Végre találtam valakit (Farkas szerint az öcsém velemegyhúronpendülése nemér, mer' család, egyazon agybaj), aki megerősítette a véleményemet, miszerint azon bizonyos igazi túrósrúdból, amelyet pöttyök díszítenek, csak az óriás változat a finom, a kicsi, sima nem. Az igazi szakértők ezt tudják. Hiába egy a gyártó, meg a gépsor, meg minden, mégis. Talán a túró meg a csoki aránya más a méretkülönbség miatt. Szóval, ha csak a kicsi változat található a hűtőnkben, az biztonságban van tőlem. Nemúgy a nagy.

Aztán. Utálom a paprika végét. Pontosabban azt a kis fekete pöcköt. Sokat kéne fizessenek, hogy megegyem. Mindig gondosan kivágom, és bárhol is legyek, ellenőrzöm, hogy nem maradt -e ott mondjuk egy szendvicsben. Sőt. Mások szájából is kinézem, és szépen megkérem, hogy ne egye meg (idegeneket, és kevéssé ismerősöket megkímélem). Hogy ez honnan jött és miért? Nem tudom.

Aztán ott van a tejföl. Imádom. De csakis akkor, ha nem úgy egyből kislisszan a műanyagdobozából, egyben, hanem előtte jól el kell kavarni már a dobozban, hogy krémes legyen. Még akkor is így teszek, ha valamibe belekeverném egyébként is, és ott elvegyülne krémessé. Nem, nem, már így is jöjjön ki a bodozból. Azon kívül, hogy ez beteges, mégiscsak hasznos is. Mert minden üres tejfölösdobozt odaadok a kutyáknak, akik kilefetyelik a maradékot. Namármost, ha csak kislisszantanám felkeverés nélkül a tejfölt, nem maradna a doboz szélés semmi sem. Az én módszeremmel pedig kanállal kell kikaparni belőle a krémes tejföl, amitől a széle kellően tejfölös marad, az ebek megelégedettségére. 

Nem csak ezek vannak.....:-)