Az őrzőben várakoztunk, vagyis inkább sokkos, mámoros hangulatban áthullámoztuk azt a két órát kettesben, ami nem tűnt többnek tíz percnél, ami a csázármetszés után kötelező.Megérkezett Mütyürke!!!!

Remegtem, mint a kocsonya, és hiába terítettek rám két vastag takarót, rángatózott kezem s lábam, vacogott a fogam, cidrizett az ajkam, alig bírtam beszélni. Mindketten sírtunk, miközben megállíthatatlanul nevettünk, s néha alig értettük egymás szavát. Próbáltunk telefonon hírt adni gyermekünk megszületéséről, de hol Farkas adta át a készüléket, mert bőghetnéke támadt, hol meg engem nem értettek meg, annyira magamonkívül voltam a bologság ezen hihetetlen tömény és új ízétől. Ekkor mondtuk ki mindketten, csak így, egyszerűen, akkor és ott, egyértelműen, hogy többet nem is kellett ragoznunk a témát, vagy átbeszélnünk, kérdéseket feltennünk, csak kijelentettük: azonnal kell egy testvér Mütyürkének.

Megrészegültünk az élménytől, elvarázsolódtunk a lányunk érkezésétől, pedig akkor még nem is ismerhettük meg Őt igazán (bár Farkas eltölthetett Vele bő tíz percet pucér felsőtesttel, s csak ölelte, ölelte a Migyerekünket, aki magzatmázas volt, nagyonpici, és ijedten pislogott a hideg világra, és ezalatt a pár perc alatt kialakult közöttük egy láthatatlan, elszakíthatatlan, mindennél erősebb kötelék).

Később, mikor már itthon csodáltuk Őt, megszámolni nem tudom, hányszor hangzott el közöttünk az ugyemilyengyönyörű, ódeszépezagyerek, ugyemilyencuki, nem, szupercuki, ezagyerekegyangyal, hivatalostündér, és hasonló elfogult kijelentések. Ilyenkor gyakorta mondtuk, hogy kell még "ilyenből" nekünk. De vajon lehet -e még ilyen "jólsikerült" babánk?

Ha Nála kb. egy évvel idősebb gyerekek között láttuk Őt, ahogy óvják, simogatják, játszanak vele, Farkas rögtön rákérdezett, hogy mikor lehet próbálkozni a kistestvérrel, mert milyen isteni lenne, ha ilyen pici korkülönbséggel születne. Ekkor hat hónapot mondtam, vagyis ha Mütyürke hat hónapos lesz.

Ahogy teltek a napok, hetek, amellett, hogy még mindig nagyon, de nagyon vágyom arra, hogy újból átéljem az állapotosság minden szépségét (még úgy is, hogy végig tartanom kell a cukrosdiétát, és sajnos előfordulhat, hogy most az elejétől inzulinra raknak), sőt, nem is egyszer, hanem még kétszer, egy másik érzési is betársult. Nem akarom elvenni Nünütől a figyelmet, megosztani a szeretetemet, teljes énemmel Vele akarok lenni. Gondolom ez is így természetes, és nem vagyok egyedül ezzel az ambivalens érzéssel.

Ha már az újrapocakosságról szólok, meg kell említenem, hogy amint megszületett a Hivatalostündér, vele együtt belémköltözött az irígység. Irígység a terhes kismamák iránt. Meglepődtem magamon, és a miérteket kerestem. Ott volt a kezemben ez az elragadó kislányunk, és mégis, vágyakoztam a terheslétre. Sokáig tartott ez az állapot, még most is megbámulom a kismamákat, és küldök feléjük egy dejóneki pillantást, de az irígység elmúlt.

Hat hónapos kora körül  utat engedtünk a szabad szerelemnek. A Dr Talánjó a hathetes ellenőrzés alkalmával spirállal akart meglepni, és volt köztünk egy huzavonás beszélgetés ("Na Piroska, akkor felteszünk egy spirált." - ezen én teljesen megrökönyödtem- "Jaj dehogy, neeeeeem!" Mire Ő "De!". És akkor elkezdtük "Nem, de, nem, de, neeeeeeeeeem"-kissé fura erről vitatkozni, miközben bugyi nélkül ácsorgok a tárogató mellett, felmászás előtt...:-), de keményen ellenálltam. Viszont kategórikusan kijelentette, hogy tisztességesen várjam meg az egy évet, mielőtt teherbeesek. Jó. És komolyan, én is így gondoltam.

Farkasnak is mondtam, hogy ki kéne várnunk Mütyür első születésnapját, aminek több oka is van. Legalább addig szeretném szoptatni, és nem gondolom (egyáltalán lehet -e, vagy elapad a tej, ha újra terhes valaki?), hogy a kettő megy egyszerre. Mert vagy azon munkálkodik a szervezet, hogy tejet termeljen, vagy hogy elásson egy fejlődő magzatot. Ha a kettő egyszerre halad, talán az egyik nem megy százszázalékosan, de lehet, hogy én gondolom így.

Aztán a cukor. Mikor úgy három hónapos korában voltam terhelésen, mindent rendben találtak nálam, de félő, hogy csak az anyatej miatt van, ami engem is véd, mondták. Tehát majd megismétlik, ha már nem szoptatok. A második terhesség előtt pár hónappal már rá kell állni erre az étkezési formára, ami így a tej mellett nehéz, mert akkor rengeteg olyan zöldséget ettem, meg tejet ittam, amit a szoptatásnál nem lehet, mert puffasztja a gyereket.

Meg persze olyan jó lenne, ha legalább az első tizenkét hónapban csak Vele lehetnék.

De mégis zöld jelzést adtunk. Hogy akkor miért? Egyrészt szoptatok még, és sehol a lajos. Másrészt meg, a klínikán megmondták nekünk, hogy "egyszerű szerelmeskedéssel" annyi esélyünk van, mint az ötöslottóra. Ha pedig ilyen nehezített pályán mégis megfogan a kistesó, akkor boldogok leszünk, mert nagyon vágyott a mi családunkra.

Mi ugye még nem voltunk így, ilyen szabadszerelmes próbálkozásban, mert rögtön bekerültünk a gépezetbe, és most nagyon élvezzük ezt az állapotot, mármint a lelki részére célozgatok. Bár kicsi az esélye, de mégis, Farkas gyakran megjegyzi, hogy talán most már ott is kapaszkodik a hasamban, ki tudja.

Sírós képek meg nem igazán vannak, hiába a közkívánat, mert ha eltörik a mécses, eldobom a gépet és vígasztalom:-)