Piroska és Farkas

Ott volt mikor Mütyür megszületett, és itt volt most is. Mi nem szakítottunk.......És ez így jó. Nemhivatalos nagynénije a Migyerekünknek, akivel csípik egymás búráját. 

Levágtuk a gyerek haját. Nem mintha zavarta volna, hogy a szemébe lóg, mert leginkább is csak foltokban voltak hosszabbak a pihéi. A feje tetején pl. volt egy sziget, tele pálmafákkal. 

Bemutattuk Neki a berregő hajvágót, ami egyáltalán nem rettentette el, majd lekötöttük a figyelmét néhány műanyag flakonnal, pöttyös masnival, s míg Farkas karjában szemlélődött, párszor végigtoltam a fején a szerkezetet. A forgolódás és érdeklődés miatt azért nehezített volt a pálya, s utána nyisszangattunk néhány kiálló szálacskát az ollóval is. Jóindulattal lehet csak tincsnek nevezni az összegyűjtött hajszálakat, melyek így összekötve inkább hasonlítanak egy serdülő ifjú bajuszkájára, de eltettem egy celofánzacskóba, és megy a kincseink közé. 

A kikerekedett hold erős, ezüstös fénye bevilágította a babaszobát a fura alakú ablakon át, egészen úgy, mintha éjjeli lámpa égett volna az ágyunk mellett. A duplapaplan alatt ott szuszogott a Migyerekünk a matracunk közepén, mi pedig egy pléd alatt bújtunk össze az ágy szélére szorulva (fürdetés előtti elkókadás végett). Mindketten aludtak, Farkas még hortyogott is. Kezemet a szíve fölött pihentettem, éreztem a dobbanásokat, s elkapott a szokásos lelkivihar, ahogy egyedül figyeltem a csendben.

Egyenleget vonunk születésnapokon, az év utolsó napján, meg mindenféle apropóból. Van egy adott hosszúságú koordinátarendszerünk, amit felosztunk külünféle mértékegységekre, évekre, hónapokra, találkozási évfordulókra, nyarakra, telekre, s mint a tőzsdén, figyeljük a grafikonunk hullámzását, merre lengett ki az előző időszakban, s komoly elvárásokat támasztunka a következőre. Ha kétezerkilencet vizsgálom, a grafikonom magasra ívelt, olyannyira, hogy erre az évre sem kívánok mást, csak szeretném abban a sávban tartani a boldogságindexemet.

Ne csinálj majmot a gyerekből! Egeret sene. De ha már lapul egy ilyen a szekrénybe, néhány fotó erejéig megengedett ezen röhejes, egyébként egyáltalán nem praktikus darab felpróbálása.

A nagyinak meg úgyis ebben is jajdecuki, bár ha pók- vagy kígyójelmezt adnék Mütyre, akkor is odalenne érte. Most pedig összehajtogatom, és elpasszolom az egérszerkót.

A hóemberépítőkészlet évek óta vár a polcon az igazi bevetésre, s ugyan volt már idén hóhullás, de nem volt elég tapadós a formázásra. Kellemes, melengető napok jöttek sorra, mi pedig útnak eredtünk hármasban, hogy végigsétáljunk az általunk régen járt utakat.

A Margitszigeten szinte csak mi voltunk, vagy elkerültek minket a többiek. Egyetlen izgalom zavarta meg a babakocsikázást, amikor leeresztett Mütyür járgányának kereke, de a felkészült szúrsapkás Apa nem felejtette el betenni a pumpát. 

Két nap alatt négy karácsonyfán csodálta meg a díszeket, igyekezett elérni a gömböket, megszerezni a tűlevelek között begbújó figurákat, megcibálni az égősorokat, s a szájába gyömöszölni a szaloncukor színes, ellenállhatatlanul zörgős papirját. (1. kép: Anyikáéknál, 2. kép: Másikmama műfenyője előtt)

Szép volt az ünnep, az első Karácsonyunk Vele. Meghatottan figyeltük, ahogy rácsodálkozik mindenre, tátott szájjal figyeli a csillagszórót, a fényeket, tépkedi a csomagolópapirt. Kis segítséggel Ő tette fel a csúcsdíszt (ami nálunk régóta egy vesszőcsillag), harangozott. Aminek a legjobban örült, az a kötözőszalag. Hosszú időre lebilincselte a figyelmét. De jövőre más koreográfia szerint kívánunk mozogni. Persze, mindenki szerette volna látni a Migyerekünket, rengeteg ajándékkal és szeretettel halmozták el, töményen áradt felé a szeretet, a cuppanós puszik, ami néha ijesztő volt számára. Hangosak voltak, egyszerre beszéltek, kivették a kezéből amivel éppen játszott, és új játékot mutattak neki. 

Ici-pici házikó, foltozott tetővel. Az ereszcsatorna rozsdás, a kertkapu biztosan nyikorog.

Mégis van valami bája, s ahogy a cica ott napozott a kőlépcsőn, azt gondoltam, itt csakis egy jóindulatú nénike lakhat, aki mindig mosolyog és finom illatú süteményt süt az unokáknak.

Végre találtam valakit (Farkas szerint az öcsém velemegyhúronpendülése nemér, mer' család, egyazon agybaj), aki megerősítette a véleményemet, miszerint azon bizonyos igazi túrósrúdból, amelyet pöttyök díszítenek, csak az óriás változat a finom, a kicsi, sima nem. Az igazi szakértők ezt tudják. Hiába egy a gyártó, meg a gépsor, meg minden, mégis. Talán a túró meg a csoki aránya más a méretkülönbség miatt. Szóval, ha csak a kicsi változat található a hűtőnkben, az biztonságban van tőlem. Nemúgy a nagy.

Aztán. Utálom a paprika végét. Pontosabban azt a kis fekete pöcköt. Sokat kéne fizessenek, hogy megegyem. Mindig gondosan kivágom, és bárhol is legyek, ellenőrzöm, hogy nem maradt -e ott mondjuk egy szendvicsben. Sőt. Mások szájából is kinézem, és szépen megkérem, hogy ne egye meg (idegeneket, és kevéssé ismerősöket megkímélem). Hogy ez honnan jött és miért? Nem tudom.

Aztán ott van a tejföl. Imádom. De csakis akkor, ha nem úgy egyből kislisszan a műanyagdobozából, egyben, hanem előtte jól el kell kavarni már a dobozban, hogy krémes legyen. Még akkor is így teszek, ha valamibe belekeverném egyébként is, és ott elvegyülne krémessé. Nem, nem, már így is jöjjön ki a bodozból. Azon kívül, hogy ez beteges, mégiscsak hasznos is. Mert minden üres tejfölösdobozt odaadok a kutyáknak, akik kilefetyelik a maradékot. Namármost, ha csak kislisszantanám felkeverés nélkül a tejfölt, nem maradna a doboz szélés semmi sem. Az én módszeremmel pedig kanállal kell kikaparni belőle a krémes tejföl, amitől a széle kellően tejfölös marad, az ebek megelégedettségére. 

Nem csak ezek vannak.....:-)

Eltettem Mütyür dobozkájába (ha egyszer rendbehozatom a garázsban porosodó, vidékről megmentett, tyúkeledeltárolónak használt tulipános ládikát, abba gyűjtöm majd a kincseit) az angyalkás naplót, amelybe pár hónapos koráig szorgalmasan jegyzeteltem, hogy mikor mennyit evett, hogyan aludt, milyen vitaminokat kapott, és más fontosságokat. Anyika helyteleníti, mivel szerinte pont most kéne bőszen lejegyeznem, hogy milyen fajta új ételeket vezetek be a Migyerekünk étlapjára, mert ha esetleg fája a hasa, vagy bármi baja van, vissza tudom keresni. Elmondása szerint Ő lelkiismeretesen felírta ezeket. Na ez nem megy nekem. Persze mit sem tud az itteni naplóvezetésemről.....

Összefoglalok, amúgy össze meg vissza, ahogy eszembejut, mert úgy szeretem.

Három foga van. Vagyis a két alsó csaknem kibújt egészen, míg fent balra csak annyira, hogy kellőképpen szúrjon, ha ráharap a kezünkre. Az elsőnél egyszer-kétszer bekentemérzéstelenítővel a felduzzadt részt, és kapott két napig patásbogyót is, de azóta nem vettem elő, mert úgy látom, egészen jól viseli ezek nélkül is. Sokat rágcsál, de már (vagy mostanában) nem folyatja annyira a nyálát, ahogy régebben. Megvettük a fogkefe készletét. Készlet, mert három kefét tartalmaz, életkornak megfelelően. Viszont fogkrémet még nem találtam hozzá. Olyat keresek, ami nincs tele adalékanyagokkal (?).

Mióta saját fészkünk van, minden évben került hozzánk egy új angyal a fára, az ajtókilincsre, a falon egy kampón láblógatva, a polcon ücsörögve, ahol éppen még nem volt foglalt a hely. Idén a legszebb angyallal ünnepelünk.

Szép hagyományt teremtve, meglepjük egy saját kis dísszel, amit később majd Ő tesz fel a fára (most is megpróbálkoztunk vele, de pár pillanat után meg kellett ragasztani...), s így lesz eztán már mindig. Minden évben új dísszel gyarapodik majd a gyűjteménye, amit egy kis ládika őrizget a következő faállításig. Mütyürke első karácsonyi angyalával kívánunk Nektek nagyon boldog, ölelgetős Karácsonyt!

Tanítsunk a párhónapos gyereknek mindenféle olyasmit, amivel aztán dicsekedhetünk, hogy mikettudmáramiénk, és olvadozhatunk, ahogy pl. pápázik egyfolytában. Integet, ha felébred és meglát minket, a macskáknak, a kutyáknak, a madaraknak, családtagoknak és idegeneknek. Csinálja magától is, de pápá felkérésre is bájosan csavargatja a csuklóját (csak felvenni nem nagyon tudom a produkciót, mert éppen csak a fényképezőnek nem szeret pápázni).

És nem ám csak úgy rázza, hanem szépségkirálynősen, kecsesen forgatja a kézfejét. Ez ám a produkció! Na és méghogy én sosem fogom produkáltatni a gyereket. Akkor ez mi? Nesze.

Kinyúlnak a pólónyakak, a pulóvereink ujja túllóg. Kapaszkodik felfelé. Mindenben és mindenhol, de leginkábbis rajtunk szeret gyakorolni, és a ruháinkon felhúzóckodni. Érdekes, vajon mitől érzik úgy, hog eljött az idő, fel kell állni?

Mütyür nem kapkodta el. Szépen, komótosan a kúszással kezdte (aminek örülök, mert állítólag szerencsés, ha nem hagyja ki ezt a mozgást a fejlődése során), amit tökéletesre fejlesztett, mehetne kiképzőnek a katonákhoz. Még most is ezt használja helyváltoztatáshoz, kicsi mászással fűszerezve. Bár már felül, mégis sokat van hason, és talán a kedvence a térdelés, amikor kihúzza magát, mint a cövek, és két kis pracliját a magasba emelve hurrázik (cirkuszi mutatványaink közül az egyik...alább az ülésnél csinálja. ilyenkor nekünk hurrázni kell, vagy ha hurrázunk neki, kiérdemeljük a mozdulatot....és elég gyakran produkáltatjuk a gyereket....:-).

Cudar időjárás ide vagy oda, a gondos háziasszonyok (én persze halmazonkívüli) ilyenkor benéznek a spájzba, hűtőbe, és az ott felhalmozott hozzávalókból összerittyentenek egy finom, vasárnapi ebédet. Én meg kiteszem az asztalra a táblát, hogy havazás miatt az ellátás szünetel. Mert mit találtam reggel a feleslegesennagydekellett hűtőnkbe? Ajándék májkrémeket, amit a kutyák virslije mellé adtak, és tele vannak E-kel, lejárt dobozos tejet, egy paprikát, a gyerek sütőtökszeletkéit, meg mustárt......

A hűmekkora havat a dombtetőn rendezetlenül pakolgatja a jeges szél, s hókotrót maximum távcsővel lehetne látni. Hiába, a hófedte romantika ára, hogy egy időre elszigetelődünk a külvilágtól. Egy hete meg még melengető, napsütéses sétát tettünk hármasban (elcsent hétköznap délután szinte senki sem kóborolt arrafelé, élveztük a csendet), felfedeztük a parkot, forró csokit szürcsöltünk, s csak ámuldoztam, hogy milyen szépen megcsinálták a környéket, s dekár, hogy nincs ilyenből sokkal több. Egy darabka zöld sóhajtás a betonrengetegben.

Itt fúrja magát az ölembe, csimpaszkodik a ruhámba és felhúzza magát állásba. Igaz, még elég rongylábas a figura, ráfér némi csiszolás, de állás ez bizony. A feltérdelás már profin megy, az ülés meg abból már egyszerűbb. Mindeközben időnként megáll, és integet (végre beérett a sok pápázás), de úgy, mint ahogy a szépségkirálynők szoktak, nem ám csak rázza a pracliját, hanem csavargatja:-) az apjának, vagy ha más nincs, hát nekem.

Ennyi, se kép, se hosszas ecsetelés, mert a gépet is meg kell osztanom a gyerekkel......kell neki.

Nem azt az etetőszéket keni össze mostantól, amelyet megálmodtam Neki (ez vagy ez, vagy ezzel is beérem), mert ez se nem pihe-puha kipárnázott, se nem dönthető, és a magassága sem állítható....De talán később megszerzem azt is. Egyelőre két ilyet vettem használtan és nagyon olcsón, egy zöldet és egy pirosat, egy ikres mamától, mert kell egy hozzánk, és egy pedig Anyikáék étkezőasztalához (Ő a zöldet választotta), mivel a gyerek kétlaki. Ma felavattuk sütőtökkel.

Melyiket vegyük? Ami majdnem dupla annyiba kerül, mint a másik, de van benne isofix vagy mi a szösz, és állítólag azzal sokkal biztonságosabb? Vagy ugyanolyan jó a "normál" autósülés is a gyereknek?

Nem akarok ezen spórolni, de nem állunk túl fényesen, szóval ha éppen teljesen mindegy, és ez az isofix csak egy felfújt lufi, hogy az ilyeneket, mint én, jól megpumpolják, akkor meg szeretnék átlátni a szitán:-) De mégiscsak éveken keresztül ebben utazik majd Mütyür, legyen kényelmes, megbízható és praktikus. Holnap mennénk megvenni, és azt a feladatot kaptam Farkastól, hogy nyomozzam ki, melyik legyen. Várom szíves véleményeteket, Ti milyet használtok, elégedettek vagytok -e vele, mire érdemes figyelni, melyik márkát vegyük, stb. Köszönöm szépen!

Ui: Köszönjük szépen a tanácsokat! Meghallgattunk sok okosságot, megnéztünk jó pár széket, és elbeszélgettünk eladókkal is. A Römer marad, csak kérdés, melyik......

Pontosan kilenchónaposan. A múltkor még ki kellett támasztanom a medvével, most meg már ücsörög........

Az idegen télapókat bírta, míg az unokaöcsémet (akik Dalmussal voltak olyan helyesek, és házi ünnepséget szerveztek a családban fellelhető kicsiknek, ajándékokkal, finomságokkal) piros sapkában rémisztőnek találta, és torkaszakadtából ordított, majd egész délután csak hüppögött.

A kövér pelyhekben szállingózó hó viszont lenyűgözte, én pedig lázasan keresni kezdtem a szánkónkat, s rájöttem, hogy nincs is olyan gyerekszánunk, amelynek van háttámlája. Úgy szeretnék becserkészni egy régi darabot. Nem tudjátok, hol lehet rábukkanni?

Tanácstalanul fogdostuk a fehérrépákat, zellereket a biopiacon, s mivel magunktól képtelenek voltunk beazonosítani a keresett zöldséget, elkaptam egy rutinosnak látszó anyukát, karján a teli kosárból halomszámra lógtak ki a zöldek, Ő biztosan tudja a tutit. "Elnézést, ne haragudj, nem tudod véletlenül, hogy ez itt fehérrépa, vagy csicsóka!" A látszat gyakran csal. Fogalma sem volt, viszont felkeltettem az érdeklődését, és eztán már figyelte, mire jutunk.

Elcsíptünk egy zöldésgesbácsikinézetű urat is, kinek a fehérrépának látszó csokorral integettem a faládák közül. "Talán nem is csicsókát keres a kisasszony, hanem tán a paszternákot?!" Ó, persze, csicsóka vagy paszternák, mindkettő olyan fura és ismeretlen számomra! De tényleg, én azt keresem, amelyik úgy néz ki, mint a zeller és a fehérrépa szerelemgyereke. Az a paszternák. Még sosem ettem, és nem is tapogattam ilyet. De a gyerekért mindent. Kipróbáltuk.

Legalább megtaláltam a lehalkítós funkciót a fényképezőmasinámon, amire eddig nem volt szükségem. Most viszont, hogy a gyereket már alvás közben sem kímélem a kattingatással, nagyon is jól jön.

Nem bírok ellenállni, s nem elégszem meg azzal, hogy igyekszem az emlékezetembe égetni ezeket az élménypillanatokat, meg kell örökítenem fénykép formájában is. Lengyűgöz akkor is, mikor éppen alszik. Békésen, mint egy angyal a pihe-puha tejszínhabos bárányfelhőn......

Akkor ott van Nagyi szalmakalapja, vagy Papa pókerkalapja..........

Ötvenkörüli, jólöltözött hölgy atlétákat megszégyenítő gyorsasággal teszi meg az utolsó pár métert a bevásárlókocsijával, hogy elémvághasson a pultnál, mikor is én következtem volna, már megvolt a szemkontaktus a hentessel, s éppen illedelmesen kértem volna néhány combot. Becsuktam a számat, és udvarias mosollyal félreáltam.

Nő: Hol vannak a csirkecombok??????

Tagbaszakadt húsember: Ma nem kaptunk.

Makacs erőszaknő: De nekem fel van írva a listámra a csirkecomb. (???!!!)

Unott, sokat tapasztalt, szintesemminsemmeglepődős húsember csak kérdőn néz.

Idegeskedő csirkecombotkövetelős nő is csak néz.

Én is csak nézek, és furcsálkodva megfigyelek.

Kínos csend. 

Majd a nő felháborodva, sértetten megszólal: Akkor adjon tíz mellet!

Húsember kis fintorral a szája szélén: tíz kilót?

Nő: A nagy szart!

Húsember arcáról semmit sem lehet leolvasni, úgy pakolja be a tíz mellet a zacskóba, leméri, majd átnyújta a pult felett. Nő berzenkedve, "hogyapokolbahogynincscomb???" elvonul.

Kiszúrtuk Őket, ahogy beszálltak az üvegliftbe. Fellelkesültünk, hogy megmutatjuk a gyereknek a Mikulást, úgyhogy próbáltuk elcsípni a négy manó által kísért magas, délceg pirosruhás öregurat. A Télapó még minket is lenyűgözött, olyan igazinak látszott. Vagy a saját jólápolt szakállát növesztette ilyen hosszúra, hogy könnyebben kapjon állást, vagy szuper a sminkese. Vaaaagy, tényleg Ő a Télapó. Milyen jó, hogy ott van a gyerek a karunkban, és van kire fogni a lelkesedést.....

Hamar kiderült, hogy nem az igazival van dolgunk. A földszinten bukkantunk rájuk, ahol a piros csomagocskákat pakolászták a puttonyba. Mütyürt kivettem az apjára kötözött hordozóból, s közelebb merészkedtünk a Télapóhoz, aki miután köszöntem neki, egy mogorva csókolomot dörmögött oda. Aztán arra sétált a szüleikkel két aprócska kislány, lelkesen üdvözölték a Télapót, integettek, szólongatták, de úgy látszik, még nem kezdődött el a munkaideje  (tíz óra sem volt), mert fel sem nézett, oda se biccentett a csalódott gyerekeknek, akik sokadszorra kiabáltak és hadonásztak felé "Szia Télapóóóóóó! Télapóbácsi, sziaaa!" 

Pompás! Azt hittük, tegnap volt ötödike, tehát, ma van hatodika. Nagy visítások közepette vonultunk fel a gyerekkel az ablaknál, ahol már ott sorakoztak a télapó ajándékok. Rá öt percre hallottuk meg a rádióban, hogy holnap lesz Miklós nap. Bolond ez a nő? Hát nem.

A buzgó szülők gyermekéhez korábban jön a Mikulás......

Reggelente odasétálnak az erkélyajtóhoz, kezüket egymás mellé teszik az ablaküvegen, s így néznek ki a kertbe. Mindig ugyanúgy. Szeretem.

Annyira koncentráltam, hogy a gyerek (kb. 9,5 kiló!!!) hajnali ágybólkiemelésénél ne a derekamból feszüljek meg, hogy most már nem csak a fenekem feletti rész sajog rettenetesen (vajon mit lehet tenni ellene?), hanem a mellkasomnál sorakozó csontok is, mintha rálépett volna egy elefánt, melynek folyományaként megroppantak. A domboldalra felkapaszkodó, bottal járó, megpakolt hálósszatyrotcipelős nyolcvanvalahányéves nénikét sem merném futóversenyre kihívni, olyan fitt vagyok, hogy simán lekőrözne.

A lemaradók közé tartozom, pedig izgatnak ám engem is ezek a szöszmöszök. De aztán meg úgy vagyok vele, hogy így is túl sok időt vesz el tőlem az internet, a gép.....

Erről meg azt sem tudom, hogy mire is való, de hátha jó lesz nekem:-) Blogozni sem akartam, és ha nincs ugye Bcyke barátom (aki jól eltűnt, hol vagy, nem kaptam meg a leveledet!!????), akkor tán még most sem tenném. És milyen rossz is lenne az. Legalábbis nekem:-)

Ui: Ha van kedvetek, megosztanátok velem, hogy Ti mire használjátok ezt az izét?:-)

Végre bejutottam a fürdőkádba!!!!! A víz forró volt, centinkéntbeereszkedősen, a hab pedig orrcsiklandozóan illatos, ahogy szeretem. Igaz, nem voltak gyertyák, sem halk zene, mert délután történt, Anyikáéknál, miközben Ők szórakoztatták a gyereket (akivel néha bekukkantottak hozzzám, és Mütyürkét jól meg is ijesztettem az alábbi habszörnykinézetemmel, pedig azt hittem, vicces lesz), de így is felüdülés volt.

Túl sokat. Nem csak hétköznap (igaz, a fürdetésre mindig ideér, talán háromszor maradt le róla), de hétvégén is. Hazahozza a munkát, vagy ideküldeti a hozzávalókat, és szombat-vasárnap rakja össze a prezentációkat. Tegnap is hajnali négyig ügyködött, de legalább látjuk.

Sajnálom, hogy rajta a teher, s mivel én (egy időre biztosan) kiszálltam a bizniszből, ingataggá vált a pénzügyi helyzetünk. Persze erős a kompenzáció a másik oldalon, aki ha másként nem megy, a dolgozószobában lóg az apján, s együtt bűvölik a monitort.

Beültettem a hintába, s ahogy bekapcsoltam a zenelejátszó csodadobozt, kivirult az arca, vadul lóbázni kezdte a lábait, s visongva hallgatta, ahogy énekelem a dalokat. Ha itthon vagyunk, van úgy, hogy kétszer is lejátszuk az egész cédét, vagy hintában lóbálózva, vagy csak háttérzenének. 

Egyre több gyerekCD jelenik meg a polcokon, de nehéz választani. Itt van pl. ez, amely nekem nagyon tetszik, Best of Bújj-bújj zöldág:-) A dalok szövegét többször is megismétlik, könnyű megtanulni, de a borító belsejében megtalálható egy kis rajzos füzetkében is minden nóta.