Ha már bemószeroltam a gyerket, hogy kibökte az apja szemét, illendő lenne nekem is színtvallanom. Mert hogy időnként mi is elbántunk szegénnyel, persze akaratunkon kívül (kénytelen vagyok hozzábiggyeszteni, még ha nyilvánvaló is, hogy nem  direkt piszkáljuk a gyereket, nehogy újfent táptalajt adjak a maceráljukpiroskátklub tagjainak, és hosszú sorokba szedjék ellenem irányuló macerálásukat, mert hogy van ilyen).

Az első ilyen történés az volt, mikor a kanapén üldögélő Farkas mellkasára vette az akkor még párhetes Mütyürkét, és magukra hagytam Őket pár percre, így összebújva. Mire visszamentem, az apja sötét pólója úgy nézett ki, mint ha a nappaliban sűrű hó szállingózott volna, majd rémülten vettem észre, hogy nem égi áldás az, hanem a gyerek fejbőre, amit az apja állán serkenő párnapos borostája legyalult, ahogy a pici a fejét mozgatta. Teljesen kiakadtam, s bár elmúlt már este nyolc, addig hisztiztem, míg fel nem hívta a gyerekorvost, és elmesélte a balesetet, aki megnyugtatott minket, hogy a végetnemérő kárálós bőgésem nem állja meg a helyét, , miszerint ottsohatöbbéegyszálhajasemnőmajdennekaszegénygyreknek, mert nem lesz semmi baja. 

Máskor meg, az esti fürdetés utáni pizsomábaöltöztetéskor -amit szinte mindig Farkas végez, ez az Ő kis közös szertartásuk, a törölközés és öltözködés- a vállán becsípte a bőrt a rugdalózó patentjával.......Mütyürke ordított, és én úgy néztem az apjára, mintha egy egész falut tett volna a földdel egyenlővé.

Nos, én sem maradtam ki sajnos. Egyszer nagy lendülettel húztam fel az aprócska kardigánján a cipzárt, s nem vettem észre, hogy éppen odakapott a kis ujjával, amit felszántott a fém, és még egy picit vérzett is. Napokig rágódtam rajta, milyen figyelmetlen vagyok, hogy tehettem ilyet.

De soha nagyobb bakikat!

Farkas szeme is begyúgyult, már csak fotók őrzik hogy "amikorapaszemétegyszerlekötötték", és az esti lefekvéskor is egyre ritkábban hangzik el a becenév, amit erre az angyali ábrázatú gyerekre aggatott az események után: killörfingör.