebogyó teát, és patásbogyókat meg gélt a fogára. Farkas a hátam mögött az aludjelkisembert, béreslegényt meg egyéb nótákat dúdol Mütyürkével összebújva a takaró alatt, én meg megyek csobbani. A női részleg ramatyul néz ki.

Az elmúlt két éjszaka egyenlege:

-Falon elkenődött szúnyogok száma: 2

-Kéttenyérösszecsapásáltalihalálban lelkétkilehelő molylepke: 1

-Ínyből kikandikáló fogacskavégek száma: 1

-Lázas, náthás, szipogó nyolchónapos gyerekek száma: 1

-Alvással töltött órák száma összesen: 3

-A kinyithatós kanapén összebújva alvók száma: 3

-Kiságyban alvók száma: 0

-Orrporszívózások száma: kb. 25

-Orrporszívózástól halálrarémülő gyerek, aki csalódott az anyjában: 1

-Gyerekorvos látogatása: 1

-Aggódó szülők száma: 2

Idén alig voltak rajta, jövő nyárra meg régen kinövi mindet, úgyhogy tennem kellett valamit, mielőtt bőgve elpakolászom a napozókat, ahogy a többi kicsimár ruhácskát is, majd elindítom kölcsönvándorútra babás barátnőkhöz.

Most pizsamaként funkcionálnak. Alá hosszúujjúalulgombolós kerül, majd a napozó, és így dugom be Mütyürkét a hálózsákba. Valahol olvastam, hogy a kisbabák nagyon szeretik, megnyugtatja őket, ha a pucér lábacskáik összeérnek éjszaka, s  lám, így teret engedünk a hurkás, kipárnázott végtagoknak.

Anyika kertjében található ez a mesés bokor, amit ajándékba kapott két évvel ezelőtt valakitől, de a kedveskedő sem tudta a nevét. Én is megkívántam egy ugyanilyet, ezért szeretném kideríteni, miként szólíthatják. Örülnék, ha akadnak valaki, aki megsúgná nekem!

Virrasztottam. Nem szoktam hozzá, hogy nincs mellettem az ágyban. Számításai szerint éjfél előtt összerakták volna az anyagot, de csak nem akart elkészülni, s végül reggel kilenckor ért haza. Pár órával lekéstük a féléves évfordulónkat.

A meglepetés minicsokitortába gyertyákat tűzött, az együtt töltött éveink száma mellé odakerült az egyketted is, merthát félgyertyát nem árulnak. "Azon gondolkodtam, hogy több időt töltöttem el már Veled, mint nélküled!'-mondta, és elémtette a tortát, amin ott hajladozott a 18 és fél lángja. Majdnem. Jövő májusban ünnepeljük a 18. évfordulót. Sebaj, a fél az stimmelt, a sütemény pedig finom volt.

Sok olyan zene van, amitől egyszerűen elerednek a könnyeim. Gyönyörű.

Konstatálva az eseményt, mely korareggel ért (pontosan aznap, mikor a gyerek elkezdte a kilencedik hónapját, vagyis előző nap lett nyolc hónapos), visszacsoszogtam a babaszobába, és kihagyva a "jó" jelzőt (mert hát ahogy vesszük ugye......szerintem jó, mert visszaállt a rendszer odabent), csak annyit mondtam, "Van egy hírem! Lajos visszatért!" (ezek szerint igaz lehet, hogy ha már négy óránál több idő telik el két szoptatás között, érlelődhetnek peték az anyatejes táplálás idején is, vagyis megszűnik a tejcsatlakozás fogamzásgátló hatása).

Mennyit változott a fehérnép! Nem pironkodunk kiteregetni a peteérésünk részleteit, grafikonokkal ábrázolni a ciklusunkat, ésatöbbi!? Újra felkeresem a mindennőnek ajánlott oldalt (tényleg igen hasznos, javaslom mindenkinek a használatát! Figyelmeztet a lajosokra, peteérésre, mellvizsgálatra, szűrésekre, és sosem felejtettem el feljegyeznia dátumokat, s ennek köszönhetően szép kis táblázattal jelentem meg a nőgyógyásznál annak idején), kiokoskodom a jelszavamat, ami a bő lajosmentes egy év alatt kiment a fejemből, és feljegyzem november tizennegyedikét.

Igen kedves hóforduló, mivel tizenharmadika most is éppen péntekre esett, pont ahogy a születése napján. A mérleget hetekkel ezelőtt eltettem a szekrénybe, doktornőnél nem jártunk mostanság, és bár réges-régen készülök visszahívni a védőlányt, aki hasztalan kopogtatott nálunk, dög módon mindig elfelejtem, tehát pontos adatok nincsenek bitrokunkban a méreteire vonatkozóan. Hosszú és nehéz.

Igyekszem mellőzni a rózsaszín ömlengéseimet, amely egyébként is átjárja majd minden bejegyzésemet, és szorítkozom ismét a mitcsinál, miteszik témakörre. Ha sikerül. Milyen nincs neki? Foga. Rendszeresen megállapítjuk, hogy a vissza-visszatérő erős nyáleregetés, vagy néhány nyűgösebb délután oka nem lehet más, mint a fogfájás, aztán nem jön semmi.

Aki éppen kicsit morgós kedvében volt, de csak az öltözködés idejére. Mert bár az anyjaneki imádja ráaggatni a jajdecuki szerzeményeket, Ő már utál öltözködni.

A lenti nagy gépet elérte megint valami vész......A fotóim miatt aggódom ismét, és persze a rengeteg prezentáció, levelezés, miegymás. Ezen az almáson meg nincs semmi, még levelezés sem. Ezért kérlek Titeket, akik szoktatok írni az itthonimra, most inkább a welcomes@freemail.hu aliglátogatottdemostmilyenjóljön címemre írjatok, mert csak azt látom! 

Köszönöm!!!!

Ui: Melikém! Kérlek, küldd el nekem oda is a címedet, mert nem tudtam elküdeni a sapit!

Kislétszámú, elszigetelt, ám más csoportok felé egyre inkább nyitó törzsünknél -melynek nyelvhasználatát az utód megszületése óta követünk figyelemmel- újabb kifejezésre lettünk figyelmesek. Egyre többször hallhatjuk a következőt: pulykázás. 

Akkor használják ezt a kifejezést, mikor az utód arcát összehajtogatja, csücsörít, mellkasát ütemesen előrenyomja, löködi magát felfelé, végtagjaival kalimpál, és jellegzetes, puffogó, morgó, nyümmögő hangot ad ki, ezzel jelezvén, hogy nem kíván tovább feküdni, elege van az egészből, azonnal vegyék kézbe. Híres, szemfüles fotósunknak -aki szintén a kezdetektől fogva dokumentálja az eseményeket- sikerült elkapnia egy ilyen pulykázást.

Pelenkázáskor jelentési kötelezettésgem van, kiáltanom kell, hogy "szabadon a hurkáááák", vagy "kilátszanak a sonkáááák", és aki éppen ráér, jön harapdálni és puszilgatni, vagy ahogy Anyikáék mondják, megcsócsálni.

Talán akkor kapott kedvet ahhoz, hogy magára kösse a gyereket, mikor látott minket így táncolni Mütyürkével, ahogy én riszálok, Ő meg a hasamon himbálódzik, visít, énekel, rugdalózik, egyszóval élvezi a rámkötözést. Hol van az megírva, hogy csak anyáknak lehet?

Aztán olvadoztam Tőlük, mint akkor, mikor játszik az unokájával a földön, tornáztatja és masszírozza a kanapén, engedi neki (amiért másnak fejvesztés jár, de rajta csak nevet, hogy milyenédes), hogy össze-vissza csapkodja a számítógépe billentyűzetét, kimennek sétálni a kertbe, megnézik együtt a postaládát, megmutatja neki hogy kell sört inni, és isteni finom katonákat falatozni, tanítja pókerezni, és bármikor hajlandó nyeríteni, ha megkérdezzük, hogycsinálalópapa, mert azt nála jobban senki sem tudja. Joepapi menő nagypapa.

Két hónappal később született meg barátnőm második kislánya, Picisziszi, s mivel szerencsére közel is laknak hozzánk, úgy tervezzük, hogy sok időt ütünk el együtt, négyesben, s anyukájával már hosszú listát írtunk a bizniszterveinkről, s belevetjük magunkat az itthonrólszorgoskodunk témába.

Mivel Picisziszi még csak hat hónapos lesz, pár hete eszeget almát meg krumplit, most nálunk kóstolta meg a kölespelyheskörtepép specialitásomat, amit imádott. Délután elaludt Mütyürke lenti, gurulós ágyában, a Migyerekünket pedig bepakoltam a babakocsiba, és ott húzta a lóbőrt. Ezalatt mi anyák kiteregettünk, elpakolásztunk, és megrágtunk minden friss pletykát.

A haragos szél és a dézsábólöntőseső, csak az tarthat minket bent a szobában, s ugyan a metsző hideg sem a barátunk, meg a ködös időt sem csípjük, de levegőzni márpedig kell. Akadnak azért még olyan szép, őszi napsütéses délutánok, mikor trallalázva rohanunk ki a kertbe, hogy együtt felfedezzük az aranysárgába öltözött fákat, a vöröslő levelekkel ékeskedő bokrokat, a tömérdek díszalmát érlelő piroskafát, amely alá betolva a babakocsit, Lulu tátott szájjal csodálta a gyümölcsöket.

Megmutatom Neki az utolsó idei rózsák illatát, elidőzünk a tó mellett, megetetjük a színesen kavargó halakat, hallgatjuk a hatalmasra nőtt nádak susogását, megfigyeljük a fából faragott madárkás szélforgót, sétálgatunk, míg egészen el nem fáradunk. Elalszik. Hagyom, hogy a kis aráct megcsiklandozza a gyenge, alig-alig melengető napsugár, s csak nézem, nézem, nézem, míg fel nem kel, és csak ekkor veszem észre a kezemben a könyvemet, ami még ki sem nyitottam.

Egy fonott láda őrzi valahol kislánykorom fétve őrzött kicseit, talán a pincében, vagy a garázsban lehet. Benne lapulnak azok a kimanderszonos képek is, melyeket anno nagy szeretettel gyűjtögettem. Csodáltam ezeket a gyerekfotókat, mindegyik egytől egyig bájos volt és gyönyörű. Lehet rá mondani, hogy giccses, vagy túlzó, de nekem nagyon tetszettek, és azon voltam, hogy megszerezzem mindegyiket.

Ahogy megkaptam a mi fotóinkat, rajta Mütyürkével (végre készütek olyanok is, ahol hárman vigyorgunk), rögtön ezek a régi képek jutottak eszembe, rajtuk szépséges, de ismeretlen gyerekekkel, akik mégis kedvesek voltak számomra. Most pedig itt vannak ezek a mesés képek, a saját gyerekünkkel!!!!???? Hhhhhhhhhhhhhhh. 

Ha már bemószeroltam a gyerket, hogy kibökte az apja szemét, illendő lenne nekem is színtvallanom. Mert hogy időnként mi is elbántunk szegénnyel, persze akaratunkon kívül (kénytelen vagyok hozzábiggyeszteni, még ha nyilvánvaló is, hogy nem  direkt piszkáljuk a gyereket, nehogy újfent táptalajt adjak a maceráljukpiroskátklub tagjainak, és hosszú sorokba szedjék ellenem irányuló macerálásukat, mert hogy van ilyen).

Az első ilyen történés az volt, mikor a kanapén üldögélő Farkas mellkasára vette az akkor még párhetes Mütyürkét, és magukra hagytam Őket pár percre, így összebújva. Mire visszamentem, az apja sötét pólója úgy nézett ki, mint ha a nappaliban sűrű hó szállingózott volna, majd rémülten vettem észre, hogy nem égi áldás az, hanem a gyerek fejbőre, amit az apja állán serkenő párnapos borostája legyalult, ahogy a pici a fejét mozgatta. Teljesen kiakadtam, s bár elmúlt már este nyolc, addig hisztiztem, míg fel nem hívta a gyerekorvost, és elmesélte a balesetet, aki megnyugtatott minket, hogy a végetnemérő kárálós bőgésem nem állja meg a helyét, , miszerint ottsohatöbbéegyszálhajasemnőmajdennekaszegénygyreknek, mert nem lesz semmi baja. 

A vendégségben szokás szerint listáznunk kellett a gyerek produkcióit a barátoknak, hogy mitcsinálmár, hányfogavaneki, s itt jegyeztük meg, hogy a Miénk még nem kúszik biza. Később letettük a kicsiket a szőnyegre, tele játékokkal, ahol gondolt egyet, és megindult a kosárban sorakozó magazinokért, majd elkapni az apja lábát, végül betolatott a szekrény alá.

.

"Miért mondjátok, hogy nem kúszik a gyerek, szerintetek mit csinál????!" Jé, kúszik! Úgy látszik, van stílusa, mert az olcsó, műanyag habizén nem próbálkozott még, csak a barátnőmék méregdrága perzsaszőnyegét, azt szereti. De az is lehet, hogy a nagyobb gyerekek motiválták, akik jól megszeretgették a fejét, majd továbbszaladtak.

Felhúzott térdekkel, kinyomott karokkal hintázott előre-hátra, ezt már csinálja egy jóideje, meg forgolódik, ezáltal sodródott ide-oda, de ezidáig nem mászott. Egyszer csak megindult a kiszemelt tárgyak után. Persze a legjobb motiváció pl. a fényképezőgép, vagy a távirányító....Mi meg lelkesedünk, mintha a gyerek egy új bolygót fedezett volna fel:-)

Üres salátástállal érkeztünk. Vagyis nem, mert öntetet is vittem, csak éppen salátát nem, merthogy elfelejtettük, hogy vasárnap minden zárva lesz. Szuper, hogy lelkesen vállaltam a zöldköret elkészítését, és hoppon maradt az egész társaság. De volt többféle tökleves (isteni, idén még megcsinálom itthon), meg tökössüti, miegymás. 

A nap fénypontja a kerti tűzgyújtás, amelynél melegedhettünk tökfaragás közben. Elvileg, a gyerekek örömére kerül minden évben megrendezésre a tökbulink (belépő gyerekenként legalább egy tök), vagyis ez a hivatalos verzió, merthogy a Migyerekünkön kívül (ha nem számoljuk bele Tompibarátnőm gömbölyödő pocakját) a többi kiskorú pár perc vacogás után úgy döntött, hogy inkább a jó meleg házban játszik szellemeset, és magukra hagyták az apákat farigcsálni. Viszont Ők nagyon is élvezték. Ezúttal tizenegy alkotás született. Farkas, emlékezve az egy hete történtekre, lekötött szemű, kalózos tököt alkotott. Na és ami nekem külön élmény volt, leshettem a csillagokat egy igazi, komoly messzelátószerkezettel, amilyenre mindig is vágytam!

A diók már mind lepotoygtak a földre, a száraz levelek pöndörödnek a fák alatt, a fű nyirkos, a csípős levegő pirospozsgát rajzol az arcokra, de Anyika kertje még mindig színpompás.

Nem szabad megfogni a szúrós virágot, a pulton heverő erőspaprikát, csavargatni a rádió gombjait, csapkodni a villanykapcsolót, felszedni és megrágni a kitudjamibőlvan habtapi szélét, apa kezéből kivenni a borotvát, rugdosni a vízforralót, tépni a kutyák szőrét, nemszabad, nemszabad, nemszabad, nemszabad..............

Ez az izgalmas világ hirtelen tele lett nemszabadokkal.

A fal felé fordultam, és azt hittem, hamar elalszom. Mütyürke itt szuszog mellettem a kiságyban, Farkas kiment a kutyákat legeltetni a holdfényben, s itthagyta a gépet kinyitva az ágyon. Nem jön álom a szememre. Beijedtem. Ő meg cinkosan mosolyog, és napok óta hajtogatja, hogy szerinte már itt van közöttünk.....Mármint a Kiskapaszkodó...Én meg csak legyintek. Erre Ő rámutat, hogy gyanusan sokat járok pisilni. Megint. És nagyon fáradt is vagyok. Megint. Hűha. Dehát még javában szoptatok. És nekünk ugye nem lehet olyan könnyen, ahogy mondták. Meg túl korai még. Nem is tudom mit gondoljak. Holnap elmegyünk tesztet venni.

Drága jó Nagyanyám mindig azt mondta, csípésekre tégy egy darab paradicsomot, dunsztold be, és hagyd rajta egy egész napig. Erre emlékeztem, mikor tegnap vékony szeletkét vágtam a paradicsomból, aztán felszabdaltam Anyika egyik régi harisnyájának szárát, közé tettem egy papirzsebkendőt, és bebugyoláltam a gyerek hatalmas virsilre dagadt ujjait.

Megint megcsípte egy szúnyog (szerintünk az lehetett, meg is találtuk a méretes förmedvényt a falon), ezúttal a tenyerén, a kisujja és a gyűrűsujja közötti párnácskán, amitől feduzzadt, meg a két ujja is, egészen rémisztőre.