Szupercsirke négy hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot, s azóta is bánt, hogy vajon miért nem mutatta meg nekem a szülésznő, mielőtt kiviharzott vele a műtőből. Tudom, hogy ilyenkor sietni kell vele, de azért még megnézhettem volna, csak egy pillanatra. Viszont Farkas ott volt vele, és hosszú perceket tölthettek el együtt, mielőtt bebugyolálva visszahozta hozzám.  Na de, nem is sopánkodni akartam ezen.

Bárhogy is próbálnám összefoglalni a négy hónapot Vele, vagy inkább Velük, vagy hogy miként érzünk mostanság, mi zajlik a lelkemben, nyálasnak és giccsesnek hatna.

Magam is elmerengek a képeken, amelyeket együtt  élünk meg, hogy lehet -e vajon ezeknél szebb és boldogabb élménypillanatokat begyűjteni.... Ha csak arra gondolok, mikor esténként együtt altatjuk a sötét kisszobában, Ő középen, mi a két oldalán fekszünk, fogjuk a kis kezét, s a szabadon maradt kezünket összefonjuk a feje fölött. Előtte Farkas felolvas egy fejezetet a mesekönyvből, majd sok-sok jóéjszakáttündér és puszi után énekelni kezdem a Tündér dalt (általában négyszer, addig elalszik), egyre halkabban, hogy a végén már csak éppen suttogom.

Majdnem végigér a babakocsiban, és ha keresztbe tenném a kanapén, ahol régebben végig sem ért, most lehuppanna a földre. Négy hónapos korára elérte a hét kilót (7,04 Kg volt tegnap este), ami látszik is a képeken, mert jó kis golyó feje lett, meg tokás is.

Folyamatosan mosolyog és magyaráz. Minden nap új "szót" tanulunk Tőle. Tegnapelőtt felfedezte a visítást, és minden beszélgetésbe belesző egy kis kurjongatást.

Rendesen eszik, úgyhogy már nem nagyon mérem, csak ha Anyika itt van, akkor teszem mérlegre. Ha eleget evett, leáll, majd rámvigyorog. Tegnap este pl. 80 grammal ment lefeküdni, és aludt hajnalig.

Az alvással is szerencsénk van (eddig), mert továbbra is csak egyszer kel fel, hajnalban, és elég hamar visszaalszik, némi beszélgetést követően, és ráhúz még pár órát, amivel kb. 8-11 órákat teljesít összesen éjjel.

Napközben egy-két órát játszik, aztán elszundít, hol hosszabban, hol rövidebben. Ha éhes, jelzi, már az időt sem kell néznem, hogy mikor evett utoljára.

Játék. Rengeteg dolgot rendeltem össze használtan: csörgők, készségfejlesztők, zenélőbigyók, textilkönyvek (ezekből sosem elég). Az egyik legpraktikusabb dolog a csiptethetős játékhíd, amit akár a babakocsira, akár a kiságyra tudok kapcsolni, keresztbe vagy oldalt, és azt lógatok rá, amit akarok. Így változatos is a gyereknek, és könnyű nekem is. Ezzel elvan akár egy órán keresztül is, bár két napja rájött, hogy sokkal murisabb ezt lábbal leverni, mint békésen eljátszogatni vele.

Amennyire utálta a hasalást és nem ment, most már annyira szereti. Átfordul a hátáról a hasára, igaz, még sokszor beakad a karja, és nem tudja kiszedni, csak a segítségünkkel. Tetszik neki ez a forgolódás, és már nem hagyhatom egy pillanatig sem egyedül, mert beakasztgatja a lábát mindenbe, gurul ide-oda, és félek, hogy megsérül.

Na és volt már a víz alatt is az uszodában!

Nagyi pedig bömbölt, mert Lulu megsimogatta két kézzel az arcát, amitől elérzékenyült rendesen. Joepapa pedig külön edzést tart a gyereknek, amit masszírozással vezet le. Mindketten imádják.

Az apjával még mindig egy húron pendülnek, és a gyerek úgy néz rá, mint aki csodát lát. Éjszaka mindig Ő kel fel hozzá, átpelenkázza, és úgy bújnak vissza az ágyba, hogy megetessem. Hát amit művel ilyenkor a pelenkázón!!?? Magyaráz, visong, kacag. Az apja meg különféle történeteket talál ki a pelenkáról, ezzel szórakoztat minket. 

Én meg visszaálltam a heti két bőgésre, ami az átlagos mennyiségem. Legutóbb a szivrványon bömböltem, mert milyenszép, meg azért is, mert most látott először ilyet a Migyerekünk.